Ekklesiast (Екклесиаст) - Холод (Coldness) (CD)

Review
Doom-metal.ru
6/10
16.06.2010

Рецензировать классику – это непростое и неблагодарное дело, но ведь кто-то должен, черт подери, этим заниматься. Так вот и ваш покорный слуга решил написать пару пасквилей в адрес уже успевшей стать культовой группы с великолепным библейским названием Екклесиаст. Ведущий российский думовый лэйбл Solitude Productions порадовал почитателей творчества коллектива альбомом «Холод», датированным 2005-м годом. Итак, что мы имеем!? Материал, представленный для прослушивания являет собой незаурядный дэт/дум в его классическом металлизированном смысле с лирикой на русском, что уже не может не радовать, языке. Однако, отсюда я и начну свои желчные излияния в адрес этих Великоновгородских хлопцев, ибо лирическая составляющая для меня, как для человека интересующегося поэзией, и тем более в металлической музыке, крайне важна. По всей вероятности, ребята хотели создать нечто философское, глубокое, однако, на мой взгляд, это им не очень удалось. Тексты, как смысловая основа не очень складно ложатся на музыку, не передают ее настроения, из-за чего невольно напрашивается вывод о том, что куда более правильней было бы спеть все то же самое, но по-английски. Яркий пример, композиция “Destiny’s End”, “Release from Reveries”, “Step to Eternity”, совсем другое дело. Английская речь как никакая другая очень гармонично сочетается с музыкой наших друзей. А музыка, о которой я практически ничего не сказал, действительно заслуживает должного уважения. О ней можно написать очень много, но я, пожалуй, буду краток. Это качевый и техничный метал, украшенный очень лиричными партиями акустической гитары, с использованием доминирующего и мощного гроулинга, чистого мужского пения и женского вокала… Да, кстати, к слову о женском вокале. Можете меня ругать и даже забросать камнями, о, уважаемые фанаты, но, по моему скромному мнению, он тут совсем не к месту. Почему? Да он просто не вяжется с мужскими вокальными партиями, вот и все. Ну не знаю, не ложится на слух, сколько ни переслушивал я альбом, а посему это довольно весомый критерий. Бесспорно, найдутся люди, которым моя рецензия и мои замечания покажутся ересью несусветной, но не забывайте, дорогие друзья, что я всего лишь высказываю свою субъективную позицию. Итак, подведем итог: мы имеем дело с профессиональной и маститой командой, исполняющей шикарный образец классического дэт/дума с довольно наивной, мягко выражаясь, лирикой и партиями совершенно неуместного в данной ситуации вокала. Вот, вроде бы и все! Спасибо за внимание.

Author: Letarg

Review
Diabolical Conquest
5/10
30.06.2008

A Christian melodic doom death metal band from Russia that sings only in Russian? Yes, Ekklesiast you are in all likelihood the first band of this very particular style I have ever heard. Apparently the fourteen song seventy-five minute marathon of When the Dead Boughs Will Awake From the Dreams (something lost in translation perhaps?) is a rerecording and reinterpretation of the album by the same name from 2001 and the band's demo Touch of Snowstorm from 1998: I say apparently because everything on the CD is in Russian and this is the information I got from Metal Archives.

Seldom does a genre tag work as well as a summation of the music as it does with Ekklesiast. When I say this is melodic doom death metal, that's exactly what it is. The UK's doom death Big Three are all well-represented, especially My Dying Bride: lots of slow to mid tempo melancholic hymns heavy on the atmosphere and light on the death. Where Ekklesiast comes up short is in their guitar work; rarely during the seventy-five minute duration do I ever hear a riff that I need or want to hear again. One song passes into the next and if it weren't for the changing track number on the CD player I probably wouldn't know that I was listening to a new song. Some of the melodic moments do stick out, but not for the right reasons; they're not all that memorable, but I can recognize where they are cribbed from. Because at least these guys are smart enough and just good enough to take their melodic cues from bands like Iron Maiden, Angel Witch and Diamond Head instead of aping the ever popular Gothenburg sound. All those melodies do is make me wish they would crank the tempo up a little higher and gallop through a couple of NWOBHM romps, but they never do; the entire album just trudges endlessly along. Thankfully the band doesn't rely that much on the quiet, “introspective” passages that weigh down so much modern doom: this never devolves into the limp-wristed histrionics of Isole or Daylight Dies. But it also fails to ever reach the headbanging deathpower of Sumerian Cry, The Angel and the Dark River, or Gothic. There is just too little of the things I like: heavy doom and growling death; and too much of the things I don't like: mock solemnity and “lite” doom.

