Скидка 25%

Graveflower - Returning To The Primary Source (CD)

doom death, Solitude Productions, Solitude Productions
19 Отзывов Написать отзыв
Рекомендованная цена: 533.33 Р
400.00 Р
Вы экономите: 133.33 Р (25%)
Цена в баллах: 600 баллов
SP. 059-12 x
В наличии
+ −
Ещё одна дебютная работа от российской группы, музыканты которой отнюдь не новички на отечественной тяжёлой сцене. Несмотря на то, что группа существует уже не менее десяти лет, давая концерты и участвуя в музыкальных сборниках, только теперь музыканты ощутили полную возможность представить на суд слушателей тщательно отобранный, продуманный и записанный материал. Исполняя doom death metal старой школы, делая отсылки к творчеству классиков жанра My Dying Bride, периода альбома «Like Gods of the Sun», Graveflower оставляют за собой своё характерное звучание и подчерк.

Треклист:
1 White Noise 9:24
2 My Turn 11:04
3 Rain In Inferno 5:36
4 Just A Moment 1:42
5 Falling Leaves 11:19
6 Autumn Within 6:05
7 Rain Without End 1:59

Артист:
Graveflower
Страна артиста:
Russia
Год альбома:
2012
Название:
Returning To The Primary Source
Стиль:
doom death
Формат:
Compact Disk
Тип:
CD
Упаковка:
Jewel Case
Лейбл:
Solitude Productions
Кат. номер:
SP. 059-12
Год издания:
2012
Страна-производитель:
Russia
 Назад
1 2
Вперед 
Review
Pavillon 666
8/10
21.07.2012

SOLLITUDE PRODUCTIONS n’en finit pas de nous combler avec ses groupes de doom venus du froid. Sa spécialisation dans la lourdeur et la lenteur nous permet de découvrir une scène fleurissante où les groupes se succèdent et ne se ressemblent pas. Le doom est un style particulier. Toutes les innovations sont les bienvenues. On a même vu certaines de ces formations intégrer des blast beats ! L’ouverture d’esprit est large et c’est tant mieux car plus on creuse dans cette scène-là et plus on se rend compte que la lenteur et la lourdeur ne suffisent aucunement à définir ce style si riche.

GRAVEFLOWER arrive avec ce nouvel album après une démo parue en 2004, « Primordium ». Puisque je n’ai pas eu le privilège de l’écouter, je ne vous parlerais pas de l’évolution du groupe. Par contre, il n’y a nul doute sur la qualité de production qui elle a sans aucun doute été marquante. En effet, « Returning To The Primary Sources » est impeccable à ce niveau. L’ensemble sonne très professionnel et on retrouve toute la puissance dont on a besoin. Tout est traité de manière à rendre l’ensemble énorme, puissant et naturellement cohérent.

On compte assez peu de morceaux sur ce disque. Naturellement, certains titres sont relativement longs, dépassant la dizaine de minutes. C’est une caractéristique de ce style à laquelle on ne peut pas échapper. On trouve aussi quelques passages acoustiques, « Just A Moment » et « Rain Without End » qui comme toujours ont l’avantage d’aérer l’ensemble et constituer de bonnes articulations. « White Noise » ouvre ce disque sur une touche relativement minimaliste. Les aspects les plus sombres du groupe sont ainsi dévoilés dès le début de cet album. Pourtant, on constate une évolution à l’intérieur même de ce titre qui amène le groupe à utiliser des patterns batterie rapides, assez proches du Thrash avant de retomber dans cette lenteur hypnotique. La voix du chanteur Vladimir SEMENICHEV me rappelle celle d’un autre chanteur de doom, Aaron STAINTHORPE de MY DYING BRIDE, et ce, particulièrement sur les voix claires. « My Turn » joue lui aussi sur des ambiances profondes. On retrouve cette façon de composer et d’arranger qui rappelle celle, encore une fois, des anglais de MY DYING BRIDE. C’est forcément une ambiance empreinte de mélancolie. Mais l’ensemble du morceau contient suffisamment de variantes et d’air pour que l’on ne tombe pas dans l’oppression musicale. Le ton général est donné et on enchaîne les titres. « Rain In Inferno », « Tha Falling Leaves » et « Autumn Within » sont autant de bons titres qui raviront sans aucun doute les amateurs du style. Il est peut-être vrai que tout cela manque encore un peu d’originalité et de personnalité mais la qualité des compositions et des arrangements, en bref, le travail fourni à la composition et à l’enregistrement, permettent à cet album de se distinguer par ses nombreuses qualités.

