Mare Infinitum - Alien Monolith God (CD) Digipak

funeral death doom metal, Solitude Productions, Solitude Productions
500.00 Р

Digi CD

Price in points: 1000 points
SP. 101-15D x
Out of stock

We (Solitude Productions) will add your email address to a special mailing list for this product. Once the product is in stock, you’ll get an email about it automatically, and your email address will be removed from the product’s mailing list.

The data will be visible to some members of our staff. If you’d like to have your personal data removed, send an email to store@solitude-prod.com.

If you believe that your personal data has been misused, you have the right to lodge a complaint with a supervisory authority. We’re obliged by EU General Data Protection Regulation to let you know about this right; we don’t actually intend to misuse your data.

Add to wish list Add to comparison list
The second full-length album of the Mare Infinitum project titled «Alien Monolith God» invites you to a new journey through the endless sea. The musical material of the album is a logical continuation of the debut release «Sea Of Infinity» and includes 55 minutes of high-quality doom death metal. The crew of the Mare Infinitum ship will exalt you to the space heights, where a massive meteorite attack threatens to eliminate every living being on the surface of planet Earth, and then sank into the dark Lovecraftian depths where unknown Cthulhian creatures plunge you into the abyss of an imminent terror. The first 100 copies of the album come as a strictly limited edition digipack!

Tracklist:
1 The Nightmare Corpse-City Of R’lyeh 10:21
2 Prosthetic Consciousness 11:15
3 Alien Monolith God 14:21
4 Beholding The Unseen Chapter II 8:13
5 The Sun That Harasses My Solitude 11:21

Artist:
Mare Infinitum
Artist Country:
Russia
Album Year:
2015
Title:
Alien Monolith God
Style:
funeral death doom metal
Format:
CD
Type:
CD Album
Package:
Digipak
Label:
Solitude Productions
Cat No:
SP. 101-15D
Release Year:
2015
Barcode:
4 627080 610859
Country Of Manufacture:
Russia
Review
http://vs-baronin.livejournal.com
27.11.2016

Стилистика московской группы (или всё же проекта?) Mare Infinitum описывается в профильных СМИ как «атмосферный дум-дес». И если не углубляться в предмет, а ограничиться формальными признаками и поверхностным прослушиванием материала, то именно так дело и обстоит. Однако стиль коллектива не может быть описан столь однобоко… Тем более, что «Alien Monolith God» несколько отличается от дебютного альбома «Sea Of Infinity» (2011) – причём отличается в более изысканную, как это ни дико звучит для иного «гражданского» слушателя, сторону. Вернее всего будет сказать, что стилистика Mare Infinitum от синтеза экстремальных субстилей в беспримесном виде эволюционировала в сторону, выразимся так, ритуальной музыки как потока сознания металлиста-бруталиста. Все формальные признаки дум-деса налицо: апокалипсически низкий темп композиций (американцы Winter должны почувствовать себя уязвлёнными), их преизрядный хронометраж и, конечно, зверский вокал Андрея Карпухина. Вместе с тем аранжировки пьес, составляющих «Alien Monolith God», отнюдь не одномерны и весьма изобретательны – на ум приходит обычно не применяемый к брутальным альбомам термин «кинематографичность». Начнём с очевидного – редкие «космические» клавишные партии, напоминающие о норвежцах Arcturus, а также крайне изобретательная работа гитариста Георгия Быкова с прямо-таки миллионом обработок выводят аранжировки материала в иное измерение – измерение прогрессивного рока. Предельно брутального, но именно прогрессивного. А контрастные вокальные партии дуэта Андрея и «чистого» вокалиста Ивана Гуськова (экс-Hunters) добавляют и монументальности, и занимательности материалу, а также провоцируют на сравнения современного творчества Mare Infinitum с наследием зрелых Therion. Альбом в целом – это монументальный музыкальный лабиринт, будто бы построенной неизвестной цивилизацией, то ли давно исчезнувшей, то ли такой, с которой нам только еще предстоит осуществить контакт. И ничто лучше не иллюстрирует подобное смелое описание, нежели завершающая альбома пьеса «The Sun That Harasses My Solitude» с её трагическим вступлением для прямо-таки замороженного в глубоком космосе сэмплерного рояля. Да, «Alien Monolith God» – это редкий альбом, на котором брутальность совмещена с драматичностью и сложностью музыкального материала, и который легко разрушает представления иных экспертов о том, что вся экстремальная музыка создается для недоразвитых дураков. Имеющий уши и интеллект да услышит.
Review
Pavillon 666
8.5/10
13.11.2016

