Save 50%

As Light Dies - Ars Subtilior From Within The Cage (CD)

progressive dark / death metal, BadMoodMan Music, BadMoodMan Music
List price: 533.33 Р
266.67 Р
You save: 266.67 Р (50%)
Price in points: 400 points
BMM. 032-10 x
In stock
+
The second full-length album from Spanish band. The band fuses death metal, dark metal, folk and gothic metal in their music combining growl with clean male and female vocals and adorning it with enchanting violin solos. The result would become a discovery for fans of heavy and beautiful music. Mixed and mastered during the spring of 2009 by Dan Swano in Unisound studios (Edge of Sanity, Novembre, Opeth, Katatonia, Theatre Of Tragedy)!

Tracklist:
1 The Very End 2:31
2 The Disinherited 8:07
3 Le Nebuleux Sentier 5:10
4 Die Letze Fuge Vor Der Flucht 4:43
5 Trapped In Flesh 8:51
6 Yearning For Blissful Moments While Standing Upon The Ruins 2:57
7 Sombra Y Silencio 11:40
8 Insignificant Among Insignificance 11:08
9 When Everything Fades Away 1:53

Artist:
As Light Dies
Artist Country:
Spain
Album Year:
2010
Title:
Ars Subtilior From Within The Cage
Genre:
progressive dark / death metal
Format:
CD
Type:
CD Album
Package:
Jewel Case
Label:
BadMoodMan Music
Cat Num:
BMM. 032-10
Release Year:
2010
Country Of Manufacture:
Russia
Review
Global Metal Network
8/10

Get ready for this, Spanish Blackened Doomed Gothic Death Metal (we prefer Extreme Dark Metal) quartet As Light Dies returns back with four bulls raging in the form of their sophomore full length 'Ars Subtilior From Within The Cage'. Charismatic compositions backed by some of the darkest and most exhilarating melodies from the Iberian nation. It is said the Spanish are romantic and with this release quite rightly so, it has everything you could ask for, Metal music and traditional Spanish guitar melodies accompanied by atmosphere-changing violins. Potentially seen as Spain's answer to England's My Dying Bride.

Author: RHYS STEVENSON
Review
Forgotten Path
3/10

Depending on your musical taste, what we have here is a Spanish modern Metal band that either tries too hard to be interesting and unique or (more likely) sucks. After a crappy interlude we get a useless intro to the first track that sounds like retarded monkeys practicing instruments for a zoo play... Then sadly, the actual song kicks in. The vocals suck, varying from an annoying clear throat shouting to some rather pathetic growling. The influence of Groove and Nu-Metal is scattered throughout this so called Black/Death/Doom/Gothic record, and there are plenty of tempo changes that are supposed to make this all passable, yet they create unnecessary atonal chaos that causes digestion problems.
Overall it sounds like a poor attempt to emulate the style of latter day Emperor (the “Prometheus - The Discipline of Fire & Demise” era), some Arcturus or even Gorguts (however, I doubt that the guys playing here even know this band), yet it fails miserably. Most of the tracks sound like disconnected mental passages as seen in Salvador Dali’s paintings, basically leading nowhere and adding nothing to the atmosphere. I have to mention the use of overwhelmingly annoying fake sounding violins (and they do have an actual violin player, and that makes it even worse). The overall cacophony sometimes reminds me of the worst possible Marilyn Manson and Rammstein hybrid.
Another noticeable thing - what the fuck is with the trend to write songs in three different languages and also include musically molested classical pieces that sound like they’ve been played via a school boy’s first “Casio” synthesizer followed by chanting? Is it artsy? Intriguing? Personally, I think it is pretentious bullshit. Oh, I forgot to mention the flutes and more chanting as the album progresses. If this were not enough the processed vocals and composition sound like they came straight from the gutter of modern Gothenburg, which is a big “no-no” in my book. However, As Light Dies’ shit cannon doesn’t stop shooting with the use of lame female vocals.
After writing all this I thought to myself that I’m a bit harsh. First of all, this album has songs, instruments are played, several attempts at composition are made and there are short moments that don’t make me want to strangle someone. All in all, if you’re a fan of this modern Death/Black/Doom/Gothic Metal style, you might even enjoy this (you poor souls). Keep in mind that this record is for genre fiends only and even then should be approached with caution.