On finirait par réellement avoir envie d’en connaître davantage encore sur ces groupes russes tant cette scène semble se porter à merveille. Il est évident que leur porter une attention particulière leur permettrait sans doute de tourner un peu plus. Il serait bien qu’un jour les tourneurs se penchent sur cette question car il serait très intéressant de découvrir tout cela en concert.

Author: CHART
Solitude Productions 29.07.2012, 20:26
Review
The Pit of the Damned
8/10
23.07.2012

Già dalle prime note sono eccitato per questo album. Sinceramente non sapevo bene cosa aspettarmi, l'intro di "White Noise" è alquanto enigmatica e mi ha subito conquistato. Poco più avanti emerge nettamente la natura death/doom della band russa. Parto subito dicendo che la qualità audio è perfetta e riesce a far risaltare ogni strumento facendomi apprezzare ancor di più questo lavoro. Che la band non sia emergente (le cronache narrano di una loro formazione nel 2002) si sente subito dal songwriting che abbraccia sia lo stile decadente britannico che quello più cupo svedese. Le tracce sono originali e ben strutturate, colme di interessanti intermezzi e riff strazianti. La proposta artistica non si ferma però ai clichè del genere, in quanto riesce ad implementare parti originali come l'arpeggio mistico di "White Noise", gli armonici di "Rain in Inferno" o la cavalcata sludge della seconda parte di "Falling Leaves", traccia per questo paragonabile a "Shutter" dell'ultimo lavoro dei Forgotten Tomb. Nel loro piccolo i nostri compagni sono arguti nel non sfiancare mai l'ascoltatore. Questo full-lenght non è un susseguirsi di morte-depressione-claustrofobia-morte-romanticismo inglese, bensi presenta delle piacevoli parti in acustico dove i musicisti danno prova del loro lato più tranquillo e pacato. Anche se leggermente malinconiche queste parti contribuiscono a creare, oltre che una splendida atmosfera, uno stacco dall'aria pesante ed oscura che prevale sul disco. Insomma, si può dire senza paura che questi Graveflower sono veramente validi. Le idee non mancano, la tecnica pure, un’ottima produzione contribusce ad impreziosire il tutto. A parte l'artwork che non mi aveva convinto molto al primo approccio, direi che per il prossimo futuro mi aspetto molto da questo combo russo.

Author: Kent
Solitude Productions 24.07.2012, 15:58
Review
Hellride Music
13.07.2012

Perhaps it’s the weird unseasonal gloom outside or my overabundance of free time that’s managed to get me in the mood for dismal and drowning doom like Graveflower, but regardless of reason I am actually quite glad that I’ve gotten the chance to finally be fully dissolved into this album, which on the surface left me initially unmoved months back. With some things, such as funeral and death doom styles, they really do just require the right frame of mind to appreciate fully so whether you’re already a fan of these styles or just in that right mood and personal introspection this is a great and progressive album that might actually drift away from balmy gloom with melody and clean morose vocals playing as dominant a role and as heavy riffs that create a void in the time space continuum and morbid drawn out growls.

“White Noise” starts with some great traditional doom metal riffs and melodic guitar leads that show more promise than the expected vortex of “funeral” gloom. The doom rhythms progress throughout the entire song, all 9+ minutes of it, the mournful clean vocals remind me of classic death rock (Virgin Prunes, Christian Death,etc. ) vocals intermixed with the expected but not indecipherable death doom ghoul growl, and there’s also some prog/post metal hinted at that becomes more pronounced in the following “My Turn” . Although the Isis/Pelican “proggy and atmospheric wash of drifting melody” mixed with the heavier, but not extreme doom, is not overly unique it does actually add some meat to the emotional vocals and makes the 11-minute “My Turn” more fluid and ethereal. Honestly, shit…it’s ridiculous to expect to hear something NEW these days during the initial listen, but for those who spend the time to listen to something more than once or twice will find that there IS, in fact, new sounds and rhythms being created.

“Rain in Inferno” is heavier in the vocals and shorter in length, 5-and-a-half- minutes total, definitely more of a moody epic doom song with some guitar squealing and nice doom/metal leads appearing throughout thus making this one my personal stand out.


“The Falling Leaves” is another moody and colossal 11-minute doom ride, but here we now have a speedier tempo, some solid grooves, lots of fluidity in riffs, spoken word, and diverse elements/styles such as a death metal crunching guitar sound in some of the rhythm parts. The feel on “The Falling Leaves” is somewhere in the Mirror of Deception vein, heavy and emotional, but still a massive slugathor of doom metal without pretense.

