Save 43%

Opaque Lucidity - Opaque Lucidity (CD)

esoteric ambient / funeral doom, BadMoodMan Music, BadMoodMan Music
List price: 350.00 Р
200.00 Р
You save: 150.00 Р (43%)
Price in points: 400 points
BMM. 014-08 x
In stock
+
The debut album of the project Opaque Lucidity, lining-up musicians from two Russian bands, Aglaomorpha and Risus Sardonicus, carries the listener to a world of music woven of dark ambient and atmospheric funeral doom metal in the spirit of Until Death Overtakes Me, and lyrics building on spiritual development of the consciousness and written by the influence of zen buddhism, dzogcheng, teachings of philosophers and different esoterics of literature.

Tracklist:
1 Не Двойственность. Не Недвойственность 9:10
2 В Безумном Танце Звезд 11:34
3 Кенсе 8:36
4 Новый Эон 13:12

Artist:
Opaque Lucidity
Artist Country:
Russia
Album Year:
2008
Title:
Opaque Lucidity
Style:
esoteric ambient / funeral doom
Format:
CD
Type:
CD Album
Package:
Jewel Case
Label:
BadMoodMan Music
Cat No:
BMM. 014-08
Release Year:
2008
Country Of Manufacture:
Russia
Review
Imperiumi
7.5/10
26.01.2009

Opaque Lucidity on kaikesta päätellen Venäjänmaalta ponnistava bändi, josta ensimmäinen mielleyhtymä tulee nimen kautta etäisesti erääseen Solitude Aeturnuksen biisiin. Mutta millään perinteisintä doomia muistuttavalla bändillä on hyvin vähän tekemistä. Tai ylipäätänsäkään normaalin "musiikin" kanssa, koska normaalimielessä kappaleiden sijaan yhtye tuntuu keskittyvän luomaan varsin kolkkoja äänimaisemia.

Ei yhtye silti TÄYSIN epämusiikiksi luokiteltavissa ole, sillä bändi käyttää sentään jonkin verran ihan perinteisiäkin soittimia, kuten aavemaisena ujeltavaa huilua, sekä harvaan kuultua pianonkilkutustakin. Nämä soittimien äänet mitä kuullaan bändin luomien äänimaisemien koristeena, ikään kuin korostavat entisestään sitä kylmän ja äärettömän avaruuden tunnetta, mitä enimmäkseen "taustakohinan" tapainen, mitä todennäköisimmin lähinnä syntikkaefekteillä luotu yhtyeen tuottama ääni edustaa.

Yhtyeen sanoituksista en saa kielimuurinkaan takia selvää tällä kertaa laisinkaan, mutta kansitaiteen perusteella juurikin edellä mainitut avaruuden kylmyys ja pimeys, sekä ihmisen pienuus maailmankaikkeudessa, ynnä muut esoteeris-filosofiset aiheet tuntuisivat olevan käsittelyssä. Kaikki sanat bändi ulostaa varsin vakuuttavan kolkolla ja "persoonattomalla" murinaääntelyllä, joka jälleen kerran ilmeisesti on tarkoitettu vain korostamaan sitä tunnelmaa, mitä bändi haluaa välittää.

Mainittu kylmänä leijuva äänikokoelma etenee toki hautajaismarssin nopeudella, ellei sentään elämääkin hitaammin, joten lienee syytä uskoa bändin itsestään käyttämää nimikettä: "Esoteric Ambient/Funeral Doom".