Author: Nervas
Review
Friedhof Magazine
7/10
25.10.2010

Bajo el apoyo de Dan Swanö en la producción y el sello BadMoonMan en su edición, la banda de Madrid-Guadalajara ha perfeccionado más su eclecticismo musical, añadiéndole más ingredientes a su propuesta sonora, retocando sus salientes para hacerlos hirientes, no para redondearlos y domarlos, más bien para que sean más notorios, para que disfrutes de la variación de sabor y textura de todos esos ingredientes. Nueve cortes repletos de más de lo que se puede esperar y descubrir, Black, Gothic, Progressive, Rock, Ambient, mucho más si hurgas todavía más, y que representan todas las caras del poliedro formadas por las influencias, las tendencias y las inspiraciones que son As Light Dies. Sugieren algo que quiere sonar diferente y a la vez familiar, sin barreras, aquí lo que hay son unas ganas enormes de crear a través de unos gustos tan variados como interesantes. Estas son las virtudes y los defectos de esta banda, que a veces no suenan a nada y otras veces suenan a todo.
El camino es para aquellos que lo buscan y se lo trabajan y esta banda pertenece a esa escuela dinámica de búsqueda y aprendizaje continuo.
"Ars Subtilior from Within the Cage" está fuera de tendencias y a la vez pertenece a todas, el todo y la nada están dentro de este nuevo trabajo y yo personalmente he encontrado unos cimientos más firmes, unas ideas más concretas y unas formas más interesantes. Creo que les queda mucho que trabajar, que el camino elegido es tan largo que nunca debe acabarse…. pero esta segunda piedra es mejor que la anterior, no deben caer ni en adulaciones, ni en ataques histéricos, simplemente deben seguir con sus ideas, creando lo que quieren, lo que sienten y dejar de lado todo lo demás. De momento van en el buen camino.
Cualquier interesado en bandas que se salgan de los guiones, de sonidos frescos, tienen en As Light Dies una curiosa propuesta. A mí me atrajo por momentos y por otros me resultaron cansinos o aburridos pero aquí hay mimbres e ideas.
Un gran paso para hacernos comprender que es eso del Eclectic Mineral.

Author: Iván C.
Review
Legacy Magazine #69
7/10

Obwohl der Bandname leicht psychedelische Anleihen vermuten lässt, so ist zunächst kein
Nickerchen angesagt. Der erste Track ‚1st Angel‘ haut nämlich erst mal eine schöne Death Metal-
Walze in den Ring, die man so gar nicht erwartet hätte. Aber die anfängliche Freude trübt sich etwas,
denn dann kommt der ruhige Part, den die aufgeheizte Stimmung schnell abkühlt – schade! Da der
Song auf fast zwölf Minuten gezogen wird, braucht man ja auch etwas Füllstoff. Das ins Doom-Lager
wechselnde Sound-Geflecht ist aber auch hier nicht wirklich schlecht, allerdings stößt der schnelle
Wechsel erst mal übel auf. Mit einer lockeren Gitarre und ruhigen Riffs gibt es zudem cleane Vocals.
Der schnelle Part kommt dann aber noch mal wieder und es herrscht ein grimmiger Gesang vor.
Wie man unweigerlich erkennt, erhält man mit dieser Scheibe eine sehr abgefahrene Mixtur der
unterschiedlichen Stile und Gefühle. ‚2nd Angel‘ beginnt mit einem ganz ruhigen Keyboard-Part,
bei dem dann eine doomige Gitarren-Fraktion interveniert. Die kranken Vocals passen auch prima
zum Gruppenbild im Booklet. Die Burschen stehen bzw. sitzen komplett in weiß bekleidet in einem
Zimmer, welches schwer nach Psychiatrie aussieht. Genau diese Stimmung wird vermittelt, und durch
die schnellen Gefühlswechsel fühlt man sich selbst etwas kariert im Schädel.

Author: RB
Review
Metal Revolution Webzine
6.5/10
27.10.2010

Spanish As Light Dies has certainly managed to create an album that has gotten people talking about it. You could even say, debate or argue it. On the one hand you have those thinking it is complex and dedicated death metal with a twist, liking the band for their ingenuity and spirit, completely aware that they are not perfect but determined to stand behind it none the less. Then you have the other side, people thinking it a mess without (much) identity or direction, perhaps put together by ambitious people who have yet to fully develop into real musicians. Whatever the case, my take on it is quite simple.

