Möse - Halfway To Nowhere (CD)

Review
Extreme-Metal
11.10.2009

Il y a une bête qui grogne là-bas… Je vous dis qu’il y a une bête qui grogne là-bas ! Comment ? Ah, c’est le chanteur de Möse. He ben…Ca promet ! Il ne m’attire pas beaucoup l’animal et, visiblement, il n’y a pas que lui. La musique qui entame ce cd ne m’encourage pas à écouter la suite de « Halfway To Nowhere ».

Autant sur le précédent split où je les avais chroniqués, j’avais pris le mauvais son et l’aspect underground pour excuser la formation, autant là, avec un album enregistré en studio, je ne peux pas prendre ces excuses. La musique est ce qu’elle est : linéaire, lourde (au sens gonflant du terme) et lassante. Les titres se ressemblent et, de « People Eat Dogs in China » à « Halfway To Nowhere », aucune note ne vient surprendre mon oreille qui flirte dangereusement avec l’ennui. D’une chanson à l’autre, on est toujours au même point, à part peut-être « I Sleep With Demons » où quelques riffs un peu plus expressifs sortent du lot et où l’identité du morceau semble plus forgée.
Je ne vous parle pas du chanteur qui n’a aucun effet sur moi. Le pauvre Karel Busschop s’arrache les cordes vocales pour rien car les lignes de chant ne ressortent pas du tout sur les différents titres. Tout cela a un côté brouillon, c’est regrettable…

En voyant la jaquette plutôt sympa, je m’attendais à quelque chose de plus élaboré et à un rendu final plus accrocheur. Je n’ai trouvé qu’ennui et manque de qualité au sein de cet album. Il va falloir que Möse arrête de grogner et fasse bien mieux pour attirer l’attention.

Author: Belgique

Review
Metalglory
5.5/10
10.08.2009

Was für ein Bandname – zumindest in deutschen Landen. Hoffentlich kommen die Jungs mal bei uns auf Tour, damit sie jemand aufklären kann, welch fatale Wirkung Konzertplakate mit ihrem Schriftzug in unseren Breiten haben könnten. Na ja, in Zeiten des Internet wird ihnen inzwischen wohl schon jemand gesteckt haben, was sie bei uns so anrichten können. Und so weit ist es nach Belgien ja auch nicht. Die Band bringt nach einer Single aus dem Jahre 2005 (erschien seiner Zeit auf Mösambique Records (!) ;-) und einer Split-CD mit Hog Mountin ihren ersten Longplayer auf den Markt. Der bietet recht eintönigen Doom Metal. Das ist in dieser Sparte ja erst einmal keine Kritik. Dennoch muss ich sagen, dass mir der wenig facettenreiche Sound der Band auf Dauer etwas langweilig erscheint. Punktuell betrachtet ist das schwere Riffing mit schönen Harmonien und fetten Akkorden nicht von schlechten Eltern. Die gesprochen / geschrieenen Vocals sind nicht so mein Ding. Wollen wir sie mal mit einem neutralen „dreckig und heavy“ bezeichnen. Trotzdem könnte man sich ruhig einen richtigen Sänger leisten. Dezente Sludge Einflüsse und häppchenweise Stoner Zitate lassen sich zwar nicht verleugnen. Doch insgesamt bewegt man sich eher in den düsteren Doom Gefilden der frühen Neunziger. Die Gitarren erreichen manchmal beinahe epische Ausmaße. Der Rest der Musik konterkariert diese Ansätze allerdings. Das heftige Drumming und der schwere Gesang platzieren die Belgier in einer eher finsteren Doom Ecke. Alles nicht so ganz leicht verdaulich. Spätestens beim Instrumental „Gläss“ dürften Nichteingeweihte alle Viere von sich strecken. Daher gibt es nur die gern ausgesprochene Empfehlung an die Genrefans. Als Anspieltipp können eigentlich die ersten fünf Nummern fungieren – die nehmen sich nicht viel. Mein Favorit ist dennoch der Titeltrack, der mit seinen mannigfaltigen Stimmungen für echte Unterhaltung sorgt und das Niveau der Scheibe deutlich hebt.

Einen kuriosen Weg nimmt die Veröffentlichung. Das Album erscheint über das russische Label Solitude Productions. Schaut bei denen ruhig mal rein. Oder auch auf http://www.doom-metal.ru/

Author: Christian

Review
Zwaremetalen
7/10
05.08.2009

Sludge, het genre waarin het trage en lompe geluid van gitaren en zangers die in hun leven teveel middelen hebben genomen waardoor hun stem als schuurpapier is gaan klinken overheerst. Heerlijk!

Ook het Belgische Möse dat sinds 2004 actief is, voldoet aan alle eisen die sludge maken tot wat het is. Als een logge olifant stampen ze de speakers uit en zanger Karel klinkt op z'n zachtst gezegd rauw en op z'n slechtst gezegd als een hoestende hyena. Maar dat hindert niet! De muziek is lekker, bij tijd en wijlen zelfs redelijk up-tempo voor sludge en lekker lomp.

Een leuke aanschaf voor de liefhebber, doch geen plaat die uitblinkt in originaliteit op riffgebied. Persoonlijk hoogtepunt vond ik Glass, het instrumentale nummer waarop de heren me in Pelican-sferen brachten en dat met een lengte van dertien minuten bijna episch te noemen valt.

