Скидка 15%

Luna - On The Other Side Of Life (CD)

symphonic doom death, Solitude Productions, Solitude Productions
Старая цена: 6.47 
Вы экономите: 0.97  (15%)
Цена в баллах: 595 баллов
SP. 104-15 x
В наличии
Новая полноформатная работа украинского проекта, продолжившая идеи дебютного альбома. Однако, на этот раз, альбом поделён на два масштабных трека. Инструментальный doom death metal от Luna, мелодичный, с долей симфонизма и эпичности, как нельзя лучше служит саундтреком для фантазий, рождающих в ночном сумраке фантастические миры.

1 Grey Heaven Fall 21:41
2 On The Other Side Of Life 33:37

Страна артиста:
Год альбома:
On The Other Side Of Life
symphonic doom death
Compact Disk
Jewel Case
Solitude Productions
Кат. номер:
SP. 104-15
Год издания:
4 627080 610880
Pavillon 666

Si vous aimez les projets un peu fous lancés par un musicien tout seul, vous en trouverez à foison dans le doom. Voici un groupe débarqué tout droit d'Ukraine emmené par DeMort que l'on retrouve aussi dans AMILY en tant que guitariste. Mais sa principale activité est bien du côté de LUNA avec pas moins de 2 albums et un EP avec un projet monté seulement en 2013.

Sur « On The Other Side Of Life », DeMort s'occupe absolument de tous les instruments et du chant, comme ça pas de problème d'ego dans son groupe. C'est sans doute cette méthode qui lui permet aussi de composer et d'enregistrer relativement vite. Il en résulte aussi une production tout à fait à la hauteur. Tout est équilibré et puissant, peut-être un peu trop compressé car on entend parfois comme un phénomène de pompe mais cela fonctionne tout de même relativement bien sur l'ensemble du disque.

Niveau pistes, vous n'aurez pas un choix très large. En premier titre, vous avez droit à une « Grey Heaven Fall » instrumental. Le titre dure tout de même plus de 20 minutes. Si vous n'aimez pas, cela risque de vous paraître un peu long, reconnaissons-le. C'est du doom alors attendez-vous à beaucoup de lourdeur et de la lenteur obsessionnelle. Il faut bien attendre un bon quart d'heure pour un peu de batterie metal avec de la double et tout ça. Sinon, vous aurez tout ce qu'il vous faut en termes de claviers et d'arrangements somptueux. Un titre inintéressant qui malgré sa durée passe relativement bien. En deuxième piste c'est le titre « On The Other Side Of Life » que l'on découvre. Cette fois, vous avez droit à plus de 33 minutes de lenteur et de mélancolie. Mais bon, toujours avec des arrangements majestueux et une ambiance magique. Difficile par contre de trouver quelque chose de nouveau à en dire car il s'agit bien d'un groupe qui s'inscrit directement dans le style en en reprenant tous les ingrédients mais bon l'important c'est que cela soit bien fait et pour le coup, la qualité est grandement au rendez-vous.

Ce disque s'adresse à un public conquis par le style. Mais je sais qu'il répond présent à ce genre d'appel. SOLITUDE PROD nous propose un cheptel de groupes et de projets super-pointus dans le doom. C'est la maison de disque à suivre et nous les en remercions.

Author: Chart
Atmosfear #17

Похоже, что гитарист украинской doom/death metal группы AMILY решил сосредоточиться исключительно на своём сольном проекте LUNA, иначе и не объяснить выход уже второго его релиза под этим именем, в то время как об AMILY вообще ничего не слышно. На своём новом альбоме DeMort продолжает гнуть линию, которую он начал на прошлогоднем релизе “Ashes to Ashes”. На диске “On the Other Side of Life” вас по-прежнему ждёт инструментальный symphonic funeral doom/death metal. Замогильная и мрачная атмосфера никуда не делась и по-прежнему я думаю, что новая работа LUNA могла бы стать саундтреком для какого-нибудь очередного голливудского фильма о фантастике. Отличия от прошлого альбома всё же есть - на этот раз тут аж 2 трека вместо одного. В остальном же всё без изменений. Отличный релиз в своём стиле.