Author: Heikki Puuperä
Review
Femforgacs
8/10
10.02.2009

Az orosz Opaque Lucidity 2007-ben alakult, a csapat nevével fémjelzett album az első szárnypróbálgatásuk, amolyan debütjük. Három művészember követte el a négy számos és közel 43 perces lélekvesztést, Artem és Evgeny – vokálok (igazán kinn maradhattak volna egy sörre, míg a stúdiófelvételek készültek) a zeneiségért, pedig Nikita a felelős, akinek a filmvásznon már elkopott neve ellenére egész szép munkát végzett. Egyéb információval sajnos nem szolgálhatok, hiszen a projektnek nincs semmilyen weboldala, de még egy elcseszett myspace se… gondolom annyira belemerültek a Zen féle buddhista tanokba, az irodalom és az ezoterika közti széles differenciába, hogy ilyesmikre már nem jutott idejük, mióta pedig a szintén orosz BadMoodMan Music kiadta, azóta fennakadt szemekkel térdelve imádkoznak naphosszat…
Na félre a tréfával és a sarkított szarkasztizmusommal, a három orosz fiatal alkotta zene a funeral doom a drone és a kísérleti és dark ambient között mozog. Ritmusok nincsenek, a monumentális tér és azok zaja egész végig érezhető. Néhol megszólalnak torzított gitárok is, ám ahogy az a funeral doomban lenni szokott, semmi komolyabb technikázás vagy tudás, csak úgy érzésre néha belecsapnak egyet a húrok közé, had terjedjen a drone… a búgás amúgy erőteljes, de véletlenül se az az éteri drone, amelyet igazán nehéz hallgatni. A zene amúgy komor és mély, tele gyönyörű dallam foszlányokkal, vagyis valami olyasmi billentyű és atmoszféra halmazzal, amely valahonnan a túlvilágban ragadt éterben vergődik, immáron a létezés kezdete óta… Ilyen téren azt hiszem Nikita remek témákat hozott, s bár mint írtam mély és komor, néhol erőteljesen zaklatott, azért vannak helyek és részek, amelyek egyenesen pihentetőek, kikapcsolónak és mélyre visznek. A befogadást nehezíti a felsoroltak mellett még a két énekes mély hörgése, amik szinte mindenhol feleslegesek, de vannak olyan húzásaik, amik egyenesen vérfagyasztóak, míg olyanok is, amik inkább nevetségesek. A legemészthetőbb nóta mindenképpen Kense, hiszen itt a mély ambient merülésektől függetlenül klasszikus zenei alapok is feltűnnek. A külsőségek misztikusak és minimalisták egyszerre, ahogy az Opaque Lucidity is, így tehát ha szépnek nem is mondható a digitális szösszenet, azért illik a koncepcióhoz, és természetesen a hangzással sincs semmi gond.
A gond azzal van, hogy kit érint ez a 43 perc? Ki kíváncsi rá és ki akar elmerülni majd ebben a masszában, amely hibrid és felszentelt egyszerre. Azt gondolom, mindig lesznek kíváncsi emberek, és nagyon is lehet értéket találni az Opaque Lucidity debütjében, de egyben azt is fontosnak tartom elmondani, hogy vigyázzon vele a kedves hallgató hová lép és hová nem, mert ez egy kietlen és földöntúli világ, ahol a mezsgye és médium is egyben.

Author: haragSICK
Review
Metal District
8.5/10
18.03.2009

Manche Labels oder Promoagenturen sollten aufpassen, wie sie ein Produkt anpreisen, denn das Geschmiere, welches stets mitgeschickt wird, wollte mir das russische Projekt OPAQUE LUCIDITY (zu Dt. undurchschaubare Klarheit) als "Funeral Doom" verkaufen. Gewiss, solche Anklänge gibt es hier, aber in dieser Musik steckt mehr, viel mehr. Und genau dieser Mehrwert hat bereits einige Schreiberkollegen vor OPAQUE LUCIDITY kapitulieren lassen. Aber wer wird denn vor den Russen kapitulieren? Ich jedenfalls nicht, ich verteidige jeden Fußbreit Boden um meine Stereoanlage herum gegen die schlechten Gedanken über vorliegendes Album, impliziert von eher einseitigen Hörgewohnheiten frönenden Schmier - und Tippfinken.

Denn OPAQUE LUCIDITY sind bei einem Metalpublikum vollkommen falsch aufgehoben, abgesehen vom sporadischen Auftauchen einiger durchgerissener Akkorde auf einer sehr stark verzerrten Gitarre und bis auf die grollende Grunzstimme. Der weiteste Teil aller vier Songs wird von ganz spartanischen Keyboardpassagen mit einem Ausdruck von düsterster, bis über das Skelett hinaus reduzierter Kammermusik und spacig grollenden, blubbernden und wabernden Synthies bestritten, die sofort an alte deutsche Elektronikhelden der kosmischen Musik denken lassen.

