Opaque Lucidity - Opaque Lucidity (CD)

Review
Femforgacs
8/10
10.02.2009

Az orosz Opaque Lucidity 2007-ben alakult, a csapat nevével fémjelzett album az első szárnypróbálgatásuk, amolyan debütjük. Három művészember követte el a négy számos és közel 43 perces lélekvesztést, Artem és Evgeny – vokálok (igazán kinn maradhattak volna egy sörre, míg a stúdiófelvételek készültek) a zeneiségért, pedig Nikita a felelős, akinek a filmvásznon már elkopott neve ellenére egész szép munkát végzett. Egyéb információval sajnos nem szolgálhatok, hiszen a projektnek nincs semmilyen weboldala, de még egy elcseszett myspace se… gondolom annyira belemerültek a Zen féle buddhista tanokba, az irodalom és az ezoterika közti széles differenciába, hogy ilyesmikre már nem jutott idejük, mióta pedig a szintén orosz BadMoodMan Music kiadta, azóta fennakadt szemekkel térdelve imádkoznak naphosszat…
Na félre a tréfával és a sarkított szarkasztizmusommal, a három orosz fiatal alkotta zene a funeral doom a drone és a kísérleti és dark ambient között mozog. Ritmusok nincsenek, a monumentális tér és azok zaja egész végig érezhető. Néhol megszólalnak torzított gitárok is, ám ahogy az a funeral doomban lenni szokott, semmi komolyabb technikázás vagy tudás, csak úgy érzésre néha belecsapnak egyet a húrok közé, had terjedjen a drone… a búgás amúgy erőteljes, de véletlenül se az az éteri drone, amelyet igazán nehéz hallgatni. A zene amúgy komor és mély, tele gyönyörű dallam foszlányokkal, vagyis valami olyasmi billentyű és atmoszféra halmazzal, amely valahonnan a túlvilágban ragadt éterben vergődik, immáron a létezés kezdete óta… Ilyen téren azt hiszem Nikita remek témákat hozott, s bár mint írtam mély és komor, néhol erőteljesen zaklatott, azért vannak helyek és részek, amelyek egyenesen pihentetőek, kikapcsolónak és mélyre visznek. A befogadást nehezíti a felsoroltak mellett még a két énekes mély hörgése, amik szinte mindenhol feleslegesek, de vannak olyan húzásaik, amik egyenesen vérfagyasztóak, míg olyanok is, amik inkább nevetségesek. A legemészthetőbb nóta mindenképpen Kense, hiszen itt a mély ambient merülésektől függetlenül klasszikus zenei alapok is feltűnnek. A külsőségek misztikusak és minimalisták egyszerre, ahogy az Opaque Lucidity is, így tehát ha szépnek nem is mondható a digitális szösszenet, azért illik a koncepcióhoz, és természetesen a hangzással sincs semmi gond.
A gond azzal van, hogy kit érint ez a 43 perc? Ki kíváncsi rá és ki akar elmerülni majd ebben a masszában, amely hibrid és felszentelt egyszerre. Azt gondolom, mindig lesznek kíváncsi emberek, és nagyon is lehet értéket találni az Opaque Lucidity debütjében, de egyben azt is fontosnak tartom elmondani, hogy vigyázzon vele a kedves hallgató hová lép és hová nem, mert ez egy kietlen és földöntúli világ, ahol a mezsgye és médium is egyben.

Author: haragSICK

Review
Zwaremetalen
9/10
05.02.2009

Leden van de bands Rigor Sardonicus en Aglaomorpha hebben de handen ineen geslagen voor het project Opaque Lucidity, waarin er een brug geslagen moet gaan worden tussen funeral doom en dark ambient.

En het self-titled debuut voldoet daar ook ruim aan. Een moordend traag tempo opgevuld met keyboardwerk en sampling, her en der ondersteunt door zang en gitaar. Geen simpele kost, ook geen muziek die direct een grote indruk maakt, de kwaliteit zit hem met name in de sobere maar toch erg zwarte sfeer die het album uitbraakt. De geluiden variëren van redelijk spacy tot middeleeuws tot ietwat folk achtig. Hier over heen ligt de zang van één van de twee zangers, waarbij de één een goed volle lage grunt laat horen en de andere een goede blackisch scream.

Als ik met namen moest gooien zou ik denken aan een Torture Wheel, Vinterriket on Zen of een Until Death Overtakes Me met meer ambient erin. Erg traag, erg nihilistisch en daardoor absoluut niet voor iedereen geschikt, funeral moet je al goed liggen en je moet het experiment kunnen waarderen. Ik heb er veel luisterbeurten tegen aan moeten gooien, de nummers kennen namelijk veel eigenaardige intermezzo's en stukken waarbij je denkt, wat moet ik hiermee. Na die luisterbeurten pakt de gitzwarte sfeer je en waan je je in een bloedstollende hoor/thriller omgeving, waarbij de climax maar uitblijft, de spanning blijft maar opbouwen, waardoor je aan het eind van de vier nummers ietwat verbaasd achterblijft met het idee dat de film nog niet af is.