Vous aimez la musique qui vient du froid ? La Russie et les pays de l'Est en général sont passés maîtres dans le doom. Avec un label important pour les soutenir, SOLITUDE PROD, les groupes se sont développés de manière importante. C'est un gain considérable pour la scène metal car ce style n'est pas des plus représentés par les labels. C'est une correction importante apportée par ce label spécialisé. Les découvertes à y faire sont nombreuses. C'est ainsi que nous pouvons aujourd'hui avoir accès à un catalogue important où l'on retrouve désormais MARE INFINITUM et son deuxième album, « Alien Monolith God » paru en 2015.

Avec une production à toute épreuve, ces moscovites nous proposent une musique dont les influences viennent du doom mais ne se limitent pas à ça. Dès l'écoute de « The Nightmare Corpse – City of R'Lyeh », on comprend que MARE INFINITUM a des inspirations plus larges. Le chant clair rappelle quelque peu celui de CANDLEMASS. Mais il est complété par une voix gutturale des plus profondes. Le duo de voix fonctionne à merveille. Cela permet une alternance d'ambiances et d'éviter certains gimmicks bien répandus dans ce milieu. Cela n'empêche d'ailleurs nullement le groupe d'en imposer quand il le faut comme sur « Prosthetic Consciousness » et ses ambiances pesantes. Cette lenteur et cette lourdeur sont indispensables musicalement mais en venant la contraster par quelques arrangements bien sentis, quelques mélodies guitares et du chant clair, on arrive à une ambiance qui donne à ce groupe une nouvelle hauteur. Sans ça, ce titre aurait été un hymne à la lenteur et au dépouillement. Ce groupe arrive à dépasser ses pairs et à repousser les limites du genre en lui apportant de nouvelles thématiques. Ainsi le morceau « Alien Monolith God » ou « The Beholding Unseen » n'auront pas fini de vous plonger dans les méandres de votre âme et si vous êtes un tantinet sensible à ses parties les plus sombres mais toujours avec une touche lumineuse ponctuelle et bien sentie. Il n'y a que 5 titres sur ce disque mais comme toujours ce sont des titres très longs, dépassant sans problème les 10 minutes à l'exception de « The Beholding Unseen ». La conclusion se fait avec « The Sun That Harasses My Solitude » et ses 11 minutes écrasantes, dans le bon sens du terme.

Il y a toujours de bons groupes à découvrir, même dans un style qui nous apparaît souvent comme marginal. Le doom n'est pas un genre qui se soucie des modes et des tendances et c'est bien ainsi. C'est un mouvement qu'il faut aller chercher mais qui regorge de groupes à toute épreuve, très bien construits et très inspirés. Cette fin d'année et l'hiver qui arrive sont propices à cela alors n'hésitez pas à faire cette démarche, vous ne le regretterez pas.

Author: Chart
Review
Atmosfear #17
7/10

Название и обложка нового диска MARE INFINITUM ненавязчиво напоминают про космос, “чужих” и прочих НЛО. В музыкальном же плане всё осталось без изменений по сравнению с их дебютником "Sea of Infinity" (2011). Всё тот же медленный и тягучий doom/death metal в лучших традициях жанра. Записывали “Alien Monolith God” всё те же люди: вокалист A.K. iEezor (COMATOSE VIGIL, ABSTRACT SPIRIT), гитарист Homer (ex-WHO DIES IN SIBERIAN SLUSH) и Иван Гуськов (DAYS OF OUR MUTATION), который отвечал за чистые партии вокала. В остальном же картина знакомая нам ещё по прошлому релизу. Мрачно, тяжёло, атмосферно. Любители данного жанра наверняка оценят.

