Astral Sleep - Visions (CD)

doom death, Solitude Productions, Solitude Productions
533.33 Р
Цена в баллах: 800 баллов
SP. 066-12 xn
Нет в наличии
Новый альбом финской doom death metal группы Astral Sleep демонстрирует слушателям блистательное мастерство музыкантов, расцветшее с новой силой. Четыре трека, длинною почти в один час, разворачивают перед слушателями масштабные картины, расцвеченные разнообразными красками. В арсенале группы – эпические рифы с изящными акустическими вставками, жёсткие гитарные ходы, пронизанные отличными мелодиями, множество вариаций вокала. Музыкантам удалось, сохранив свой собственный подчерк знакомый по старым работам, соединить doom death metal с традиционным epic doom metal в одном совершенном творении, с чутко проработанным звуком. «Visions» – это альбом для вдумчивого прослушивания, музыка для тех, кто умеет слышать.

Треклист:
1 The Towers 14:48
2 Channel Sleep 13:02
3 Visions 15:34
4 …They All Await Me When I Break The Shackles Of Flesh 13:54

Артист:
Astral Sleep
Страна артиста:
Finland
Год альбома:
2012
Название:
Visions
Стиль:
doom death
Формат:
Compact Disk
Тип:
CD
Упаковка:
Jewel Case
Лейбл:
Solitude Productions
Кат. номер:
SP. 066-12
Год издания:
2012
Страна-производитель:
Russia
Review
Pavillon 666
7/10
02.01.2013

C’est de Finlande, et plus précisément de Tampere, que nous vient le quatuor de « Doom – Death » nommé ASTRAL SLEEP. Fondé en 2004, le groupe a déjà plusieurs enregistrements à son actif, dont son premier album « Unawakening » en 2008 et un E.P intitulé « Angel », paru en 2010. Le combo revient cette année avec un deuxième opus, « Visions », paru le 15 Octobre dernier sur Solitude Production, le label « Doom » Russe par excellence. Malgré sa simplicité, on remarquera un artwork d’un bel effet qui donne envie d’en connaître davantage sur l’univers des Finnois. Imitons donc les personnages dépeints sur cette pochette et pénétrons dans la cathédrale obscure.

Ce qui frappe au premier abord, c'est la durée assez conséquente de ce nouvel album, qui avoisine l’heure d’écoute avec pourtant seulement quatre titres. Tous durent près de quinze minutes et ceci, en toute logique, si l’on en juge le tempo lent instauré comme une règle de prédilection tout au long de l’enregistrement. L’auditeur ne s’y méprendra pas et ne sera pas désorienté des habitudes laissées par le genre musical en question, il s’agit bien là de « Doom Métal » de toute évidence, avec tous les clichés que cela puisse comporter. Le combo officie donc dans ce registre où se mêlent un chant guttural, voire bestial sur « The Towers », à une voix hurlée sur « The All Await Me When I Break The Shackle Of Flesh », ou encore à un chant clair qui s’avère être l’un des éléments les plus variés de cette galette et qui apporte plus de couleur aux parties mélodiques. Cependant, il faut admettre que la longueur des morceaux pourra engendrer un certain manque de patience chez quelques personnes à écouter l’opus en entier. En effet, les esprits pourraient bien s’égarer, mais fort heureusement, le combo est assez intelligent pour apporter des variations avec des breaks colorés par des trémolos et autres effets analogiques, ou encore des accords à la guitare Folk.
Comme les connaisseurs le savent sûrement, Solitude Production a pour habitude de chouchouter ses artistes ainsi que leurs méfaits. « Visions » ne fait donc pas exception à la règle et l’on retrouve ainsi une production soignée et honorable qui laisse s’échapper des accords de basse claquants. De même, on a le droit à un produit matériellement bien fini (livret), ce qui a le mérite d’être souligné. A vrai dire, le seul défaut de ce disque vient du fait qu’il s’avère être trop long et peut-être un peu trop complexe à assimiler lors de premières écoutes. Il faudra en effet plusieurs passages dans le lecteur pour pouvoir complètement apprécier les passages progressifs, voire jazzy, d’un titre tel que « Visions ». Il faut en quelque sorte être curieux et patient pour bénéficier de toutes les subtilités cachées.

