Review
Hardsounds
8.9/10
04.10.2008

Era moltissimo tempo, probabilmente addirittura anni, che non ascoltavo qualcosa di così bello, emozionante ed originale in campo doom. C’è voluta la Solitude Prod. per portare alla luce il talento di Skobelin “Phil” Philipp qui alla sua seconda prova nella lunga distanza dal titolo ‘Silent Veil Of My Doom’ (uscito per la verità all’inizio di questo 2008).
Un ideale punto d’incontro per fans di My Dying Bride più sperimentali della seconda metà degli anni ’90, Katatonia del periodo ‘Brave Murder Day’ e un certo riffame tipico dei gruppi black/doom tedeschi (nell’opener “And There In Eternity We Shall Merge”); il tutto “condito” con black e death (basta ascoltarsi “Under an Ancient Oak” e si ha immediatamente tutto chiaro).
Le composizioni qui sono molto complesse nelle partiture, non cisi focallizza solo su un paio di idee, ma si preferisce procedere per una struttura più articolata, con il risultato di avere canzoni lunghe, ma mai noiose.
Come per il precedente ‘Without Ray of Hope’ anche qui c’è una cover di un pezzo della colonna sonora tratta da un episodio della serie di Silent Hill: in questo caso trattasi di “You’re Not Here” di Silent Hill 3 (sfortunatamente l’unico della saga che non conosco per esperienza diretta).
Per quello che riguarda le tematiche Philipp Skobelin si concentra tutto sommato su tematiche classiche per questo genere, come amori perduti, disperazione, vuoto interiore che tutto sommato è anche un bene, giacché temi e musica devono comunque procedere di pari passo.
Packaging essenziale ma elegante sono il necessario contorno per un’opera grandiosa nella sua modestia, che senza andare a cercare strane e perverse alchimie di sorta, rilegge in chiave del tutto personale ed egregia un filone musicale molto affascinante ed evocativo.

Author: Gabriele “Anaconda” Frontini

Review
Metal Invader
5/6
10.09.2008

I will put it simple. Tears Of Mankind have managed to release the finest atmospheric Doom / Death album of this year an album which is an absolute must for all the fans of the dark, gloomy music.

New stuff is based on dark and gloomy melodies with the atmospheric and mournful musical parts to be the most brilliant feature in here. But the same time we can hear excellent guitar work both in the riffing and lead guitar parts. There is a strange and beautiful dark harmony spread around the compositions, once they are diving in a deep musical mourn being in slow tempo but soon after the breakings would bring a storm into the songs making the tempo to be faster and the guitars to be heavier. There are times that those storms will last a little longer overtaking the listener and those are the times that the guitars would turn to axes based even in Black Metal musical structures but this is just a key point for emphasis and not a rule that marks the whole album. The common features as far as the guitar stuff is the tombstone riffing and the lead melodies of mourn and I guess this is what counts in albums like this.

The vocals are mysterious and dark. There are times when the vox are turned into growls –like the ancient Doom / Death Metal days-, there are moments that they sound mournful and emotional based in clean melodies of sadness, you would also notice whispers and narrations… Yes there are many stories for someone to hear in this album, stories about sleeping stars in cold hands…. Under the silent Veil Of Doom. There are female vocals as well sweet and melancholic and there is that Without You (In Solitude Pt. 2) that is the most perfect example if someone would like to refer to the beauty of those female vocals.

Back to the music I should point that we can also meet many Gothic touches into the album’s songs –mostly due to the vocals and some guitar parts-, touches that would emphasize the atmosphere and make the songs even more beautiful, nothing to do with fake, plastic and pseudo-sexual visual stuff, it is just good and inspired music.

Well you may have read similar descriptions about similar records in similar reviews in the past but the main point in this album is that everything is inspired and well composed. The band have managed to mix all their influences from the very old golden ages of My Dying Bride and Anathema, moreover the band made a journey into the depths of the whole underground Funeral Doom scene picking up the blackest treasures from there just to use them as great inspiration. On their more creative mood they would write some more catchy, sweet and melancholic melodies attaching them into a deadly wall of sound that hides their ancient, forgotten secrets, that hides the… Tears Of Mankind. Of course their own dark colored musical trademark is here, the one that has been built through their two previous full lengths and their nine (!) demo releases.

It is more than obvious that the Russians are fans of gloomy music. Everything form the front cover –one of the best ones I have seen lately-, to the song titles, the lyrics and of course the music, is a big proof that this band is eternally worshipping the mourn.

Author: CountRaven

Review
Lords Of Metal
8.1/10
21.06.2009

Tears Of Mankind hail from Russia and plays a doom that you hardly hear anymore these days: solid heavy riffs, grunting vocals and angel choirs. And the beautiful thing? It’s all from the mind of just one person : Phil Ikobelin. He plays all guitars, all bass, all drum computer programming and sings and grunts and whispers on this CD. And the more beautiful thing? This fellow completely understands what it’s all about, and you can hear that already in the first song ‘And There In Eternity We Shall Merge’.

