Benighted In Sodom - Reverse Baptism (CD)

Review
Heathen Harvest
3/5
01.10.2011

Shouldn’t reverse baptism be written msitpab? Msitpab (hint: write the word Baptism in reverse) makes as much sense as the fact a 22-year old, anorexic, nail-polished, lipstick smeared, effeminately looking Goth musician, with a yield of a couple of album or more per year, is trying to teach us about the meaning of pain, suffering and hurt. Ha! The nerve!

Luckily for him, his music is his redeeming tool; his excuse for his outrageous behavior; the absolute contrast to his physical appearance. His music is good for what it is, and yet leaves much to be desired, especially in the authenticity department.

Benighted In Sodom redefines the old saying: do not judge a book by its cover. And indeed, when judged in the most objective manner, Reverse Baptism has its sex appeal; it flirts with melancholic rock, with doom and black metal; it is highly melodic and owns a distinctive sound: a grainy, cold, almost industrial tinge. The vocals are ballsy enough (anyone sees the irony?), the riffs simple yet adequate for this kind of repetitive, hypnosis-inducing melancholia.

However, the rhythm section is a poor excuse for drum-kit imitation. The hideously sounding programmed drums simply kill the music; the few blasts are misplaced and ridiculous; the musical spolia is being used and re-used to death; it’s almost like listening to the very same riff repeatedly played in loops, being the fundamental substructure of Benighted In Sodom’s music.

But what is left other than these endless repetitive riffs, anyway? Not much. If you remove them, you are almost left with an empty shell, a scaffold; the music sounds as if it only imitates music, and in turn, imitates life and life’s pains with no authenticity or real empathy; as if it is only the prelude for the real thing – the real thing that never arrives.

So yes, a couple of razor blades are depicted on the album’s cover, being part of the band’s logo. You know, the old school type of razors, the ones our fathers and grandfathers used; the kind which is also the professional wrist cutters’ weapon of choice.

That being said, the existential futility and depravity that is conveyed via the songs, the melancholic facade and even the razor blade representation cannot shake off the feeling this is all a charade; a fake musical effort that deals with plastic feelings and artificial pain. Even if you disregard for a moment the young age of the musician behind this project, from whom we’re supposed to learn the essence of pain, even then the music does not compensate for this pretentious aspiration. It’s as if the musician had been exhausted of ideas (mind you this is the band’s 10th full-length album in seven years of existence and god only knows how many demos, EP’s and compilations have been recorded prior to Reverse Baptism), exhausted of passion for his music, or both.

But even all the passion in the world cannot substitute life’s experience; its ugliness as well as its endless exquisite beauty. Those who lived know. How can they take a project such as Benighted In Sodom seriously? You tell me…Go eat your morning cereals, kid, and come back in fifteen years with some real pain, will you?

Author: Chaim

Review
Minacious Webzine

If I really rush this review and this weeks update I can claim that this is the latest Benighted in Sodom release (a joke close to the one I made in my last review of an Benighted in Sodom album, which I did in September 2010, sine two albums and two EPs has been released). Anyway, the music on this album follows the same path as the previous Benighted in Sodom releases, slow agonizing, droning and misanthropic Black Metal. With a truly dark atmosphere that conveys despair and isolation in masterful way. Listen to this and stare into the abyss.

Author: Mordant

Review
Zwaremetalen
8/10
18.04.2011

Het Amerikaanse Benighted In Sodom perst er met grote regelmaat een nieuw album uit. Sommigen goed, anderen zeer goed. Dit zonderlinge figuur, Matron Thorn, is zich echter van geen kwaad bewust en zolang de kwaliteit gestaag blijft komen, hoor je mij niet klagen. De nieuwe plaat heet Reverse Baptism.

