2009
08.23
08.23
Формат: CD
Дата Релиза: 18.12.2005
Страна: Россия
Стиль: Melodic Doom Death
Альбом «Холод» является последней на сегодняшний день работой живой легенды российского дум-металла. «Холод» разворачивает перед слушателем пятидесятиминутную мистерию о жизни и смерти, радости и печали, переданную посредством гармоничного соединения мелодичного дэт-дума и замечательной лирики. Тексты группы по-праву считаются одними из самых искренних и глубокомысленных на российской дум-металл (да и вообще всей отечественной тяжёлой) сцене.
Треклист:
1. Цветок тревоги
2. Микрокосм
3. Release from Reveries
4. Превращаясь в лёд
5. Глаза чужих миров
6. Пламя желаний
7. Seasons
8. Destiny’s End
Review
Friendhof
7/10
10.03.2009
Tras años de oscurantismo la banda Ekklesiast vuelve a dar señales de vida tras el buen descubrimiento que fue su anterior trabajo ‘’Cold’’. Esta vez y de la mano del sello tambiñen ruso Solitude Productions regraban su primer largo acompañada de su primera demo en un solo trabajo, con un buen diseño y un sonido mejorable pero muchísimo mejor que el que poseían en un principio “…When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” y “Touch of Snowstorm”.
Para quien no los conozca, ya que fueron simplemente conocidos dentro del underground doomie, Ekklesiast son una banda Veliky Novgorod (Rusia) que lleva en activo desde 1994, pero que simplemente habían editado hasta la fecha dos largos, una demo y un directo. Sin embargo sobretodo gracias a Cold, los seguidores del Doom Death añejo, onda primigenios Paradise Lost o Anathema , donde el estilo recibía más del Death casí que del Doom, descubrieron en esta exótica banda un baluarte de ese sonido gélido y oscuro del género, combinado con algo de épica rusa y un punto de melodía.
Guitarras pesadas y sucias, algunos punteos que añaden cierta melodía, una base rítmica lenta, común y muy sencilla y por supuesto una voz gutural muy grave y con mucho peso en unos temas, nada largos ni complicados. Ósea pura vieja escuela ni más ni menos, Death Doom con cierta melodía pero editada en el 2009. Un disco perfecto, para los que disfruten de esos primeros años de pesadez de ese híbrido entre el Death Metal y la oscuridad del Doom.
Author: Iván C.
Review
Fobia Zine
6/10
25.01.2007
Řekněme, že je podzim. Lesy šumí a listy stromů se zabarvují do teskných barev. Voda se stáčí v korytech řek a padá z neprostupných hor do úskalí hluboké noci. Samota vyprázdnila srdce posledních optimistů a zavřela oči spáčů v naději, že se probudí do lepších časů. Ve snech vídají oheň jak povznáší svou zástavu v dalekých krajích napříč lesku kapek deště. Ráno však oheň, ta poslední naděje, pohasne a zůstane jen déšť.
Skupina Ekklesiast o doom metalu už asi něco ví.Však už na něm maká více jak dvanáct let. Věřím tomu, že v devadesátých letech mohla slavit úspěchy, tedy pokud hrála alespoň z poloviny z toho, co předvádí na Cold. Z tohoto CD totiž nálada doomových desek devadesátých let jenom srší. Možná až moc. Mám pocit, že už jsem tohle několikrát slyšel. Díky za připomenutí podzimní a pochmurné nálady, ale trocha inovace by kapele určitě neuškodila. Celé album se táhne v pomalém, maximálně středním tempu. Zpěv, převážně v Ruštině střídá klasickou nachřáplou polohu s melancholickým odříkáváním. K mužskému hlasu se občas přidává
dívčí hlas, a to celkem vkusně.
Mám trošku problém se v albu orientovat. Skladby jsou si příliš podobné a v žádné z nich jsem nezaslechl skutečně silný motiv či refrén. K dobru nepřidá ani nemastný neslaný zvuk. Naopak vizuálně desku zvedá obal, který sice není nikterak zázračný, ale je alespoň o něčem. Bohužel texty a názvy skladeb v něm jsou převážně v azbuce, takže vám ani neporeferuji o čem přesně Cold je. Nicméně si myslím, že první odstavec mluví za vše.
Takže, jestli máte chuť se trochu vrátit v čase, Ekklesiast mohu doporučit. Někdy to není vůbec na škodu
Author: IFA
Review
Imperiumi
4/10
20.02.2009
Miksi nakurannalla näkyy aina niitä ihmisiä, joita et haluaisi nähdä alasti? Miksi aina ne levyt, joista et pidä, kestävät liian pitkään?
Vaikka Ekklesiastilla on vuosia vyötäröllään jo 15, kuulostaa bändin musiikki yhä paitsi tavanomaiselta, myös linjattomalta. Hitaamman keskitempon nimeen vannova venäläisbändi on vähän kuin Suomen KYPCK:n kadonnut isoeno – melankolista, melodista, venäjänkielistä metallia vääntävä yhtye, jonka kuvaileminen doomiksi käynnistää puristien keskuudessa automaattisesti noitavainon, tai vähintään loputtoman vänkäämisen. Kieltämättä tämä uudelleentulkinta vuoden 2001 When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams -albumista ei tuohon lokeroon paikoittaisista Candlemass-viittauksista huolimatta mieluusti istukaan. Yhtä vaikea tätä verkkaisesti liikkuvaa, tylsänpulskeaa lättyä on tosin istuttaa mihinkään muuhunkaan kategoriaan.