The main riff changes into a perfect solo, which on his part changes as a butterfly into a piano part. The wind is blowing over the dying tones of the song. Chilling! This is doom from the upper class. The title track has an eastern riff that expresses hopelessness extremely well and the whispers fill the song with a dark and grim atmosphere. The song ‘Queen of Night’ causes me a problem, because here death metal gets touched and believe it or not, the riff and singing in this song reminds me of ‘Lost Eternally’ by the Swedish death metal legends Merciless. But there all comparison ends! The female vocals of a lady called Nostu in ‘Without You’ is a treat for your inner self (and inner ears!). No, this well produced ‘’Silent Veil Of My Doom’ has made me curious for the first two CD’s ‘Without Rays Of Hope’ and ‘K Odinochestvu ’ of this musical brain. Definitely recommended!

Author: Erik

Review
Pavillion 666
7.5/10
04.10.2008

« Phil » is back ! deux ans après l’étonnant “Without ray of hope” entendu sur votre webzine préféré, le chanteur-programmateur-guitariste-compositeur-et interprète revient avec 9 nouveaux titres. La signature avec le label Solitude, « le label doom » (c’est écrit dessus), donne une petite idée du contenu de ces nouvelles créations, tout comme le titre qui déjà laissait, vaguement, entrevoir les bases de ces derniers travaux.
Alors quelle sera la teneur de ce nouvel album ? du doom ! bravo, certains suivent.

L’esprit solitaire et obscur de notre cher musicien ne semble guère s’être apaisé depuis son album précédent. Pesanteur, voix caverneuse, un régal, tous les ingrédients sont là pour satisfaire les amateurs du genre, pelles en main, déjà prêts à creuser leurs propres tombes. Bénéficiant d’une meilleure production (même si ce n’est pas encore la panacée) les batteries sonnent pour le coup moins « boîte à fromage », et «Silent Veil of my doom échappe à ce caractéristique son étouffé dommageable à certains albums de doom. L’esprit death demeure moins présent, mis à part dans les growls typiques doom/death, au profit d’inspirations plus mélancoliques, pour ne pas dire gothiques ; les passages mélodiques y sont nettement plus travaillés, que ce soit par l’intermédiaire de pianos inspirés (« And there in eternity we shall merge ») et surtout de longs et lents solos guitares judicieusement placés (« For one », le titre porteur de l’album), étendant les morceaux sur la longue route de pavé menant au cimetière.
Musicien et compositeur de talent, en voilà un qui pourra se vanter de bénéficier par ailleurs d’un organe, vocal, de qualité, les chants clairs faisant toujours des merveilles. Duos chant clair/chant caverneux pour une seule personne ? qui a dit « un peu schizophrénique tout cela » ? non, malgré des titres parfois pesants et très sombres (comme l’incantatoire « Under an ancient oak »), l’album ne véhicule pas une image de réelle torture mentale, mais plutôt de noire mélancolie.
L’apparition d’une voix féminine sur deux pistes confirme cette évolution sonore vers des teintes plus douces (à ne pas manquer un titre bonus « You’re not there » des plus étonnants !), mais dans sa globalité comment ne pas rapprocher Silent veil of my Dreams d’un My Dying Bride des grands jours ? une comparaison largement supportée.

Entre doom de l’age d’or et ajouts mélodiques plus actuels, ce n’est pas une originalité renversante qui viendra démarquer Tears Of Mankind de ses prédécesseurs, l’exercice demeurant tout de même délicat dans ce registre sonore ; ce one man band saura plutôt s’affirmer de part son sens de la composition et son équilibre sonore, aperçus dans l’album précédent, et confirmé ici, une excellente découverte, ou re découverte.

Author: S.Y.L.

Review
Kronos Mortus
7/10
23.09.2008

Az 2002-ben alakult egyszemélyes orosz project igencsak igyekezett az elmúlt években, ami a kiadványaikat illeti (2003 „Moenchsgesang” és „Silence” demok, 2004-ben „Deep Inside The Silence”, „For My Last Pray”, „To Nowhere” és „Where Angels Do Not Dare To Fly” demok, 2005-ben „Dark Times”, „Pulse” és „Unique” demok, 2006-ban a „Without Ray Of Hope” és a „K Odinochestvu” CD-k jelentek meg). Phil (all instruments, dob program, ének) az egyetlen állandó tag, akit az élő koncerteken Aleksandr „Hanneman” Davidov (szólógitár), Berkut (gitár), Dima (basszusgitár) és Valera (dob minták) kísérnek. Az új anyagnak jól összerakott borítója van, de zeneileg, a jó ötletek többletsúlyának tekintetében is van még technikailag hová fejlődni, és időt adni egy-egy téma csiszolódásának.