Wären statt der Grunzgesänge hier eher opernhafte Vocals vorhanden oder ganz verrückte Stimmäußerungen, so wären mir dunkelste "Rock in opposition" / Avant Garde / Kammerprog Helden wie UNIVERS ZERO oder SHUB NIGGURATH als Vergleichspunkte eingefallen, die es ebenso sehr liebten, Musik bis auf die Knochen blankzulegen. Aber ihr Geist, die Essenz ihrer Kreativität ist spürbar in den Klangwelten OPAQUE LUCIDITYs.

Sicherlich, das hier ist keine Unterhaltungsmusik, das ist der Soundtrack zu einem Film in Deinem Kopf. Viele Parts, gerade diese nackte Kammermusik, könnten als Untermalung für absolut trostlose Szenen in Kriminal -, Horror - oder Kriegsfilmen dienen. Trostlos, hoffnungslos, ohne Farbe und Leben. Ich denke, meinen Schreiberkollegen wird zumeist das Leben in dieser Musik fehlen und das macht ihnen Angst.

Dabei haben OPAQUE LUCIDITY ein stattliches Arsenal an Instrumenten aufgefahren. Synthesizer, Gitarren, Gongs, Violinen, da gerät man vor der Studiotür schon ins Schleppen. Aber sie wissen schon, wofür sie all diese Klangerzeuger gebrauchen. Wer frei genug ist, sowohl ESOTERIC, als auch TANGERINE DREAM in ihrer düstersten Phase während "ZEIT" und dann UNIVERS ZERO und SHUB NIGGURATH zu hören, der wird mit OPAQUE LUCIDITY eine Katharsis erleben. So wenig Action hier auch ist, so befreiend ist dieser Schlag.

Author: SirLordDoom
Review
Zwaremetalen
9/10
05.02.2009

Leden van de bands Rigor Sardonicus en Aglaomorpha hebben de handen ineen geslagen voor het project Opaque Lucidity, waarin er een brug geslagen moet gaan worden tussen funeral doom en dark ambient.

En het self-titled debuut voldoet daar ook ruim aan. Een moordend traag tempo opgevuld met keyboardwerk en sampling, her en der ondersteunt door zang en gitaar. Geen simpele kost, ook geen muziek die direct een grote indruk maakt, de kwaliteit zit hem met name in de sobere maar toch erg zwarte sfeer die het album uitbraakt. De geluiden variëren van redelijk spacy tot middeleeuws tot ietwat folk achtig. Hier over heen ligt de zang van één van de twee zangers, waarbij de één een goed volle lage grunt laat horen en de andere een goede blackisch scream.

Als ik met namen moest gooien zou ik denken aan een Torture Wheel, Vinterriket on Zen of een Until Death Overtakes Me met meer ambient erin. Erg traag, erg nihilistisch en daardoor absoluut niet voor iedereen geschikt, funeral moet je al goed liggen en je moet het experiment kunnen waarderen. Ik heb er veel luisterbeurten tegen aan moeten gooien, de nummers kennen namelijk veel eigenaardige intermezzo's en stukken waarbij je denkt, wat moet ik hiermee. Na die luisterbeurten pakt de gitzwarte sfeer je en waan je je in een bloedstollende hoor/thriller omgeving, waarbij de climax maar uitblijft, de spanning blijft maar opbouwen, waardoor je aan het eind van de vier nummers ietwat verbaasd achterblijft met het idee dat de film nog niet af is.

Dit Opaque Lucidity is een dikke aanrader voor de creatieve liefhebber van dark ambient en funeral doom, en ik blijf het verbazingwekkend vinden dat er zoveel kwaliteitsdoom uit Rusland blijft komen!

Author: Jan Hendriksen
Review
Metalrage
9.2/10
25.02.2009

It’s hard to figure out a lyrical concept or message in this band, because literally all the info on this disc is in Russian. Some research tells us, that they are lyrically influenced by spiritual life, influenced by several philosophers and esoteric literature. I let the music and artwork speak for itself then!