Author: CS

It is no surprise that the advent of home-recording technology in recent years has inevitably given rise to the explosion of solo-operated projects across multiple genres - particularly within the arena of Doom - and these numbers continue to increase on a daily basis. Where there was once a time when 'metal-purists' looked at such projects with scorn and condescension, the high quality of work being produced today by many single-member outfits would cause even the most stubborn purist to re-evaluate his/her stance of judgement. The Ukrainian-hailing symphonic Funeral Doom/Death Metal project under review today - Luna - serves as a fitting example of such a project, with rightful accreditation due to its sole operator DeMort. In the spotlight today is the band's 2015 full-length 'On the Other Side of Life', consisting of 2 mammoth-sized sonic passages - 'Grey Heaven Fall' and the album-title track - clocking in at a total duration of approximately 55 mins.

'On the Other Side of Life' marked my introduction to the band, and based on this album alone, Luna's style consists of extremely slow-paced and crushing Funeral Doom accompanied by haunting atmospherics and plenty of melodic content that cumulatively provide the band with a very solid and well-rounded soundscape. Personally, being more a fan of the raw-aggressive-underground styles, the Epic/Symphonic realm has never generally been my cup of tea and I found myself a little dubious at the initial outset of approaching this album. However, I have to say that this album very much altered my perceptions and that Luna have created a wonderful piece of art with 'The Other Side of Life'. Where most symphonically-oriented acts seem to generally exaggerate the 'epic' elements of their creations, Luna on the other hand has employed these very tastefully with just the right amount of crushing heaviness, melodic harmonies and majestic atmospheres.

There is a fair amount of variation on the album, with certain sections displaying DeMort's high level of musicianship and technical skill, suggesting a far greater potential than what he has chosen to showcase on the album. Subtle assaults of full-blown technical Death Metal passages comprised of raging double-pedal lines and fast tremolo-picking make a short yet solid appearance, before descending back comfortably into patient cycles of droney guitars, sluggish-paced drums and mournful melodies amidst mysterious atmospheres. The technical production on the album is top-notch, very much indicative of industry-standard engineering that serves to further amplify the innate intensity and dense emotional properties communicated by the album, making it a thoroughly enjoyable listening experience.

My only criticism - and this is not specifically directed towards this album but rather a reflection of lengthy tracks in general - would be the inevitable monotony derived by excessive repetition of certain passages that slowly begin to drain rather than stimulate. This is purely subjective, of course, from person to person. However, it would be almost impossible to maintain continuous engagement throughout any 30-minute piece, and on that front, I believe Luna delivers formidably compared to most of its peers.

To sum up, I'm grateful to have been introduced to such an interesting band, one whose overall artistic vision from artwork to composition and thematic expression is quite admirable. A keen observer may well see that many hours of thought and consideration have been put into this band's work. We live in a world today filled with individuals competing relentlessly to 'rise above the pack', or to be the next pioneer of a new genre/musical style. On that note, I find Luna's honest allegiance to the classic Funeral Doom outlay to be quite refreshing. With the combination of the band's efforts in re-adapting the genre into their own unique expression and genuine representation of emotional content on it's music, I found this to - ironically so - make them stand apart further from their contemporaries.

So without further ado, I kindly invite you to join Luna on a journey into the unknown 'On The Other Side Of Life'. It is a trip I assure you that once embarked upon, you will not regret nor wish to turn back from.

Author: Trishay J. Trada
Funeral Wedding

Mais um ponto pra Ucrânia! DeMort ou Anton Semenenko é a mente por trás desta obscuridade sonora que é Luna. Aliás ele é a única mente por trás deste projeto totalmente voltado à individualidade filosófica humana.

Toda vez que escuto uma banda composta de um músico só fico curioso para saber sobre o que seria os temas líricos do artista, tendo em vista que deve ser pensamento íntimos do mesmo sobre certo assunto, um egoísmo que ele queira compartilhar. Mas quando me deparo com artistas que trabalham apenas com o instrumental como é o caso aqui, o caso ganha uma complexidade indelével. Com um álbum composto por apenas duas músicas, “Grey Heaven Fall” e “On The Other Side of Life” o artista cria um ambiente sonoro e propõe também que com esse bioma sonoro criemos uma série de pensamentos sobre o que cada andamento da música tem em relação com o título da canção. Refletindo sobre essa questão, creio que este tipo de abordagem é como se fosse um convite para um reflexão pessoal egoísta sobre o tema da canção mas que é ao mesmo tempo é coletiva, pois, sem a letra, o ouvinte pode imaginar o que o DeMort estaria pensando ao compor algo tão absurdamente majestoso e que sonoramente remete a pensamentos geralmente depreciativos sobre o próprio título da canção.