Az And There In Eternity We Shall Merge magányos gitártémával indít, aminek hangjai futó borzalmat keltenek. Amint az összes „hangszer” csatlakozik, egy dallamosabb ötlet kezdené bontogatni szárnyait, de egy monoton hangulat átfordítja az egészet funeral doom-ba, amit itt-ott bizony nagyon elront az a néhány iszonyú gitárhang, a sablontémák, no meg ezáltal a kötelező hangulat erőltetése… A dobgép steril, túl steril, de alapjában véve apróbb dolgoktól eltekintve arányosan szól minden a lemezen. A némileg unalmas témák után azután megint csak egy nagyon jó, ötletes rész következik, egy gyönyörű zongorabetéttel és némi effekttel megpakolva… nem értem, miért nem lehet jobban odafigyelni ennyi idő után az összképre?

A Silent Veil Of My Doom elszállós hangokkal alapozza meg a melankolikus folytatást, ahol a gitárok és a ritmusszekció összessége egyetlen hangfolyammá duzzad az éjszakai égbolt alatt. Szépséggel és fájdalommal átitatott témák váltják egymást, ahogy az árnyak táncolnak a mélykék sötétben, majd a lélek önmarcangoló menetelése következik. Por és hús gyötrelme rajzolódik ki a hangjegyek közül, egy jól megírt szám, kidolgozva, bár a végén megint belecsúsznak a kissé unalmas téma ismételgetésébe, ezen az egy hibán kívül minden rendben van.

A Queen Of Night egy súlyosabb szám, sokkal intenzívebb érzékeltetést tud kiváltani, mert egy más vázra épülő hangulattal van dolgunk. A fő verze itt is jó, a jól előadott old school doom témák a hörgős énekkel ütősek, de itt is beleesnek a sablontémák variálásába, ami már csak azért is kár, mert így nagyon csekély az igazán felmutatható érték.

Az Under An Ancient Oak viszont annál ötletesebben nyit, a téma monoton zaklatottsága, a visszafojtott lélegzet és a szív dobogó ritmusa maga fölé emeli az éneket, majd egy pokolian nyomasztó verzével megmozdul. Itt a szinti erejét hiányolom kicsit, előrébb kellett volna tenni, mert itt nagyon fontos dallamos játéka, karakteres kísérőhangjai. A zuhanást juttatja eszembe ez a játék… meg is zuhan a szám, egy olyan négynegyedes játékkal, amit a korai My Dying Bride vagy Anathema lemezekről ismerhetünk. Hozzáteszem, csak arról beszélek, hogy milyen jól eltalálták a hangzást… a dühös death metal betét jó lenne, ha nem lenne ennyire nyers a hangzás és mű a dob… de sajnos ez van. Itt is az ötletesebb, kidolgozottabb részekből van több, de sajnos van elég banánhéj, amin elcsúszik az egész.

A Without You (To Solitude pt.2) egy zongoraloop monoton ismétlődésével kezdődik, csepegő esővel, megtoldva egy kis női énekkel, férfi suttogással, effektekkel, amitől misztikus lesz az egész. Semmi nagy villanás, csak egy pillanatra szabadabbá válik az ember lelke. A következő nóta a For One, az MDB számait juttatja eszembe, úgy ahogy van. Mintha valóban egy MDB nóta szólna. Nem tudom igazán eldönteni, hogy melyik gondolatnak adjak igazat – annak hogy ez egy jól összerakott véletlen, vagy pedig direkt utánzás? Az ének hangsúlya, minden ezt az ismerős zenekart juttatja eszembe, semmi kétség. A szám közepére betett dallamos, már-már mennyei metalkavalkád, hát, elsőre még jónak tűnt, de egy idő után csak a nagy kérdőjelek ütköztek ki a fejem fölött. Úgy hiszem, a csapat ennél sokkal többre képes, mint amit ez a dal mutat.

Az On Ruins Of Our Love gyászos majd melankolikus, kiábrándult szerkezete a doom jellegzetes alapjai, nem is az újdonság, mint inkább a hű tolmácsolás miatt jó ez a nóta. Itt is nyomon követhető az, hogy van itt mit elővenni a tarsolyból, bár érezhető az éneken az MDB hatása. Klasszikus felépítésben váltják egymást a betétek, a verzék, a hangulat viszont marad, ahogyan azt kell. Na ez az a szám, amivel elejétől a végéig elégedett vagyok, amire egy rossz szavam sem lehet. Minden jól szól, minden a helyén, bár természetesen hiányzik az élő dob feelingje, a sound mégsem annyira steril, hanem már-már éteri.