De introductie in dit nieuwe album doet bijzonder Shining aan. Een dromerige, licht melancholische sfeer met een jazzy bas en akoestische gitaar. Na enkele minuten slaat dit om naar een depressieve uitbarstig vol droefnis en kille agonische vocalen en distortion. Chains of Bliss klinkt opnieuw bijzonder Shining-achtig met transparant gezongen screams, "emotioneel" beladen arrangementen (denk Livsnekad) met ijzig huilende gitaren. Depressive black metal dus, zonder de gelaten passiviteit maar mét haat jegens het bestaan. Het tempo ligt relatief hoog (Flauros), een verschrikking bij de loom naar beneden hangende Duitse depressive black metal-luisteraars. Benighted in Sodom heeft tegenwoordig een volle sound aangemeten gekregen, de snerpende gitaren zijn op deze plaat naar het hiernamaals verwezen, samen met de machinale drumsound. Ambientgeluiden doen nog steeds dienst als verduisteraar, maar spelen geen hoofdrol op dit album.

Reverse Baptism klinkt een stuk minder "extreem" dan het meeste vorige werk van Benighted In Sodom en sluit eerder aan bij de Zweedse depressieve black metal-scene dan bij de iele Amerikaanse lotgenoten. Mits de nodige ruchtbaarheid kan deze band in Europa meer voet aan de grond krijgen op basis van dit album, al houd ik het persoonlijk bij de eerste indrukken en geluiden die ik van de band ken. Dat neemt echter niet weg dat dit album er best mag zijn in het alcoholst van de nacht (met dank aan Jack Hellfire).

Author: Bart Alfvoet

Review
Kronosmortus
8/10
04.06.2011

Life is not good, turning against ourselves and the humanity is good - while listening to the album we almost accept this declaration, but be aware don't let it consume you. The booklet shows us youngsters initiating school shooting affray due to their deranged minds which ended up in suicide. The album doesn't want to administer justice, it purely analyzes the human soul.

Matron Thorn úgy látszik nem tud pihenni (ami nekünk persze nagyon kedvez), szinte minden energiáját a Benighted In Sodom névre keresztelt formációba fekteti. Függetlenül attól, hogy nemrég megalapította az Ævangelist-et, ontja magából a lemezeket, termékenysége már-már a Drowning The Light légiósával vetekszik. Lemezei létezésünk negatív oldalát boncolgatják, eddigi anyagai alapján nagyon hatásosan.

A Reverse Baptism, mint ahogy maga a kifejezés is sugallja, a keresztség/keresztelés ellenkezője, megfordítása. A dalszövegekben nagyon mély érzések bújnak meg, érdemes elolvasni őket, a poézis határvonalát súrolják. Zeneileg leginkább a Dismal Ethereality. Stellar Celestial Void albumra emlékeztet, az egész albumot átáztatja a depresszív, szuicid jelleg. Ezen hatásoknak még jobban hangot adva rock és ambient hatások is bekerültek a repertoárba, ami még tartalmasabbá teszi a koncepciót. Nem mennék végig a számlistán, inkább kiemelem a legjobbakat (persze ez nem jelenti azt, hogy a többi pocsék lenne, ellenkezőleg). A „Try To Forget Us” c. szám tiszta énekével kis változatosságot hoz, a cím egyébként a 8mm c. film egyik mondatából származik. Aminek a legjobban örültem, hogy az Ocean pt.1 és pt.2 is helyet kapott a lemezen, hiszen ezek a nóták egy tavaly megjelent EP darabjai, ami szinte beszerezhetetlen. Nem mellékesen ez a két leghatásosabb dal, az utolsó, címadó tétel pedig egyszerre brutális, kegyetlen, de érzékiséggel túltöltekező darab – nagyon fogós témákkal. „Slágergyanús” nótáról – underground formáció lévén - ugyebár szó sincs, de többször előfordult, hogy valamelyik dal dúdolgatásán kaptam magam. A dalok kellően koszos, kopottas hangzással rendelkeznek, de éppen ezért megvan benne az a szépség, ami ambivalenssé teszi az egész koncepciót – igazi mester ebből a szempontból ez a Matron gyerek.

Ha valaki követni szeretné a most már két személyessé duzzadt zenekart (és persze a rengeteg vendégzenészt, akik közreműködtek), annak nincs megállás: május végén ismét egy nagylemezzel álltak elő, júniusban pedig egy kislemez fog napvilágot látni.