Pour conclure, ce second opus se révèle être le résultat d’un travail qui a suscité l’engagement de chacun des musiciens. On pourra certes reprocher un manque de charge émotionnelle sur la durée, et conviendra peut-être mieux à des oreilles averties en la matière. Cependant, le jeu en vaut la chandelle.

Author: Charcoal.Blood
Review
Spirit of Metal
14/20
02.06.2013

Après un premier album remarqué mais pas totalement convainquant en 2008 et un EP en 2010, Astral Sleep nous propose en automne 2012 son second album, intitulé Visions.

Musicalement parlant, on a affaire à un mix entre Doom Death et Doom "trad" (notez les guillemets), agrémenté d'influences variées qui font une bonne partie du charme de l'album - j'y reviendrai.
On notera d'abord la place de l'aspect Doom Death par rapport au premier opus du groupe. Alors que ce dernier était bien ancré dans ce style, malgré ses diverses excentricités, ce Visions laisse une très grande place au chant clair au détriment du growl. Passée The Towers, la première piste de l'album, on s'aperçoit en effet que l’utilisation des différents types de chant hurlés, quoique régulière, n'est pas majoritaire au sein de l'album. Le chant clair qui est tant mis en avant est d'ailleurs plutôt réussi. A première vue imparfait techniquement, aux intonations parfois un peu kitsch (mais de manière clairement assumée), il se révèle au fur et à mesure des écoutes parfaitement en accord avec l'identité et l'ambiance de l'album, faisant preuve d'une capacité bien réelle à transporter l'auditeur et à varier son jeu.

Car varié, l'album dans sa globalité l'est clairement, c'est même l'un de ses nombreux points forts. Mettant à profit une véritable dimension progressive, le groupe alterne au sein des morceaux les séquences diverses et variées, proposant des structures suffisamment intelligentes pour éviter toute longueur et suffisamment riches pour inscrire l’intérêt de l'album dans le long terme. Ce coté Rock progressif est vraiment un des gros points positifs, notamment parce qu'il met en valeur les différents éléments musicaux plus ou moins inattendus que l'on découvre au fil de l'écoute.
Le léger aspect Black Metal par exemple, relativement rare au sein de l'album, est mis à profit pour créer des pics d'intensité et de folie (la fin de Visions ou certaines parties de Channel Sleep) qui servent de véritables points d'orgue à l'enregistrement. Le sentiment de "libération" qui se dégage de ces passages est encore accentué par l'utilisation régulière de cris extrêmement aigus qui font définitivement basculer l'album de l'autre coté de la frontière entre esprit sain et démence.. Car entre les intonations adoptées par Markus Heinonen, le chanteur, les différentes parties imbriquées les unes aux autres dans les morceaux (ce passage beau et planant qui surgit entre deux hurlements à la fin du morceau-titre !) et un travail mélodique qui surprend fréquemment, ce Visions respire clairement la folie. Une folie maîtrisée certes, mais toutefois bien réelle..

De fait on ne sera pas surpris d'apprendre que le groupe cite en influence leur (excellent) compatriote d'Aarni. Le one-man-band de Markus Marjomaa étant toutefois plus barré et moins cohérent que ce nouvel Astral Sleep, j'aurais de fait personnellement plutôt tendance à rapprocher ces derniers d'Umbra Nihil, autre formation finlandaise dans laquelle officie justement Marjomaa..