Ars Subtilior from Within the Cage, being the second album of the band, holds some really good and some, less noticeable, traits. Beautiful artwork without any uniqueness (unfortunately) and the lyrics enclosed in the leaflet, it gives the listener a chance to follow the songs as they progress (those of us not speaking Spanish, at least.) As song after song is completed, I find myself hoping that the next one has more of an identity, more of a direction, than the last ones. The truth is that I do not wholly enjoy this album or any of the songs on it as they all seem to be a somewhat odd mix of a lot of different genres, trying to leave a mark perhaps by diversity but, as far as I am concerned, unsuccessful at that.

All is not bad, through. A wealth of different instruments means some parts really speak to me, even if the aforementioned mix of genres means it does not last for even an entire song. Calling the album outright abysmal would also be unfair, for it really is not. Once I finish this review, I doubt I will listen to it again, much less really remember what was on it - but now, having listened through it many times, I feel a faint connection to it, as if I am almost able to point out its next steps right until it changes completely at will.

Author: Patrick
Review
Pitchline Zine
9/10
21.10.2010

Difícil es la tarea que aquí tengo, definir a un grupo con límites musicales tan irregulares como AS LIGHT DIES.

Formados en Madrid en 1999, publicaron su primer CD "A Step Through The Reflection" en 2007 publican ahora "Ars Subtilior From Within The Cage" de la mano de BadMoodMan Music, subsello ruso de Solitude Productions con bandas como Benighted in Sodom, Darktrance, Kauan, Wine From Tears o los también españoles Helevorn.

El grupo practica una mezcla de distintos estilos de metal extremo (Black, Death, Doom) con toques muy experimentales, progresivos, ramalazos góticos, folk y música clásica, además de la presencia activa del violín en todos los temas, por lo que me resulta muy complicado etiquetar al grupo, ellos se denominan a sí mismos "Eclectic Mineral", así que supongo que no queda otra ;). Si hablamos de grupos lo más parecido a ellos sería una fusión entre OPETH, VED BUENS ENDE, ARCTURUS, EMPEROR, BORKNAGAR, VINTERSONG, CYNIC, ANATHEMA, EDGE OF SANITY, MESHUGGAH, etc. Muy original y buen compuesto, con buena técnica, ganchos e ideas muy buenas, con un segundo guitarrista tendrían aún más opciones a la hora de componer, aunque no se le echa en falta. Hay una gran variedad de registro a las voces, de los que destacaré los variados grados de voces limpias, encontraremos muy buenas voces en este disco, aunque me hubiera gustado escuchar más growls y dobles voces.

La producción de Ars es muy buena, las guitarras suenan definidas, el bajo se escucha de maravilla, la voz y los numerosos instrumentos de viento y cuerda que suenan a lo largo de la aproximada hora que dura el disco. El único pero es que la batería suena un poco baja y la caja suena muy seca por lo que en ocasiones no se distingue mucho en los blast beats. Destacar el buen hacer de DAN SWANÖ con el master del disco.

El álbum comienza con "The Very End", una intro con piano, teclados y flauta travesera, bastante épica y que da lugar a "The Disinherited", que comienza con una macabra línea de violín, durante sus 8 minutos escucharemos unos riffs entrecortados hasta que Óscar comienza a cantar, el violín irrumpe sobre el 1.20 con bellas líneas según el tema se va acelerando y poco después llegan nuevos riffs bizarros y una vuelta al primer riff y de nuevo más desquiciadas partes de violín que llegan al final del tema, muy ambiental.

"Le Nebuleux Sentier" es el tercer corte del disco, destacar que las letras son en francés (como su título indica), un tema muy elegante, con unas líneas vocales (todo con registros limpios) increíbles, muchas subidas, una batería muy sutil, punteos de violín sublimes y una abundante presencia de guitarras limpias, en mi opinión uno de los mejores temas del disco.

"Die Letzte Fuge Vor Der Flucht" es un interludio que comienza con el sonido de unos pasos y un órgano fúnebre al más puro estilo del Barroco y finaliza con el sonido de unas llamas. "Trapped In Flesh (The Heir of Vegeance)" comienza con una melodía muy Folkie y una parte más agresiva con blasts que sobre el segundo minuto da lugar a una parte limpia al más puro estilo OPETH, con unas fantásticas armonías vocales y un gran solo. El tema continúa con partes más blackmetaleras y algún riff que de nuevo me recuerda a los suecos de Akerfeldt, el tema termina con más notable trabajo solista.

