Mare Infinitum - Alien Monolith God (CD) Digipak

Review
http://vs-baronin.livejournal.com
27.11.2016

Стилистика московской группы (или всё же проекта?) Mare Infinitum описывается в профильных СМИ как «атмосферный дум-дес». И если не углубляться в предмет, а ограничиться формальными признаками и поверхностным прослушиванием материала, то именно так дело и обстоит. Однако стиль коллектива не может быть описан столь однобоко… Тем более, что «Alien Monolith God» несколько отличается от дебютного альбома «Sea Of Infinity» (2011) – причём отличается в более изысканную, как это ни дико звучит для иного «гражданского» слушателя, сторону. Вернее всего будет сказать, что стилистика Mare Infinitum от синтеза экстремальных субстилей в беспримесном виде эволюционировала в сторону, выразимся так, ритуальной музыки как потока сознания металлиста-бруталиста. Все формальные признаки дум-деса налицо: апокалипсически низкий темп композиций (американцы Winter должны почувствовать себя уязвлёнными), их преизрядный хронометраж и, конечно, зверский вокал Андрея Карпухина. Вместе с тем аранжировки пьес, составляющих «Alien Monolith God», отнюдь не одномерны и весьма изобретательны – на ум приходит обычно не применяемый к брутальным альбомам термин «кинематографичность». Начнём с очевидного – редкие «космические» клавишные партии, напоминающие о норвежцах Arcturus, а также крайне изобретательная работа гитариста Георгия Быкова с прямо-таки миллионом обработок выводят аранжировки материала в иное измерение – измерение прогрессивного рока. Предельно брутального, но именно прогрессивного. А контрастные вокальные партии дуэта Андрея и «чистого» вокалиста Ивана Гуськова (экс-Hunters) добавляют и монументальности, и занимательности материалу, а также провоцируют на сравнения современного творчества Mare Infinitum с наследием зрелых Therion. Альбом в целом – это монументальный музыкальный лабиринт, будто бы построенной неизвестной цивилизацией, то ли давно исчезнувшей, то ли такой, с которой нам только еще предстоит осуществить контакт. И ничто лучше не иллюстрирует подобное смелое описание, нежели завершающая альбома пьеса «The Sun That Harasses My Solitude» с её трагическим вступлением для прямо-таки замороженного в глубоком космосе сэмплерного рояля. Да, «Alien Monolith God» – это редкий альбом, на котором брутальность совмещена с драматичностью и сложностью музыкального материала, и который легко разрушает представления иных экспертов о том, что вся экстремальная музыка создается для недоразвитых дураков. Имеющий уши и интеллект да услышит.

Review
Atmosfear #17
7/10

Название и обложка нового диска MARE INFINITUM ненавязчиво напоминают про космос, “чужих” и прочих НЛО. В музыкальном же плане всё осталось без изменений по сравнению с их дебютником "Sea of Infinity" (2011). Всё тот же медленный и тягучий doom/death metal в лучших традициях жанра. Записывали “Alien Monolith God” всё те же люди: вокалист A.K. iEezor (COMATOSE VIGIL, ABSTRACT SPIRIT), гитарист Homer (ex-WHO DIES IN SIBERIAN SLUSH) и Иван Гуськов (DAYS OF OUR MUTATION), который отвечал за чистые партии вокала. В остальном же картина знакомая нам ещё по прошлому релизу. Мрачно, тяжёло, атмосферно. Любители данного жанра наверняка оценят.

