Luna - On The Other Side Of Life (CD)

Review
Pavillon 666
8/10
22.10.2016

Si vous aimez les projets un peu fous lancés par un musicien tout seul, vous en trouverez à foison dans le doom. Voici un groupe débarqué tout droit d'Ukraine emmené par DeMort que l'on retrouve aussi dans AMILY en tant que guitariste. Mais sa principale activité est bien du côté de LUNA avec pas moins de 2 albums et un EP avec un projet monté seulement en 2013.

Sur « On The Other Side Of Life », DeMort s'occupe absolument de tous les instruments et du chant, comme ça pas de problème d'ego dans son groupe. C'est sans doute cette méthode qui lui permet aussi de composer et d'enregistrer relativement vite. Il en résulte aussi une production tout à fait à la hauteur. Tout est équilibré et puissant, peut-être un peu trop compressé car on entend parfois comme un phénomène de pompe mais cela fonctionne tout de même relativement bien sur l'ensemble du disque.

Niveau pistes, vous n'aurez pas un choix très large. En premier titre, vous avez droit à une « Grey Heaven Fall » instrumental. Le titre dure tout de même plus de 20 minutes. Si vous n'aimez pas, cela risque de vous paraître un peu long, reconnaissons-le. C'est du doom alors attendez-vous à beaucoup de lourdeur et de la lenteur obsessionnelle. Il faut bien attendre un bon quart d'heure pour un peu de batterie metal avec de la double et tout ça. Sinon, vous aurez tout ce qu'il vous faut en termes de claviers et d'arrangements somptueux. Un titre inintéressant qui malgré sa durée passe relativement bien. En deuxième piste c'est le titre « On The Other Side Of Life » que l'on découvre. Cette fois, vous avez droit à plus de 33 minutes de lenteur et de mélancolie. Mais bon, toujours avec des arrangements majestueux et une ambiance magique. Difficile par contre de trouver quelque chose de nouveau à en dire car il s'agit bien d'un groupe qui s'inscrit directement dans le style en en reprenant tous les ingrédients mais bon l'important c'est que cela soit bien fait et pour le coup, la qualité est grandement au rendez-vous.

Ce disque s'adresse à un public conquis par le style. Mais je sais qu'il répond présent à ce genre d'appel. SOLITUDE PROD nous propose un cheptel de groupes et de projets super-pointus dans le doom. C'est la maison de disque à suivre et nous les en remercions.

Author: Chart

Review
Doom-Metal.com
8/10
13.03.2016

It is no surprise that the advent of home-recording technology in recent years has inevitably given rise to the explosion of solo-operated projects across multiple genres - particularly within the arena of Doom - and these numbers continue to increase on a daily basis. Where there was once a time when 'metal-purists' looked at such projects with scorn and condescension, the high quality of work being produced today by many single-member outfits would cause even the most stubborn purist to re-evaluate his/her stance of judgement. The Ukrainian-hailing symphonic Funeral Doom/Death Metal project under review today - Luna - serves as a fitting example of such a project, with rightful accreditation due to its sole operator DeMort. In the spotlight today is the band's 2015 full-length 'On the Other Side of Life', consisting of 2 mammoth-sized sonic passages - 'Grey Heaven Fall' and the album-title track - clocking in at a total duration of approximately 55 mins.

'On the Other Side of Life' marked my introduction to the band, and based on this album alone, Luna's style consists of extremely slow-paced and crushing Funeral Doom accompanied by haunting atmospherics and plenty of melodic content that cumulatively provide the band with a very solid and well-rounded soundscape. Personally, being more a fan of the raw-aggressive-underground styles, the Epic/Symphonic realm has never generally been my cup of tea and I found myself a little dubious at the initial outset of approaching this album. However, I have to say that this album very much altered my perceptions and that Luna have created a wonderful piece of art with 'The Other Side of Life'. Where most symphonically-oriented acts seem to generally exaggerate the 'epic' elements of their creations, Luna on the other hand has employed these very tastefully with just the right amount of crushing heaviness, melodic harmonies and majestic atmospheres.

There is a fair amount of variation on the album, with certain sections displaying DeMort's high level of musicianship and technical skill, suggesting a far greater potential than what he has chosen to showcase on the album. Subtle assaults of full-blown technical Death Metal passages comprised of raging double-pedal lines and fast tremolo-picking make a short yet solid appearance, before descending back comfortably into patient cycles of droney guitars, sluggish-paced drums and mournful melodies amidst mysterious atmospheres. The technical production on the album is top-notch, very much indicative of industry-standard engineering that serves to further amplify the innate intensity and dense emotional properties communicated by the album, making it a thoroughly enjoyable listening experience.