J'emploie le terme cohérent pour qualifier l'album, et c'est réellement cet élément qui en fait une vraie réussite. Malgré sa richesse, malgré ses excentricités, l'album conserve du début à la fin son ambiance onirique, entre angoisse et beauté, entre cauchemar et rêve. Les ricanements entendus au milieu du morceau Channel Sleep en sont un excellent exemple, tant ils donnent l'impression de se trouver dans ce fameux demi-sommeil dans lequel chaque élément ou sensation venu du monde réel se retrouve déformé, répercuté en rêve. Les paroles illustrent d'ailleurs à merveille cette atmosphère, leur dimension à la fois kitsch et personnelle se retrouvant totalement dans la musique présente sur l'album.

Un très bon cru donc, soutenu par une production très adaptée (la basse notamment s’entend à merveille) et par une pochette franchement belle (et son minuscule cerf qui a un je-ne-sais-quoi de malsain). Le principal défaut au final est que l'identité générale du groupe ne plaira sans doute pas à tout le monde, bien que la qualité globale de l'album et l'aspect assez maîtrisé de sa bizarrerie aient de quoi convaincre même les personnes pas forcément attirées à la base par l'univers du groupe. Mais si l'on excepte ce détail, ce second album des Finlandais d'Astral Sleep est vraiment un CD hautement recommandable, une réussite..

Author: Peacewalker
Review
Lords of Metal
7.8/10

Astral Sleep heeft zich goed ontwikkeld. Het eerste album Unawakening uit 2008 was middelmaat troef. Met de EP Angel uit 2010 kwam de band voor de dag met een aardig en origineel concept wat goed uitpakte. Nu zijn ze terug met een nieuw album en ik moet bekennen dat ik het na een aantal luisterbeurten erg ben gaan waarderen. De band laat horen dat ze zich niet op één stijl vastpinnen. Doom metal blijft het uitgangspunt maar het pad dat Astral Sleep volgt bevat veel vertakkingen en regelmatig neemt deze band een afslag. Hun muziek is hiermee meteen een stuk interessanter geworden. Er is nog voldoende ruimte voor verdere progressie, bijvoorbeeld op tekstueel vlak. De band is echter nog jong en dat geeft hoop voor de toekomst. De vier songs op Visions leveren mij in ieder geval voldoening.

Author: Pim B.
Review
Metalstorm
7.7/10
01.02.2013

Visions is the 2nd full-length release from the Finnish doomsters Astral Sleep.

The album not only features some great artwork, but some great tunes as well. While there are just four tracks on the release in typical doom fashion you're getting pretty close to an hour's worth of music in those songs.

And while the music starts straightforward enough with slow, drawn out doomy riffs, mournful melodic leads and deathgrowl vocals, the band aren't afraid to vary it up. And by vary it up, I don't mean cut back and forth between slow doom and ambient passages, but a considerably wider degree of variance than I typically expect to find in the genre.

Tracks do slowly move along before changing styles, such nine minutes of snail-paced doom before "The Towers" gives way to a mellow, clean tone section before switching gears again back to distortionland. "Channel Sleep" is six minutes and change of more traditional doom before ceding to a chill acoustic interlude, wait… a shriek and a short doom-funk guitar riff gives way to a powerful, midpaced sliding riff which injects some vital energy to the song before collapsing back to the original approach.

For whatever reason the stylistic shifts just stand out as more pronounced and vivid than the vast bulk of doom releases I've pounded out words describing.
The vocals enjoy the standards - aforementioned death growls, some well done clean singing, and the occasional rasps, it seems at least at one point in each of these epic length tracks they toss in some hair-raising shrieks. First time they broke that out I was confusedly looking around the room wondering if I had stepped on my cat's tail. All of the approaches are well done, even some of the high-pitched shrieking which is perhaps not so well done, but yet still amusing enough that I approve.

Ultimately perhaps this album doesn't hit me emotionally as hard as some other releases do, but that shortcoming is balanced by quality song construction coupled with the direction changes. Four extended tracks that don't move me like, say, Warning could be a recipe for sleep of the non-astral variety, but instead they kept me intrigued and engaged.

And rest assured, should you nod off, one of the aforementioned sporadic shrieks will catapult you back to consciousness in a rather unpleasant way.