Ekklesiast yrittää 74 minuutin ajan päästä asian ytimeen siinä mainittavammin onnistumatta. Esimerkiksi Awakening Among The Warm Daysin fiilistelevän melodinen väliosa tuo mieleen hienoisesti jopa Sentencedin, kun taas vaikkapa avausraita Grief Of These Daysista voi bongata vahvahkoja viitteitä Katatonian alkuaikojen tuotantoon. Itse asiassa jälkimmäisiä viboja löytyy kautta levyn verrattain runsaasti. Tällaiset valonsäteet eivät risukasaa valitettavasti kuitenkaan pitkäksi aikaa valaise. Helpommin kuuntelija huomaa, jos kasasta tököttää ulos sinne kuulumattomia tai sopimattomia osasia. Tällaisia ovat esimerkiksi juuri avausraidan thrash-riffittely sekä puhdas laulu käytännössä kauttaaltaan mutta ennen kaikkea Cover Me With Snow’ssa. Kun musiikki on pääasiassa yllätyksetöntä kuin kaurapuuro, iskevät seassa olevat nakinpalat makuhermoon vähemmän maittavasti. Varsin komeasta kansitaiteesta ja sinällään ammattitaitoisesta toteutuksesta huolimatta levystä jää kuitenkin lähinnä olematon jälkimaku, ja vielä olemattomammat muistijäljet.
Author: Antti Korpinen
Review
Metal-Norge
5/10
30.10.2006
De russiske røverne i Ekkelesiast er ute med en relativt doompreget plate via Solitude Productions. Jeg får rare assoiasjoner til Russiske band – jeg kan ikke med hånden på hjertet si at jeg har funnet så mye gullkvalitet der, foruten nå oppløste Mechanical Poet.
Dette bandet er uansett av det bedre som har kommet ut på Solitude Productions. Med svært få unntak framføres alt på modermålet. Ekkelesiast (fra nå av E.) spiller en slags death/doom av den sorten som er ganske ubestemmelig. Litt damevokal, litt renvokal, litt growling, litt veldig doom, noe veldig kjapt, mye midtempo, litt akkustisk og alt på russisk med litt shabby produksjon. På sitt beste høres de ut som en russisk underprodusert versjon av Saturnus, ikke verst bare det, for Saturnus er ganske kult, og fungerer overraskende godt på russisk. Noe av de andre låtene bandet kommer med framstår for meg som et langt gjesp, mens enkelte partier grenser mot geniale. Det holder dessverre ikke mål på en fullverdig utgivelse. Nå er det neste fire år siden plata ble spilt inn, så vi får håpe ЕККЛЕСИАСT har kommet seg litt siden da.
Har du – mot all formodning – en brennene lidenskap for underprodusert og halvshabby russisk doom, så er dette midt i blinken for deg, hvis ikke, så la det bare passere.
Author: Robert
Review
Zwaremetalen
6.5/10
27.02.2009
Ekklesiast is een Russisch trio wat bestaat sinds 1994. In 1996 en 2001 bracht de band twee demo’s uit die het kennelijk in hun eigen land erg goed deden. Na het debuutalbum op Solitude Productions in 2005 genaamd Cold komt de band nu met de eerste twee demo’s opnieuw opgenomen en gerestyled, wederom via het bijna cultlabel Solitude Productions.
Dit trio brengt zware doomdeath op de klassieke manier, zonder al te veel tierelantijntjes. Geen toetsen, geen vrouwenzang en de balans vrij ver richting de (old school) death, maar toch zit er dat tragische, pseudo romantische van doomdeath in. Een Winter die My Dying Bride in het Russische probeert te spelen zou je kunnen zeggen. Minpunt is dat zanger Alexandr ook clean tracht te zingen, nou vind ik Russisch in het gros der gevallen geen taal om mooi lyrisch in te zingen, en bij Ekklesiast is dat helaas ook het geval. Zijn grunt is beter te doen, niet een topper, maar ook niet slecht.
Op zich vult deze band best een leuk gat tussen de sferische doomdeath en de wat stevigere doomdeath, alleen had het allemaal net wat overtuigender gemogen. Het is allemaal oud materiaal, maar als ze het toch opnieuw opnemen, pas dan ook de productie aan naar de tijd van nu en er had hier en daar wat getweaked mogen worden.
Author: Jan Hendriksen
Review
metal.de
7/10
09.04.2009
Nachdem RAVENTALE gerade online ging, geht es nun munter weiter mit “Bandnamen und Albumtitel auf Kyrillisch entziffern”. In diesem Falle wüsste ich sogar gar nichts, von der Labelwebsite einmal abgesehen,da beim vorliegenden Release alles kyrillisch gedruckt ist. Es handelt sich um das Album “When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” der Band EKKLESIAST. Noch ein Release von Solitude Productions, wieder Doom aus dem russischen Raum. Dieses Mal allerdings nicht aus der Ukraine, sondern wirklich aus Russland. Auch das Genre ist ein anderes: Kein Funeral Doom, Sondern melodischer Death Doom.
Wären die Trivia also geklärt. Die Band EKKLESIAST tummelt sich mittlerweile schon seit beachtlichen 15 Jahren im Underground, veröffentliche 1998 ihr erstes Demo “Touch Of Snowstorm”, ein Jahr später dann ein Livealbum und 2001 ihre erste Full-Length “When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams”. Das Album “Cold” folgte zwei Jahre später, danach ein Deal mit Solitude Productions, über die auch vorliegende Scheibe erschien.