And I would like to know when and seventy-five minutes became an acceptable length for an album. Sure a CD's seventy-nine minute running time is a tempting feast, but gluttony of Ekklesiast's severity is unnecessary: this bloated corpse is near to bursting. Giving listeners a good deal is one thing, but this album suffers incredibly from diminishing returns. After the first five songs that sound alike, do we, the listeners, really need nine more that sound exactly like the first five (especially when the first five aren't that good)? Maybe if I understood spoken or written Russian my opinion might be different, but When the Dead Boughs Will Awake… is boring. Not boring in a bad, gotta-turn-it-off way, but boring in a background music, oh-it's-still-playing way and I have no use for boring metal.

Despite what might seem an appraisal to the contrary, Ekklesiast do what they do well (boring melodic doom death), but the result is so non-descript and instantly forgettable that I'm left wondering if what they do needs to be done at all. This isn't trendy or overtly modern in any really noticeable way, and they are paying obvious homage to many classic and near classic bands and albums. But Ekklesiast never gives me a reason to listen to When the Dead Boughs Will Awake… instead of digging out my old Paradise Lost or Anathema records.

Author: Tim Meisenheimer

Review
Quintessence
4/6

Solitude Productions if known for pushing the Russian doom Metal scene. One such product is that of Ekklesiast, whose unreleased demos "When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams" and "Touch Of A Snowstorm" have been re-recorded.

The material on “...When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” compares the best to older Katatonia and inspired bands such as Rapture and Daylight Dies. Other bands that may come to mind are My Dying bride and Saturnus; Quite an impressive collection of bands if you ask me! Comparisons to especially the first batch of bands mean the music is very riff-driven and generally groovy; two features that make these sort of albums a treat to listen to. Despite being older songs, the material doesn’t sound outdated and the powerful productions fits well with the songs. You’d think that all’s great, but unfortunately that would be a bit too positive. Despite being a pleasant sort of listening music, 13 very similar tracks offer very little in terms of lasting power and individualism. Also, one can only conclude that the excellent catchiness and groove of Rapture and adventurous melodic brilliance of Daylight Dies are absent, leaving Ekklesiast somewhat in the middle ground. Again, that doesn’t mean that it’s a bad album, but the material is just too anonymous to stay interesting over a prolonged period of time.

Author: Vincent

Review
Atmospheric.pl
4/10

EKKLESIAST to stary doom/death metalowy zespół z Rosji, który wytwórnia Solitude postanowiła uhonorować wydawnictwem retrospektywnym, ale tak nie do końca. Mowa o płycie „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” (tytuł przetłumaczony na angielski), którą zapełniają ponownie zarejestrowane w profesjonalnym studio nagrania z materiału o tym samym tytule, pochodzącego oryginalnie z roku 2001 oraz dodatkowo archiwalne utwory z zapomnianej demówki „Touch Of Snowstorm” (1998) oraz jeszcze jeden bonus. Pomimo przekrojowego charakteru, całość trzyma się jednak kupy. Ogólnie można powiedzieć, iż EKKLESIAST ma całkiem dobrą strategię na swoją twórczość. Krążek składa się z czternastu około 5-minutowych kompozycji, przez co kapela ominęła dłużyzny; przynajmniej wedle matematyki, bo może się wydawać troszkę inaczej:-)). Wszystkie te kompozycje są harmonijne i ściśle utrzymane w tym samym stylu, więc z powodzeniem mogłyby tworzyć jedną wielką suitę. Owszem, część z nich jest bardziej dynamiczna, a część spokojniejsza (częściej), ale i tak mają wiele cech wspólnych. Przede wszystkim są melodyjne i klimatyczne. Dobrym fundamentem muzyki EKKLESIAST jest gitara rytmiczna, prowadząca, jednak pierwszym budulcem jest perkusja, która zresztą w produkcji płyty została wyeksponowana, a brzmi dość surowo. Na „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” obecna jest też gitara akustyczna i - co ciekawe - tylko w ostatnim archiwalnym utworze klawisze. Zaś w innej, środkowej kompozycji chyba ktoś gościnnie użyczył naturalnego głosu, bo brzmi on inaczej niż zazwyczaj. No i trzeba powiedzieć, że charakterystyczne dla EKKLESIAST jest wykorzystanie języka rosyjskiego w tekstach, w czystym śpiewie i growlingu (na ogół stosowanych przemiennie) lub fraz mówionych. Ogólnie nostalgiczny, klasyczny doom/dark metal wypełniający album „When The Dead Boughs Will Awake From The Dreams” jest skierowany do osób lubiących nastroje MOONSPELL, MY DYING BRIDE czy MOURNING BELOVETH.