Author: BitterCOld
Review
Femforgacs
9/10
31.12.2012

Nehéz, mégis a lejátszóba folyton visszatérő ajándékot kaptam a fa alá a finnek második, Visions névre keresztelt lemezével, azt hiszem végre sikerül barátságot kötnünk. 2008-ban ismertem meg a formációt, akkor találkoztam az Unawakening nevű monumentális szörnyetegükkel. A rendkívül fiatalokból álló társaság szerethető, de meglehetősen sablonos debütálással indított, aminek súlya ugyan gyakorta gyomorba rúgott edzett funeral, death/doom rajongókat is, mégsem bizonyult maradandónak, nem lett több egy tisztes iparos munkánál. Azért megjegyezném, hogy az ő esetükben nem hinném, hogy a lélektelen iparosságra kellene gondolni, sokkal inkább arra, hogy erőteljes hatások befolyásoltsága alatt álltak és bátortalanabbak voltak valamivel. Új hangzóanyagukon sem könnyítettek, 4 dalt kapunk 57 percben, amiből már a nyitó, 14 perces The Towers sem doom szüzeknek készült. A korábbi ellenérzéseimet, fenntartásaimat rögtön megszüntették, a hibák, gyengeségek kiküszöbölése után érett, sokkal magasabb szintű lemezt rögzítettek. Nem világmegváltó újítás a Visions, inkább egy csokor abból, amiért érdemes visszavenni a tempóból, megállni ebben a nagy rohanásban és átélni azt, amit a srácok adnak nekünk. Ebben lett kiváló a lemez, érzéseket szül, hangulatot kelt, mindezt keretein belül változatos módon. A zenekar fő mozgatója Markus Heinonen, aki az énekért és a dalokért felelős, a témavilág is az ő álmaiból, gondolataiból táplálkozik. A zenén teljes mértékben átjön az álomszerűség, hallgatás közben a hangok, akár a képek elsuhannak mellettünk, néhol megkapaszkodhatunk, elmerülhetünk apró részletekben, máshol csak a súlyt érezhetjük, ami ebben az ötletesen megkomponált álomvilágban tart minket és nem akar egykönnyen elengedni. A minimalizmus jellemző ugyan, de az egyszerű riffek, tempóváltások (bizony, néha belefutunk ebbe is), az épphogy felbukkanó zongora hangok, akusztikus pengetések az idei év egyik leghangulatosabb lemezévé varázsolták számomra. Az emésztést nagy mértékben könnyíti a sokszor tiszta, természetesen minőségi ének is, a remek hangzás és a sok apró finomság, ami csak akkor enged közel magához, ha teljes mértékben be akarjuk/tudjuk járni ezt a világot.