Dem aufmerksamen Leser wird aufgefallen sein: das vorliegende Album trägt den Titel der 2001er-Scheibe, die damals ohne Label erschien. Ist es also einfach ein Re-Release? Nein, das ist es nicht. Wirklich neues Material ist allerdings auch nicht. Auf der Platte findet sich das komplette Album “When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” von 2001, in einem professionellen Studio neu aufgenommen, und drei Songs des Demos “Touch Of Snowstorm”, ebenfalls noch mal aufgenommen, sowie ein Bonustrack. Das unterscheidet es insofern von üblichen Re-Releases, alsdass diese meist nur neu abgemischt werden, und es vielleicht noch eins, zwei Zusatzsongs gibt.
EKKLESIAST spielen, wie einleitend bereits erwähnt, Doom Metal mit deutlichen Einflüssen melodischeren Deaths, ein bisschen Rock spielt auch noch hinein. Was das Riffing angeht, fühlt man sich sowohl an MY DYING BRIDE erinnert, als auch an das Genreurgestein BLACK SABBATH erinnert. Das natürlich nur inhaltlich, nicht qualitativ – ich will mich hier nicht zu weit aus dem Fenster lehnen. Aufgelockert werden die Riffs meist härterer Gangart hier und da durch quickfideles Gitarrengezupfe. Da muss man sich erst mal dran gewöhnen, kann sich aber noch ein bisschen Eingewöhnungszeit durchaus damit anfreunden. Gesangstechnisch verlegt man sich hauptsächlich aufs Grunzen, was so auch ganz gut klappt. Die Growls sind noch relativ seicht und nicht allzu krass, fügen sich aber gut. Weniger gekonnt sind die Clean Vocals: Die passen zwar an und für sich gut zur Musik, wirken allerdings wie gewollt und kaum gekonnt; man hört dem Sänger seine ungeübte Stimme hier und da einfach an. Abgerundet wird das Ganze dann, wenn Sprechparts hinzu kommen. Die Erzählstimme ist nicht ganz so melancholisch und gefühlvoll wie bei SATURNUS, geht vielleicht eher in die Richtung von FUNERAL.
Dass die Jungs ihr altes Material im Studio noch mal eingespielt haben, hat sich definitiv gelohnt; der Sound ist angemessen, differenziert, hat einigermaßen Druck und wirkt durch und durch natürlich. Rein atmosphärisch ist das das wichtigste.
Wer auf Doom mit Deathmetalbreitseite steht, der keine Langeweile aufkommen lässt, für viele Einflüsse offen ist und sich durch Abwechslung auszeichnet, der sollte sich “When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” auf alle Fälle einmal anhören. Ein wirklich gelungenes Album einer interessanten Band, deren Werdegang man im Auge behalten sollte.
Author: Olvido
Review
Live4metal
Thank God for the internet. This came to me from those fine fellows at Solitude without any kind of promo or biog, and the disc and inlay both in Russian. Now, it’s fair to say that my grip of the Eastern European languages really only extends to the words “beer, eat, drink” and a choice selection of profanity in Polish. Thanks to the wonders of the infernal workings of the interwebz and the creepy goblins that work it, I was able to discern that Ekklesiast are a fairly long lived band, having formed in Russia back in about 1994, and that this album is a re-recording of two old demos using modern techniques and (one presumes) better playing than in their formative years.
Look, it says on their myspace that Ekklesiast are a Christian metal band, but to be honest, given that it’s all sung in Russian and sounds as miserable as unholy fuck, I wouldn’t let that put you off if you’re not one of the fans of that Nazarene chippy. The “Christian” label really shouldn’t be a problem for doom heads considering the pedigree of bands like Trouble. Some people find depressing music to be…well, depressing, but I’m lucky in that I can consistently find it rather cathartic. This lot are clearly a doom band with some roots in doom / death, but there are also shades of classic doom, classic rock and more than mere hints of the arch miserablism of Icon era Paradise Lost. Deep, gravelly throated roars perpetuate the music, which consists mostly of tasty, rumbling riffs played towards the speedier range of slow. The mainstream rock connection makes itself heard through the proliferation of hooks and catchy riffage, which harnesses the more addictive qualities of simple riffing to good effect – once the riffs have you snared, like a struggling fish, you’ll be reeled in and then battered over the head with the wooden mallet of the slower, doomier passages. The guitars themselves alternate between the sepulchral motifs of the main riffs, and the frequent, well played melodies that hearken back to classic Obsessed.
The production can sound a little weak at times, particularly on the drum sound, which often sounds a trifle hollow to my ears, but as ever, it’s the strength of the material here that carries through regardless. These are well crafted, earnest songs that are well played and significantly different to material being played by their Russian peers. It would be churlish of me to say that I think I suffer for not being able to understand the lyrics, when the vast majority of metal fans worldwide have to make do with most of their music being sung at them in English. It’s a fine album, and a mysterious slab of music at that. Who knew, for all those years, what was fermenting behind the Iron Curtain? Turns out that they were quietly, competently training legions of accomplished metal heads…
Author: Chris Davison
Review
Icon Music Mag
4.5/10
Noen få ganger tenker jeg over lengden på albummene jeg hører på. Hovedsaklig er det bare når det er for korte, for lange, eller har noen lange/korte låter. 1 time og et kvarter (ok 14 minutter) er for langt for Ekklesiast.
Metal-archives hevde de spiller death/doom, og mye av de samme skriver last.fm, men dette er langt i fra doom. Å slå inne noen deler med en halvakustisk gitar og ren messende vokal holder laaaangt ifra. Death influensene er mulig å skimte i blant, men det mangler litt av tyngden og agressiviteten, trommene blir for tomme og da holder det å ikke å growle som en grevling. Kanskje er det slik en mix mellom de to sjangrene blir om man blander dem godt nok? Litt av begge, men ikke nok til noen? Den tunge treigheten til doomen er i allefall borte.