Author: Kasia

Review
Kronos Mortus
6/10
14.02.2009

Nem nagyon hallottam előzőleg orosz zenekart, és az orosz nyelv iránti ellenérzésem miatt nem is nagyon állt szándékomban ilyesmit tenni, ám amikor megláttam az Ekklesiast újrafelvett albumának gyönyörű borítóját, úgy döntöttem, félreteszem előítéletemeit. Két további tény is a lemez meghallgatása mellett szólt, mégpedig hogy a zenekar My Dying Bride-hoz hasonló doom metalt játszik, kevesebb tiszta énekkel – a brit zenekart pedig igencsak kedvelem – valamint hogy a számcímek angolul voltak minden netes oldalon, ahol jártam (ez azonban később sajnos tévedésnek bizonyult, de erről majd később). Bizakodva vettem tehát kezembe az élőben is nagyon szép kiállítású albumot. A borító képei remekül átadják a zene nyomasztó, magányos, gyászos és sorssújtotta hangulatát. Még a cirill betűs zenekari logó és albumcím sem zavaró. Külön kiemelném magának a lemeznek a grafikáját, mely egyszerű, ámde nagyon hatásos és hangulatos. A legtöbb zenekar sajnálatos módon nem fordít elég figyelmet erre a – számomra – igen fontos hangulati tényezőre. A booklet belsejében egy igen kellemetlen meglepetés fogadott, a szövegek ugyanis mind oroszul szerepelnek, és ebből következően a számokban is ezen ékes nyelven hangzanak el. Objektíven ítélkezve ez nem okoz problémát, de számomra – és szerintem ezzel nem leszek egyedül – elvesz az anyag élvezhetőségéből. Sajnos a szövegek angol fordításával nem rendelkezem, de a számcímekével igen, ezek pedig az ennél a műfajnál megszokott témák köré építkeznek, tehát többségükben gyászról, fájdalomról, elmúlásról, őszről és általában a végről szólnak.

Rögtön az első számnál – Grief of These Days – hatalmába keríti a hallgatót a komor hangulat, mely főként az album organikus, egyáltalán nem túlcsiszolt hangzásának köszönhető. Lendületes indulás után jellegzetes, doomos belassulás és zakatoló alapra előadott szomorú, beszédes rész következik. Az énekes hangja újdonságot ugyan nem nyújt, de tökéletesen a helyén van, a megfáradt szónoklás és a hörgés is hibátlan. Ami nagyon a zene előnyére válik, hogy a zene a számokon belül sehol sem fordul egyhangúságba, tökéletes időérzékkel váltogatják a témákat. A nyitószám a műfaj nagyjait idéző rövid akusztikus lezárással végződik. A következő Prophecy of Doom című számban a magas gitárhangok különösen élvezhetővé teszik a nyitányt. Ebben a dalban találhatunk akusztikus-beszélős betétet is, mely szintén jól áll a zenekarnak. A számok hosszúsága öt perc körül mozog, ami teljesen megfelelő adag ilyen zenéből. Sok doom zenekar csak 8-10 perces hosszúságú tételeket ír és ez nem mindig sül jól el; Ekklesiasték gondolom tisztában voltak vele, hogy jobban teszik, ha nem eposzokban gondokoznak. Remek, ám kicsit egysíkú résszel zárul a második szám.