Musically this band is not an easy listen. It hovers somewhere between doom, dark ambient, soundscapes and even film-music! From the very first tone, I was sucked into their dark world of sounds in my subconsciousness. I’m impressed by the craftsmanship of these guys; they use a ton of instruments ranging from gongs, violins, triangles, keyboards, piano, sampling, vocals and guitars. This whole disc feels like a creepy, dark nightmare, but in a pleasant and beautiful way.

There are four songs on this album, but they listen away as just one long dark trip to a dream world. I’m really impressed by how good this actually is! Sometimes it reminds me of the film-music, which Jorg Buttgereit used for his movies Nekromantik, Schramm and Der Todesking. There are also resemblances with bands like Goblin and Tangerine Dream. The occasional heavy doom riffs give it a more Gravetemple, Ascend and even Sunn 0))) feel to it!

People with a taste for really dark, experimental music, should definitely check out this band. It’s a dark ride, which will haunt you for a very long time!

Author: RoyBalowski
Review
Brutalism
5+/5

Dark ambient Down-Tempo Doom spawned from the Russian Federation. Dark, creepy and haunted is the feeling created within the aura of this debut album. Opaque Lucidity will make the hairs on the back of your neck stand up. Zen influenced to bring it's listener to a spiritual level of what I term as a meditative horror. A cloud of deep drepression is at the nucleus of this album's atmosphere bringing you to a higher conciousness of an esoteric level making this album a very unique piece of art. I highly recommend Opaque Lucidty and with honor give it a +5/5 rating

Author: Kindra RavenMoon
Review
Live4metal

The misery is coming thick and fast, (or should that be thick and slow?) as we have another slab of atmospheric Funeral Doom, this time from Russia, with Opaque Lucidity, which features members of both Aglaomorpha and Risus Sardonicus.
This, their debut album, consists of 4 tracks, which average out at just over 10 minutes each. At times the album is completely stripped back to a thin layer of atmospheric keyboards and a desolate, despairing growled vocal. To some this might not be the most pleasant aural experience they'll ever encounter, but to me, this is a thing of beauty.
Minimalist ambience that's just about as beautiful as it gets, although the same cannot be

said for the vocals, which sound like they're from some of the scarier moments from Resident Evil 4 (the bit in the sewer where the large parasites attack you). The two contrasting styles work very well together and this album comes very highly recommended, as do most releases from Solitude Productions and its sub-label BadMoodMan Music

Author: Steve Green
Review
Kronos Mortus
9/10
28.01.2009

A 2007-ben alakult orosz zenekar a dark ambient/drone/funeral doom egy érdekes elegyét ötvözi zenéjében. Az Artem (ének), Evgeny (ének) és Nikita (zene) felállás négyszámos bemutatkozó anyaga főképp sampler hangokból építkezik, de néhol megszólal a letorzított gitár is. A kísérletezős, nehéz, de mégis könnyen emészthető hangulatvilágú lemez egy jól eltalált indítás.

A nyitó Induality, Not Induality szomorú, zaklatott vonósokat idéző hangokkal indít, majd hirtelen a torzított gitár zúgása vágja el ezt a bevezetést. A megszólaló hörgős ének, a mély, sötét hangulatú szintetizátor alap, a gitár tompa zaja kiegyensúlyozott, mégis komplex szerkezetet hoz létre - hol visszaesik a tehetetlenségbe, hol pedig feltör onnan. A kapaszkodó, de visszacsúszó lélek szimbóluma is lehetne.
Az In The Insane Dance Of Stars egy súlyos, sötét nóta (egy pillanatra be is ugrott az Aghast és a B°tong neve), fura, mélybe hulló fémes hangokkal, közben mintha egy finom statikus zaj lenne jelen a háttérben, amire pár szintetizátor dallam ül. Az ének megszokott mély hörgéssel kántálja végig a számot, a néhol háttérben felbukkanó tiszta gitárhangok pedig csak erősítenek az egészen.
A Kense népzenét idéző dallamai melankolikus vonósjátékba folynak át, majd következik egy súlyos funeral doom téma, amit egy szomorkás zongorajáték vált fel. A dark ambient hangulat gyűrűiben úsznak a témák egymás után, masszív, mégis könnyed mozdulattal a szám végéig.