Author: CS

Review
Puro Ruido
29.01.2016

Sí, son Rusos y tocan Doom Metal. Y sí, los edita Solitude Productions. Últimamente, esta ecuación resulta fácil de hacer gracias a, por un lado, el gran crecimiento de este estilo (el Doom Metal) en Rusia, con bandas que demuestran tener un nivel parejo y alto en la mayoría de los casos con los que me encontré. Pero, por otro lado, el hecho de contar con un sello tan bueno como Solitude Productions facilita las cosas para que dicho género se propague como una peste incontenible. Mas, lo más importante aquí es esto: Solitude Productions te asegura un nivel de calidad que, hasta la fecha, jamás bajó de la categoría BUENO. En todo caso, sus lanzamientos merecen esa clasificación y mejores aun. Mare Infinitum no son la excepción a la regla y prometen ser una banda de primera línea en el mundo del Doom Metal.
"Alien Monolith God" (¡por favor! ¡qué buen título para un disco!) es el segundo disco de la banda de Moscú y, a mi parecer, supera a su antecesor (un buen disco llamado "Sea of Infinity"), además de ser una estupenda continuación de aquella muy interesante placa. Ya de entrada, con esa fabulosa creación llamada "The Nightmare Corpse-City of R'lyeh", la calidad de estos individuos queda expuesta a través de acordes lánguidos que sirven de soporte para punteos preciosistas, una base ultra-lenta que orada el alma y las voces, aspecto destacado en dicha pieza, pasando del growl monstruoso a entonaciones limpias y celestiales que ponen la piel de gallina; no se puede empezar un disco de mejor manera, sinceramente. Y sí, Lovecraft está presente en la imaginación y creación de los rusos, algo que provoca que la densidad en la atmósfera sea claramente perceptible, induciendo al oyente a entregarse al sofocante y placentero viaje que Mare Infinitum proponen por extraños y lejanos parajes. Como bien dice la gacetilla de prensa, "Alien Monolith God" es un mar infinito, mas, ese mar está lejos de nuestra terrenal realidad. Mare Infinitum toman su inspiración de otras realidades, invisibles para los ojos mundanos, irreales para las mentes apegadas a lo cotidiano.Es por eso que cada una de las partes que componen esta muy buena obra, invitan al oyente a sopesar la chance de huir de lo mundano para adentrarse en un Universo tan vasto como negro, asfixiante, desolador, pero imponente en su inmensidad y magnético en su belleza.
Doom Death, Funeral Doom, los senderos más sombríos de un género sombrío, las formas más brutales y dolorosas de un estilo que nació para ser sombrío, doloroso y brutal. Mare Infinitum aprendieron cada lección, cada experiencia ha sido aprehendida por los rusos para luego, pasándola por el filtro que se impone desde la identidad del grupo, convertirla en música. Música que no es para cualquiera, música que obliga al oyente a estar dispuesto a abandonar nuestro mundo para encontrarse rodeado de construcciones ciclópeas, de realidades ajenas al conocimiento humano convencional, de horrores que tal vez lo sean para nosotros, pero que podrían no serlo en la dimensión en donde transcurre toda esta obra en cuestión.
Rusia, Doom Metal, una buena banda, un buen disco. Todo esto se me está haciendo muy familiar. Celebro que así sea.

Review
Femforgacs
7.5/10
12.07.2015

Minél több időt tölt el az ember a "szakmában”, annál gyakrabban szembesül azzal, hogy nini, ennek a zenekarnak az előző (sőt néha az azt megelőző) lemezéről is ő írt.
Velem is többször előfordult már ez a szitu.
Az orosz Mare Infinitum 2011-es bemutatkozó korongja anno nálam landolt, és lám, a pár hónapja megjelent folytatás is hozzám került.
Ha gyorsan meg akarnám úszni ezt a recenziót, akkor azt mondanám, hogy olvassátok el a Sea of Infinity-ről írt ismertetőmet, mert kb. ugyanaz hallható az Alien Monolith God-on is.
De szerencsére (vagy sajnos :D) nem vagyok az a megúszós fajta, úgyhogy belekezdek egy nem túl hosszúnak ígérkező fejtegetésbe!