My only criticism - and this is not specifically directed towards this album but rather a reflection of lengthy tracks in general - would be the inevitable monotony derived by excessive repetition of certain passages that slowly begin to drain rather than stimulate. This is purely subjective, of course, from person to person. However, it would be almost impossible to maintain continuous engagement throughout any 30-minute piece, and on that front, I believe Luna delivers formidably compared to most of its peers.

To sum up, I'm grateful to have been introduced to such an interesting band, one whose overall artistic vision from artwork to composition and thematic expression is quite admirable. A keen observer may well see that many hours of thought and consideration have been put into this band's work. We live in a world today filled with individuals competing relentlessly to 'rise above the pack', or to be the next pioneer of a new genre/musical style. On that note, I find Luna's honest allegiance to the classic Funeral Doom outlay to be quite refreshing. With the combination of the band's efforts in re-adapting the genre into their own unique expression and genuine representation of emotional content on it's music, I found this to - ironically so - make them stand apart further from their contemporaries.

So without further ado, I kindly invite you to join Luna on a journey into the unknown 'On The Other Side Of Life'. It is a trip I assure you that once embarked upon, you will not regret nor wish to turn back from.

Author: Trishay J. Trada

Review
Gorgers Metal
08.06.2015

Ashes To Ashes, the dйbut of this Ukrainian one-man band, was well received by me a year ago. I granted it a 5 of 6 point score on my granite dice, and stated that despite its one song of close to an hour, it stood out from such monolithic acts as Ea and Monolithe.
The first impression I wrote in 2015 was appropriately enough a new year present, in the form of a free EP from this very band.
That one also appealed to me.

Luna blends funeral doom with symphonic elements. Not a revolutionary touch, but it certainly creates a distinctive character. Whilst the dйbut consisted of one 57-minute track, On The Other Side Of Life has chosen to distribute its 55 minutes on two respectively (approx.) 22 and 33 minute long songs.

As the first tones of On The Other Side Of Life seep out of the speakers, I'm quickly convinced that this is something I can safely recommend for all fans of funeral doom. Unfortunately obstacles pops up and puts a damper on my enthusiasm.

Grey Heavens Fall opens with sorrowful tones. Gorgeous and sometimes a bit creepy melodies with close to heartbreaking melancholy is supported by a powerful orchestral background as well as some choir.
This form of metal is often quite repetitive by nature. The song still moves through heavy and light (as a feather) passages without feeling monotonous. The song is cleverly stitched together with ample variety and solid mood.
I do not even notice that it's all instrumental before the press release makes me aware of it.

With one song down and one to go, Luna is almost halfway home free, well - at least 40% so, and the group is well on their way to a place on the podium.
Then comes the 50% longer title track.
It begins a bit hesitating, but that's fine, it must be allowed to build up tension before approaching climax.
This track has got its share of great parts too. They come in a row as trains, but this freight train has got some immensely long wagons/railcars and its running in syrup. The title track can not really endure concentrated listening very good. What in your peripheral vision appears as scenic will at a closer look reveal flaws.
Although some sequences even in this song have very good melodies it's still more that turn out as simply passable. In addition, the repetition it a bit excessive. The use of piano works perfectly when the instrument is used for its intended purpose, playing melodies, but when as little as three tangents are used to emit scattered plunked tones in a repetitive pattern in well over three minutes, it feels more like Chinese water torture.

The album is a little closer to Monolithe than their previous album was, as the guitar creates more soaring and outstretched tones this time. Add a sense of Perfection or Vanity from Dimmu Borgir's Puritanical Euphoric Misanthropia for good measure.
I considered for the longest time to turn a blind eye to these critical points, but unfortunately the title track doesn't really hold the necessary qualities, and considering that it occupies 60% of the album I end up restricting myself from approving this one. It is with a heavy heart, for On The Other Side Of Life is indeed a well above-average album, and fans of funeral doom or calm and relaxing instrumental metal in general, should check out the album, and the bands still manageable discography. If you've also got a penchant for symphonic fumes, than I order you to do so.

Review
R.U.M. Zine
29.06.2015

Rok se s rokem sešel a i v těch nejpernějších časech tu máme pokračování ukrajinského projektu LUNA, který po všech stránkách vede a řídí multiinstrumentalista Anton Semenenko aka De Mort, s jehož prací se mohli fanoušci setkat už při poslechu poutavého debutu „Ashes To Ashes“, kde se nachází pouze jediná, ale za to nesmírně atmosferická skladba, jež by se dala přiřadit do ranku funeral death-doomového, ovšem se silnou dávkou orchestrací. A protože úspěch světí prostředky, rozhodl De Mort roztočit kolo osudu ještě jednou a znovu, přičemž konečný výsledek si nyní můžeme společně překontrolovat, byť hned na úvod musím konstatovat, že příliš nového se toho za ten rok v tvorbě LUNY neudálo.