Author: CS
Review
Evilized

Nach der Veröffentlichung von “SEA OF INFINITY“ vor fünf Jahren war es erstmal eine ganze Weile lang ziemlich still um die Herrschaften von MARE INFINITUM aus Russland, die ja bekanntlich zum Teil noch in weiteren Kapellen wie ABSTRACT SPIRIT, HUNTERS oder WHO DIES IN SIBERIAN SLUSH tätig sind und dementsprechend in der Zwischenzeit noch anderen Verpflichtungen nachzugehen hatten. Nun liegt allerdings mit “ALIEN MONOLITH GOD“ endlich der langerwartet Nachfolger des soliden Debüts vor, der ebenfalls von Solitude Productions verwirklicht wurde.

Wurde das düstere Erstlingswerk noch von einem ebenso schlichten wie stimmungsvollen Gemälde aus der Feder von Igor Burlakov geziert, entpuppt sich das Artwork von “ALIEN MONOLITH GOD“ als reichlich uninspirierte Photoshopszenerie, die mit mit ihren grellen Farbtönen eher an kitschigen Progressive Rock als an massiven Funeral Doom Metal erinnert. Es ist wirklich schade zu sehen, dass dieser Schritt in Richtung digitaler Gestaltung offenbar bei immer mehr Bands regen Anklang findet.

Deutlich frischer und dynamischer

Auf rein musikalischer Ebene hat sich bei MARE INFINITUM ebenfalls einiges getan, wenngleich die Entwicklung hier keinesfalls derart negativ ausfällt. Lediglich wahre Puristen des Genres, die Platten wie “STREAM FROM THE HEAVENS“ oder “STORMCROWFLEET“ auf Grund ihres rohen und minimalistischen Sounds verehren, könnten von den neuen Tracks leicht enttäuscht werden. Die aus Moskau stammende Truppe geht auf ihrem zweiten Langspieler nämlich deutlich frischer und dynamischer ans Werk als zuvor. Hierfür ist nicht nur die wesentlich kraftvollere Produktion des Albums verantwortlich, experimentieren die fünf Herren um Ivan Guskov doch ebenfalls freizügiger mit verschiedenen Klangeffekten und gesanglichen Variationen, die aus häufigen Wechseln zwischen tiefen Growls und klar vorgetragenen Passagen bestehen, wobei in einigen Songs erneut weibliche Vocals eingestreut werden. Zugegeben, im fast viertelstündigen Titeltrack erweisen sich diese gegen Ende im Zusammenspiel mit locker-luftigen Leads als etwas zu positiv und lebensbejahend, sodass sich dieses Stück ein wenig mit den übrigen Kompositionen beißt. Die mit Abstand beste Figur machen MARE INFINITUM ohnehin in “The Nightmare Corpse-City Of R’lyeh“, “Prothetic Consciousness“ und “Beholding The Unseen Chapter II“, besinnen sich die Russen hier doch auf den klassischen Funeral Doom Metal und erschaffen mächtige Riffkonstrukte, die sich zwar von filigranen Melodien und kurzen orchestralen Arrangements durchzogen zeigen, sich allerdings dennoch unaufhaltsam und bedrohlichen ihren Weg vorwärts bahnen.

Es ist völlig klar, dass MARE INFINITUM nicht annähernd in der gleichen Liga wie EVOKEN, OPHIS oder SHAPE OF DISPAIR spielen, besitzt das Material hierfür noch zu wenig Eigenständigkeit und driftet zu oft in Momente der Monotonie ab. Dennoch hebt sich “ALIEN MONOLITH GOD“ zumindest dezent von den zahlreichen übrigen Werken russischer Kollegen ab, von denen es wahrlich genug gibt.