De skal ha kudos for å synge på russisk, men de kunne kanskje hatt noe hint om albumnavn på coveret for oss som ikke leser kyrrilisk også? Jaja, uansett. Denne plata har for mye repetisjon i låt materialet, jeg plukka ut noen favoritter men de drukna i resten av låtene, så når jeg var ferdig med skiva var jeg egentlig bare mest sliten. When The Dead… har flere gode låter, men de blir for like, og stilen er litt for midt i mellom fugl eller fisk til at jeg synes den blir spesielt interressant.
Og dette er en gjeninnspilling, men jeg tviler på at du som leser dette har kommet over originalen, jeg har i allefall ikke noe å sammenligne den med. Sku du ha den får du bare komme med innspill!
Author: Magnus H. Blystad
Review
Kronos Mortus
6/10
14.02.2009
Nem nagyon hallottam előzőleg orosz zenekart, és az orosz nyelv iránti ellenérzésem miatt nem is nagyon állt szándékomban ilyesmit tenni, ám amikor megláttam az Ekklesiast újrafelvett albumának gyönyörű borítóját, úgy döntöttem, félreteszem előítéletemeit. Két további tény is a lemez meghallgatása mellett szólt, mégpedig hogy a zenekar My Dying Bride-hoz hasonló doom metalt játszik, kevesebb tiszta énekkel – a brit zenekart pedig igencsak kedvelem – valamint hogy a számcímek angolul voltak minden netes oldalon, ahol jártam (ez azonban később sajnos tévedésnek bizonyult, de erről majd később). Bizakodva vettem tehát kezembe az élőben is nagyon szép kiállítású albumot. A borító képei remekül átadják a zene nyomasztó, magányos, gyászos és sorssújtotta hangulatát. Még a cirill betűs zenekari logó és albumcím sem zavaró. Külön kiemelném magának a lemeznek a grafikáját, mely egyszerű, ámde nagyon hatásos és hangulatos. A legtöbb zenekar sajnálatos módon nem fordít elég figyelmet erre a – számomra – igen fontos hangulati tényezőre. A booklet belsejében egy igen kellemetlen meglepetés fogadott, a szövegek ugyanis mind oroszul szerepelnek, és ebből következően a számokban is ezen ékes nyelven hangzanak el. Objektíven ítélkezve ez nem okoz problémát, de számomra – és szerintem ezzel nem leszek egyedül – elvesz az anyag élvezhetőségéből. Sajnos a szövegek angol fordításával nem rendelkezem, de a számcímekével igen, ezek pedig az ennél a műfajnál megszokott témák köré építkeznek, tehát többségükben gyászról, fájdalomról, elmúlásról, őszről és általában a végről szólnak.
Rögtön az első számnál – Grief of These Days – hatalmába keríti a hallgatót a komor hangulat, mely főként az album organikus, egyáltalán nem túlcsiszolt hangzásának köszönhető. Lendületes indulás után jellegzetes, doomos belassulás és zakatoló alapra előadott szomorú, beszédes rész következik. Az énekes hangja újdonságot ugyan nem nyújt, de tökéletesen a helyén van, a megfáradt szónoklás és a hörgés is hibátlan. Ami nagyon a zene előnyére válik, hogy a zene a számokon belül sehol sem fordul egyhangúságba, tökéletes időérzékkel váltogatják a témákat. A nyitószám a műfaj nagyjait idéző rövid akusztikus lezárással végződik. A következő Prophecy of Doom című számban a magas gitárhangok különösen élvezhetővé teszik a nyitányt. Ebben a dalban találhatunk akusztikus-beszélős betétet is, mely szintén jól áll a zenekarnak. A számok hosszúsága öt perc körül mozog, ami teljesen megfelelő adag ilyen zenéből. Sok doom zenekar csak 8-10 perces hosszúságú tételeket ír és ez nem mindig sül jól el; Ekklesiasték gondolom tisztában voltak vele, hogy jobban teszik, ha nem eposzokban gondokoznak. Remek, ám kicsit egysíkú résszel zárul a második szám.
A Countdown Point lassabb tempóval erősíti a hallgató doomba vetett hitét, jól megírt hangulatú gitárdallamokkal igyekszik beragadni a fejbe. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de sajnos az orosz nyelv miatt nem nagyon lehet megjegyezni a szövegeket, pedig dallamuk és ritmusuk alapján nagyon szívesen énekelném őket. A zenészekkel nincsen különösebb gond, mindenki teszi a dolgát, és egyikőjük sem rosszul. A legnagyobb probléma a lemezzel, hogy különleges egyéniségnek nem sok nyomát látjuk, anélkül pedig ez a műfaj – sok másikkal egyetemben – kissé túltelített. A World’s Autumn kezdése – és a korong több másik részlete is – nagyon hasonlít a már említett My Dying Bride-hoz, ez pedig nem tesz jót a zenekar megítélésének. Ez a szám már sajnos unalomba fullad a végére, és a hátralévő dalok számának tükrében ez igencsak aggasztó.