"Yearning For Blissful Moments (Standing Upon The Ruins)" es otro interludio de gran belleza que da lugar a "Sombra y Silencio", tema en castellano con voces femeninas pero con un montón de cambios en cuanto a la música, con partes más agresivas con blasts y una vuelta a la tranquilidad con brillantes partes de bajo y un solo con mucho feeling.

"Insignificant Among Insignificance" comienza con una guitarra limpia con un efecto de phaser que recuerda algo a VED BUENS ENDE y demás andaduras de Carl-Michael Eide que dan paso a más disonancias con un slap en el bajo que queda muy bien metido, riffs con una multitud de pausas y la enfermedad del violín de fondo y partes más deathmetaleras con armónicos artificiales con algunas voces limpias y tras una parte que me recuerda a MR. BUNGLE llega en 3.50 el que para mí es el momento culmen del disco, unos trémolos, líneas cojonudas de violín y sobretodo unas líneas de voz realmente magníficas con unas subidas emocionantes. Después vuelve la contundencia al tema y otra parte con blasts y voces limpias y unos punteos acústicos que llegan a la última parte del tema, de nuevo, voces limpias que recuerdan a Dan Swanö y tras el feedback, Ars termina con "When Everything Fades Away" una outro con teclados y piano.

El artwork está muy trabajado, una vista del cielo, con un árbol y distintas flores en una gama de fucsias y blancos, que se repite con variaciones en el trabajado libreto con letras griegas.

En conclusión un grandísimo disco, muy original y bien grabado, bajo mi punto de vista figura en la lista junto a grupos que también sobrepasaron los límites de lo establecido en nuestra "escena" como ASGAROTH, CONTINUO RENACER, HYBRID, NAHEMAH, UNDEFINED, UNREAL OVERFLOWS, WORMED.

Author: SoulErosion
Review
Kronosmortus
9/10
21.10.2010

We have nine tracks with colorful musical world and professional music. The mainly progressive music interweaved with death metal marks bears countless musical variety, since there are mixes of folk music, symphonic metal, doom and a lots of other genres. The album is a must have, I haven’t heard such a characteristic album with this wide musical palette and expressivism for a long time. If you like the energetic, unique music try your best to get the album ASAP!

A zenekar 1998-as megalakulása óta igyekezett kifinomult zenei játékkal elvarázsolni a közönséget – azt hiszem ez sikeres is, egyetlen rossz szó sem érheti az új lemezt, amely a Bad Moon Man égisze alatt jelent meg, karöltve a Solitude Productions-el. Hallgassunk is bele ebbe a kilenc számot tartalmazó korongba!

A nyitó the Very End igazából inkább egy intro, mintsem egy dal, bár önmagában is megállja a helyét a zongorára épülő témavilág, az abba épülő kórus, a finom, heroikus hangulat kibontakozó ragyogása: egy ébredés a sötétségből – a hajnal függönye meghasad, a fény elterül a tájon, de jön az éj sötétje nappal: a Napfogyatkozás mindent befedő, félelmetes sötétsége. A The Disin Herited egy progresszív matekozáson alapuló témavilágba enged betekinteni, amit hegedű hangja tesz teljesebbé a karcos, mély ének és a szaggatott riffek mellett. Sokféle stílusból ötvöződik ez a zene, már-már crossover a maga nemében: van itt a ’80-as évek végi thrash metal alapjaiból, van a ’90-es évek eleji doom/death metal közegből, az említett progresszív matekozás szintén a ’90-es évek elejét idézi (ld.: Mekong Delta, Voivod), és ugyanakkor (nem meglepő módon) a ’70-es éveket is (ld.: Emerson, Lake & Palmer). Klasszikus jegyeket is magában foglal a szerkezet, amely remek érzéssel van időzítve, a különböző váltások nem törik meg a szerkezetet, hanem érzékeny pontossággal töltik ki az adott teret.