In My Room… a kezdő téma sablonos, az effektelt ének elég gatya, semmi értelmest nem tudok nagyon kihozni belőle. Azután megint csak jó ötletekkel rukkolnak elő, és megint csak visszanyúlnak a sablontémákhoz… bosszantó, hogy nagyrészt semmiről se szól ez a szám. Érdekes kísérletnél aligha több, dolgozni kellett volna még rajta. Sajnálom azt a pár jó témát, hogy itt véreztek el.

A bonus track a You’re Not Here (Silent Hill 3 remix). A szinti- és zongoratémával nyitó dallamos szerkezetnek nem sok köze van a doom-hoz, inkább az olyan gothic metal zenekarokat juttatja az eszembe egy pillanatra, mint a The 69 Eyes, Type O’ Negative, és társaik… bár itt a kezdeti értetlenkedésemen túlnőve csak a fejem kapkodhatom, hogy „hát ez meg mit keres itt?!”, merthogy talán nyomokban ugyan, de másképp sehogy sincs köze sem a doomhoz, sem ahhoz, amit eddig mutatott a lemezen. Ez a szám csak egy felesleges magamutogatás, egy értelmetlen próba… á, hagyjuk.

Nem tudom, mit tegyek. Sokaknak talán tetszene ez a lemez, így ahogy van, én csak azt tudom mondani, ötletes, de hiányos. Hiányos a sablontémákkal, a kidolgozatlan részeivel. Azzal, hogy nem élő formáció alkot. Hallgassatok bele, és döntsétek el!

———————-

ENGLSIH VERSION:

The one-man Russian project founded in 2002 really endeavoured about its albums (demos „Moenchsgesang” and „Silence” in 2003, „Deep Inside The Silence”, „For My Last Pray”, „To Nowhere” and „Where Angels Do Not Dare To Fly” demos in 2004, „Dark Times”, „Pulse” and „Unique” demos in 2005, „Without Ray Of Hope” and „K Odinochestvu” CDs in 2006.). Phil (all instruments, drum program, vocals) is the only permanent member who is helped on concerts by Aleksandr „Hanneman” Davidov (solo guitar), Berkut (guitar), Dima (bass) and Valera (drum patterns). The cover of the new material is well-constructed, but musically and in the dominance of great ideas there is possibility to improve technically, and to give time to a theme to polish.

“And There In Eternity We Shall Merge” starts with a lonely guitar theme; its sounds evoke a flying monstrosity.. When all “instruments” join, a more melodic idea begins to develop, but a monotonous feeling turns the whole music into funeral doom, which is impaired by some horrible guitar voices, the pattern theme and the forcing of the obligatory feeling due to these. The drum program is sterile, too sterile, but ignoring some smaller parts, basically everything sounds proportionally. After the slightly boring themes a very good, ingenious part appears again with a beautiful piano part and some effects… I do not understand why can not be taken care about the image after such along time…

“Silent Veil of Doom” establishes the more melancholic continuation with cathartic voices where the addition of the guitars and the rhythm section rise to one single flow of voices under the night sky. Beautiful themes soaked with pain alternate each other as the shades dance in the deep blue darkness, and the self-corroding marching of the soul begins. The struggling of dust and flesh is drawed out of the notes; it is a well-written track, worked out well however, in the end repetition of a slightly boring theme comes. Disregarding this single mistake everything is okay.

“Queen of Night” is a heavier track which can evoke a most intense life-sensing as it ha a feeling based another scheme. The main verse is again good, the well-presented old school doom themes are strong with the growling vocals, but they again make a mistake with the varying of pattern themes, which is a pity since it is lack of the real values being present.

However, “Under an Ancient Oak” starts ingeniously. The monotonous harassment of the theme, the bated breath and the beating rhythm of the heart lift the vocals above them, and they make a motion with an infernal depressing verse. I miss the power of the synth, it should be more in the foreground since its melodic plays and its characteristic attending voices are very important. This play evokes in my mind the fall… it falls as expected with a 4/4 play known from the early My Dying Bride or Anathema albums. I note that I am talking only about how perfect their sound is. The angry death metal part would be good, if the sound was not coarse and the drum was not artificial, but unfortunately they are…There are mostly indigenous parts, but unfortunately there are enough banana skins on which everything slips.

“Without You (To Solitude pt.2) begins with the monotonous repetition of a piano loop, with dripping rain, together with a bit woman vocals, male whispers and effects, which cause the whole track to be mystic. There are not great flashes, but for a moment one’s soul becomes freer for a moment.

During listening to the next track “For One”, totally the tracks of My Dying Bride come into my mind. It is as it were a MDB track. I can not really decide, which thought to choose: either it is a well-pieced-out coincidence or an intended imitation. The emphasis of the vocals and everything brings this band into my mind. The melodic, near heavenly metal-cavalcade in the middle of the track seemed to be good firstly, but after some time great question marks appeared in my head. I think, this band has much better abilities than showed in this song.