Az ötödik tétel – Cover Me with Snow – szerencsére egy kis izgalmat hoz az albumba a többi dalénál sokkal gyorsabb tempójával és szokatlanul dallamos énekével, melyek az oroszok eddigi legjobb szerzeményévé teszik még nagyon MDB-s címe ellenére is. A dallamos éneket később a Dark Watersben is hallhatjuk, de ott olya dallamokkal próbálkozik az énekes, amik nem illenek hozzá és ez sajnos nagyon rosszul sül el. A The City ugyan egy teljesen élvezhető és headbangelhető szám, de a szólójától eltekintve nem sok említésre méltót találunk benne. Az azonban meglepően jól eltalált és megmenti a számot a teljes érdektelenségtől. A még megmaradt számokban is találni itt-ott finomságokat – mint a Stars of Your Skyban a nagyon jó fűrészelős rész, vagy a Step to Eternityben a hangulatos akusztikus betét és levezető – ez azonban sajnos kevés az üdvösséghez, és kénytelen vagyok arra a következtetésre jutni, hogy ezt az albumot legfőképp – ha nem kizárólag – azok fogják élvezni, akik képtelenek kivárni az új My Dying Bride korong megjelenését (ami pedig már nincs is olyan messze). Az album végén még találunk egy Oblivion című bónuszdalt, de sajnos ez sem szolgál semmiféle újdonsággal.
Azt kell mondjam, hogy sajnos csalódtam az Ekklesiastban. A borító gyönyörű ígérete után szépen lassan tudatosult bennem, hogy azon kívül nem nagyon van egyedi és művész értékkel bíró vonás a kiadványban. Bár elsőre az orosz nyelv használatát tartottam a legnagyobb hátránynak, rájöttem, hogy az sajnos eltörpül az egyéniség gyakorlatilag teljes hiánya mellett. Ezt az albumot tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akik a már többször említett nagy brit példakép For Lies I Sire című új anyagának megjelenéséig körömrágva húzogatják a napokat a naptárban. Rajtuk kívül még az igazán elvetemült doom-fanatikusoknak nyújthat élvezetet az album, egy „közönséges” metal-hallgató számára azonban legjobb esetben is csak háttérzene lehet. Orosz barátaink rendelkeznek a szükséges tudással de egyéniség terén nagyon sokat kell fejlődniük és szerintem az sem lenne gond, ha átváltanának angol nyelvre. Sajnálom.
————————–
ENGLISH VERSION:
I never really heard any Russian bands before, and because of my aversion towards Russian language, wasn’t planning on doing such a thing, but when I saw the beatiful cover of the re-recorded album of Ekklesiast I decided to set aside my prejudices. Two other facts also encouraged me to listen to the album: that the band plays doom metal similar to that of My Dying Bride (with less clean vocals) and I like the British band pretty much and that the song titles were written in English on all the websites (however, this later proved to be a mistake). So I laid my hands with anticipation on this marvelously designed release. The graphical realisation perfectly conveys the depressive, lonely, grievous and fate-stricken mood of the music. Not even the band logo and the album title written in cyrill letters are disturbing. I would especially emphasize the visuals of the disc itself, which is simple, but very effective and suggestive. Most of the bands unfortunately do not pay enough attention to this – at least for me – very important issue. A very unpleasant surprise welcomed me in the booklet, since all the lyrics are printed in Russian and thus, are also sung in the same language. Objectively judging, this should not cause a problem, but for me – and I think I’m not the only one – this takes away from the enjoyability of the disc. Unfortunately, I don’t have the English translation of the lyrics, but I do have the titles translated and reflected by these are the usual themes of grief, pain, autumn, passing away, and generally the end.
Already during the first track – Grief of These Days – a grim mood enwraps the listener, thanks mostly to the organic, not-at-all-polished sound of the album. After a dynamic start comes a characteristic, doom-typical slowing and a sad, spoken part upon a hammering musical base. Though the Alexandr’s voice does not provide anything new, it is perfectly okay – both the tired rhetoric and the growls are nice. A great advantage of the band is that you won’t get bored during any of their tracks, they change their music with excellent timing. The opening track ends with an acoustic part, which reminds me of the greatest bands of the genre. In the next song – Prophecy of Doom – the high-pitched guitar tones make the beginning quite enjoyable. We can also find an acoustic/spoken insert in this song, which the band realises nicely. The length of the tracks is around five minutes, and that is a perfect dose at a time of such music. Many doom bands only think in 8-10 minute songs, which is not always a fortunate thing to do. I suppose Ekklesiast were aware that they’re better off without writing epics. The second song is closed with a fine, but somewhat monotonous part.
Countdown Point strengthens the listener’s faith in doom with slower tempo and tries to stick into his mind with its well-written guitar melodies. Maybe it’s just me, but due to Russian language, the lyrics are not quite easy to memorize which is a pity, because judging by their rhythm and melody I would gladly sing them along. There is no particular problem with the musicians, everybody does what he’s meant to and neither of them has any difficulties with this. The greatest problem with the disc is that we can find no trace of real personality, and without that this genre – along with many others – is a bit overloaded. Bits and pieces across the album – like the beginning of World’s Autumn – are too much similar to My Dying Bride and this does no good to the reputation of the band. The foruth song drowns holds no cause of interest already and considering the number of remaining tracks, this is a fact to be worried about.
Fortunately, the fifth song – Cover Me with Snow – brings a little excitement into the album through its fast tempo and unusually melodic voice, which make it one of the best piece of the Russian fellows – despite the very MDB-like title. Melodic vocals can be heard later in Dark Waters, too, but there the singer tries to produce melodies which are not suitable for him, so we get something terrible. Even though The City is an enjoyable song perfect to headbang to, it contains nothing worth mentioning besides its solo. That, however, is so well written, that it saves the song from total boredom. We can find little pieces of joy in the rest of the songs here and there – like the very nice saw-like part in Stars of Your Sky or the very atmospheric acoustic insert and closing in Step to Eternity – but this is not enough for salvation. Thus, I am led to the conclusion that mostly – if not only – those will enjoy this album, who can’t wait until the new My Dying Bride album comes out (which is not that far anyway).