Author: Urkraft
Review
Puro Ruido
29.01.2016

Sí, son Rusos y tocan Doom Metal. Y sí, los edita Solitude Productions. Últimamente, esta ecuación resulta fácil de hacer gracias a, por un lado, el gran crecimiento de este estilo (el Doom Metal) en Rusia, con bandas que demuestran tener un nivel parejo y alto en la mayoría de los casos con los que me encontré. Pero, por otro lado, el hecho de contar con un sello tan bueno como Solitude Productions facilita las cosas para que dicho género se propague como una peste incontenible. Mas, lo más importante aquí es esto: Solitude Productions te asegura un nivel de calidad que, hasta la fecha, jamás bajó de la categoría BUENO. En todo caso, sus lanzamientos merecen esa clasificación y mejores aun. Mare Infinitum no son la excepción a la regla y prometen ser una banda de primera línea en el mundo del Doom Metal.
"Alien Monolith God" (¡por favor! ¡qué buen título para un disco!) es el segundo disco de la banda de Moscú y, a mi parecer, supera a su antecesor (un buen disco llamado "Sea of Infinity"), además de ser una estupenda continuación de aquella muy interesante placa. Ya de entrada, con esa fabulosa creación llamada "The Nightmare Corpse-City of R'lyeh", la calidad de estos individuos queda expuesta a través de acordes lánguidos que sirven de soporte para punteos preciosistas, una base ultra-lenta que orada el alma y las voces, aspecto destacado en dicha pieza, pasando del growl monstruoso a entonaciones limpias y celestiales que ponen la piel de gallina; no se puede empezar un disco de mejor manera, sinceramente. Y sí, Lovecraft está presente en la imaginación y creación de los rusos, algo que provoca que la densidad en la atmósfera sea claramente perceptible, induciendo al oyente a entregarse al sofocante y placentero viaje que Mare Infinitum proponen por extraños y lejanos parajes. Como bien dice la gacetilla de prensa, "Alien Monolith God" es un mar infinito, mas, ese mar está lejos de nuestra terrenal realidad. Mare Infinitum toman su inspiración de otras realidades, invisibles para los ojos mundanos, irreales para las mentes apegadas a lo cotidiano.Es por eso que cada una de las partes que componen esta muy buena obra, invitan al oyente a sopesar la chance de huir de lo mundano para adentrarse en un Universo tan vasto como negro, asfixiante, desolador, pero imponente en su inmensidad y magnético en su belleza.
Doom Death, Funeral Doom, los senderos más sombríos de un género sombrío, las formas más brutales y dolorosas de un estilo que nació para ser sombrío, doloroso y brutal. Mare Infinitum aprendieron cada lección, cada experiencia ha sido aprehendida por los rusos para luego, pasándola por el filtro que se impone desde la identidad del grupo, convertirla en música. Música que no es para cualquiera, música que obliga al oyente a estar dispuesto a abandonar nuestro mundo para encontrarse rodeado de construcciones ciclópeas, de realidades ajenas al conocimiento humano convencional, de horrores que tal vez lo sean para nosotros, pero que podrían no serlo en la dimensión en donde transcurre toda esta obra en cuestión.
Rusia, Doom Metal, una buena banda, un buen disco. Todo esto se me está haciendo muy familiar. Celebro que así sea.
Review
Doom-Metal.com
10/10
23.01.2016

When Solitude Productions puts out a new release, I'd like to think that fans of the darker doom element pay attention. Especially when that release happens to be Mare Infinitum's follow up to 2011's Sea Of Infinity. For myself (and presumably many others), this was a much anticipated album of 2015, and rightfully so; it's an outright doom masterpiece.

Recently, a friend and I were discussing the curse of the dreaded "sophomore slump"; where a band's second release ends up being so inferior in artistic ingenuity to their masterful debut that they fail to ever recover from the shame of that subpar output. However, this phenomenon, thankfully, occurs much less often these days. This could be in part to bands being allotted more time between releases to fine tune their songs. The requirement of putting a full-length album out every 6 months to a year has now become every 2-3 years (sometimes even longer). Or it could simply be the case that the bands and producers in the current metal scene have their act together. With Mare Infinitum able to boast a studio and live lineup consisting of members of Who Dies In Siberian Slush, Comatose Vigil and Abstract Spirit, we can expect good things.

