Tenochtitlan - Сотворение Мира (CD)

Review
Doom-metal.com
22.09.2012

In a world that is always more competitive, where supply is overabundant, the small producer has to find new niche markets, develop new and innovative services. Targeting a specific audience by marketing new engaging concepts should help your business not only to stay afloat, but to grow!!

It seems that capitalist mantra has managed to find its way through the most underground layers of popular culture. See Ahab and their 'Nautical Funeral Doom', see Ea and their 'lost civilisation-forgotten language' sticker, see Nile and their 'Egyptian' Death Metal, see Sleestak using the TV series "Land of the Lost" as a strong vehicle for nostalgia (nostalgia sells), see the wave of all the modern-proto Rock Doom bands – also known as the Vest Metal Scene: they have been smart enough to summon all the cheapest 70's occult gimmicks and create a real hype. You have to be different. Do your own, never-heard-before stuff. Ideas over talent. Ideas are talent some would reply… well…no, too easy.

Okay, all that precedes is of course meant to be slightly ironic. A tongue-in-cheek introduction to what I still perceive as a 'smart oddity': Tenochtitlan isn't a Mexican band as you might have been tempted to guess, they're Russian but all their musical themes are based on a kind of antique Mexican folklore – the one you can only picture in fantasy, as it sounds more Hollywoodian than Pre-Columbian, to be honest. The framework is Death Doom: growls, crushing guitars, an overall ominous atmosphere. The setting is somewhat familiar but it it only serves as fundament for a whole different building: it is an Aztec city that the band organizes; complex, vast, powerful, threatening, towering high over the wild surrounding landscape.

To achieve that evocative picture, the band makes use of various exotic instruments that, I must say, are unheard-of in the Doom genre, and I don't think they've been much used elsewhere either. Now, you'll rightly want to know what those instruments are. I have to tell the truth: the booklet is in Russian, I don't read Russian; I didn't find any useful info on that subject, I even tried to type the words printed in the booklet using a cyrillic alphabet in the hope I could have them translated by some software, but it seems the characters weren't all available! In that situation, I won't venture to guess; I can definitely say there's flute, a lot of it, maybe Pan flute? Of course, the band largely rests on the keyboard to set the 'Pre-Columbian' background moods. That concept has an immediate effect on their personal vision of Doom: it sounds very 'totalitarian'. In the same manner as you imagine the Aztec, Inca or whatever local civilisation, it releases a savage energy, a feeling of 'supremacy' hardly tempered by mournful weeping guitar leads and gentle folky lines. The intro of 'Похороны Монтесумы' for example is very cinematic, somewhere between Gibson's Apocalypto, Milius' Conan the Barbarian, Herzog's Aguirre (Tenochtitlan's effective use of instrumentals makes me think of Popol Vuh, for that matter), it takes you to actually SEE that archaic world right before your eyes. Choirs, gong, tom-tom, epic soaring keyboard chords, and that overall somber pride that underlies the album from beginning to end.

The vocal work is often conceived as a duet: a harsh barking growl and a weird semi-chanting clean male voice where the two singers' lines intertwine for a strange mesmerizing effect. The growls are often used as a brutal counterpoint to the exotic music like on 'Цветок Иш-Чель', where furious blasting Metal passages are brutally interrupted by gently bouncing folky instrumentals.

The album has its flaws: it can be too repetitive and some moments, like the majority of 'Сокол и Змей', recycle the same patterns over and over again. But on the whole, this is an enjoyable trip with enough exciting rhythm ideas to recommend it as an original work, an interesting diversion from the usual Death Doom album. Its soul might be a bit artificial, but at the end of the day, when you don't feel bored after the fourth spin, it means there's some quality in it. Check it out for yourself.

Author: Bertrand Marchal

Review
Pavillon 666
8.5/10
20.09.2012

Je croyais avoir tout vu, tout entendu, quant aux bizarreries des scènes expérimentales et avant-garde Metal… Et puis, j’ai découvert TENOCHTITLAN. Ovni en vue! Ce groupe Russe compose depuis 2005 des albums dont le concept tourne autour des civilisations Inca et Maya. "Сотворение Мира" ("Sotvorenie Mira"), leur quatrième album, continue d’explorer ces anciennes cultures et c’est un très beau CD à l’artwork ethnique et aux tons chauds qui nous est proposé.