A lemezt nyugodt szívvel ajánlom az epikus, tiszta énekdallamok miatt a Solitude Aeturnus, Candlemass kedvelőinek, de aki a teátrális, gótikusabb ízekre szomjazik sem szenved csalódást. Az extrém vokál szintén változatosan kerül terítékre, a hörgés mellett kapunk sikolyokat, kétségbeesett kiáltásokat, a második tétel például mély lélegzetvételekkel kezdődik. A Channel Sleep rövidebb egy hajszálnyival elődjénél, első hallgatás után ez vált favorittá a lemezen (majd jött a többi). A sötét kezdés után mi is fellélegezhetünk, de vidámságot ne itt keressünk. A dallamok sokkal inkább a beletörődést, belenyugvást juttatják eszembe holmi napsütésnél. A címadó Visions követi ezt a könnyedebb dalt, méghozzá valamivel 15 perc fölé kúszva. A dalból olyan kiábrándultság, elveszettség érzés árad, amit nem mostanában hallottam, egyedül az Ahab tudott hasonlót alkotni az utolsó lemezén ebben az évben. Fokozatos építkezés zajlik ebben az időtartamban, kisebb kikacsintásokkal a végére érve mi is elveszünk a nagy szürke semmiben, az utolsó perceket életünkből erőtlenre gyalult blastbeatbe (!) burkolva töltjük és nem is tudom, van-e visszaút… Az utolsó, barátságtalanul hosszú című tétel szerint nincs. A lemez mélypontja érzelmileg, zeneileg viszont a csúcs a They All Await Me When I Break the Shackles of Flesh. Remek dalszerkezet, a legváltozatosabb ének, az őszinte sikolytól a gyomros hörgésen át az elvarázsoló tiszta dallamokig mindent megkapunk, egymásba fonva, mindent a helyére téve. A záró fejezetbe egy kevés jazz ízt is sikerült beolvasztani, persze mindezt a Sarlacc emésztési tempójának megfelelően.
Nagy meglepetés volt tehát az Astral Sleep lemeze számomra, ezentúl nem tévesztem őket szem elől, ajánlom a műfaj minden kedvelőjének, de aki nyomon követi a Solitude Productions kiadványait, az már biztosan találkozott a nevükkel. Egyetlen gondom csupán a hosszal akadt nekem is. Ugyan odafigyelve, teljesen rászánva a közel egy órát semmi feleslegeset nem találtam a dalokban, de egy szélesebb közönséghez soha nem fogják eljuttatni a gondolataikat. De talán nem is ez a cél, a lényeg, hanem maga a kifejezés, az álmok, a zene. Ezzel a lemezzel búcsúztatom az évet és ha a következő csak egy hajszálnyival is vidámabb lesz ennél a lemeznél, akkor nem lehet okunk a panaszra.

Author: boymester
Review
Vaskarc
8.8/10
16.12.2012

A finn Astral Sleep legelső, Unawakening című lemezét talán a legnehezebben fogyasztható doom metál zenék között tartom számon, pedig már lenyomtam azért kettesben párszáz órát olyan zenakarok anyagaival, mint a Skepticism, Tyranny, Mournful Congregation vagy éppen Evoken. Persze jó pár éve már annak, hogy beleástam magam ebbe a bizonyos debütlemezbe, lehetséges hogy ma egy kicsit mások lennének a benyomásaim, bár bevallom őszintén én az idő előrehaladtával, évről-évre egyre nehezebben birkózom meg a szélsőséges(en lassú) metálzenékkel, néhány évvel ezelőtt olyan alakulatok lemezeit faltam nagykanállal, amikbe jellemzően ma már bele sem szagolok, ha pedig mégis, napok alatt tudom csak "végigvinni", több részletben, míg régen átrohantam rajtuk. Ha pedig valaki arra lenne kiváncsi hogy milyen nevekből állna minden idők leglassabb metálzenekarainak tizes listája, nos ott egész biztos hogy pályázhatna az Astral Sleep, méghozzá igen előkelő helyre, nem csak a négy évvel ezelőtti debüttel, hanem bizony a friss és ropogós Visons címre keresztelt nagylemezzel is, ami valószínűleg ezúttal is legalább annyi hallgatót fog elriasztani a hallgatástól, mint amennyi feltétlen hívet mágnesként fog vonzani, de itt már annyira az underground undegroundjáról beszélünk, hogy lehet hogy a finn csapat koncertjein rendre kéttucatnyian vannak, ám ők ott vannak minden egyes "szeánszon"... Sosem voltam még extrém lassú doom metál zenekar koncertjén, szerintem nem is leszek, de sokszor el is képzeltem hogy milyen lehet a közönség aktivitása, hogyan működhetnek élőben a minden kapaszkodót nélkülöző negyedórás tételek, és végül mindig arra jutok hogy a legmegfelelőbb konstrukció az ilyen események lebonyolítására egy kis férőhelyes színház lenne ülőközönséggel. Az pedig talán nem is véletlen, hogy sok zenekar direkt nem is viszi színpadra a szerzeményeit, hisz nem minden zene van ám közönségnek kitalálva!