In conclusion, Graveflower is a promising young Russian band (although consisting of veteran musicians) and another frosty breath of life to be fed into the doom genres.

Author: Janet Willis
Solitude Productions 17.07.2012, 17:35
Review
Metalstorm
7.1/10
06.07.2012

Question - What do you bring bedside to your "Rapidly Expiring Better Half?"

Answer - A Graveflower, of course.

Returning To The Primary Source is a fitting name for this album, as the band seems to be playing sonic homage to their primary source of influence, My Dying Bride… and I bet that first line makes more sense now.

On one hand, aping your influences might make a band completely superfluous, as it's all been done before. On the other, if you do it well enough, well, at least your tunes can be almost as enjoyable as your primary influence. Or perhaps may even be more enjoyable than anything said influence has released in a decade.

Graveflower showcase traits one would expect - slow, drawn out melodies with clean vox played against intense riffs with death-doom growls. The pace occasionally picks up to faster than the 82 year old who lives a few doors away and drives down the street in a 1978 Pacer (feel free to substitute Pacer with Zhiguli, Trabant, or whatever piece of shit on wheels your country put out 35 years ago). At times they even toss some prog in their death-doom homage, making for some interesting moments.

So while their homage/worship/sonic stalking of My Dying Bride is blatantly obvious to the point where after repeated listens I am still convinced "My Turn" IS an MDB track that somehow wandered on to this album, I cannot say I dislike the tunes. In fact, I find myself enjoying the release, even after listening to it two dozen times trying to formulate My Dying Review.

So while they don't get cred for originality, at least they get points for being mighty swell at aping the best of their idols. A talented lot, perhaps their next effort will see them simply Turn Loose The Doom, after taking off from My Dying Launchpad.

Author: BitterCOld
Solitude Productions 07.07.2012, 16:45
Review
Global Metal Apocalypse
6/10

Let's face it, Russia know how to conjure up the right method of playing Doom / Death Metal. With the most depressing and cold bitter atmosphere drilled into one's head, Graveflower who hail from
Yekaterinburg ignite a murky and ugly feel to their music, making it really atmospheric and sensationally shadow-like, 'Returning To The Primary Source' is their debut album and this is a great way to start it on, with vocals delivering a mellow yet frost-bitten feel and the guitars and drums working in sync to give a dank feel to the audio, this could be the turning point in Doom / Death Metal.

Author: RHYS STEVENSON
Solitude Productions 23.06.2012, 02:22
Review
Ave Noctum
5.5/10
21.05.2012

‘Returning to the Primary Source’ is Graveflower’s first release, although it feels oddly like some overlooked and long out-of print relic, plucked from obscurity from some lofty shelf after years of gathering dust. This turns out to be at least partly true, as the band have in fact been writing and performing for a good decade, but before now have only ever appeared hidden away on the occasional Solitude compilation disc.

It’s not clear exactly how old the tracks on the album are, but whenever they were written, it was with the halcyon days of miserable doom-death firmly in mind. The press release cites My Dying Bride’s ‘Like Gods of the Sun’ as a primary influence, and indeed there are elements of that album’s slick and brooding fragility at work here and there, but by far the strongest resemblance is to the unforgivingly bleak and sprawling entropy of Turn Loose the Swans. ‘My Turn’ for example drags itself along deliriously and seemingly without end, its mournful melodies repeatedly peaking with sudden sharp harmonic stabs hurled skyward, building up and tumbling back down in futile fashion to the accompaniment of some decidedly Stainthorpian wounded laments. It’s derivative, certainly, and pretty formulaic, but as an exercise in imitation it excels; the guitars have that same otherworldly tone and utterly drained pace, whilst the clean vocals are strong enough here (and elsewhere) to convince that they could actually be Aaron himself doing a guest spot on the album.

‘The Falling Leaves’ sounds similarly familiar, lurching constantly from dirgy lethargy to sudden fleeting melodic bursts, again evoking classic MDB, but insists on breaking character with a relatively upbeat up-tempo doom-death groove and bouncing trad-doom chug. And like so much of the album it doesn’t really work. Individual moments of the album can be striking, but other parts feel entirely mundane, whilst the incongruent shifts in style and mood ultimately give everything a taped-together feel. The album doesn’t feel like a cohesive whole, and given that there is anything up to ten years worth of material condensed onto the disc, perhaps it might be better viewed as a retrospective compilation than as an album proper. ‘Rain in Inferno’ for example feels completely removed from the tracks descibed above. It’s still loosely gothic doom, but of a very different kind; a warm and pastoral track crowned with some full-throated and soaring clean vocals with an ethnic, eastern folk quality to them. It’s not bad, but it sits ill at ease alongside slabs of harmonic-squeal-racked dirges and Byronesque despair.