While a slight departure from their mostly Funeral Doom based debut, Mare Infinitum's Alien Monolith God stands alone as one of the most powerful pieces of Atmospheric Doom/Death in the last few years. Guest vocalist, Ivan Guskov rejoins the band, this time as a full-fledged member. Guskov brings a strong Power Metal style that is reminiscent of Into Eternity without the higher, soaring vocals. I'm even reminded somewhat of Rob Halford's mid-range. The contrast of Gustov's cleans with A. K. iEzor's growls works extremely well. iEzor (Andrey Karpukhin of Comatose Vigil fame), could very well be one of, if not the best Funeral and Doom/Death vocalists around. His lows are not only deep and guttural, but smooth and articulated to a degree that I find astounding. Pairing these two powerful voices was a move in the right direction for the development of the band's unique and personal sound.

But of course, the musical prowess does not end with the vocals. Homer (Georgiy Bykov formerly of Who Dies In Siberian Slush) ensures that the overall musicianship of the album remains impeccable. The guitar work is top-notch; having a clear yet thick tone that provides pounding “head banging” riffs one minute and smooth, trance provoking melodies the next. The drums are a solid timekeeper throughout with minimal yet strategically placed technical nuances. From the opening riff of the Lovecraft inspired “The Nightmare Corpse-City of R'lyeh” to the final passages of “The Sun That Harasses My Solitude”, we are assaulted with sonic waves of well executed compositions. Rich soundscapes of atmosphere and emotion encase us in an aura of pure cosmic serenity. Long, drawn out instrumental pieces abound. Yet the album ceases to lose momentum, as it becomes immediately obvious that these musicians wrote and arranged every note with serious intention.

Alien Monolith God is not only a superb creation and a must have for any Doom aficionado, but it also has the potential of becoming an instant classic. After all, the cover art depicts an enormous asteroid colliding with the earth, which is exactly what it's like to experience this album. Of all the great releases of 2015, Mare Infinitum should easily be in the top ten. This, my fellow doomsters, is a work of pristine and epic proportions.

Doom on!

Author: Chris Hood
Review
Femforgacs
7.5/10
12.07.2015

Minél több időt tölt el az ember a "szakmában”, annál gyakrabban szembesül azzal, hogy nini, ennek a zenekarnak az előző (sőt néha az azt megelőző) lemezéről is ő írt.
Velem is többször előfordult már ez a szitu.
Az orosz Mare Infinitum 2011-es bemutatkozó korongja anno nálam landolt, és lám, a pár hónapja megjelent folytatás is hozzám került.
Ha gyorsan meg akarnám úszni ezt a recenziót, akkor azt mondanám, hogy olvassátok el a Sea of Infinity-ről írt ismertetőmet, mert kb. ugyanaz hallható az Alien Monolith God-on is.
De szerencsére (vagy sajnos :D) nem vagyok az a megúszós fajta, úgyhogy belekezdek egy nem túl hosszúnak ígérkező fejtegetésbe!

A debüthöz képest történtek változások. Kezdetben még arctalan volt a formáció, nem volt elérhető róluk fotó és álnéven nyomult a két agytröszt. A második albumot viszont már hármasban készítették el, csatlakozott hozzájuk a korábban csak vendégként tevékenykedő, tiszta ének felelős Ivan Guskov. És kiderült, hogy Homer polgári neve Georgiy Bykov, míg A.K. iEzor Andrey Karpukhin néven jött a világra. És a Metal Archives szerint nemrég távozott a csapatból, szóval megint kétfősre csökkent a létszám.
Persze a friss opuszon is akadnak session zenészek. A dobokat és a szólógitárt vendégmuzsikusok kezelik és Olesya Levina személyében egy hölgy is besegít ének fronton.
A banda logója is lecserélődött és a koncepció sem ugyanaz. A bemutatkozó anyag víz közeli látásmódja ezúttal kozmikussá duzzadt. Igen, az Űrben találjuk magunkat, a Földet veszélyeztető meteorit és lovecraft-i lények társaságában.
A Sea of Infinity zöld árnyalatokban pompázó bortója nekem speciel jobban tetszik, de az Alien Monolith God festménye is kifejező és beszédes.