I must say, that I am disappointed with Ekklesiast. After the beautiful promise of the cover it slowly became clear that apart of that, there’s not too much uniqueness or artisticness in this release. At first, I considered the language the biggest problem, but I realised that it is nothing compared to the total lack of personality. I can really only recommend this album to those who are eagerly counting the days until the release of the many times mentioned British band’s new disc entitled For Lies I Sire. Besides them, maybe the most determined doom-fanatics could enjoy …When the Dead Boughs will Awake from the Dreams. For the „general” metal-listener, this could only be background music – at best. The Russian guys have the knowledge, but they need to make a lot of progress in personality and I think it wouldn’t be a problem if they switched to English. I’m really sorry.
Author: Lemezismertetők
Review
Archanic-Magazine
18.12.2005
Russian doom-metal label Solitude Prod. proudly presents its 3rd release – the album ‘Cold’, which is the latest work for this very moment of Russian doom-metal legend from Novgorod – Ekklesiast. ‘Cold’ tells us the fifty-minute story about life and death, about joy and sadness. This story was created with harmonious combination of melodic death-doom and marvelous lyrics. The lyrics of the band are considered as the most sincere and the most thoughtful on Russian doom-metal scene (and on the whole heavy music scene in Russia).
?Flame Of Desires?: …After the time of grief comes the time of joy, and it finally has come. And the colours of ancient icons have all faded away, and the stern faces of Eternity appear. And coming down to rest in peace you’ll just smile – because all that was has gone…
The music of Ekklesiast will get deep into your soul and the lyrics – deep into your heart.
Author: Ricardo Mouwen
Review
Atmospheric.pl
4/10
EKKLESIAST to stary doom/death metalowy zespół z Rosji, który wytwórnia Solitude postanowiła uhonorować wydawnictwem retrospektywnym, ale tak nie do końca. Mowa o płycie „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” (tytuł przetłumaczony na angielski), którą zapełniają ponownie zarejestrowane w profesjonalnym studio nagrania z materiału o tym samym tytule, pochodzącego oryginalnie z roku 2001 oraz dodatkowo archiwalne utwory z zapomnianej demówki „Touch Of Snowstorm” (1998) oraz jeszcze jeden bonus. Pomimo przekrojowego charakteru, całość trzyma się jednak kupy. Ogólnie można powiedzieć, iż EKKLESIAST ma całkiem dobrą strategię na swoją twórczość. Krążek składa się z czternastu około 5-minutowych kompozycji, przez co kapela ominęła dłużyzny; przynajmniej wedle matematyki, bo może się wydawać troszkę inaczej:-)). Wszystkie te kompozycje są harmonijne i ściśle utrzymane w tym samym stylu, więc z powodzeniem mogłyby tworzyć jedną wielką suitę. Owszem, część z nich jest bardziej dynamiczna, a część spokojniejsza (częściej), ale i tak mają wiele cech wspólnych. Przede wszystkim są melodyjne i klimatyczne. Dobrym fundamentem muzyki EKKLESIAST jest gitara rytmiczna, prowadząca, jednak pierwszym budulcem jest perkusja, która zresztą w produkcji płyty została wyeksponowana, a brzmi dość surowo. Na „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” obecna jest też gitara akustyczna i – co ciekawe – tylko w ostatnim archiwalnym utworze klawisze. Zaś w innej, środkowej kompozycji chyba ktoś gościnnie użyczył naturalnego głosu, bo brzmi on inaczej niż zazwyczaj. No i trzeba powiedzieć, że charakterystyczne dla EKKLESIAST jest wykorzystanie języka rosyjskiego w tekstach, w czystym śpiewie i growlingu (na ogół stosowanych przemiennie) lub fraz mówionych. Ogólnie nostalgiczny, klasyczny doom/dark metal wypełniający album „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” jest skierowany do osób lubiących nastroje MOONSPELL, MY DYING BRIDE czy MOURNING BELOVETH.
Author: Kasia
Review
Hardsounds
6.5/10
12.03.2009
E’ incredibile la quantità (e molto spesso la qualità) di band doom provenienti dalla federazione russa. Sarà che da quelle parti c’è ben poco da ridere… Comunque, tornando a bomba, qui parliamo degli Ekklesiast un terzetto dedito a un Death/Doom piuttosto orecchiabile e dalle tematiche cristiane. Ma non chiedetemi altro, dal momento che il cantato è rigorosamente russo (e ringraziate che abbia trovato i titoli dei brani in inglese, dato che sulla mia copia erano tutti in cirillico, ndr). L’album è un reissue ri-registrato di un disco risalente al 2001 e un demo precedente, con una notevole differenza qualitativa grazie soprattutto all’ottima produzione Solitude. Il sound degli Ekklesiast è lento, cadenzato ma non totalmente monolitico e mortifero, anzi è piuttosto lineare e caratterizzato da fraseggi piuttosto lineari e ben costruiti, anche se è da sottolineare la quasi totale mancanza di una componente solistica. Pur non portando alcuna novità nel genere, possiamo dire che ciò che fanno gli Ekklesiast è abbastanza singolare, poichè mancano gli elementi gotici dei vari My Dying Bride o Katatonia, e certamente il saturo marciume di Dismbowlement o Asphyx è lontano anni luce. C’è un che di Sabbathiano, piuttosto, nei fraseggi e nei riff che costruiscono il lento e scandito muro sonoro dei russi. Insomma un disco edibile, che non eccede sotto nessun aspetto e dall’ascolto non ostico. Non c’è molto altro da dire, se non che gli appassionati del genere (e non solo) apprezzeranno la pulizia e la melodicità del doom degli Ekklesiast, mentre chi è orientato verso sonorità più estreme avrà più difficoltà nell’ascoltarli. A voi.