‘Autumn Within’ is full of similarly accented vocals, this time sombre and subdued and built around powerfully gloomy, slow-burning melodic riffs that Mourning Beloveth, or indeed Solitude labelmates Ophis, would likely be proud of. But its just a snippet at the end of the album- another indication of where the band could go if they could actually settle on one direction. Add in some perfectly nice clean-picked instrumental interludes and we’re about done. There is talent and experience here, but it’s marred by confusion of identity and uneven songwriting. Hopefully a more focussed follow-up will show what these guys are really capable of.

Author: Erich Zann
Solitude Productions 25.05.2012, 02:34
Review
Kaosguards

Il s’agit là du premier album d’une formation russe dont les musiciens occupent la scène Metal locale depuis déjà de nombreuses années.

Le groupe a choisi la voie sombre du Doom Death, se plaçant dans l’ombre tutélaire du grand MY DYING BRIDE. Pour autant, GRAVEFLOWER ne se contente pas de régurgiter les oeuvres glorieuses d’Aaron Stainthorpe et consorts.

Certes, on retrouve dans les sept compositions la même pesanteur rythmique, les mêmes ambiances glauques, le même goût pour des arrangements aussi mélodiques que dépressives, la même propension à faire progresser les morceaux au fil de structures alambiquées et de fait progressives. Pour autant, GRAVEFLOWER semble avoir repris à son compte l’esprit de MY DYING BRIDE pour en proposer une version relativement personnelle, à défaut d’apparaître comme révolutionnaire dans le contexte somme toute très balisé du Doom Death. Ainsi, les vocaux sont chez GRAVEFLOWER globalement moins plaintifs et plus classiquement Death ; avec toutefois, et c’est heureux, des excursions dans des registres plus clairs et dépressifs qui sont pour le compte clairement décalqués du modèle. Outre les guitares acoustiques, la formation russe utilise des synthétiseurs et non pas le violon, d’où une différence de texture dans les arrangements. Le son général est également plus aéré, moins pesant.

La maîtrise instrumentale de GRAVEFLOWER et sa capacité à proposer des compositions réellement prenantes et crédibles rendent l’écoute de « Returning To The Primary Source » tout à fait intéressante. Les amateurs des débuts de MY DYING BRIDE ou même ANATHEMA peuvent s’offrir par ce biais une très intéressante piqûre de rappel, sans pour autant hurler au plagiat.

Author: Alain Lavanne
Solitude Productions 07.05.2012, 17:30
Review
Metalizer
4/5

Вам знакомо выражение: "Хорошо забытое старое?". Так вот, альбом екатеринбургской doom-death metal формации можно причислить к этой фразе, это отнюдь не новое, несмотря на год выпуска релиза, а хорошо забытое старое.
Явное сходство с My Dying Bride сложно не заметить, собственно сами музыканты не скрывают того факта, что музыка Graveflower была написана под их влиянием. А может быть всё дело в том, что создание альбома постоянно откладывалось, музыканты сами сбились со счёта – сколько же лет коллективу, выяснилось, что предположительно в апреле следующего года наступит круглая дата – десять лет. В связи с последующими различными происшествиями у опуса не было возможности появиться на свет ранее, чем в текущем году. Отсюда – такой законсервированный, слепленный в 90-е канонический doom-death в собственном соку. Для любителей жанра "Returning to the Primary Source" - абсолютный "маст хэв", особенно для почитателей вышеупомянутых MDB, при условии, что они поймут и примут "копию" сего продукта, но для другой аудитории, тяготеющей к современным влияниям и технике исполнения данного стилистического направления, вряд ли альбом придётся по душе, потому как каких-либо нововведений они здесь не найдут даже при тщательном, внимательном "осмотре". Может быть и название "Возвращаясь к первоисточнику" нам намекает на что-то более глобальное и масштабное.
Сегодня альбом выглядит как древняя реликвия, которая лежала в забвении очень долгое время, вдруг неожиданно её находят, сдувают пыль и, загадочно улыбаясь, любуются. "Returning to the Primary Source" напичкан скорбными мелодиями и производит впечатление легкого и безумного релиза, без строго выверенной схемы. У гитар потусторонние тона и полное слияние с темпами, в то время как чистоголосое пение достаточно сильное. Вялость внезапных мимолетных мелодичных очередей выстраивается линиями, напоминая классический MDB, однако, нарушает картину буйный характер более быстрых отрывков с относительно оптимистичными темпами, выполненными в духе death мотивов. Порой определенные моменты поражают, но остальные выглядят более приземлёнными, к тому же релиз не особо тянет на монолитность. Чувствуется опыт и талант музыкантов, но всё омрачает лёгкая запутанность в идентичности музыкальной палитры красок и кистей, плюс злую шутку сыграла неоднородность композиций, что в итоге привело к призрачному результату. Релиз предоставлен Solitude Prod.