Un album très étrange, vraiment. Leur musique est un complexe mélange de "folk" et de "doom", avec des éléments d’ambient expérimental et de progressif. La première écoute de l’album est fascinante. C’est déroutant, inattendu, bizarre, on n’a jamais entendu une chose pareille et, ce qui est déjà sûr et certain, c’est que ce groupe a le mérite de l’originalité.

Les deuxième et troisième écoutes ont été pour moi plus mitigées. Après l’agréable effet de surprise, les morceaux sonnent décousus, sans queue ni tête, mon attention décroche de temps à autres. Je suis perdue. Mais où veulent-ils en venir, en fait? Voilà un album qui ne se donne pas si facilement, c’est un véritable challenge à relever. Je persiste donc. Et c’est exactement la chose à faire avec TENOCHTITLAN. Persister!

Ce qui m’a le plus déroutée au premier abord (en tant que fan de Folk Metal), c’est le son extrêmement synthétique de la boîte à rythme et autres programmations. Ces sonorités se mêlent de façon particulièrement improbable aux flûtes mystérieuses et à l’ambiance ‘musique du monde’ de cet album, lui donnant parfois un arrière-goût d’indus à la SAMAEL. Mais cela n’est pas inintéressant… Postmodernité, nous y voilà!

Et puis, petit à petit, les choses se mettent en place et le plaisir de l’écoute s’amplifie. L’introduction nous plonge dans l’univers Maya, on pénètre dans la jungle en suivant cette courte piste de folk ambiant. Le premier morceau la poursuit. Beaucoup de claviers, des instruments à vent, une batterie qui mitraille, une guitare qui n’a rien de heavy. Tout est chanté en russe, avec un growl ou un chant clair douloureux.

La troisième piste "Сокол и Змей", la plus longue avec ses 10 minutes, est également la meilleure. L’ambiance y est prenante. Le tempo est lent et doomy, et ce magnifique refrain morose, reminiscent de KYPCK, ponctue des passages musicaux où s’expriment à tour de rôle un solo de guitare, du piano, des flûtes, un couplet doom/death aux rythmes tribaux... Ce titre est juste excellent! C’est aussi le plus facilement accessible, il ne contient pas d’expérimentations trop perturbantes ou de longues minutes d’ambiant qui risquent de nuire à la concentration de l’auditeur. Pour moi c’est dans ce morceau, le mieux focalisé au niveau de la composition, que TENOCHTITLAN révèle son incroyable potentiel en tant que groupe de Folk/Doom expérimental.

Et la suite ne manque pas de passages très intéressants, même si les morceaux dans leur ensemble ne sont pas aussi marquants. "Нуаль" contient de très beaux moments de doom atmosphérique et d’expérimentations qui touchent juste (le final est particulièrement étonnant et efficace). On se régale d’un doom/death profond sur "Похороны Монтесумы", et des ambiances ethniques d’Amérique latine sur "Цветок Иш-чель".

Donc si vous aimez à la fois les musiques du monde, le Doom Metal, l’ambient, l’indus et l’avant-garde, vous devrez être fan! Si vous n’aimez qu’un seul des genres sus-cités, il vous faudra un peu plus de patience… Mais avec un petit effort d’ouverture d’esprit, vous pourrez sans doute vivre quelques passionnantes écoutes avec ce très bon album. A découvrir!

Author: Dinka

Review
Brutalism
3/5
09.11.2012

This is a Russian group who play in the majority doom death material. But rather than being totally one dimensional, they mix it up with ambient pieces of music added for effect and it a good way to differentiate them from the many other doom death bands out there. The attempt is valiant but not a perfect combination when Paradise Lost and My Dying Bride mixes hand in hand with Johnny Violent on acid or something like that. The tracks are sung in their native tongue which is always going to limit your market, and the delivery whilst pleasant, often loses the listener in quieter moments of atmosphere. With such a mix you miss the little intricate passages of music designed in for effect. This is not party music people, although I can hear a genuine level of seriousness to the bands delivery, especially on ‘Nual’ which is very much in keeping with their lyrical tradition.