“On Ruins of Our Love” mournful, then melancholic, disillusioned construction is the typical basis of doom. This song is good not due to the novelty but due to the great interpretation. It can be seen here, as well, that there is still something to show, but on the vocals, the influences of My Dying Bride can be felt. The inserted parts and the verses change each other in a classic order, but the feeling stays as it is needed. This is the track I am totally satisfied with, and I can not say a bad word about it. Everything sounds great, but unfortunately the live drums are absent, however, the sound is not so sterile, but nearly ethereal.

“In My Room”… The opening theme is stereotyped, the effected vocal is quite poor: I can not extract any meaningful from it. Afterwards they bring good ideas, and they take again to the pattern themes… It is annoying that the track is effectively about nothing. It is hardly more than an interesting experience; they should have worked on it much… I regret those some good themes to bleed to death here. The bonus track comes:

“You’re Not Here (Silent Hill 3 remix). The melodic structure opening with a synth and piano theme has nothing to do with the doom; for a moment such gothic metal bands come into my mind as The 69 Eyes, Type O’ Negative and others. After my incomprehension at the beginning I can only snatch my head as “why is it here?!”, since (only maybe in tracks) it has nothing to do with the doom and with that it showed until this in the album. This track is an unnecessary exhibitionism, a worthless try… ah, let it pass.

I do not know what to do. Many would maybe like this album as it is, but I can only say that it is indigenous, but incomplete. It is incomplete with the pattern themes and with its unfinished parts and with the fact it is made by a not live formation. Listen is, and decide!

Author: Lemezismertetők

Review
Friendhof
6.75/10
18.11.2008

Con un nombre como Tears Of Mankind, bajo un sello como Solitude Productions y con un titulo como ”Silent Veil Of My Doom”, este álbum no puede ser otra cosa que un trabajo de Doom Metal. En este caso en su rama más melódica y melancólica.
Últimamente Rusia es un país donde el Doom está floreciendo y ha dado alguna que otra sorpresa en el género, como por ejemplo The Morningside. También poseen entre sus compatriotas alguna banda de ”culto” como Ekklesiast. Su clima y su apertura a occidente deben de haber influido en que en los últimos tiempos tengamos tantas bandas en el universo metálico procedentes de esas tierras.
Tears Of Mankind es el proyecto de un sólo hombre llamado Phil. La propuesta que nos presenta sigue las directrices más comunes del Doom Death melancólico. Pasajes pesados entrelazados con otros de un indudable cariz sentimental, donde la tristeza y la melancolía son el hilo de unión tanto en las letras como en el sentimiento que desprende su música. La atmósfera creada por los diferentes instrumentos, principalmente la guitarra y el teclado, denota una clara influencia de los My Dying Bride más clásicos. Por momentos parece alejarse de las directrices prototípicas del género añadiendo algunos pasajes con cierta velocidad, ”mucho más Death Metal” y otros cercanos al Gothic Metal con alguna voz femenina y un piano armonioso, pero aún así esto está claro que no es salirse de lo común. En todos los temas hay buenos momentos y solamente el hecho de que aporte cierto buen hacer ya es algo a tener en cuenta, pese a la escasísima originalidad de la propuesta.
Lo peor del disco es la batería programada, demasiado mecánica, consiguiendo por momentos destrozar el ambiente necesario para este tipo de música. A esto hay que añadirle que la portada tampoco ayuda nada.
Aquí tenemos una nueva banda rusa que homenajea a los todopoderosos My Dying Bride y aunque todos nos quedaríamos con estos, la poca originalidad y a algún handicap ya comentado, no le negaré instantes interesantes que hacen de esta banda una buena apuesta para cualquier amante del Doom Death más melancólico.

Author: Iván C

Review
Executioner Zine
6.5/10

Desde Rusia nos llega “Silent Veil Of My Doom”, que tras una infinidad de demos editadas y 2 LPs, este se trata del 3º álbum de Tears Of Mankind. El disco ha sido producido por el también sello ruso Solitude Productions.

Antes de escuchar este disco, ya había escuchado con anterioridad otras bandas rusas similares tales como Light?, y al parecer, en este país hay cierta escena: ambas bandas practican un Doom Metal melódico pero con sutiles diferencias. Tears Of Mankind nos introducen en una atmósfera depresiva, que se ve a priori con el título del disco, “Silent Veil Of My Doom”, y con el diseño de la portada. Tras escuchar varios minutos del disco, también uno se puede dar cuenta de que su sonido tiene rasgos de depresión/oscuridad, con una clara influencia de bandas del estilo como son My Dying Bride o Katatonia.

En el apartado vocal, podemos encontrar guturales como otras voces limpias. En algún tema incluso se puede llegar escuchar una bonita voz femenina. Por otro lado, la parte instrumental juega un papel común al de bandas de este estilo como son los ritmos melódicos combinados con riffs machacones a una velocidad lenta.