Skoro jakoby De Mort složil všechnu tu hudbu v jednom období a následně jen rozdělil kompozice na dvě rozdílná alba. Tentokrát se však na CD nenachází jen titulní track, ale jsou tu hned dva, což je alespoň jakási decentní změna vůči prvotině. Jak už bylo ale řečeno, novinkový počin nepřináší žádné závratné překvapení a pokud si sebou nese nějaký hendikep, je to právě v důsledku onoho kouzla, které se vztahovalo výhradně k seznamovacímu procesu ve spojitosti s „Ashes To Ashes“. Rozdíly vůči předchůdci jsou tedy víceméně minimální, ale některých pikozměn si třeba posluchač nakonec všimne, zejména pak v druhé části hudebního toku „On the Other Side of Life“, kde se nacházejí o něco razantnější kytarové riffy a hudba se rázem stává mnohem hutnější.

LunaCelkově se ovšem stále jedná o pochmurnou stěnu orchestrací, složenou z těch nejinternějších metalových skepsí, čili ani známka či záblesk nějakého plápolajícího světélka v dáli. Co ovšem opakovaně potěší, to je i tentokrát hodně nadstandartně propracovaná zvuková stránka, bez které by nahrávka postrádala kouzlo a jen s těží by dokázala vtáhnout posluchače do děje. Nicméně tento prvek měl De Mort ošetřený už na debutu a na „ On The Other Side Of Life“ je pochopitelně pokračováno v obdobném režimu, což kvituji s povděkem. Po stránce uměleckého otisku poté rozhodně zaujme zpracování obalu i skromného bookletu s minimem informací (jak jinak v tomto odvětví), neboť ukrajinský patron využil děl slavného norského malíře Edvarda Muncha, vybral některé z jeho pochmurných maleb, jež opravdu souzní se samotnou hudbou a vůbec i po stránce vzhledu vypadá celé dílo vkusně a hezky (včetně potisku CD).

A jak druhé album projektu LUNA nejlépe zhodnotit? Přiznávám se, že se ve mně v tomto ohledu perou dva světy. Jeden si myslí něco o spokojenosti a vlastně i radosti, kterak CD hraje, jakou nabízí atmosféru atd., ovšem druhý svět se zároveň nebojí upozornit na poněkud skromnou zásobárnu nových ingrediencí, což by se na dalším albu už nemuselo vyplatit. A pokud se často hovoří o tom, že právě třetí CD je z pohledu existence kapely (či projektu) rozhodující, tak v případě LUNY tomu tak symbolicky nejspíš i bude. To ale zatím ponechme stranou. „On The Other Side Of Life“ vřele doporučuji všem posluchačům, jež si rádi vychutnávají muziku v klidu, nepotřebují k tomu vokály a své myšlenky často a rádi pouštějí do všech možných i nemožných směrů.

Author: all

Review
Femforgacs
7/10
31.07.2015

Az ukrán Luna névre hallgató egyszemélyes instrumentális funeral doom jellegű képződmény az on the other side of life lemezét már jó pár napja gyűröm. A Solitude Production sokak számára egyet jelent a kiemelkedő, de legrosszabb esetben is korrekt funeral / doom és egyéb éjfekete vonszolós istencsapásokkal. Van ebben igazság, hiszen a Luna sem tett le rossz anyagot így a második nagylemezhez érve. Viszont amellett, hogy folyamatos fogódzkodókat kerestem minden hallgatásnál, egyfajta belső értekezés bontakozott ki bennem mind a Lunával, mind a funeral doom és legfőképp az instrumentális irányvonallal kapcsolatban. A kötelező kört fussuk meg gyorsan százon. Az on the other side of life két tételt tartalmaz, bő 55 perc játékidővel. Mindkét tétel instrumentális, elsősorban funeral hangulatokra építkező, sokszor post metal érzéseket is bátran megmozgató, lassan hömpölygő zenefolyam. Az album gerincét és velejét a masszív gitáralapok és a vastag hangulatorientált szintiszőnyegek kettőse adja, amit szinte kötelező jelleggel fűszereznek zongorabetétek. A hangzás kiváló, tiszta, minden hang hallható szépen megdörrennek a mélyek és a magas tartományban is mindennek megvan a helye. Ezt tekintve kiváló munka a lemez. Egyedül a mindkét dal közepén megjelenő death-es rövid kis felindulás alatt érezni, hogy ez a fajta erősen visszhangosított és éteri dobhangzás a gyors tempók alatt megbicsaklik kicsit és a kelleténél gépiesebb összhatást kelt. A borító Edvard Munch festő legenda jellegzetes hangulatú vizualitását állítja csatasorba, csak hogy a kietlen, kiüresedett, túlvilági halálérzet audiálisan és képi világában is kerek egészet alkosson. Kiváló választás, ismét csak jár a piros pont.