A Visions alapvetően egy tipikus Solitude Productions-kompatibilis termék, azaz felfedezhetőek a már-már "kötelező választott" elemek a korai Tiamat, Anathema, My Dying Bride és Katatonia lemezeiről, míves, szinte könnycsalogató ritmusgitárral, elegáns, ódon, gótikus hangulattal, ugyanakkor a Black Sabbath szelleme is belengi az anyagot, és talán kicsit tudat alatt még Ozzy orgánuma is befészkelte magát Markus Heinonen énekes szenvedélyes soraiba - persze tegyük hozzá, a Black Sabbath soha, mégcsak megközelítőleg sem játszott ennyire lassú, mélyrehangolt, és a dalszerűség határait alulról súroló szerzeményeket - bár vele kapcsolatban, illetve énekstílusát tekintve talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha Robert Lowe-t és a Candlemasst, de méginkább ha Chritus-t és a Lord Vicart említjük, Markus ugyanis szereti a nagyívű és teátrális megoldásokat, sok nyújtással. Tulajdonképpen az ő személye, "világi" dallamos éneklése jelenti az egyetlen lényegesebb mankót a zene befogadásához vezető nagyon rögös és kínnal, szenvedéssel szegélyezett úton, ugyanis a zene a lassú és vontatott death/doom cammogásból tényleg a legritkább esetekben lép ki, és például a The Towers című negyedórás nyitóeposz állítom hogy még a legeslegedzettebbek számára is komoly nekirugaszkodásokat igényel majd, újra és újra. Akkora a rohanás, hogy egy-egy lefogott hang vagy dobütés között komoly másodpercek telnek el, és tulajdonképpen pont az a fantasztikus, hogy ebben a végletesen lassú, minimalista zenei világban az Astral Sleep itt és most a szemünk láttára, fülünk hallatára teremt meg és épít fel egy olyan különleges, vérfagyasztó, rideg, kiüresedett jelent, hogy amellett bizony nem lehet elmenni, főleg nem félvállról venni. Ezek a finn srácok bizony valamit nagyon tudnak, ilyen sebességen jó zenét összehozni egyenesen művészet, és még ha sok helyen is ütközünk áttörhetetlen falakba, azért végül mindig csak befigyel egy-egy olyan varázslatos momentum, ami miatt érdemes volt szó szerint végigszenvedni akár nyolc-tíz perceket is... A Visions pont olyan, mint maga az élet; Az apró örömök és a ritkán tapasztalt szép pillanatok miatt érdemes végigélni, mégha tudjuk, létünk javarésze ürességtől kongó percekkel is telik..

Elég nehéz szavakat találni Astral Sleepék lemezére, ugyanis mély és lélekig hatoló muzsika, tele szépséggel, keserűséggel, kilátástalansággal, mintha csak az ember önnön nyomorában lelné és látná meg a szépet és a harmóniát... Kicsit a külcsínt is szemügyre véve, Sariina Tani szerintem nagyot alkotott ezzel a borítóval, ami olyannyira a 90-es éveket és a doom/death metálok hőskorát idézi, hogy egyszerűen lehetetlen róla levennie az embernek róla a szemét. Gyönyörű, tényleg, ráadásul ha van zene ahol a külsőségeknek elvárási szinten kötelezően össze kell csengeniük a beltartalommal, nos az szerintem mindenképpen a doom metál! Ami pedig a lemezt illeti, közelíteni csak saját felelősségre, csakis saját zenehallgatásbeli korlátaink feltérképezése után érdemes, persze azért megijedni sem kell, de azért pár évnyi doom/death rutin és előképzettség tényleg nem árthat ahhoz, hogy az ember gyomrát ne feküdje meg néhány perc után a Visions. Lord Vicar, Count Raven, Solitude Aeturnus, valamint Skepticism, Tyranny, Mournful Congregation és Evoken fanatikusoknak viszont melegen ajánlott ez a négy szerzeménybe tagolt bő ötven perc, nekik garantáltan felejthetetlen élményt okozhatnak a finn gyászhuszárok!!

Author: Fehér Balázs
Написать отзыв