Por otro lado, el sonido de este disco no ha sido de mi agrado por completo. No se si será por simple casualidad, pero creo que tienen los mismos defectos que ya vi en los discos de Light?: falta de definición en la batería y voz, poca claridad de los instrumentos (sobretodo en la distorsión).

Tengo que añadir que se trata de una banda sin excesiva originalidad, muy similar a bandas del estilo, y a veces, en mi opinión, siendo demasiado melódicos para mi gusto. A pesar de ello, creo que es un grupo que tiene las ideas claras, y con un poco de tiempo, podrán conseguir un gran sonido. Recomiendo el disco a los Doomers para que escuchen algo fuera del habitual Doom Escandinavo/Británico, y a los que sean aficionados a los videojuegos de terror, ya que su último tema es un remix de uno de los temas de la BSO de Silent Hill 3.

Author: Marc Tuduri

Review
Imperiumi
6/10
17.09.2008

Usein aivan hämmästyttää ja kummastuttaa, kuinka jotkut artistit napsaisevat runsain mitoin vaikutteita ja selviä riffejäkin tunnetuimmilta isoveljiltään ilman suurempia omantunnontuskia. Siinäpä sitten hyllyt notkuvat halpis-Helloweeneja, kopio-Kotiteollisuuksia ja kakkos-Katatonioita. Venäläinen Tears Of Mankind on kuitenkin siitä veikeä yhtye, että se ei keskity vain yhteen ryöstökohteeseen – ei, koko melankolisen ja doomahtavan metallin sara on sille hyvää käyttötavaraa.

Katsotaanpa. Avauskappale And There in Eternity We Shall Merge on kuin My Dying Briden Turn Loose the Swansilta tipahtanut bonuskappale valittavine kitaroineen ja mataline murinoineen. Queen of Night nostaa taas tempoa ja hivelee goottikuvastoa kuin Swallow The Sun konsanaan. For Onessa taas pyritään tekaisemaan Anatheman Panicin tai Judgementin kaltainen vauhtiralli. Ja bonuskappale taas… No, ehkä jotain Katatonian ja To/Die/Forin ristisiitosta.

Vaikutteita ja suoranaisia varkauksia siis löytyy, ja tämä on harmi, sillä yhtyeen ainoalla jäsenellä Philipp Skobelinilla on osittain ihan lupaaviakin omia ideoita. Esimerkiksi Silent Veil of My Doomissa jaksetaan tunnelmoida ja hakea luonnon rauhaa, kunnes suru ja raivo päästetään valloilleen. Yleisestikin ottaen levy on parhaimmillaan, kun esille otetaan hiljaisuuden ja myrskyn vuoropuheluita kuten kuulaan kalpeassa In My Roomissa. Tears Of Mankind on myös jaksanut panostaa vahvoihin jousisovituksiin, mutta konerummuista tulee pakosti hieman miinusta.

Ihmisten pitäisi luottaa enemmän itseensä. Ilman kopioimista Silent Veil of My Doom ei ehkä olisi näin hyvän kuuloinen, mutta samalla se näyttäisi itsestään ehkä epävarman mutta siltikin rehellisen ja kiehtovamman kuvan. Nyt irralliset mättökohdat ja pakolliset piano/naislaulu-himmailut jäävät heilumaan ilmaan säälittävinä kuin apinan hakeva ihmisen matkiminen. Ihan omilla askelilla seuraavalla kerralla, eikös vaan?

Author: Antti Klemi

Review
The Streets
5/10
27.11.2008

Nå som dagene har blitt mørkere og kortere og lufta adskillig kaldere, passer det perfekt med musikk av den mer depressive sorten. Og hvem er vel bedre egnet til å tonesette den kjøligheten som brer seg utover landet i disse dager enn en russer? Tears of Mankind er et soloprosjekt, hvor Philipp Skobelin gjør absolutt alt selv (minus noe kvinnevokal på ett av sporene). Det har blitt et meget omfattende album og tikker nesten inn på 70 minutter. Musikken er heftig inspirert av My Dying Bride og det blir til tider overtydelig når han bruker renvokalen sin. Lyden er for så vidt grei, men blir likevel en tanke demopreget, noe som skyldes de programmerte trommene og vrenglyden på gitaren. Melodiene er fine og småromantiske, men de helt store og magiske øyeblikkene uteblir på «Silent Veil of My Doom». I tillegg er albumet iallfall 20 minutter for langt, så interessen dabber av lenge før skiva har nådd bonussporet (en cover av «You’re not here», hentet fra Silent Hill 3). Dette er helt greit tidtrøye, uten det helt store engasjementet.