A debüthöz képest történtek változások. Kezdetben még arctalan volt a formáció, nem volt elérhető róluk fotó és álnéven nyomult a két agytröszt. A második albumot viszont már hármasban készítették el, csatlakozott hozzájuk a korábban csak vendégként tevékenykedő, tiszta ének felelős Ivan Guskov. És kiderült, hogy Homer polgári neve Georgiy Bykov, míg A.K. iEzor Andrey Karpukhin néven jött a világra. És a Metal Archives szerint nemrég távozott a csapatból, szóval megint kétfősre csökkent a létszám.
Persze a friss opuszon is akadnak session zenészek. A dobokat és a szólógitárt vendégmuzsikusok kezelik és Olesya Levina személyében egy hölgy is besegít ének fronton.
A banda logója is lecserélődött és a koncepció sem ugyanaz. A bemutatkozó anyag víz közeli látásmódja ezúttal kozmikussá duzzadt. Igen, az Űrben találjuk magunkat, a Földet veszélyeztető meteorit és lovecraft-i lények társaságában.
A Sea of Infinity zöld árnyalatokban pompázó bortója nekem speciel jobban tetszik, de az Alien Monolith God festménye is kifejező és beszédes.

Változások ide, vagy oda, a lényeg változatlan, azaz ismét a tőlük elvárható atmoszférikus doom/death hömpölyög itt 55 percen keresztül.
A dalok hosszával most sem spóroltak, az öt tételből négy 10 perc fölötti játékidővel bír. A kezdő The Nightmare Corpse-City of R'lyeh megadja az alaphangot. Lassan őrlő, súlyos doom/death riffek, szintis aláfestés, mély hörgés és heavy/avantgárd stílusú dallamos ének. Plusz egy kis női "ááááázás”, illetve férfi suttogás. Szó se róla, vokális téren nem mondható egysíkúnak az Alien Monolith God! A gitárszólók is igényesek, a stílusban megszokott, lassan építkező/burjánzó fajták, amik önmagukban is képesek az atmoszférateremtésre.
Csigatempójú (mily meglepő!) dob+basszusjátékkal indul a Prothetic Consciousness, majd a szépen beúszó effektezett gitár és simogató szinti az andalgás ígéretével kecsegtet, de keresztülhúzza számításainkat a hirtelen belépő hörgés. Aztán persze érkezik az ellenpont is, vagyis a tiszta ének. Ivan vokalizálása egyébként magas színvonalú, talán még a Candlemass-be is befért volna, amikor énekes gondokkal küszködtek Edlingék…
A nóta közepe táján hallhatunk egy kis space-es intermezzót, ha már a sztori az, ami.
Majd’ negyed órán át vonszolja magát a címadó monstrum. Hallgatása közben az ember már-már könyörög azért, hogy csapódjon be a Földbe az az ominózus meteorit. Legalább világunkkal egyetemben a dalnak is vége lenne…
Félreértés ne essék, a nóta maga jó! Csak ezzel a sebességgel és a belőle áradó hangulattal nem épp vidám gondolatokat ültet az agyunkba.
A középrésze ennek a számnak is szomorúan szép.
A maradék két tétel is hasonló szellemben fogant, ki hinné, nem mennek át egyikben sem thrash, vagy épp speed metalba.

Ugyanazzal az érzéssel zárom ezt az ismertetőt, mint az előző opuszukét. Az Alien Monolith God-ot sem tudom mindig teljes mértékben élvezni, de elismerni bármikor!
Ezért a pontszám is marad hétésfél.

Author: oldboy

Review
R.U.M. Zine
03.07.2015

MARE INFINITUM je hudební těleso skládající se pouze ze tří hudebníků, pochází z Moskvy a na svém kontě má prozatím jedno album s názvem „Sea of Infinity“, které vyšlo před čtyřmi lety taktéž u Solitude Productions. Na oko by se tedy sice může zdát, že jsou pánové na scéně takřka za nováčky, ale není tomu tak Všichni zúčastnění mají hned několik zajímavých štací za sebou, ovšem nyní nastal čas primárně pro MARE INFINITUM. Ještě než se však pustím do detailnějšího rozboru aktuálního díla „Alien Monolith God“, zaměřím se na ne úplně časté rozdělení uměleckých pravomocí v rámci uskupení.