Az utolsó track a New Aeon címet viseli. Kísértetiesen mély hangulattal indít, mintha egy sűrű erdőben keresné az utat éjjel az ember. Itt is beugrott nekem az Aghast neve, mint zenei hasonlat. A hangeffektek folyamatai, egymáshoz illeszkedése végtelen köröket alkot, hangzása mélyről bugyog fel, enyhén eksztatikus jellege pedig segít a képeket megformálni. Érezhetően jó zenei hatásokkal és inspirációval rendelkezik a zenekar mindhárom tagja, így bemutatkozó anyaguk is korrekt, karakteres. Aki szereti az elvont, szomorú, gondolkodós zenéket, azaz magát ezt a stílust, annak kötelező, de a kísérletező kedvűek is bátran berakhatják a lejátszóba.

-------------------------

ENGLISH VERSION:

This band, formed in 2007, plays an interesting mixture of dark ambient/drone/funeral doom. The four-track material of Artem (vocals), Evgeny (vocals) and Nikita (music) is mainly built on samples but here and there there’s a distorted guitar too. This experimenting, hard yet easily digestible stuff is a good starter.

The opener Induality, Not Induality starts off with sounds evoking sad, vexed strings which then are cut off by the noisy sound of a distorted guitar. The growling vocals, the low, dark mood of the synth base, the muffled sound of the guitar create a balanced yet complex structure – sometimes it falls back into helplessness, sometimes it breaks out from there. It could also be a symbol of a grasping yet falling back soul.
In The Insane Dance Of Stars is a heavy, dark tune (for some seconds it reminded me of Aghast and B°tong) with strange, falling, metallic sounds, and, in the meantime, as if a gentle static noise were also present in the background, and the guitar themes popping up in the background just strengthen the whole thing.
The folkish melodies of Kense change into melancholic string play after which comes a heavy funeral doom theme, followed by a sad piano part. The themes are floating in the embrace of dark ambient mood with massive yet gentle movement throughout the track.

The last one is titled New Aeon. It opens with a deep ghastly mood as if you’re searching the way in a thick forest at night. Aghast’s name came to my mind here too, musically. The flow of sound effects create an eternal cycle, the sounds bubble from the depth and the track has a slightly ecstatic feel to it. The band’s three members all have good musical influences and inspiration so this debut is also alright, unique. Those into abstract, sad, thought-provoking music, that is, the genre itself, this is mandatory but those with an experimental attitude could also give this a try.

Author: ash
Review
Diabolical Conquest
7.8/10
31.07.2009

Their label describes Opaque Lucidity's self-titled debut as "esoteric ambient/funeral doom." Of those two genres I am only familiar with the latter. Not intimately familiar, but enough to know that OL is definitely not what I would normally consider funeral doom, at least in the sense of Catacombs, Esoteric, Skepticism or Ahab.

No, this is funeral doom without the doom and extremely dark esoteric ambient. Which means heavy, drifting ambient compositions far closer in tone and sound to Troum or Encomiast than Beyond Black Void or Until Death Overtakes Me. If it wasn't for the low doom death growls this would have nothing in common with funeral doom, or heavy metal really, at all, even in the most abstracted sense. Despite the lack of overt or even sublime doom, I like this and find it a relatively enjoyable listen. That complete lack of "metal" might make this a tough sell to most metal fans. Because while this album is heavy, it's a heaviness not derived from tuning down or slowing down, instead the heaviness comes from emptiness and negative space in the compositions, the tones and notes given weight by time and length. Dark ambient is usually a love it or hate it proposition for most people, and OL is no different. There is nothing accessible about this four song release (especially since all the writing is in Russian!), just long, sustained tones and the occasional deathly growl: music for the easily bored this is definitely not.

And there really isn't much more I can say about OL's self-titled. If you're familiar with, and enjoy as I do, the works of Troum, Tim Hecker, Aidan Baker you'll probably really like this album. If you get this expecting something like Torture Wheel, Fall of the Grey-Winged One or Sunn, you're likely to be quite disappointed.

Author: Tim Meisenheimer
Write a review