Se o ouvinte não compartilhar de tais pensamentos filosóficos acerca da sonoridade do Luna, posso apenas dizer que neste álbum se encontra um dos melhores trabalhos de Funeral Doom metal produzidos em 2015, com andamentos e riffs arrebatadores, carregados de melancolia e um prato cheio para os misantropos do Doom Metal. Com apenas duas músicas DeMort exemplifica sonoramente o que é pensar sobre o outro lado da vida, seja qual for a opinião do ouvinte. Absolutamente indicado á todos os Doomers.

Author: Requiem
Gorgers Metal

Ashes To Ashes, the dйbut of this Ukrainian one-man band, was well received by me a year ago. I granted it a 5 of 6 point score on my granite dice, and stated that despite its one song of close to an hour, it stood out from such monolithic acts as Ea and Monolithe.
The first impression I wrote in 2015 was appropriately enough a new year present, in the form of a free EP from this very band.
That one also appealed to me.

Luna blends funeral doom with symphonic elements. Not a revolutionary touch, but it certainly creates a distinctive character. Whilst the dйbut consisted of one 57-minute track, On The Other Side Of Life has chosen to distribute its 55 minutes on two respectively (approx.) 22 and 33 minute long songs.

As the first tones of On The Other Side Of Life seep out of the speakers, I'm quickly convinced that this is something I can safely recommend for all fans of funeral doom. Unfortunately obstacles pops up and puts a damper on my enthusiasm.

Grey Heavens Fall opens with sorrowful tones. Gorgeous and sometimes a bit creepy melodies with close to heartbreaking melancholy is supported by a powerful orchestral background as well as some choir.
This form of metal is often quite repetitive by nature. The song still moves through heavy and light (as a feather) passages without feeling monotonous. The song is cleverly stitched together with ample variety and solid mood.
I do not even notice that it's all instrumental before the press release makes me aware of it.

With one song down and one to go, Luna is almost halfway home free, well - at least 40% so, and the group is well on their way to a place on the podium.
Then comes the 50% longer title track.
It begins a bit hesitating, but that's fine, it must be allowed to build up tension before approaching climax.
This track has got its share of great parts too. They come in a row as trains, but this freight train has got some immensely long wagons/railcars and its running in syrup. The title track can not really endure concentrated listening very good. What in your peripheral vision appears as scenic will at a closer look reveal flaws.
Although some sequences even in this song have very good melodies it's still more that turn out as simply passable. In addition, the repetition it a bit excessive. The use of piano works perfectly when the instrument is used for its intended purpose, playing melodies, but when as little as three tangents are used to emit scattered plunked tones in a repetitive pattern in well over three minutes, it feels more like Chinese water torture.

The album is a little closer to Monolithe than their previous album was, as the guitar creates more soaring and outstretched tones this time. Add a sense of Perfection or Vanity from Dimmu Borgir's Puritanical Euphoric Misanthropia for good measure.
I considered for the longest time to turn a blind eye to these critical points, but unfortunately the title track doesn't really hold the necessary qualities, and considering that it occupies 60% of the album I end up restricting myself from approving this one. It is with a heavy heart, for On The Other Side Of Life is indeed a well above-average album, and fans of funeral doom or calm and relaxing instrumental metal in general, should check out the album, and the bands still manageable discography. If you've also got a penchant for symphonic fumes, than I order you to do so.

Seconda visita sul nostro sito per Luna, creatura dell'ucraino DeMort supportata dalla sempre attenta Solitude Productions; se leggendo il nome dell'etichetta avete pensato che ci addentreremo in territori Doom, sappiate che il vostro intuito non si è sbagliato. Circa un anno fa Dope Fiend presentava il progetto tramite il monolitico debutto "Ashes To Ashes", ora è tempo di vedere come procedono le cose.

A differenza della prima fatica, questo disco è suddiviso in due lunghe parti, ma le coordinate stilistiche sono rimaste pressoché invariate. Ci troveremo infatti nuovamente immersi in una realtà fatta di ritmi pachidermici e di atmosfere tanto solenni quanto annichilenti, in cui la totale assenza di parti vocali ci lascia intendere che in questa dimensione le nostre uniche compagne saranno la solitudine e la sofferenza da essa derivata. L'epicità di fondo — figlia dei misteriosi colleghi Ea — unita ad alcuni momenti che ci avvicinano a sonorità Death Metal ci fa inoltre capire che essere abbandonati a noi stessi non significa essere al sicuro da altri pericoli, che al contrario sono sempre pronti ad apparire quando meno ce lo aspettiamo; emblematiche in tal senso sono le accelerazioni poste poco prima dei finali di entrambe le tracce, ambedue sorprendenti a loro modo.