Author: Rune

Review
Metalglory
4/10
10.10.2008

Schon beim Bandnamen kommt man auf den Gedanken, dass es sich hier um eine Doom Death Band handeln könnte. Und ihr seid genau richtig, wenn ihr eine (fast) 1 zu 1 Kopie von My Dying Bride erwartet. Darauf scheinen sich diese Russen spezialisiert zu haben. Also kurz gesagt: deathige Doom (Goth) Variante der englischen Vorreiter! Ihr wisst schon, langgezogene, schleppende Tracks mit variablen, meist growligen Vocals und schönen tiefen Bassläufen als auch melancholischen Momenten und mal schönen Gitarrenparts. Anscheinend wollen Tears of Mankind dadurch den Underground ein wenig aufmischen und bereits durch diese vergleichbaren Songideen für den gewissen Effekt sorgen. Doch auch wenn es ein paar Parts & Ideen gibt, denen man sich zuwenden könnte, so erscheint das Album als Gesamtes eher langweilig und leider viel zu abgekupfert. Wer will schon eine Kopie, wenn ich doch das Original jederzeit griffbereit habe. Einzig und allein überrascht der Bonustrack, ein sog. Remix, welcher eher rockiger und „zugänglicher“ ausgelegt ist und sich so vom Gesamteindruck abhebt, was durchaus positiv zu werten ist.
Bei einer besseren Produktion und etwas mehr Eigeninitiative beim Songwriting könnten die Russen schon für den ein oder anderen ein Geheimtipp-Effekt sorgen. Aber das liegt dann auch wiederum an der Promotion und dem Marketing, als auch Tourbereitschaft.

Fazit: Nicht wirklich so schlecht, aber leider zu wenig, um wirklich aus der Doom Death Szene hervorzustechen. Ausschließlich etwas für die waschechten Kenner & Liebhaber der Szene, die auch mal aus dem tiefsten Osten etwas á la Made in England in ihrem Schrank stehen haben wollen.

Author: Arturekk

Review
Live4metal

Russian doom is big. I mean, Russia itself is pretty immense, but the doom scene there seems to be full to overflowing to be honest. Tears of Mankind are another quality outfit (well, maybe outfit is a bit of a misleading description, but more of that later) from the apparently endless doom-mines at Solitude Productions. I have actually heard the previous Tears of Mankind album, and it was a pleasant surprise to get this through the post. I did think that being Russian, there might be a fair bit to be upset about, though these days, on reflection, with the western economy in seeming free-fall, dishonest wars being fought in our name and being reliant on Russian energy, it’s perhaps more surprising that they aren’t
more cheerful!
Tears of Mankind are a one man band. Phil Skobelin plays all instruments and provides all vocals, as well as writing and producing the album. I tend to think that this might be through the magic of modern production methods, though the mental image of a one-man-band kind of set up being used (you know, bass drum attached to leg by a piece of string, harmonica strapped to the mic-stand, etcetera) while quality doom / death is being created does give me an ironic chuckle. Sonically, this falls squarely somewhere between classic My Dying Bride and Anathema circa the Silent Enigma, being both gravely, sombre and not without emotional content. I must mention that the wonderful minimalist CD inlay, with photographs of fields and wilderness fit perfectly with the heavy but tastefully spartan soundtrack contained on the shiny disc. The title track, for instance, contains growled vocals, deep, mournful guitar tracks and rumbling bass, but also gives way to passages containing the sound of wind rattling across the steppes. It may well be clichéd to some, but it made the hair on the back of my neck stand up with the mental images that the atmosphere and timbre of the music produce. This is a much more mature and engaging collection of music than “Without Ray of Hope”.
A rather excellent release then, and certainly one for fans of either classic or modern day My Dying Bride, cerebral rather than self consciously mawkish, and introspective rather than shoe-gazingly depressive. Good work, Phil.

Author: Chris Davison

Review
Metal Library
4/5
03.2008

Фил Скобелин, похоже, взял за правило выпускать по альбому Tears Of Mankind в год: в 2006 вышел сборник ранних композиций его проекта под названием “Without Ray Of Hope”, следом увидел свет его русскоязычный альбом “К Одиночеству”, на котором автор отступил в своём творчестве от канонов исповедуемого им death-doom’а, теперь же, возвращаясь к оным, Филлип записал “Silent Veil Of My Doom”, одно название которого недвусмысленно даёт понять слушателю о содержимом диска. И в самом деле, мы получили почти 70 минут качественного, классического death-doom’а со всеми сопутствующими ему плюсами и шаблонными минусами, к которым я бы отнёс англоязычную лирику, повествующую о вечных думстерских ценностях, что в перечислении не нуждаются, и явный ориентир на творчество монстров жанра, чьё имя всуе не упоминают. Романтические композиции, преимущественно наполненные духом сезонной меланхолии, переживаниями о потерянном и сдержанной скорби, лишены готической слащавости и соответствуют всем ГОСТам и стандартам нормального мужицкого doom’а. В рычательных навыках Филиппа сомневаться не приходится, и с гитарой, и с басом он обращаться умеет. А ещё у него неплохо получается сочинять запоминающиеся, цепляющие композиции, наличие которых на данном компакте отрицать просто глупо. Релиз должен порадовать ценителей “мрачнейшего из искусств” – хорошая работа. И, если бы не избитость тем, поднимаемых на “Silent Veil Of My Doom”, я смело мог бы заявить, что этот альбом в состоянии соперничать с творчеством заслуженных буржуинских doom-команд. Однако, это достаточно грамотный материал, качественно записанный и душевно исполненный, более того, что характерно, он не теряется на фоне стопроцентного бонусного хита – металлизированного кавера на одну из композиций компьютерной игры Silent Hill 3. Думаю, спустя несколько месяцев, можно смело ждать нового диска Фила, на котором, буду надеяться, он всё же осмелится шагнуть за рамки избранного им музыкального направления и не станет пренебрегать разумными экспериментами.«