Na akkor a kötelező kör megvolt. Mi maradt? Egyfajta eszmefuttatás és gondolatfolyam az instrumentális zenékkel kapcsolatban. Ugye először is bármily meglepő, az instrumentális zenékben nincs vokál. A vokál kiesése szerintem a metal zenében egy olyan erős hiányt képes kialakítani, amit duplán kell a zenei oldalon behozni, hogy a végeredmény megszerezze önnön jogán a saját arculatot és a saját tempót. A vokál az az eszköz, ami egy dalon belül megteremti azt a hullámzást ami a hangszerdomináns szakaszokat az emberi hang speciális és egyedi karakterisztikájával és természetességével szakaszokra bontja, ellenpontozza. A vokál és a hangszerdomináns (értsd vokálmentes szakaszok) megfelelő váltakozása képes a figyelmet hosszútávon frissen tartani, hiszen mind dallamvilágában, mind hangkarakterisztikájában az énekről a riffelésre, majd vissza az énekre (refrénre) majd a gitárszólóra, majd az énekre és át a szinti dallamra egy alapvetően más agymunkát igénylő információfeldolgozás történik. Ez a váltakozás stimulál és folyamatosan frissen tartja az adott hangszerre "szakosodott" figyelmet a gyors intenzív és pihenős szakaszokkal. Most hagyjuk ki azt az esetet, hogy alapvetően szar az énekhang, vagy hogy tehetségtelen az énekes. Értsétek "jól" amit megpróbálok megfogalmazni. Amennyiben a vokál kiesik, azonnal a hangszerekkel kell megteremteni azt a punktuáló és figyelmi ritmust megteremtő eszközt, ami nem csak hangzásában, hanem dallamvilágában is képes a fent felvázolt figyelemirányzásra, és az elme frissen tartására. Ez a tempótól független. A leggyorsabb konstans instru prog. tekerésbe ugyan úgy bele lehet fásulni mint egy vonszolós doom folyamba. A jól kivitelezett instrumentális zeneszerzésnek a nagymestere a komolyzene. Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy szinfónián belül (Antonin Dvorak e tekintetben kimondottan jó példa lehet) micsoda dinamikával, dallam és hangulatváltásokkal, "hangszer mozgásokkal" oldja meg a zeneszerző ezt a fajta zenei lüktetést és figyelem fenntartást. Ennek a figyelem pulzációnak a megteremtése olyannyira nehéz, hogy számomra a legtöbb instrumentális zene ezen a fronton esik szét, hiszen amit a vokállal elveszt, azt mindenféle, ennek a szerepnek nem megfelelő eszközzel próbálja meg pótolni az adott zenekar / zenész. A sötét elveszti egy idő után az értelmét a világos nélkül. A lassú megszokottá válik a gyors viszonypont hiányában. A totális megsemmisülés nem következik be a megváltás lehetőségének felvillantása nélkül. Kontraszt nélkül kioltódnak a hatások. A folyamatos komor hangulat nem képes erre a kontrasztteremtésre. A gitárra beúszó - kiúszó szintiszőnyeg sem. Lehet azt mondani, hogy de hát ez így tökéletes ahogy van, baromi jó ezt a hangulatot hallgatni 55 percen keresztül és lehet vele utazni. Ez így igaz is, ezzel nem vitatkozom. Azonban azt a karakterisztikát, ami a hömpölygő hangulaton felül saját arcot ad egy zenének már nem lehet ennyivel elintézni. A szintiszőnyeg, a szomorkás lassan omló gitárriffek nem karakterspecifikus eszközök. Ha behozna a csapat ebbe a közegbe mondjuk egy tök egyedi hangszínre kevert fuvolát, ami szakaszosan jelenik meg a csúcspontok dallamhangszereként akkor az azonnal megteremtené azt a hangulati és hangzásbeli többletet, amire rá lehetne vágni, hogy igen, ez a Luna.
Mivel ezek hiányában marad az 55 percnyi andalgás, így az on the other side of life egy minden megpróbáltatás nélkül hallgatható, karakterhiányos zenefolyam, amit bármikor be lehet rakni a lejátszóba, de kétlem, hogy akár egyszer is beugrana egy dallam, egy hangulat miután pár kört letolva felkerül a lemez a polcra. Egy Saturnus, vagy egy Mar de Grises azonnal égre kiáltja azt a hiányt, ami a Luna sajátja jelenleg (és ezer másik hasonlóan korrekt stílustársé is). Ez a hiány nem a belső érzelmi hiány, hanem egy technikai jellegű eszköz hiánya, amit minden nagy hangulatozás mellett ésszel és értelemmel kell beleszerkeszteni a zenébe. Ezen keresztül jelennek majd meg az egyedi vonások és így válnak a közhelyekből értékes kinyilatkoztatások.

Author: emp