A Le Nebuleux Sentier egy lazább témavilággal indít, feszes dobritmuson egy akusztikus gitár témái lebegnek a hegedű kíséretével. Majd átvált torzított hangra a gitár, és egy vastagabb játékkal karakteres hangulatot teremtenek. A dallamos ének francia nyelven szólal meg, de bizony itt is akadnak beteg hangulatú részek, miközben a zene egy folyamatként halad előre és viszi halálpontos ütemek fölött az éneket magával. Jól kidolgozott szerkezet, érett mondanivaló, korrekt játék – ez van, és megdörren, a folk jegyek pedig kitűnően vannak beépítve. A Die Letzte Fuge Vor Der Flucht! egy kis hangjátékkal kezdődik: nyikorgó ajtó nyílik majd záródik, egy cipőtalp kopog végig az enyhén nyikorgó fa padlón, majd felmegy egy rozoga lépcsőn, és pár koppanás után elhallgat…az orgonajáték hirtelen hasít a csendbe, és igazi templomi hangzással hozza a klasszikus darab minden egyes hangjegyét. A hangulat félelmetesen könnyed, ez az érdekes kompozíció két dal között valahogy még teltebbé teszi az egész korongot – itt a minőséggel nincs semmi probléma, az biztos. Persze kell egy bizonyos vájtfülűség a kompozícióhoz, de a végén a lángok belemarnak az épületbe, és kívülről heves zaj hallatszik. A laza átvezetés után egy északi stílusban íródott, folk elemekkel teli metal zene üti fel, amiben a szimfonikus black metal egyes jegyei is helyet kaptak, ami a hangulatot illeti.

A Trapped In Flesh nótában a laza, progresszív rock rész, a könnyed, dallamos énekkel, a finom női vokállal, a hegedű majd a szólógitár tartalmas játékával ugyanúgy elvarázsol, mint a keményebb részek, ahogy a bevezetőben is. Színes játékkal tarkított kompozícióhoz van szerencsénk: a lépésről lépésre átgondolt és felépített dalon hallatszik a profizmus és ennek tükrében minden más. Könnyed, pontos vonalvezetés, remek témák oldódnak fel és születnek egymás hangjaiból. Az ének változatossága is nagyon tetszik, ehhez a zenéhez pontosan ez kell! A Yearning For Blissful Moments Standing Upon The Ruins első hangjai egy rövid kis bevezető után a zongora billentyűzetén kelnek életre: az ablak üvegére csapódnak az esőcseppek, a lány feje az ablaknak dőlve nézi a várost, ahogy hangyamód rohan a sok ember, az autók, a buszok, az élet, a kopott házfalak és díszes kirakatok árnyékában. Arctalan jövés-menés, atmoszférikus hangulatba csomagolva, az éteri térben kiterjedve. Szép...A Sombra Y Silencio zenei szerkezetén most egy spanyol ajkú női ének hallható. A könnyed ritmusokon finom fátyolként feszül az ének szomorú dallama, játéka több mint egy egyszerű ének, és remekül vált át akkor is, mikor a zenei szerkezet átvált a torzított játékba, majd onnan a visszaváltás is könnyedén megy minden fronton. Néhol a The 3rd and the Mortal, vagy épp az On Thorns I Lay és a The Sins of Thy Beloved neve bukkan fel a hatásokat figyelve. Egy érzékeny dal bontakozik itt ki, a képei a nyelv értése nélkül is szépséget sugároznak – úgy látszik ez a sokszínűség nemcsak zenei értelemben van jelen a zenekarban, hanem az énekben is. Remek választás volt!

Az Insignificant Among Insignificance beteg hangokkal indít, tele ritmusvariációkkal, izmos progresszív jegyekkel, kidolgozottan gördülve előre. Bár a hangulata más, azért ne feledkezzünk meg az Aghora nevű zenekarról sem – ők is eszembe villannak az As Light Dies játéka hallatán. Itt is hörgős éneket hallhatunk, hideg hangulatba jégcsapként vágó hegedűt, némi My Dying Bride „szagot”, de persze a súlyos zúzások sem maradhatnak el, némi dallamos ének kíséretében, ami a szaggatott, kétlábgépes dobtéma fölött szárnyal. És mindez még csak a szám első négy perce – a dal maga tizenegy perces, tele mindenféle élettel, érzéssel, remekül megtartva az egységet, nem válik sem unalmassá, sem túlzsúfolttá az összkép. A záró When Everything Fades Away tulajdonképp egy majdnem kétperces záró tétel, szintén a szintetizátor varázslatos világára építve lebegnek fel a sejtelmes hangok, oldódik fel a tér, ahogy minden hang lassan egymásba fonódik a disszonancia zavaros cseppjein. Valami ami nem ítélhető.