Есть: сходство с классиками, неоднородность, холодность
Нет: целостность, яркие акценты, инновации

Атмосфера – 4/5
Техника – 4/5
Материал – 4/5
Реализация – 4/5
Solitude Productions 08.04.2012, 16:33
Review
Femforgacs
8/10
03.06.2012

A Metal Archives szerint az orosz Graveflower 2003-ban alakult. Ehhez képest elég fura, hogy majdnem tíz év telt el az alakulás és az első nagylemez megjelenése között. Ráadásul a fémzene enciklopédiája a csapat diszkográfiájánál is csupán a Returning to the Primary Source-ot jelöli meg, vagyis ezek szerint se említésre méltó demóval, se EP-vel nem jelentkeztek eddig.



A bandcamp oldalukon található rövid promószöveg szerint viszont a csapat minőségi doom/death metalban utazik, debütáló albumuk pedig a szcéna alapbandájának számító My Dying Bride: Like Gods of the Sun című klasszikus lemezéhez hasonló érzelmi, hangulati töltettel bír. És zeneileg is párhuzamba állítható ama nagyszerű koronggal. Ezzel sikerült is felcsigázniuk olyannyira, hogy lefoglaltam magamnak a Graveflower bemutatkozó opuszát.
És már a nyitó, White Noise hallatán megállapítható, hogy jelen van a MDB párhuzam, bár szerintem nem is annyira az említett album világa idéződik meg, hanem a korábbi, vagy éppen 1-2 későbbi lemezüké, melyeken túlsúlyban, vagy legalábbis nagyobb arányban alkalmazták a hörgést, mint a Like Gods… albumon. A közel 10 perces nóta monumentális, magasztos, lassan hömpölygő, de az ügyes tempóváltásoknak köszönhetően nem vontatott. Vladimir a hörgés mellett itt még csak a narrációig merészkedik, de szerencsére a további szerzeményekben megcsillantja a tiszta/dallamos énekhangját is! Viszont a dal vége felé egy olyan zeni megoldást alkalmaznak, ami szinte stílusidegennek mondható és inkább a Machine Head-féle bandákra jellemző, azaz gitársípoltatásnak lehetünk fültanúi. A My Turn szép akusztikus kezdése, akkordbontásai kapcsán az Opeth neve is befigyel, Vladimir pedig bemutatja, hogyan tud énekelni. Hasonlóan mély orgánummal rendelkezik, mint az angol könnyfakasztók Aaronja és a dallamai is őt idézik. Az atmoszférateremtést jól szolgálja a diszkréten a háttérben maradó szinti, amit egy vendégmuzsikus kezel.
A Rain in Inferno egy rövidebb dal, újfent gitársípolásokkal és egy ügyes, meglepő módon magasabb hangfekvésben elővezetett refrénnel. A vége táján a kétlábgép is beindul és egy hosszabb gitárszóló, amit sajnálatos módon lekevernek. A Just a Moment egy rövid, akusztikus gitáros átvezető. Szeretem, amikor ennyire lehet hallani az ujjak csúsztatását a húrokon! A The Falling Leaves a leghosszabb tétel, amit szerencsére tartalommal is sikerült megtölteniük, így egyáltalán nem tűnik olyan hosszúnak.

A maradék két szerzemény is rendben van, az utolsó, szintén instrumentális, akusztikus szösszenet méltó módon vezeti le a lemezt.
A borító kapcsán pedig csak reménykedni tudok abban, hogy a képen is látható verzió kerül bolti forgalomba, nem az, amelyiket én kaptam. Mert az enyém valószínűleg nyomdahibás, ugyanis a koponyán és a halott arcán kívül mást nem lehet rajta kivenni, mivel a háttér tök fekete. Mondjuk sokat nem von le az élvezeti értékből, de bosszantó lenne, ha nem csak az én példányom került volna így ki a nyomdából (amire azért nem kevés esély van!).

Azért összességében egy erős debüt lemezt tett le az asztalra az orosz legénység, remélhetőleg a második "csapás” nem 9 éven át fog készülni!

Author: oldboy
Solitude Productions 06.03.2012, 18:20
 Назад
1 2
Вперед 
Написать отзыв

Все лейблы