A Countdown Point lassabb tempóval erősíti a hallgató doomba vetett hitét, jól megírt hangulatú gitárdallamokkal igyekszik beragadni a fejbe. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de sajnos az orosz nyelv miatt nem nagyon lehet megjegyezni a szövegeket, pedig dallamuk és ritmusuk alapján nagyon szívesen énekelném őket. A zenészekkel nincsen különösebb gond, mindenki teszi a dolgát, és egyikőjük sem rosszul. A legnagyobb probléma a lemezzel, hogy különleges egyéniségnek nem sok nyomát látjuk, anélkül pedig ez a műfaj – sok másikkal egyetemben – kissé túltelített. A World’s Autumn kezdése – és a korong több másik részlete is – nagyon hasonlít a már említett My Dying Bride-hoz, ez pedig nem tesz jót a zenekar megítélésének. Ez a szám már sajnos unalomba fullad a végére, és a hátralévő dalok számának tükrében ez igencsak aggasztó.

Az ötödik tétel – Cover Me with Snow – szerencsére egy kis izgalmat hoz az albumba a többi dalénál sokkal gyorsabb tempójával és szokatlanul dallamos énekével, melyek az oroszok eddigi legjobb szerzeményévé teszik még nagyon MDB-s címe ellenére is. A dallamos éneket később a Dark Watersben is hallhatjuk, de ott olya dallamokkal próbálkozik az énekes, amik nem illenek hozzá és ez sajnos nagyon rosszul sül el. A The City ugyan egy teljesen élvezhető és headbangelhető szám, de a szólójától eltekintve nem sok említésre méltót találunk benne. Az azonban meglepően jól eltalált és megmenti a számot a teljes érdektelenségtől. A még megmaradt számokban is találni itt-ott finomságokat – mint a Stars of Your Skyban a nagyon jó fűrészelős rész, vagy a Step to Eternityben a hangulatos akusztikus betét és levezető – ez azonban sajnos kevés az üdvösséghez, és kénytelen vagyok arra a következtetésre jutni, hogy ezt az albumot legfőképp – ha nem kizárólag – azok fogják élvezni, akik képtelenek kivárni az új My Dying Bride korong megjelenését (ami pedig már nincs is olyan messze). Az album végén még találunk egy Oblivion című bónuszdalt, de sajnos ez sem szolgál semmiféle újdonsággal.

Azt kell mondjam, hogy sajnos csalódtam az Ekklesiastban. A borító gyönyörű ígérete után szépen lassan tudatosult bennem, hogy azon kívül nem nagyon van egyedi és művész értékkel bíró vonás a kiadványban. Bár elsőre az orosz nyelv használatát tartottam a legnagyobb hátránynak, rájöttem, hogy az sajnos eltörpül az egyéniség gyakorlatilag teljes hiánya mellett. Ezt az albumot tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akik a már többször említett nagy brit példakép For Lies I Sire című új anyagának megjelenéséig körömrágva húzogatják a napokat a naptárban. Rajtuk kívül még az igazán elvetemült doom-fanatikusoknak nyújthat élvezetet az album, egy „közönséges” metal-hallgató számára azonban legjobb esetben is csak háttérzene lehet. Orosz barátaink rendelkeznek a szükséges tudással de egyéniség terén nagyon sokat kell fejlődniük és szerintem az sem lenne gond, ha átváltanának angol nyelvre. Sajnálom.