Author: Francesco “Crash” La Tegola
Review
Quintessence
4/6
Solitude Productions if known for pushing the Russian doom Metal scene. One such product is that of Ekklesiast, whose unreleased demos “When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” and “Touch Of A Snowstorm” have been re-recorded.
The material on “…When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” compares the best to older Katatonia and inspired bands such as Rapture and Daylight Dies. Other bands that may come to mind are My Dying bride and Saturnus; Quite an impressive collection of bands if you ask me! Comparisons to especially the first batch of bands mean the music is very riff-driven and generally groovy; two features that make these sort of albums a treat to listen to. Despite being older songs, the material doesn’t sound outdated and the powerful productions fits well with the songs. You’d think that all’s great, but unfortunately that would be a bit too positive. Despite being a pleasant sort of listening music, 13 very similar tracks offer very little in terms of lasting power and individualism. Also, one can only conclude that the excellent catchiness and groove of Rapture and adventurous melodic brilliance of Daylight Dies are absent, leaving Ekklesiast somewhat in the middle ground. Again, that doesn’t mean that it’s a bad album, but the material is just too anonymous to stay interesting over a prolonged period of time.
Author: Vincent
Review
Metalglory
8.5/10
12.03.2009
Alben aus Russischen Gefilden sind irgendwie immer noch mit einem gewissen Exotenstatus behaftet. Gar nicht so einfach etwas über eine Band herauszufinden, deren Name, Album- und Songtitel auf Kyrillisch geschrieben sind. OK, ihr Label Solitude Productions macht es dann doch möglich, findet man hier tatsächlich mit ein bisschen Puste weitere Infos in letztlich „lesbarer“ Schrift.
Ekklesiast heißt die Combo, „When the Dead Boughs Will Awake from the Dreams” das Album. Die Band kommt aus Veliky Novgorod und ist mittlerweile schon 15 Jahre (!) aktiver Bestandteil der Russischen (Melodic Death-)Doom Szene. Womit das Genre schon mal geklärt wäre. Bevor wir uns aber der Musik widmen, noch ein paar Anmerkungen zum vorliegenden Release. When the Dead Boughs Will Awake from the Dreams” ist genaugenommen die Wiederveröffentlichung des gleichnamigen Albums aus dem Jahr 2001 mit Auszügen des Demos „Touch of Snowstorm”. Das ganze Album sowie das alte Demomaterial wurde umarrangiert, neu aufgenommen und in einem professionellen Studio gemixt. Der Sound ist auch relativ gelungen, obwohl das Schlagzeug ein wenig mehr Wucht vertragen könnte. Phasenweise klingt die Produktion etwas dünn.
Aber trotzdem; Herausgekommen sind 13 Doomsongs die es in wirklich sich haben. Ekklesiast haben mit „When the Dead Boughs Will Awake from the Dreams” ein vielschichtiges Werk voller Langsamkeit, Melancholie und Dramatik abgeliefert. Gutes Songwriting erzeugt Stimmungsmomente die ebenso abwechslungsreich sind wie die Einflüsse aus denen die Band ihre Inspiration bezieht. Anathema Frühwerke schießen einem unweigerlich in den Kopf. Aber man kokettiert auch gerne mit klassischen Rockelementen und am Rande auch mit Sisters of Mercy artigen Klangbildern. Insgesamt sehr vielschichtig und wesentlich breiter gefächert als viele andere Doom Bands aus Osteuropa. Kraftvolles Doomriffing klassischer Prägung mit Death Metal Einschlag bildet das Grundgerüst der Musik. Aber trotz der Vielschichtigkeit ihrer Einflüsse bleiben die Songs eingängig und verdaulich, wohl auch ein Verdienst der wunderbar getragenen Melodien, die sehr schön in das sonst tiefstimmige und wuchtige Soundgefüge eingebaut wurden. Ebenso vielseitig präsentiert sich dann auch der Gesang. Häufiger Wechsel zwischen nicht zu tiefen Growls und klaren Passagen ist hier angezeigt. Das Sänger und Bandkopf Alexander Senin dabei öfter in eine simple aber Songdienliche Erzählstimme verfällt, macht die Sache umso interessanter.
Anspieltipps: Prophecy Of Doom, World’s Autumn, Stars Of Your Sky
Fazit:
Klasse Release, der sich meilenweit von der breiten Masse der Russischen Veröffentlichungen im Doomsektor abhebt. Sicherlich eine der besten Russischen (Melodic) Doom Death Bands!
Author: Blizzard
Review
Diabolical Conquest
5/10
30.06.2008
A Christian melodic doom death metal band from Russia that sings only in Russian? Yes, Ekklesiast you are in all likelihood the first band of this very particular style I have ever heard. Apparently the fourteen song seventy-five minute marathon of When the Dead Boughs Will Awake From the Dreams (something lost in translation perhaps?) is a rerecording and reinterpretation of the album by the same name from 2001 and the band’s demo Touch of Snowstorm from 1998: I say apparently because everything on the CD is in Russian and this is the information I got from Metal Archives.