Tuttavia non possiamo negare che questo mondo così tetro e vuoto sia comunque intrigante; di ciò va dato merito alle abilità compositive di DeMort, in grado di sfruttare le lezioni impartitegli dai maestri del Funeral per creare brani che riescono a mantenere l'attenzione sempre alta. La ripetizione di certi passaggi diventa quasi ossessiva in qualche frangente, ma senza mai eccedere; al contrario, in altri casi le variazioni avvengono più rapidamente, per quanto il termine sia quasi fuori luogo in questo contesto. Una presenza sostanzialmente costante è invece quella delle tastiere, che assumono tonalità sinfoniche e la cui maestosità assume sfumature ora malinconiche, ora opprimenti. La mancanza di componenti vocali non pesa, o per essere più precisi rende l'ascolto pesante in un modo che sicuramente si adatta a questo progetto: non essendoci nessun elemento prettamente umano, il fattore isolamento viene amplificato e l'attenzione dell'ascoltatore viene forzatamente impostata sulla strumentazione, che si occupa di dare vita alla dimensione parallela in cui il creatore DeMort lascia a noi le parole per esprimere le sensazioni vi derivano.

Con un lavoro grafico corredato di opere di Edvard Munch che ci aiutano a immaginare il mondo di cui Luna è padrone, "On The Other Side Of Life" riuscirà sicuramente a conquistare gli amanti del Funeral Doom. Caratteristiche quali la durata dei brani e l'assenza della voce forse ne limitano il bacino di ascoltatori, ma d'altro canto gli stessi elementi renderanno il disco più gradevole ai più tenaci. D'altronde, addentrarsi nelle tenebre di Luna non è un'avventura per tutti.

Author: Vlakorados
R.U.M. Zine

Rok se s rokem sešel a i v těch nejpernějších časech tu máme pokračování ukrajinského projektu LUNA, který po všech stránkách vede a řídí multiinstrumentalista Anton Semenenko aka De Mort, s jehož prací se mohli fanoušci setkat už při poslechu poutavého debutu „Ashes To Ashes“, kde se nachází pouze jediná, ale za to nesmírně atmosferická skladba, jež by se dala přiřadit do ranku funeral death-doomového, ovšem se silnou dávkou orchestrací. A protože úspěch světí prostředky, rozhodl De Mort roztočit kolo osudu ještě jednou a znovu, přičemž konečný výsledek si nyní můžeme společně překontrolovat, byť hned na úvod musím konstatovat, že příliš nového se toho za ten rok v tvorbě LUNY neudálo.

Skoro jakoby De Mort složil všechnu tu hudbu v jednom období a následně jen rozdělil kompozice na dvě rozdílná alba. Tentokrát se však na CD nenachází jen titulní track, ale jsou tu hned dva, což je alespoň jakási decentní změna vůči prvotině. Jak už bylo ale řečeno, novinkový počin nepřináší žádné závratné překvapení a pokud si sebou nese nějaký hendikep, je to právě v důsledku onoho kouzla, které se vztahovalo výhradně k seznamovacímu procesu ve spojitosti s „Ashes To Ashes“. Rozdíly vůči předchůdci jsou tedy víceméně minimální, ale některých pikozměn si třeba posluchač nakonec všimne, zejména pak v druhé části hudebního toku „On the Other Side of Life“, kde se nacházejí o něco razantnější kytarové riffy a hudba se rázem stává mnohem hutnější.