--------------------------

ENGLISH VERSION:

I never really heard any Russian bands before, and because of my aversion towards Russian language, wasn’t planning on doing such a thing, but when I saw the beatiful cover of the re-recorded album of Ekklesiast I decided to set aside my prejudices. Two other facts also encouraged me to listen to the album: that the band plays doom metal similar to that of My Dying Bride (with less clean vocals) and I like the British band pretty much and that the song titles were written in English on all the websites (however, this later proved to be a mistake). So I laid my hands with anticipation on this marvelously designed release. The graphical realisation perfectly conveys the depressive, lonely, grievous and fate-stricken mood of the music. Not even the band logo and the album title written in cyrill letters are disturbing. I would especially emphasize the visuals of the disc itself, which is simple, but very effective and suggestive. Most of the bands unfortunately do not pay enough attention to this – at least for me – very important issue. A very unpleasant surprise welcomed me in the booklet, since all the lyrics are printed in Russian and thus, are also sung in the same language. Objectively judging, this should not cause a problem, but for me – and I think I’m not the only one – this takes away from the enjoyability of the disc. Unfortunately, I don’t have the English translation of the lyrics, but I do have the titles translated and reflected by these are the usual themes of grief, pain, autumn, passing away, and generally the end.

Already during the first track – Grief of These Days – a grim mood enwraps the listener, thanks mostly to the organic, not-at-all-polished sound of the album. After a dynamic start comes a characteristic, doom-typical slowing and a sad, spoken part upon a hammering musical base. Though the Alexandr’s voice does not provide anything new, it is perfectly okay – both the tired rhetoric and the growls are nice. A great advantage of the band is that you won’t get bored during any of their tracks, they change their music with excellent timing. The opening track ends with an acoustic part, which reminds me of the greatest bands of the genre. In the next song – Prophecy of Doom – the high-pitched guitar tones make the beginning quite enjoyable. We can also find an acoustic/spoken insert in this song, which the band realises nicely. The length of the tracks is around five minutes, and that is a perfect dose at a time of such music. Many doom bands only think in 8-10 minute songs, which is not always a fortunate thing to do. I suppose Ekklesiast were aware that they’re better off without writing epics. The second song is closed with a fine, but somewhat monotonous part.

Countdown Point strengthens the listener’s faith in doom with slower tempo and tries to stick into his mind with its well-written guitar melodies. Maybe it’s just me, but due to Russian language, the lyrics are not quite easy to memorize which is a pity, because judging by their rhythm and melody I would gladly sing them along. There is no particular problem with the musicians, everybody does what he’s meant to and neither of them has any difficulties with this. The greatest problem with the disc is that we can find no trace of real personality, and without that this genre – along with many others – is a bit overloaded. Bits and pieces across the album – like the beginning of World’s Autumn – are too much similar to My Dying Bride and this does no good to the reputation of the band. The foruth song drowns holds no cause of interest already and considering the number of remaining tracks, this is a fact to be worried about.

Fortunately, the fifth song – Cover Me with Snow – brings a little excitement into the album through its fast tempo and unusually melodic voice, which make it one of the best piece of the Russian fellows – despite the very MDB-like title. Melodic vocals can be heard later in Dark Waters, too, but there the singer tries to produce melodies which are not suitable for him, so we get something terrible. Even though The City is an enjoyable song perfect to headbang to, it contains nothing worth mentioning besides its solo. That, however, is so well written, that it saves the song from total boredom. We can find little pieces of joy in the rest of the songs here and there – like the very nice saw-like part in Stars of Your Sky or the very atmospheric acoustic insert and closing in Step to Eternity – but this is not enough for salvation. Thus, I am led to the conclusion that mostly – if not only – those will enjoy this album, who can’t wait until the new My Dying Bride album comes out (which is not that far anyway).

I must say, that I am disappointed with Ekklesiast. After the beautiful promise of the cover it slowly became clear that apart of that, there’s not too much uniqueness or artisticness in this release. At first, I considered the language the biggest problem, but I realised that it is nothing compared to the total lack of personality. I can really only recommend this album to those who are eagerly counting the days until the release of the many times mentioned British band’s new disc entitled For Lies I Sire. Besides them, maybe the most determined doom-fanatics could enjoy …When the Dead Boughs will Awake from the Dreams. For the „general” metal-listener, this could only be background music – at best. The Russian guys have the knowledge, but they need to make a lot of progress in personality and I think it wouldn’t be a problem if they switched to English. I’m really sorry.

Author: Lemezismertetők