Seldom does a genre tag work as well as a summation of the music as it does with Ekklesiast. When I say this is melodic doom death metal, that’s exactly what it is. The UK’s doom death Big Three are all well-represented, especially My Dying Bride: lots of slow to mid tempo melancholic hymns heavy on the atmosphere and light on the death. Where Ekklesiast comes up short is in their guitar work; rarely during the seventy-five minute duration do I ever hear a riff that I need or want to hear again. One song passes into the next and if it weren’t for the changing track number on the CD player I probably wouldn’t know that I was listening to a new song. Some of the melodic moments do stick out, but not for the right reasons; they’re not all that memorable, but I can recognize where they are cribbed from. Because at least these guys are smart enough and just good enough to take their melodic cues from bands like Iron Maiden, Angel Witch and Diamond Head instead of aping the ever popular Gothenburg sound. All those melodies do is make me wish they would crank the tempo up a little higher and gallop through a couple of NWOBHM romps, but they never do; the entire album just trudges endlessly along. Thankfully the band doesn’t rely that much on the quiet, “introspective” passages that weigh down so much modern doom: this never devolves into the limp-wristed histrionics of Isole or Daylight Dies. But it also fails to ever reach the headbanging deathpower of Sumerian Cry, The Angel and the Dark River, or Gothic. There is just too little of the things I like: heavy doom and growling death; and too much of the things I don’t like: mock solemnity and “lite” doom.
And I would like to know when and seventy-five minutes became an acceptable length for an album. Sure a CD’s seventy-nine minute running time is a tempting feast, but gluttony of Ekklesiast’s severity is unnecessary: this bloated corpse is near to bursting. Giving listeners a good deal is one thing, but this album suffers incredibly from diminishing returns. After the first five songs that sound alike, do we, the listeners, really need nine more that sound exactly like the first five (especially when the first five aren’t that good)? Maybe if I understood spoken or written Russian my opinion might be different, but When the Dead Boughs Will Awake… is boring. Not boring in a bad, gotta-turn-it-off way, but boring in a background music, oh-it’s-still-playing way and I have no use for boring metal.
Despite what might seem an appraisal to the contrary, Ekklesiast do what they do well (boring melodic doom death), but the result is so non-descript and instantly forgettable that I’m left wondering if what they do needs to be done at all. This isn’t trendy or overtly modern in any really noticeable way, and they are paying obvious homage to many classic and near classic bands and albums. But Ekklesiast never gives me a reason to listen to When the Dead Boughs Will Awake… instead of digging out my old Paradise Lost or Anathema records.
Author: Tim Meisenheimer
Review
Metalcrypt
2.5/5
03.06.2009
This is an album of rather conventional Doom/Death by a Russian band re-recording one of their early works with a better studio. Ordinarily I like Doom/Death pretty well, but I find this rather boring. Listening to any one song and you think it’s not bad, but seventy-four minutes of it is too much, and after a while my attention wandered and made it hard to really focus on the album. For Doom/Death in the general vein of bands like Morgion this is okay, but it has nothing really good about it to make it stand out from the crowd. It’s heavy, and it has some good melodies, but there just isn’t much to say about it: it’s not awful, it’s not great, it’s meh.
Author: Sargon the Terrible
Review
Doom-metal.ru
6/10
16.06.2010
Рецензировать классику – это непростое и неблагодарное дело, но ведь кто-то должен, черт подери, этим заниматься. Так вот и ваш покорный слуга решил написать пару пасквилей в адрес уже успевшей стать культовой группы с великолепным библейским названием Екклесиаст. Ведущий российский думовый лэйбл Solitude Productions порадовал почитателей творчества коллектива альбомом «Холод», датированным 2005-м годом. Итак, что мы имеем!? Материал, представленный для прослушивания являет собой незаурядный дэт/дум в его классическом металлизированном смысле с лирикой на русском, что уже не может не радовать, языке. Однако, отсюда я и начну свои желчные излияния в адрес этих Великоновгородских хлопцев, ибо лирическая составляющая для меня, как для человека интересующегося поэзией, и тем более в металлической музыке, крайне важна. По всей вероятности, ребята хотели создать нечто философское, глубокое, однако, на мой взгляд, это им не очень удалось. Тексты, как смысловая основа не очень складно ложатся на музыку, не передают ее настроения, из-за чего невольно напрашивается вывод о том, что куда более правильней было бы спеть все то же самое, но по-английски. Яркий пример, композиция “Destiny’s End”, “Release from Reveries”, “Step to Eternity”, совсем другое дело. Английская речь как никакая другая очень гармонично сочетается с музыкой наших друзей. А музыка, о которой я практически ничего не сказал, действительно заслуживает должного уважения. О ней можно написать очень много, но я, пожалуй, буду краток. Это качевый и техничный метал, украшенный очень лиричными партиями акустической гитары, с использованием доминирующего и мощного гроулинга, чистого мужского пения и женского вокала… Да, кстати, к слову о женском вокале. Можете меня ругать и даже забросать камнями, о, уважаемые фанаты, но, по моему скромному мнению, он тут совсем не к месту. Почему? Да он просто не вяжется с мужскими вокальными партиями, вот и все. Ну не знаю, не ложится на слух, сколько ни переслушивал я альбом, а посему это довольно весомый критерий. Бесспорно, найдутся люди, которым моя рецензия и мои замечания покажутся ересью несусветной, но не забывайте, дорогие друзья, что я всего лишь высказываю свою субъективную позицию. Итак, подведем итог: мы имеем дело с профессиональной и маститой командой, исполняющей шикарный образец классического дэт/дума с довольно наивной, мягко выражаясь, лирикой и партиями совершенно неуместного в данной ситуации вокала. Вот, вроде бы и все! Спасибо за внимание.
Author: Letarg