LunaCelkově se ovšem stále jedná o pochmurnou stěnu orchestrací, složenou z těch nejinternějších metalových skepsí, čili ani známka či záblesk nějakého plápolajícího světélka v dáli. Co ovšem opakovaně potěší, to je i tentokrát hodně nadstandartně propracovaná zvuková stránka, bez které by nahrávka postrádala kouzlo a jen s těží by dokázala vtáhnout posluchače do děje. Nicméně tento prvek měl De Mort ošetřený už na debutu a na „ On The Other Side Of Life“ je pochopitelně pokračováno v obdobném režimu, což kvituji s povděkem. Po stránce uměleckého otisku poté rozhodně zaujme zpracování obalu i skromného bookletu s minimem informací (jak jinak v tomto odvětví), neboť ukrajinský patron využil děl slavného norského malíře Edvarda Muncha, vybral některé z jeho pochmurných maleb, jež opravdu souzní se samotnou hudbou a vůbec i po stránce vzhledu vypadá celé dílo vkusně a hezky (včetně potisku CD).

A jak druhé album projektu LUNA nejlépe zhodnotit? Přiznávám se, že se ve mně v tomto ohledu perou dva světy. Jeden si myslí něco o spokojenosti a vlastně i radosti, kterak CD hraje, jakou nabízí atmosféru atd., ovšem druhý svět se zároveň nebojí upozornit na poněkud skromnou zásobárnu nových ingrediencí, což by se na dalším albu už nemuselo vyplatit. A pokud se často hovoří o tom, že právě třetí CD je z pohledu existence kapely (či projektu) rozhodující, tak v případě LUNY tomu tak symbolicky nejspíš i bude. To ale zatím ponechme stranou. „On The Other Side Of Life“ vřele doporučuji všem posluchačům, jež si rádi vychutnávají muziku v klidu, nepotřebují k tomu vokály a své myšlenky často a rádi pouštějí do všech možných i nemožných směrů.

Author: all

« On The Other Side Of Life » fait suite à un premier album de ce projet ukrainien, « Ashes To Ashes », paru en 2014.

Les titres des deux albums me paraissent tout à fait révélateurs du fait qu'on nous présente ici la face cachée de la lune, jamais éclairée par les rayons solaires. Ou si peu, aux marges.
Le cœur du propos de l'unique membre de LUNA étant l'obscurité existentielle, il n'est pas étonnant que le Funeral Doom instrumental soit le véhicule choisi pour exprimer cette vision pour le moins désenchantée. Placé sous les auspices de la couleur grise, « Ashes To Ashes » ne comportait qu'une seule et très longue (un peu moins d'une heure !) composition. Je ne sais s'il faut interpréter cela comme un signe de communication vers le monde, « On The Other Side Of Life » comporte... deux titres : « Grey Heaven Fall » (vingt et une minutes) et « On The Other Side Of Life » (un monument de trente trois minutes). Par ailleurs, l'illustration offre presque une perspective permettant d'échapper au nihilisme : on y voit une lumière bleutée pénétrer faiblement un intérieur désuet. A l'extérieur, par cette même fenêtre, on aperçoit de petites touches de lumière jaune. Un espoir serait-il permis ?

Les formats des compositions proposées ici ne laissent pas de doute sur l'intransigeance de la démarche artistique de LUNA. Le tempo est majoritairement lent, les riffs arides et les mélodies de guitare lancinantes, la section rythmique massive. Sur le morceau « On The Other Side Of Life », on relève toutefois une plus grande variété rythmique, avec même une accélération relative. Tous ces ingrédients sont typiques du Funeral Doom, la caractéristique principale de cet album de LUNA résidant dans des arrangements de claviers constants. Sous forme de nappes synthétiques (surtout) ou de piano (plus rarement), ces arrangements parent l'austérité globale de vagues couleurs, porteuses d'émotions plus contrastées que le seul désespoir. Par moments, on aboutit à des passages d'une mélancolie classique mais poignante, voire à des séquences presque lyriques et épiques. Dans ces instants, on n'est pas loin des meilleurs moments de THE HOWLING VOID.

Certes, LUNA évolue en terrain balisé mais il le fait avec une maîtrise et une expressivité qui emportent l'adhésion.