Veškerá hudba (s výjimkou bicích), jenž byla na tomto kotoučku napsána a složena, vychází z nástrojů Georgiye Bykova (ex-WHO DIES IN SIBERIAN SLUSH). Texty, hluboký hlasový „hrobor“… to jsou naopak prostředky Andreje Karpuhina, kterého ovšem v dostatečné míře doplňuje čistý (místy až powermetalový) přednes Ivana Guskova a své si zde odzpívala i hostující pěvkyně Olesya Levina. A protože je „Alien Monolith God“ dílem příběhovým, chcete-li koncepčním, ztvárňují jednotlivé individuality hned několik rolí, neboť jak pestrý je vesmír, tak stejnou měrou je barevná i hudba MARE INFINITUM. Ta vychází z lůna doom-death metalu, ale zároveň je v ní nasekána spousta prvků odjinud, ostatně čeští posluchači si jistě rádi vzpomenou na klenot tuzemské doom líhně „In Memories“ od severomoravských R.E.T., jež také využili kořenů NWBHM a postavili na nich slovutný doommetalový chrám.

S MARE INFINITUM je to na „Alien Nonolith God“ obdobně, přestože Rusové jsou ve svém vyprávění ještě mnohem temnější, víceméně se drží pomalosti a zároveň se nesnaží šokovat megalomansky pojatými melodiemi. To spíše síla atmosféry má za následek onu krajní návykovost, vystrkující drápy snad ze všech doomových zahrad, jaké si lze dnes představit.. Jediné, co bych zde oželel, to jsou místy zbytečně vysoké hlasové vzlety pana Guskova, ovšem Mare Infinitumvzhledem k tomu, že se na albu střídá hned několik hlasů (nemluvě o hlasových polohách), neberu tuhle záležitost jako extra velký neduh, který by mě od poslechu odrazoval (také je to otázka vkusu, mně osobně kupříkladu baví growling Mr. Andreje, především pro jeho vzorové frázování a samozřejmě hlasovou hloubku).

Album je navíc vystavěno jakýmsi „pyramidovým způsobem“, což znamená, že každá následující skladba je lepší než ta předchozí, avšak už při třetí titulce „Alien Monolith God“ ve mně rezonuje nadšení, neboť právě na tomto místě se MARE INFINITUM odhodlali k hlubšímu experimentování a samotnou skladbu okořenili hned několika skvostnými intermezzy, jež nemají daleko k branám art rocku. Ovšem naprosto kolosální postavení má na tomto počinu závěrečný hymnus „The Sun That Harasses My Solitude“, ve kterém se spolčili snad všichni vesmírní démoni doommetalových galaxií. Hutný zvuk kytar, nádherné zbarvené klávesy, evokace prolétajících komet, uvěřitelné a přirozené sbory a v neposlední řadě „něco jako refrén“ – odříkávání posledních slov apokalypsy… nádhera, pozlatit ruce umělcům za tenhle song!

„Alien Monolith God“ je album v rámci žánru tradiční i netradiční zároveň. MARE INFINITUM však se svou hudbou nakládají podle svého nejlepšího úsudku a rozhodně pro ně hraje skladatelský um a dostatečná fantazie pro vytváření doomových kompozic. Kvalitních kapel je po celé naší planetě hafo, ovšem chci věřit tomu, že druhá řadovka od těchto borců z Moskvy nezapadne a velké většině posluchačů udělá radost. Existuje hned několik zásadních důvodu, proč se k „Alien Monolith God“ opětovně vracet. Žádná pompéznost ani načinčanost s ohledem na zalíbení se někomu, pouze tradiční tok skvostně pojatého doom-death metalu s mnoha zákoutími.

Author: all