Változások ide, vagy oda, a lényeg változatlan, azaz ismét a tőlük elvárható atmoszférikus doom/death hömpölyög itt 55 percen keresztül.
A dalok hosszával most sem spóroltak, az öt tételből négy 10 perc fölötti játékidővel bír. A kezdő The Nightmare Corpse-City of R'lyeh megadja az alaphangot. Lassan őrlő, súlyos doom/death riffek, szintis aláfestés, mély hörgés és heavy/avantgárd stílusú dallamos ének. Plusz egy kis női "ááááázás”, illetve férfi suttogás. Szó se róla, vokális téren nem mondható egysíkúnak az Alien Monolith God! A gitárszólók is igényesek, a stílusban megszokott, lassan építkező/burjánzó fajták, amik önmagukban is képesek az atmoszférateremtésre.
Csigatempójú (mily meglepő!) dob+basszusjátékkal indul a Prothetic Consciousness, majd a szépen beúszó effektezett gitár és simogató szinti az andalgás ígéretével kecsegtet, de keresztülhúzza számításainkat a hirtelen belépő hörgés. Aztán persze érkezik az ellenpont is, vagyis a tiszta ének. Ivan vokalizálása egyébként magas színvonalú, talán még a Candlemass-be is befért volna, amikor énekes gondokkal küszködtek Edlingék…
A nóta közepe táján hallhatunk egy kis space-es intermezzót, ha már a sztori az, ami.
Majd’ negyed órán át vonszolja magát a címadó monstrum. Hallgatása közben az ember már-már könyörög azért, hogy csapódjon be a Földbe az az ominózus meteorit. Legalább világunkkal egyetemben a dalnak is vége lenne…
Félreértés ne essék, a nóta maga jó! Csak ezzel a sebességgel és a belőle áradó hangulattal nem épp vidám gondolatokat ültet az agyunkba.
A középrésze ennek a számnak is szomorúan szép.
A maradék két tétel is hasonló szellemben fogant, ki hinné, nem mennek át egyikben sem thrash, vagy épp speed metalba.

Ugyanazzal az érzéssel zárom ezt az ismertetőt, mint az előző opuszukét. Az Alien Monolith God-ot sem tudom mindig teljes mértékben élvezni, de elismerni bármikor!
Ezért a pontszám is marad hétésfél.

Author: oldboy
Review
Hammerworld
8/10

A Solitude Productions-nek köszönhetôen módunk van betekintést nyerni az oroszországi doom metal színtérbe, és a kiadó áldozatos munkája révén számos tehetséges alkotót ismerhettünk meg az elmúlt években. Az olyan csapatok, mint az Abstract Spirit, a Septic Mind vagy a Comatose Vigil, a nemzetközi mezôny élvonalába tartoznak, ezen bandák kreativitása igazán figyelemre méltó. A Mare Infinitum szintén ezt a tábort erôsíti. Az élôben a színtérhez tartozó más bandák zenészeivel színpadra álló Mare Infinitum második lemeze, az Alien Monolith God mögött hasonló zenei koncepciót vélek felfedezni, mint a Septic Mind tavalyi albumán, legalábbis a hozzáállást tekintve. Mindkét csapat kiindulópontként értelmezi a funeral doom irányzatot: nem pusztán stílusgyakorlatokat gyártanak, hanem rugalmasan kezelik a mûfaj kereteit, sôt nem tartják bûnnekannak átlépését. Az idén áprilisban megjelent Mare Infinitum CD-n ez a felfogás külö- nösen szembetûnô. Ami egyértelmûen doomos, az a lassú tempók megléte. Azonban ez csupán a sebesség kérdése, ezt a bázist az oroszok megpróbálták minél monumentálisabb építménynyel felékesíteni. Akár progresszív doomnak is nevezhetném az anyagot – miként a tavaly Septic Mindot –, ugyanis az öt szerzemény egy hosszú, epikus utazásra viszi el a hallgatót. Zeneileg is komoly dolgokat mutat be a csapat, hosszas instrumentális részeket hallhatunk lassú riffekkel, elôtérben lévô billentyûs játékkal, akusztikus betétekkel, effektekkel, azonban ének terén már sokkal ritkább az elôrelépés egy efféle zenekarnál. Itt pedig éppen ez történt. A szokásos mély hörgések száma lecsökkent, és egy olyasfajta dallamos ének vette át a fôszerepet, ami akár aFates Warningba is beférne. Magas fekvésû, de nem bántóan visítozós ének szövi át a 10 perc fölötti tételeket, és Ivan Guskov több emlékezetes, fülbemászó dallammal is emeli az album fényét, nívóját. Néha kissé talán melodramatikusabb a zene a kelleténél, ennek a mértéke sem zavaró, sokkal inkább feltûnô az anyag igazán zenei, néha klasszikus mûvekre emlékeztetô színvonala, hangulata. Az igényesség nem kérdéses, remélhetôleg a fejlôdési ív tovább emelkedik a következô kiadványokon.

