Embrace Of Silence - Leaving The Place Forgotten By God (CD)

Review
Femforgacs
7/10
06.10.2012

A Leaving the Place Forgotten by God az ukrán Embrace of Silence bemutatkozó nagylemeze. Ha nagyon spórolni akarnék a szavakkal, azt mondanám, hogy olvassátok el a Graveflower albumáról írt kritikámat. Mert kb. 80%-os lefedettség van a két anyag között. Persze vannak különbségek is, a sok azonosság, hasonlóság mellett. Például, míg Graveflower-ék diszkográfiája a recenziót képező opuszból áll csupán, addig az EoS két EP-t is megjelentetett eme debütlemez előtt. A 2010-es keltezésű Inspirational Songs feldolgozásokat tartalmaz. Öt nótával tisztelegnek példaképeik előtt. Kettő My Dying Bride, 1-1 Anathema, illetve Katatonia, és egy Silencer szerzeményt tettek magukévá.
Nagyjából ilyen arányban érezhető a Leaving the Place… dalain a fenti bandák hatása. Vagyis leginkább a MDB-ra hajaz az ukránok muzsikája.

A lemez június 26-án jelent meg, ki nem találnátok: a Solitude Productions gondozásában. Ők általában biztos kézzel választják ki, és szerződtetik a minőségi doom/death zenét játszó orosz, ukrán, és egyéb kelet-európai hordákat. De egyre több nyugati zenekarral is büszkélkedhetnek. Azt már csak csöndben jegyzem meg, hogy véleményem szerint kevés, igazán karakteres versenyző indul a színeikben. Leginkább az EoS-ből is az egyéni ízt, a sajátos, egyedi megoldásokat, ismérveket hiányolom. Mert az nyilvánvaló, hogy érzik a stílust, tudnak bús melódiákat játszani, az atmoszférateremtés is megy nekik. A szinti mellett a hegedű még tovább fokozza a hangulatot, és egysíkúnak sem mondhatók a dalaik, mert 1-1 tempó és/vagy hangulati váltással gondoskodnak a változatosságról. Igor Zhurzha sem ragad le a kötelező mély hörgésnél.
A The Slave of Forgotten Graves-ben példának okáért károg is csöppet és némi tiszta éneklést is prezentál.




Máshol pedig suttog, ami ugyancsak fontos részét képezi a doom/death vokalizálásnak. Az effektek is ráerősítenek a borús, síri hangulatra: hol szélfúvás, hol az eső, hol pedig varjúkárogás hangjai próbálják elvenni maradék jókedvünket. És szerencsére nem fukarkodnak a gitárosok a zsíros, doomos riffekkel sem! Viszont nincsenek hosszú, kifejtős, szépen építkező szólók. Legközelebb talán érdemes lenne egy-két ilyet is megereszteni, mert némelyik dalban annyira adta volna magát egy monumentális gitárszóló! A záró nóta azért bizakodással tölt el abból a szempontból, hogy fognak ők ennél sokkal egyedibb muzsikával is jelentkezni, mert el mernek benne rugaszkodni a műfaji panelektől.

Ha tehetném, azt javasolnám nekik, hogy bátran lépjenek új utakra, kísérletezzenek, alakítsák ki saját hangzásvilágukat. Különben csak a másodhegedűs szerepkörében tudnak tetszelegni.

Author: oldboy

Review
Ave Noctum
8/10
04.10.2012

I first stumbled across Embrace of Silence a year or so ago when a friend introduced me to them via their last EP ‘Inspirational Songs’, and was quite impressed by what I heard. The number of Russian and Ukrainian doom bands who take their influence from early Peaceville doom is increasing so rapidly, that it is predicted that by 2056 the world will be populated entirely by bands covering Anathema’s ‘Sleepless’. I for one would be more than happy to live in such a world, but as they say variety is the spice of life. Embrace of Silence make no attempt to hide their influences as their EP showed, containing (very good) covers of My Dying Bride, Katatonia, Anathema and Silencer songs. Now though, they have delivered their first full length release of their own material, and most importantly, despite the influences, they have managed to put their own stamp on things.

The funereal pace of ‘The Gloom of Somnolent Night’ combined with the deep growl of Igor Zhurzha immediately draws the comparison with early My Dying Bride, especially with the addition of violins in the middle of the track. Despite the clear comparison; even considering an element almost directly lifted from the former’s ‘She Is The Dark’, they still manage to retain their own identity…even given the mournful clean vocal part that sounds unnervingly like Aaron Stainthorpe… Ok so they may borrow heavily from others, but the end product sounds very good indeed. The production and mix is just a little rough, but not so much that it detracts from the sound as it does with Mournful Gust. Here, the rougher edge gives a feeling of uncertainty which complements the sound and combines to give a very effective listening experience.

The guitars are admirably handled by Yuriy Sivkov along with Igor, and the focus is on the melody rather than theatrics or solos, with a pervading sense of melancholy, punctuated with bursts of aggression. This is best showcased on songs such as ‘The Slave of Forgotten Graves’ and ‘Way to Salvation’. One of the best things about this album is that despite what is often a ponderous pace and style, the music never manages to lose your interest. There are a lot of layers to the composition and a real craft about the songs and it draws you in over the course of the album, especially as they are stamping their authority over the sound on ‘In Angel’s Hand’ and ‘I’m Your Jesus’, relying less on their influences and giving their own creativity a head of steam.

Embrace of Silence have progressed in leaps and bounds since their release of ‘Inspirational Songs’, and they sound tighter and more confident now. As a full length debut, this really does surpass expectations, and I really hope that they carry on progressing at this rate, because the next album could be legitimately brilliant if so. If you are a fan of My Dying Bride and Katatonia in their early 90’s incarnations, then you will definitely enjoy ‘Leaving The Place Forgotten By God’. The influences may well be obvious, but if they manage to inspire to greatness, who can argue?

Author: Lee Kimber