Author: mentalwarfare

Review
Femfogacs
9.3/10
01.05.2011

"Amikor elégetünk egy liter benzint vagy egy hektár esőerdőt, nem pont a jövőt gyilkoljuk meg a jelenért?"
/Chuck Palahniuk - Cigányút/

A Benighted in Sodom kapcsán már írtam kritikát nem is olyan rég, szóval így mellőzném a bio- és discográfiai köröket. Mellesleg Matron Thorn egy hihetetlenül aktív művészke lehet, hiszen tavalyi Hybrid Parasite Evangelistica kritikám óta ez a harmadik nagylemez, egy válogatás és két EP, s mindre talált kiadót...




A zenei koncepció 2010-hez képest vajmi keveset változott, most is depresszív és sötét black metalt kapunk a floridai fiatalembertől, aki gyógyszeres túladagolások és önmaga testének érhálózatának megismerése helyett a gitárját pengeti, holott nem haladna ennyire előre. A Bad Mood Man a felelős, így hát a hangzás korrekt és a külsőségek is remekül illenek ehhez az életunt vegetációhoz, amelynek alapvető tónusai most is a Burzum, Life Is Pain illetve Forgotten Woods féle berkekből állnak össze. A különbség csak annyi, hogy most összefolynak a dalok, darkos post-rock jelleget ölt és sokkal több a nyugodt és lüktető zuhanás, egy nagy hullámzás részei leszünk a Halál bárkáján, testünk együtt hánykolódik az élet véges tengerén, amint lassan süllyedni kezd a hajó, hogy mérgével eloszlassa a kétely, a boldogság és örökkévalóság ködfelhői felől. A búskomor dallamok és fájdalom egyvelege erős és lassú mozdulattal tépi fel a mélység lassan összeforrtnak tűnt varratát, hogy betekintést nyerjünk az emberi lélek és elme rejtett berkeibe. Hogy aztán amit ott találunk azzal a tapasztalattal elgondolkozzunk minek van értelme és mit adhat a boldogság?
Időt?
Reményt?
Előnyt?
Meddig és kinek és miért, no meg hova és úgy egyáltalán minek??! A létezés egy folyamat, amely a születés pillanatában kezdődik el, visszaszámol és kivár, hogy aztán az elmúlás vagy a hirtelen halál betegségévé legyen testünk és lelkünk. Felveti az öröm, boldogság, érték és értelem halmait, melyek mindegyike az idővel szemben nem képes lépést és előnyt kovácsolni, így tehát visszazuhan önmaga szánalmas létezésébe. Ennyi tehát az élet, nem több, nem kevesebb, s ezen semmi sem változtat, sem a család, sem a kéj, sem a gyermek, sem a siker, sem a megbecsülés, sem a nyugalom, sem a bódulat. Olyan fura és fájó érzés eltemetni szeretteinket, hogy legszívesebben azt kívánnám; bár csak én lennék a koprsóban, melyre oly mohon hullanak a földhantok - látni ismerőseink gyerekeit, amint még karon ülő volt, most pedig szalad, szemlélve szüleinket, akiket bús ráncokba kötött az elgyötört élet, és elgondolkodni azon; mi értelme volt? Mikor ők sem boldogok és én sem, akkor minek? Minek szenvedünk? Minek ez az egész faszba vert létezés, ha értelme csak a jelenre korlátozott és könyvekben, sírkereszteken maradnak nyomai, amíg a jövő megőrzi azt tudatban, papíron, vagy már azon se...




Nos, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel újra és újra a Benighted in Sodom atmoszférikus haláltánca, a válaszok elmaradnak, hiszen ezeket nekünk kell megválaszolni önnönmagunk számára, ha nem most, akkor 30 év múlva, ha nem akkor, akkor majd máskor, de minden értelmes létező felteszi magában egyszer a kérdést, hogy mi értelme és minek is ez az egész. Lehet félni és szorongani a Haláltól, a mindennapokba zuhanva; munkába, családba, kurvákba, fiúkba, lányokba, szerekbe és alkoholba, szeretetbe, szerelembe menekülve a jelen pillanatnak élni, de ahogy az aktus után, a tisztulás után, az álom és kapcsolat után nem marad semmi, csak az üresség, úgy az életünk tere is csak ugyanerre hivatott, ettől pedig szánalmassá és kicsinyessé lesz az Ember!

Author: HardSICK