Összességében egy nagyon változatos, profi zenét hallgathat végig mindenki, aki szereti a progresszív elemekkel átszőtt kísérletező death/doom metal zenét, ami népzenei és szimfonikus jegyeket ugyanúgy felhasznál – már ha ez a kategória fedi egyáltalán ezt az egészet. A hallgatását kötelezővé tenném! A kilenchez meg adjatok még tetszés szerinti pontszámot… :)

Author: ash
Review
Metal.de
5/10
10.07.2010

Aus Spanien stammen die mir bisher gänzlich unbekannten AS LIGHT DIES, welche dieser Tage ihr zweites Album "Ars Subtilior From Within The Cage" auf den Markt schmeißen. Hört man sich die CD zum ersten Mal an, bleibt erst einmal ein großes Fragezeichen, von der Musik selbst aber nichts haften. Denn was die Spanier hier abliefern, ist eine absolut wilde Mischung, wie ich sie so noch nie erlebt habe. AS LIGHT DIES mischen Doom Metal mit Gothic, Death mit Black Metal, eine gehörige Portion Progressive und dann auch noch spanische Folklore miteinander. Hier und da finden sich sogar Einflüsse, die von Ambient bis Jazz reichen. Und das muss man auch erst einmal verdauen.

Ist der erste musikalische Schock überstanden, kann man sich eingehender mit dem Werk beschäftigen. Nach mehrmaligem Anhören ergeben langsam auch die Strukturen mehr Sinn, steigt man durch die verschiedenen komplexen Arrangements durch, und es erscheint nicht mehr alles wie rein zufällig aneinander geklatscht. Doch der Reihe nach!

Das experimentell wirkende "Ars Subtilior From Within The Cage" enthält von allem etwas: Da wären melodische Leads, Stakkato-Riffing a la FEAR FACTORY, Griffbrett-Gewichse, psychedelische Riffs, symphonische Klangteppiche, Violinen-Soli, Piano-Klänge, Growls, Kreischgesang, klaren Gesang, männlich und weiblich. Das Tempo ist meist eher gemäßigt, nur selten wir das Gaspedal durchgetreten. Wie bereits erwähnt sind die Strukturen sehr komplex und progressiver Natur. Leider sind die Übergänge nicht immer fließend und manches klingt nicht immer harmonisch zueinander, wodurch manche Passagen irgendwie erzwungen wirken. Das ist natürlich über eine komplette Albumlänge teilweise recht anstrengend. Attestieren muss man AS LIGHT DIES auf jeden Fall, dass sie auf ihren Instrumenten absolut fit sind. Nur mit dem Zusammenbringen der einzelnen Elemente hapert es hier und da.

Wie gesagt, in eine Schublade lässt sich "Ars Subtilior From Within The Cage" nicht pressen. Man stelle sich einfach vor, CYNIC, OPETH, BORKNAGAR, THE OLD DEAD TREE und noch eine Folkloretruppe würden gemeinsam im Proberaum abrocken, und zwar gleichzeitig. Alles für sich genommen sicherlich toll, auf einmal aber doch überfrachtet und zu viel des Guten. Weniger ist manchmal eben doch mehr. "Ars Subtilior From Within The Cage" ist auf jeden Fall eine Herausforderung, für mich aber doch zu anstrengend.

Author: Endres
Review
Inwe[b]zine

Il y a des albums, ou même des groupes qui ne font rien comme les autres, des artistes qui passent outre mesure des codes et des barrières du style, des styles.

Chaque groupe est catalyseur d’une scène en particulier, d’un mouvement, d’un son, bref, des légions de groupes se ressemblent et l’auditeur lambda si complairait que cela ne m’étonnerait guère, un laisser aller où l’étiquette porte plus ses fruits sur une décision d’écoute qu’une réelle envie de découvrir, une soif pas si ardente, mais pourtant …

Nos hispaniques venus de Madrid n’ont que faire des étiquettes… Mais que nous réservent-ils ?

Fraichement venus sur le Label très productif russe, Badmoodman Music, nos Madrilènes sont venus casser les codes depuis déjà Gea, sorti en 2006 qui pouvait déjà susciter de grands espoirs, qui se confirmeront avec l’arrivée de l’enfant terrible A Step Through the Reflection qui reçut d’excellentes critiques et qui porta l’enfant venu d’Espagne sur les devants de la scène Européenne, de Madrid à Marseille en passant par Lille et Amsterdam, pour une tournée en 2008 pleine de reconnaissance.