I endure the release and there is some interesting stuff occurring, especially the use of wind instruments. This happily takes prescience above the normal formula usually taken by artists and that usual weapon of choice is the keyboard. This album is not without its limitations though, a couple of the songs outstay their welcome, they are a little too long and don’t have enough energy to keep even the most enduring person in the world marginally going with a strong pulse. However, listen intently to this album and you will gain a sense of surprise and relief through the mind bending variation of themes used under the sub-genre of doom death, but it is not an album for the purists and I think this is where my allegiance slightly falters on ‘Sotvorenie Mira’. Thinking more about the album, maybe I am being a little too generous in my rating, but I have to commend the band for using a variation of instruments within their art form.

Author: Paul Maddison

Review
Femforgacs
7/10
05.10.2012

A Hangpróba még épp zajló körének résztvevői számára nem ismeretlen Senmuth neve, sőt egy kis szeletet magukba is tömhettek művészetéből. A szólólemezei mennyiségét, és ezzel együtt az egyes albumok közt eltelt idő rövidségét tekintve szerintem simán "giniszrekorder” a ruszki sztahanovista, polihisztor, multi-instrumentalista. Ráadásul ez utóbbi titulust teljesen autodidakta módon érte el. No de hogy kapcsolódik ezen recenzióhoz a neve? Úgy, hogy az átlagosan havi 1-2 szólólemez mellett még projektezni is marad ideje. A Tenochtitlan pedig egy virtuális bagázs, melynek Senmuth-unk is tagja.
Virtuális, mert a "zenekar” tagjai különböző városokban élnek, így a dalszerzés a "témaküldözgetős” módszerrel zajlik. Ezek a csókák nem a jammelős, oldschool metódust követik, nincsenek zenekari próbáik, koncertjeik, stb. De néha azért összerántanak egy-egy albumot. A kezdeti lelkesedésük még azt eredményezte, hogy évente dobtak ki új anyagot (2005, 2006, 2007), aztán megtorpantak valami miatt, és a 4. csapás csak idén júliusban látott napvilágot. Derék oroszok módjára szép cirill-betűkkel biztosították számunkra a vizuális élményt, de mivel sajnos én nem beszélem, és meglepő módon nem is olvasom a nyelvet, gondoltam a fonetikus írásmódot választom.

Senmuth mellett, aki ebben a formációban a nyers/extrém vokálért, gitárért, és programozásért felel, a Tenochtitlan tagjai még: Brutal Harry (gitár, programozás), Lefthander (durva vokál, gitár), és Archon (tiszta ének). Hogy a szövegkönyvben miért csak Lefthander-ről és Senmuth-ról található fotó, az jó kérdés…