Dit Opaque Lucidity is een dikke aanrader voor de creatieve liefhebber van dark ambient en funeral doom, en ik blijf het verbazingwekkend vinden dat er zoveel kwaliteitsdoom uit Rusland blijft komen!

Author: Jan Hendriksen

Review
Brutalism
5+/5

Dark ambient Down-Tempo Doom spawned from the Russian Federation. Dark, creepy and haunted is the feeling created within the aura of this debut album. Opaque Lucidity will make the hairs on the back of your neck stand up. Zen influenced to bring it's listener to a spiritual level of what I term as a meditative horror. A cloud of deep drepression is at the nucleus of this album's atmosphere bringing you to a higher conciousness of an esoteric level making this album a very unique piece of art. I highly recommend Opaque Lucidty and with honor give it a +5/5 rating

Author: Kindra RavenMoon

Review
Kronos Mortus
9/10
28.01.2009

A 2007-ben alakult orosz zenekar a dark ambient/drone/funeral doom egy érdekes elegyét ötvözi zenéjében. Az Artem (ének), Evgeny (ének) és Nikita (zene) felállás négyszámos bemutatkozó anyaga főképp sampler hangokból építkezik, de néhol megszólal a letorzított gitár is. A kísérletezős, nehéz, de mégis könnyen emészthető hangulatvilágú lemez egy jól eltalált indítás.

A nyitó Induality, Not Induality szomorú, zaklatott vonósokat idéző hangokkal indít, majd hirtelen a torzított gitár zúgása vágja el ezt a bevezetést. A megszólaló hörgős ének, a mély, sötét hangulatú szintetizátor alap, a gitár tompa zaja kiegyensúlyozott, mégis komplex szerkezetet hoz létre - hol visszaesik a tehetetlenségbe, hol pedig feltör onnan. A kapaszkodó, de visszacsúszó lélek szimbóluma is lehetne.
Az In The Insane Dance Of Stars egy súlyos, sötét nóta (egy pillanatra be is ugrott az Aghast és a B°tong neve), fura, mélybe hulló fémes hangokkal, közben mintha egy finom statikus zaj lenne jelen a háttérben, amire pár szintetizátor dallam ül. Az ének megszokott mély hörgéssel kántálja végig a számot, a néhol háttérben felbukkanó tiszta gitárhangok pedig csak erősítenek az egészen.
A Kense népzenét idéző dallamai melankolikus vonósjátékba folynak át, majd következik egy súlyos funeral doom téma, amit egy szomorkás zongorajáték vált fel. A dark ambient hangulat gyűrűiben úsznak a témák egymás után, masszív, mégis könnyed mozdulattal a szám végéig.

Az utolsó track a New Aeon címet viseli. Kísértetiesen mély hangulattal indít, mintha egy sűrű erdőben keresné az utat éjjel az ember. Itt is beugrott nekem az Aghast neve, mint zenei hasonlat. A hangeffektek folyamatai, egymáshoz illeszkedése végtelen köröket alkot, hangzása mélyről bugyog fel, enyhén eksztatikus jellege pedig segít a képeket megformálni. Érezhetően jó zenei hatásokkal és inspirációval rendelkezik a zenekar mindhárom tagja, így bemutatkozó anyaguk is korrekt, karakteres. Aki szereti az elvont, szomorú, gondolkodós zenéket, azaz magát ezt a stílust, annak kötelező, de a kísérletező kedvűek is bátran berakhatják a lejátszóba.

-------------------------

ENGLISH VERSION:

This band, formed in 2007, plays an interesting mixture of dark ambient/drone/funeral doom. The four-track material of Artem (vocals), Evgeny (vocals) and Nikita (music) is mainly built on samples but here and there there’s a distorted guitar too. This experimenting, hard yet easily digestible stuff is a good starter.

The opener Induality, Not Induality starts off with sounds evoking sad, vexed strings which then are cut off by the noisy sound of a distorted guitar. The growling vocals, the low, dark mood of the synth base, the muffled sound of the guitar create a balanced yet complex structure – sometimes it falls back into helplessness, sometimes it breaks out from there. It could also be a symbol of a grasping yet falling back soul.
In The Insane Dance Of Stars is a heavy, dark tune (for some seconds it reminded me of Aghast and B°tong) with strange, falling, metallic sounds, and, in the meantime, as if a gentle static noise were also present in the background, and the guitar themes popping up in the background just strengthen the whole thing.
The folkish melodies of Kense change into melancholic string play after which comes a heavy funeral doom theme, followed by a sad piano part. The themes are floating in the embrace of dark ambient mood with massive yet gentle movement throughout the track.

The last one is titled New Aeon. It opens with a deep ghastly mood as if you’re searching the way in a thick forest at night. Aghast’s name came to my mind here too, musically. The flow of sound effects create an eternal cycle, the sounds bubble from the depth and the track has a slightly ecstatic feel to it. The band’s three members all have good musical influences and inspiration so this debut is also alright, unique. Those into abstract, sad, thought-provoking music, that is, the genre itself, this is mandatory but those with an experimental attitude could also give this a try.

Author: ash