Mais aujourd’hui la formule n’a pas changé, mais aurait pu en rebuter plus d’un, ne serait-ce que par la teneur dans le temps des titres proposés aujourd’hui, car tous les titres n’ont pas date de nouveaux brulots : oui un titre a connu une moitié de son chemin de croix en 1998, deux autres en 2006 et quelques titres en 2007, de quoi se demander si la teneur énergique ne va pas s'en ressentir devant tant d’années écoulées et de distance dans l’évolution des constructions mélodieuses.

Bien je dois avouer que tous les titres n’ont pas la même teneur et que le poids des années s'est fait ressentir sur certains titres, oui mais … Pour ce qui pourrait passer pour une vulgaire compil de titres que l’on lance à la vindicte populaire en guise d’attente d’un album beau et sans anicroches, il n’en est rien de tout çà. As Light dies sait tellement bien manier ses mélodies que le fil si abscons ne perd pas l’auditeur malgré une première écoute assez difficile, par la complexité d’une brasserie et d’un melting pot outrageux entre les styles, car oui rendez-vous compte que ces p’tits gars mélangent un death à du gothic, du black, du post progressif, du grind… Tous les titres ne comportent pas ce maelström de genres mais pour la plupart l’orgie est extirpante autant que malsaine, voire même fougueuse et tendre.

L’auditeur qui ne se prête pas au jeu de la séduction sera rebuté par un tel chef d’œuvre, car oui ici point de crachats dans la gamelle, tout est bon si l’on sait apprécier les changements rythmiques incessants, les mélopées majestueuses, les accès plus dévastateurs… tout au long de ces neufs titres qui s’entremêlent pour avoisiner les plus de cinquante-cinq minutes.

Difficile d’y rentrer, élitiste par moment, à l’image du Nébuleux sentier, entièrement clamé en bon français, mais pour qui je vous rassure, si vous optez pour une séduction, les cris d’un retour à la réalité s’estomperont au fur et a mesure, histoire d’être prisonniers vous aussi …

Author: hier
Review
Metal Daze
3.5/5
14.09.2010

Mezclar el Death Metal con cualquier otro sub. genero no es tarea fácil. Creo que ninguna mixtura es digerible o aceptable tan solo porque sí. Seguramente los madrileños AS LIGHT DIES se lo tomaron muy en serio, y al querer hacerlo le pusieron todo el empeño y el buen gusto a los arreglos. Y la cosa salió bien, mas que bien.
“Ars Subtilior From Within The Cage” es el sucesor de “A Step Through The Reflection” (2006), un álbum que había tenido muy buena recepción en la prensa y que hoy ponderan más de uno en los webzines del under.
En este caso, podremos hablar de Death Metal, pero más que nada hablamos de Doom, una etiqueta que les queda mucho mejor a los españoles y que refleja la melancolía y complejidad en la que se encuadra “Ars Subtilior From Within The Cage”.
AS LIGHT DIES presenta en sus canciones a dos instrumentos vitales para la reproducción y efectividad de las mismas: el teclado y el violín. Ellos son los encargados de encaramar la situación para donde mejor les quede.
La vanguardia y la experimentación, por esto, son para el grupo la fuente principal de inspiración de cara a la composición. Voces limpias, pasajes a medio tiempo, guitarras acústicas, instrumentos de viento (ahora entiendo porque firmaron con BadMoodMan Music) son participes de la gestación y el posterior desarrollo de las canciones.
Vanguardia y extremidad (personalmente prefiero aferrarme al Death Metal de la vieja escuela aunque reconozco el virtuosismo cuando hay que hacerlo) se dan la mano y apuntalan un material nacido para los seguidores del “avantgarde” y el Doom más extremo.
Que Dan Swäno haya metido mano en la producción y mezcla es para destacar, sobre todo porque el gran Dan no acostumbre trabajar con este tipo de bandas.
Me quedo con “The Disinherited”, “Le Nebuleux Sentier” y “Trapped In Flesh” si tengo que elegir algunas, pues todas suenas distintas pero similares en el fondo. Todas tienen la experimentación como argumento y el buen gusto como principal característica.
El público dirá, yo siento que la calidad está presente en este genuino y personal trabajo.

Author: Gustavo Piccini
Write a review