Author: M.P.
Review
R.U.M. Zine
03.07.2015

MARE INFINITUM je hudební těleso skládající se pouze ze tří hudebníků, pochází z Moskvy a na svém kontě má prozatím jedno album s názvem „Sea of Infinity“, které vyšlo před čtyřmi lety taktéž u Solitude Productions. Na oko by se tedy sice může zdát, že jsou pánové na scéně takřka za nováčky, ale není tomu tak Všichni zúčastnění mají hned několik zajímavých štací za sebou, ovšem nyní nastal čas primárně pro MARE INFINITUM. Ještě než se však pustím do detailnějšího rozboru aktuálního díla „Alien Monolith God“, zaměřím se na ne úplně časté rozdělení uměleckých pravomocí v rámci uskupení.

Veškerá hudba (s výjimkou bicích), jenž byla na tomto kotoučku napsána a složena, vychází z nástrojů Georgiye Bykova (ex-WHO DIES IN SIBERIAN SLUSH). Texty, hluboký hlasový „hrobor“… to jsou naopak prostředky Andreje Karpuhina, kterého ovšem v dostatečné míře doplňuje čistý (místy až powermetalový) přednes Ivana Guskova a své si zde odzpívala i hostující pěvkyně Olesya Levina. A protože je „Alien Monolith God“ dílem příběhovým, chcete-li koncepčním, ztvárňují jednotlivé individuality hned několik rolí, neboť jak pestrý je vesmír, tak stejnou měrou je barevná i hudba MARE INFINITUM. Ta vychází z lůna doom-death metalu, ale zároveň je v ní nasekána spousta prvků odjinud, ostatně čeští posluchači si jistě rádi vzpomenou na klenot tuzemské doom líhně „In Memories“ od severomoravských R.E.T., jež také využili kořenů NWBHM a postavili na nich slovutný doommetalový chrám.

S MARE INFINITUM je to na „Alien Nonolith God“ obdobně, přestože Rusové jsou ve svém vyprávění ještě mnohem temnější, víceméně se drží pomalosti a zároveň se nesnaží šokovat megalomansky pojatými melodiemi. To spíše síla atmosféry má za následek onu krajní návykovost, vystrkující drápy snad ze všech doomových zahrad, jaké si lze dnes představit.. Jediné, co bych zde oželel, to jsou místy zbytečně vysoké hlasové vzlety pana Guskova, ovšem Mare Infinitumvzhledem k tomu, že se na albu střídá hned několik hlasů (nemluvě o hlasových polohách), neberu tuhle záležitost jako extra velký neduh, který by mě od poslechu odrazoval (také je to otázka vkusu, mně osobně kupříkladu baví growling Mr. Andreje, především pro jeho vzorové frázování a samozřejmě hlasovou hloubku).

Album je navíc vystavěno jakýmsi „pyramidovým způsobem“, což znamená, že každá následující skladba je lepší než ta předchozí, avšak už při třetí titulce „Alien Monolith God“ ve mně rezonuje nadšení, neboť právě na tomto místě se MARE INFINITUM odhodlali k hlubšímu experimentování a samotnou skladbu okořenili hned několika skvostnými intermezzy, jež nemají daleko k branám art rocku. Ovšem naprosto kolosální postavení má na tomto počinu závěrečný hymnus „The Sun That Harasses My Solitude“, ve kterém se spolčili snad všichni vesmírní démoni doommetalových galaxií. Hutný zvuk kytar, nádherné zbarvené klávesy, evokace prolétajících komet, uvěřitelné a přirozené sbory a v neposlední řadě „něco jako refrén“ – odříkávání posledních slov apokalypsy… nádhera, pozlatit ruce umělcům za tenhle song!