Author: Alain Lavanne

Az ukrán Luna névre hallgató egyszemélyes instrumentális funeral doom jellegű képződmény az on the other side of life lemezét már jó pár napja gyűröm. A Solitude Production sokak számára egyet jelent a kiemelkedő, de legrosszabb esetben is korrekt funeral / doom és egyéb éjfekete vonszolós istencsapásokkal. Van ebben igazság, hiszen a Luna sem tett le rossz anyagot így a második nagylemezhez érve. Viszont amellett, hogy folyamatos fogódzkodókat kerestem minden hallgatásnál, egyfajta belső értekezés bontakozott ki bennem mind a Lunával, mind a funeral doom és legfőképp az instrumentális irányvonallal kapcsolatban. A kötelező kört fussuk meg gyorsan százon. Az on the other side of life két tételt tartalmaz, bő 55 perc játékidővel. Mindkét tétel instrumentális, elsősorban funeral hangulatokra építkező, sokszor post metal érzéseket is bátran megmozgató, lassan hömpölygő zenefolyam. Az album gerincét és velejét a masszív gitáralapok és a vastag hangulatorientált szintiszőnyegek kettőse adja, amit szinte kötelező jelleggel fűszereznek zongorabetétek. A hangzás kiváló, tiszta, minden hang hallható szépen megdörrennek a mélyek és a magas tartományban is mindennek megvan a helye. Ezt tekintve kiváló munka a lemez. Egyedül a mindkét dal közepén megjelenő death-es rövid kis felindulás alatt érezni, hogy ez a fajta erősen visszhangosított és éteri dobhangzás a gyors tempók alatt megbicsaklik kicsit és a kelleténél gépiesebb összhatást kelt. A borító Edvard Munch festő legenda jellegzetes hangulatú vizualitását állítja csatasorba, csak hogy a kietlen, kiüresedett, túlvilági halálérzet audiálisan és képi világában is kerek egészet alkosson. Kiváló választás, ismét csak jár a piros pont.

Na akkor a kötelező kör megvolt. Mi maradt? Egyfajta eszmefuttatás és gondolatfolyam az instrumentális zenékkel kapcsolatban. Ugye először is bármily meglepő, az instrumentális zenékben nincs vokál. A vokál kiesése szerintem a metal zenében egy olyan erős hiányt képes kialakítani, amit duplán kell a zenei oldalon behozni, hogy a végeredmény megszerezze önnön jogán a saját arculatot és a saját tempót. A vokál az az eszköz, ami egy dalon belül megteremti azt a hullámzást ami a hangszerdomináns szakaszokat az emberi hang speciális és egyedi karakterisztikájával és természetességével szakaszokra bontja, ellenpontozza. A vokál és a hangszerdomináns (értsd vokálmentes szakaszok) megfelelő váltakozása képes a figyelmet hosszútávon frissen tartani, hiszen mind dallamvilágában, mind hangkarakterisztikájában az énekről a riffelésre, majd vissza az énekre (refrénre) majd a gitárszólóra, majd az énekre és át a szinti dallamra egy alapvetően más agymunkát igénylő információfeldolgozás történik. Ez a váltakozás stimulál és folyamatosan frissen tartja az adott hangszerre "szakosodott" figyelmet a gyors intenzív és pihenős szakaszokkal. Most hagyjuk ki azt az esetet, hogy alapvetően szar az énekhang, vagy hogy tehetségtelen az énekes. Értsétek "jól" amit megpróbálok megfogalmazni. Amennyiben a vokál kiesik, azonnal a hangszerekkel kell megteremteni azt a punktuáló és figyelmi ritmust megteremtő eszközt, ami nem csak hangzásában, hanem dallamvilágában is képes a fent felvázolt figyelemirányzásra, és az elme frissen tartására. Ez a tempótól független. A leggyorsabb konstans instru prog. tekerésbe ugyan úgy bele lehet fásulni mint egy vonszolós doom folyamba. A jól kivitelezett instrumentális zeneszerzésnek a nagymestere a komolyzene. Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy szinfónián belül (Antonin Dvorak e tekintetben kimondottan jó példa lehet) micsoda dinamikával, dallam és hangulatváltásokkal, "hangszer mozgásokkal" oldja meg a zeneszerző ezt a fajta zenei lüktetést és figyelem fenntartást. Ennek a figyelem pulzációnak a megteremtése olyannyira nehéz, hogy számomra a legtöbb instrumentális zene ezen a fronton esik szét, hiszen amit a vokállal elveszt, azt mindenféle, ennek a szerepnek nem megfelelő eszközzel próbálja meg pótolni az adott zenekar / zenész. A sötét elveszti egy idő után az értelmét a világos nélkül. A lassú megszokottá válik a gyors viszonypont hiányában. A totális megsemmisülés nem következik be a megváltás lehetőségének felvillantása nélkül. Kontraszt nélkül kioltódnak a hatások. A folyamatos komor hangulat nem képes erre a kontrasztteremtésre. A gitárra beúszó - kiúszó szintiszőnyeg sem. Lehet azt mondani, hogy de hát ez így tökéletes ahogy van, baromi jó ezt a hangulatot hallgatni 55 percen keresztül és lehet vele utazni. Ez így igaz is, ezzel nem vitatkozom. Azonban azt a karakterisztikát, ami a hömpölygő hangulaton felül saját arcot ad egy zenének már nem lehet ennyivel elintézni. A szintiszőnyeg, a szomorkás lassan omló gitárriffek nem karakterspecifikus eszközök. Ha behozna a csapat ebbe a közegbe mondjuk egy tök egyedi hangszínre kevert fuvolát, ami szakaszosan jelenik meg a csúcspontok dallamhangszereként akkor az azonnal megteremtené azt a hangulati és hangzásbeli többletet, amire rá lehetne vágni, hogy igen, ez a Luna.
Mivel ezek hiányában marad az 55 percnyi andalgás, így az on the other side of life egy minden megpróbáltatás nélkül hallgatható, karakterhiányos zenefolyam, amit bármikor be lehet rakni a lejátszóba, de kétlem, hogy akár egyszer is beugrana egy dallam, egy hangulat miután pár kört letolva felkerül a lemez a polcra. Egy Saturnus, vagy egy Mar de Grises azonnal égre kiáltja azt a hiányt, ami a Luna sajátja jelenleg (és ezer másik hasonlóan korrekt stílustársé is). Ez a hiány nem a belső érzelmi hiány, hanem egy technikai jellegű eszköz hiánya, amit minden nagy hangulatozás mellett ésszel és értelemmel kell beleszerkeszteni a zenébe. Ezen keresztül jelennek majd meg az egyedi vonások és így válnak a közhelyekből értékes kinyilatkoztatások.