Author: Lightbringer

Review
Just Doom
27.12.2008

Для того, что бы быть хорошим музыкантом – нужно иметь талант и прилагать множество усилий к его реализации. Для того, что бы собственными усилиями записывать целые альбомы, одного таланта не достаточно – необходим опыт и множество дополнительных умений. Словом, one man band – это весьма трудоёмкий процесс, который, тем не менее, позволяет человеку передать слушателю непосредственно личное видение музыки им создаваемой. “Tears of Mankind” – как раз именно такой проект. Его единственный постоянный участник – Филип “Фил” Скобелин, так же известный благодаря death-metal группе N.O.S.P.A., уже может похвастаться десятком демоверсий и тремя полноформатными альбомами, среди которых и релиз 2008 года, “Silent Veil of My Doom”, о котором и пойдёт речь далее.

Альбом выполнен в стабильной Melodic Gothic/Doom манере, с периодическими вкраплениями смягчённого дэса или даже блэка. Например, песня Queen of Night местами напоминает чешский Masters Hammer, а общее звучание и настроение иногда вызывает непроизвольные ассоциации с ранней Katatonia. Пожалуй, в музыкальном плане самой интересной может показаться несколько необычная работа со звуками и различной подачей вокалов. Временами параллельно идёт сразу по две дорожки, временами их сменяет одна, иногда переходящая в шёпот, иногда в чистый вокал и т. д. В плане общей концепции можно выделить клавишные, которые своими взывающими звуками связывают композиции в одно целое и в качестве некой кульминации, в сочетании с гостевым женским вокалом, выступают на пятом, весьма лиричном и красивом трэке “Silent Veil of My Doom” – Without You (To Solitude Pt.2).

По сути, третий full-length “Tears of Mankind” представляет собой довольно качественный, лёгкий gothic doom, пропущенный сквозь творческое восприятие своего создателя.

Author: Bewitched

Review
Dark City #46
4/5

Второй студийный альбом Tears Of Mankind стал путешествием группы во владения My Dying Bride начала этого десятилетия. Несмотря на отсутствие партий скрипки, на Silent Veil Of My Doom’ вы найдете немало характерных для MDB моментов, включая и
часть вокальных ходов. На протяжении 70 минут вас будут терзать депрессивные мелодии и “умирающий” вокал, хотя совсем сойти с ума от тоски после прослушивания этого диска вам поможет достаточно динамичный бонус-трэк “You’re Not Here” (Silent Hill 3 remix).

Author: AHJC

Review
Metalvox

Sou um admirador do Doom Metal, mas de bandas que seguem a raiz do estilo, como os primeiros discos de Paradise Lost, My Dying Bride, Anathema entre outras bandas. Tears of Mankind me surpreendeu, pois tudo que lia a respeito sempre falava em um Melódico Doom/Gothic Metal, e sempre torcia o nariz, claro que a sonoridade deste projeto russo não segue as bandas que disse logo acima, mas é tétrico e com climas sombrios, não se compara com aquela febre de alguns anos atrás que a impressa tentava rotular como Doom Metal.

A bolachinha tem mais de uma hora de duração dividido em nove músicas que não cansa o ouvinte, pois tem músicas bem variadas como “For One” – tem dez minutos de duração, começa lenta, lindos vocais limpos e pela metade vem uma pegada rápida e termina novamente depressiva; “On Ruins of Our Love” – vocal gutural intercalado com vocais limpos, assemelha – se um pouco com My Dyin Bride; “Queen of Night” – pesada, ótimos riffs, chegando próximo aos medalhões do estilo, “Silent Veil of My Doom” – cheia de climas, vocais sussurados, bem viajante.

Tears of Mankind na realidade é um projeto de Philipp “Phil” Skobelin que gravou todos os instrumentos e possui músicos convidados para os shows, ele integra também a banda de Death Metal N.O.S.P.A.(Noise of Sadistci Painful Agression). Este é um bom disco e provavelmente Phil vai investir mais neste projeto.

Author: André Chaves