„Alien Monolith God“ je album v rámci žánru tradiční i netradiční zároveň. MARE INFINITUM však se svou hudbou nakládají podle svého nejlepšího úsudku a rozhodně pro ně hraje skladatelský um a dostatečná fantazie pro vytváření doomových kompozic. Kvalitních kapel je po celé naší planetě hafo, ovšem chci věřit tomu, že druhá řadovka od těchto borců z Moskvy nezapadne a velké většině posluchačů udělá radost. Existuje hned několik zásadních důvodu, proč se k „Alien Monolith God“ opětovně vracet. Žádná pompéznost ani načinčanost s ohledem na zalíbení se někomu, pouze tradiční tok skvostně pojatého doom-death metalu s mnoha zákoutími.

Author: all
Review
Ave Noctum
7.5/10
05.07.2015

Candlemass forever tainted my view of doom metal with a style that was as much bred from powerful (rather than power) 1980s metal as it was classic 70s doom. An ultra-melodic, hyper-doom style all of its own that I now realise spoilt me rotten as I soaked up every ecstatic note of Nightfall, Ancient Dreams and anything else on which Messiah Marcolin had breathed his no-doubt beer-soaked breath. For that I make no apology and would still be rifling through the ‘C’ section of my music collection if my house were burning to the ground at this very moment. Only much later did I refine my tastes (marginally) with the vague realisation that life, and the Messiah, might one day pass me by.

But even now, as I search for that 15 year-old high once more, I dared to hope that the flood of doom and doom death releases coming out of Russia right now might actually produce a Candlemass methadone like that the seemingly infinite number of Russian doom obsessives working away on an infinite number of down-tuned amplified musical instruments. Mare Infinitum are no such clone, and all for the most positive reasons I am glad to reveal. However, they are impressively imbued with a spirit that will lighten the day of any Candlemass junkie.

Mare Infinitum, here with their second album after 2011’s Sea of Infinity, are a doom-death band with an ear for grand, sweeping musical statements and sludgy funeral trawls. The clumsily named Alien Monolith God fortunately gets better from the moment you stop reading the title and as soon as the first track kicks off. The operatic swell of The Nightmare Corpse City of R’lyeh feels like a tribute to that old Candlemass melody before giving way to a much darker, resonating, doom death crawl halfway through that plumbs depths of pure, dark, tolling doom that I’m pretty sure Leif et al never quite managed to reach. And if you think that sounds mouth-watering then wait for the wailing female vocals which arrive at the track’s peak to tip things over the edge. The final flurry brings all the elements together into a final trudging death doom cacophony and in 10 minutes provides a good enough reason to check this out in itself.

The second track stands out for its rigid, discordant refusal to give up the deep death elements of Mare Infinitum’s sound. It’s perhaps the only track that I felt was a bit laboured and could perhaps even have done with a bit of a trim. The third track initially threatens to do the same but it slowly and almost reluctantly begins to wind itself into one of those very infectious funeral doom-style musical build-ups that eventually turns into something hypnotising and exhilarating. The final two tracks are just as interesting, never really performing the same trick twice, and making this a nice adventure that makes Alien Monolith God an album worth a peek. Something I wasn’t quite expecting after the first flick through but like many decent albums it revealed itself in glimpses and only more fully after repeated listens.

An enjoyable experience all round from an album that is thoughtful with a valiant stab multi-faceted while never stepping too far out of classic doom and doom death territory. Lots of styles, including, yes, a nice thread of Candlemass, nicely packed into the five extended tracks. It sometimes borders on the unexcitingly funereal and perhaps could have done with a snip from the editors scissoring machine in one or two places. But at other times it soars upwards and outwards in totally unexpected ways. Worth a listen for the committed and the doom-death curious alike.

Author: Reverend Darkstanley
Write a review