Ha mindenképp meg kéne határoznom, hogy stílusát tekintve milyen zenét rejt a 6 számos, 45 perces korong, akkor azt mondanám, hogy valami folkos doom, dark metal. Na most ahhoz képest, hogy 3 zenész neve mellett is fel van tüntetve a gitár, elég vékonyan szól a hathúros. És eléggé nyilvánvaló a sound, és a témák hallatán, hogy a nóták nem a klasszikus dalszerzési folyamat végtermékei. Nem vészes a dolog, a dobot direkt úgy programozhatták, hogy mindenki számára rögtön világos legyen, hogy gépi. Tehát nem Nagaarum dobhangzását vették alapul. (he-he!) Ezáltal van egy elég steril, műanyag jellege a Sotvorenie Mira-nak. A bookletben elhelyezett, igen tetszetős grafikákból is kikövetkeztető, hogy a srácok szívéhez közel áll az ősi azték, maja, inka civilizáció. A folkos fűszerezés is fúvóhangszer (síp) és ütőhangszerek dominálta. A lemez leghosszabb, 10 perc fölötti játékidővel rendelkező szerzeményét tartom a legkiemelkedőbbnek. Ebben vannak a legfogósabb énekdallamok, és zeneileg is egyben van, szépen megkonstruálták. A gitárszólók is emlékezetesek, és először itt kapunk mélyebbre hangolt riffeket és némi törzsi dobolást. Az utolsó, kifejtős szóló biztos Senmuth keze munkája, a gerjesztős megoldások rá jellemzőek.
Egyébként csodálkoztam is magamon, de csöppet sem zavar az orosz nyelv használata. Nem hiszem, hogy angolul jobban szólnának a dalok.
A záró dal sípos, perkás kezdése ugyancsak kellemes, aztán a vége felé még ha csak röpke időre is, de black metal-közeli vizekre eveznek kenuikkal az indián elvtársak.
Mindent egybevéve nem lett összedobott ez az összedobált lemez.
Érezni, hogy van benne munka, a néhol hallható esetlegességet pedig betudhatjuk a "küldözgetős” módszernek.

Aki már végigfülelte a komplett Senmuth szólólemezes diszkográfiát, vagy éppenséggel kedveli a folkos (főleg sípos-dobos) metal muzsikát, az tehet egy próbát a Tenochtitlan-nal is!

u.i.: YouTube klipet nem találtam, de a Myspace oldalukon bele tudtok hallgatni a zenéjükbe.

Author: oldboy

Review
The Pit of the Damned
7.5/10
02.10.2012

Era da un bel po’ che tenevo d’occhio questa band, poi finalmente nella cassetta postale mi sono trovato il loro cd e con grande entusiasmo mi sono lanciato ben presto nella recensione. Beh, mettiamo subito in chiaro una cosa: pur avendo i nostri un monicker che richiama l’antica città azteca o un’intro dal sapore vagamente tribale, non siamo al cospetto di alcuna band centramericana, bensì trattasi di un side-project russo, che vede coinvolti alcuni membri di act dell’underground, tra cui il più noto, è sicuramente Senmuth, un polistrumentista resosi famoso, per aver prodotto una cosa come 120 release in una decade. Comunque sia, la proposta del combo dell’est Europa è un qualcosa di estremamente suggestivo, originale, e a tratti mi verrebbe da aggiungere esotico. Si perché pur presentando un sound piuttosto estremo, diverse sono le divagazioni etniche che esso propone, probabilmente dovute anche all’interpretazione in lingua madre (in cirillico tra l’altro l’intero booklet) delle song, che, cinque in tutto, raggiungono un totale di 45 minuti di musica di pregevole fattura. Se devo porre attenzione su qualcosa in particolare mi soffermerei sulla traccia numero tre, un mid-tempo dai suoni stranianti, in cui le vocals pulite di Archon si alternano con le harsh del duo Senmuth e Lefthander, e in cui si percepisce pure l’innesto di un flauto e di altri strumenti tipici della tradizione flokloristica. Niente male, ma l’album non è ancora decollato del tutto; lo fa però alla grande con la sinfonica quarta song, un’ondata di suoni magniloquenti, pomposi ed epici, che mi inducono ad alzare il volume e farmi trascinare dalla fierezza che essa emana. Il quinto brano evidenzia ancora una certa predilezione per sonorità ambient, comunque intrise da quel flavour etnico che va via via conquistandomi; poi ad irrompere ci pensa una ritmica marziale, con un bel growling in primo piano. Quando parte l’ultima traccia, il suono dei synth mi ricorda la proposta etnica del buon Senmuth, mentre le incursioni a dir poco stravaganti, possono suggerire alla mia memoria i francesi, ahimè disciolti, Carnival in Coal o i finlandesi The Wicked. In conclusione, questo quarto lavoro offre la possibilità di dare ascolto ad un interessante prodotto, che per certo, prende le distanze da tutti gli stereotipi che affollano, in questo momento, l’ormai saturo mondo metallico. Provare per credere.

Author: Francesco Scarci