Author: emp

Az ukrán Luna is az enigmatikus underground formációk közé tartozik. Ugyan lehet tudni, hogy bizonyos DeMort (Anton Semenyenko) egymaga jelenti a „zenekart”, ám a kiadó is csak minimális információkra szorítkozik. Igazából nem is baj, a zene, a lényeg, amúgy is elmondja, amit el kell mondania.
Azonnal szemet szúrt az átlagon felüli szépségű lemezborító. Az impresszionista hatású kép akár Claude Monet festménye is lehetne a XIX. század végéről. Ennek hátteréről sincs semmilyen adat, mindenesetre szemet gyönyörködtető alkotás, meghozza a kedvet a zenehallgatáshoz.
A Luna debütalbumát egy egészen kellemes műnek gondoltam egy évvel ezelőtti megjelenésekor, de mély nyomokat nem hagyott bennem. Idén januárban egy kétszámos EP is született (There Is No Tomorrow Gone Beyond Sorrow Under A Sheltering Mask), amely zeneileg összefogottabb, érettebb volt. Nos, úgy tűnik, DeMort akkor jobb, amikor rövidebben „kell” fogalmaznia, ugyanis e második album hallatán hasonlóak a problémák, mint első ízben.
Gótikus doom metalról van szó némi death metalos behatással (ami a gitárriffek egy részén hallatszik), s az érdekesség az, hogy a zene instrumentális. Ez merész húzás, mivel így a zenének elég változatosnak kell lennie ahhoz, hogy az ének hiánya ne legyen feltűnő. Ez sajnos nem sikerült maradéktalanul, bár az első albumhoz képest vannak változások. Kissé lendületesebbnek, mozgalmasabbnak tűnik az ezúttal két hosszú tételt tartalmazó anyag, de drámai lépésekről nincsen szó.
Ugyan a zene most is könnyen hallgatható, egy idő után a kevés igazán kiemelkedő részlet miatt hajlamos az ember megfeledkezni a lemezről. Ennek ellenére azt mondom, összességében kellemes ez a finoman borongós, melankolikus zene, melyben egy esetleges extrém ének sem riasztja el az érdeklődőket. A hangulatában van valami, ami vonzó és így túl lehet lépni az egyes témák, zenei konkrétumok milyenségén. És igazából ily módon is érdemes hozzá közelíteni. A 33 perces címadó kompozíciót találtam erősebbnek, inkább ebben tűnt fel, hogy DeMort néha hajlandó kimerészkedni a komfortzónájából.
Nem korszakalkotó lemez, de esős napokhoz jó háttérzene.

Author: M.P.
Написать отзыв