Author: Maaike Brinkhof

Review
Shapeless Zine
7.5/10
August 2009

La parola inglese "sludge", il cui significato puт essere tradotto in italiano con "fanghiglia", "residui di scolo", e cosм via, viene ormai utilizzata correntemente per indicare un determinato sottogenere musicale. Ecco, in un dialetto fiammingo la traduzione di "sludge" и "möse". Ed и proprio Möse il nome del gruppo che sto presentando in questa recensione. Si tratta di una band di Gent, in Belgio, attiva dal 2004, e composta da membri dei Neuthrone e dei Three Plague Of Gentlemen.
Questro trio ha esordito col demo "Möse" nel 2005, presto seguito da uno split con gli americani Hog Mountin, pubblicato dalla PsycheDOOMelic Records.
Nel 2008 и stata la volta del primo album di questi belgi, ovvero l'oggetto di questa recensione, uscito sotto l'egida dell'ottima etichetta russa Solitude.
Nel 2009 i musicisti sono tornati sulla scena con uno split con i francesi Warkorpse, pubblicato dall'etichetta Addiction To War.
Dunque, ecco riassunta in pochi tratti essenziali la biografia dei Möse, la cui formazione consiste in David Stubbe alla batteria, Karel Busschop al basso, alla voce ed agli effetti, e Geoffrey Geroert alla chitarra.
"Halfway To Nowhere", il loro album d'esordio, и stato registrato allo studio CCR tra il febbraio ed il maggio del 2008. Steve Kuster partecipa come ospite, prestando la sua voce nei cori di una canzone.
La copertina del CD, in un colore scuro e plumbeo, ci mostra una strada che si perde all'orizzonte, sulla quale si stagliano le figure di tre persone. Un vero e proprio libretto non esiste, ma la copertina si apre a mo' di miniposter, rivelando una fotografia piщ nitida degli stessi tre individui, sempre in piedi in mezzo ad una strada. Che poi forse и un ponte, visto che il resto dell'artwork и decorato da fotografie di ponti.
"Halfway To Nowhere" и un disco lunghetto, della durata totale di 52 minuti circa, suddivisi in sette canzoni: "People Eats Dogs In China", "The Levee Will Break", "I Sleep With Demons", "Hijack", "Machines", "Glass" e, appunto, "Halfway To Nowhere".
Musicalmente, ci troviamo di fronte ad un ibrido tra le derive piщ estreme e particolari del doom ed il doom/sludge piщ classico, dove lo sludge non и che una delle tante influenze. Il nome del gruppo quindi non inganni piщ di tanto. L'influenza c'и, ma non и assolutamente dominante. La musica proposta dal gruppo и comunque fangosa, sudata, marcia e soffocante. Su questo non si puт certo rimproverare nulla ai ragazzi di Gent. Perт lo stile и davvero vario e personale, ed unisce tradizione e modernitа con uno spirito indipendente e, perchи no, interessante.
La Solitude и sempre molto attenta nel mettere sotto contratto dei gruppi, perciт deve aver rilevato anch'essa qualcosa di particolare nella proposta dei nostri. Ed in effetti qualcosa c'и, che magari non и cosм evidente durante i primi ascolti, ma che penetra a poco a poco sotto la pelle degli ascoltatori. Io stesso mi sono trovato ad alzare un sopraciglio, in segno di perplessitа, ascoltando la voce strana e sgradevole di Karel, ed i riffoni pesanti ma dopotutto prevedibili della chitarra. Poco per volta, perт, questo trio mi ha convinto. Insomma, qualcosa di affascinante c'и. Sono malati, molto malati, su questo non c'и dubbio. E riescono comunque a mantenere viva l'attenzione, nonostante le ritmiche lente ed i tempi estenuanti. Ad esempio, spesso e volentieri i Möse strizzano l'occhio al doom piщ cazzuto e marcio dei Cathedral, con tanto di vociare goffo del cantante, per poi prendere strade inattese e piщ moderne, di chiara estrazione stoner, per poi voltare le spalle alla sprovvista, e lanciarsi in lunghe meditazioni psichedeliche. Ecco, come il lettore potrа notare, non c'и nulla di nuovo nella musica dei nostri, ma tutto и chiaramente mescolato, cosм da dar vita ad un cocktail torbido ma gustosissimo. Ecco che quindi nella loro ricetta, oltre ai giа citati Cathedral, possiamo avvertire un retrogusto dei Kyuss piщ psichedelici, degli Electric Wizard, un pizzico di Crowbar tanto per gradire, piщ una vaga ombra della The Bottle Doom Lazy Band.
"Halfway To Nowhere" и un disco valido, ricco di spunti intriganti, ma che non puт certo soddisfare al primo ascolto. Anzi, questo и un lavoro destinato a crescere col tempo. Infatti, ad ogni nuovo ascolto, le bordate musicali e le ondate sonore di questi belgi riescono a lasciare il segno e, come le sabbie mobili delle paludi piщ maledette, una volta che ti hanno preso non ti lasciano piщ scappare. Penso che gli amanti del doom e dello sludge dovrebbero tenere in seria considerazione questi Möse, destinati a parer mio ad un futuro radioso. Una voce indipendente, da sostenere con tutto il cuore

Author: Hellvis

Review
Kronos Mortus
7.5/10
06.09.2009

A Belga trió igencsak a semmiből tűnt elő, ugyanis leszámítva egy single-t és két darab split lemezt
ez az első nagylemezük. Bevallom, nagyon szeretem a sludge műfajt, és annak más műfajokkal való keresztezését, ennek tudatában próbálom irományomat olyan hallgatóság számára is írni, akik eddig netalántán nem ismerték, vagy nem szerették ezt a stílust.

No kérem szépen, van itt minden, amire szükségünk van. A vontatott témáktól kezdve, a kínkeserves éneken/hörgésen keresztül, melankolikus dallamokon át, a néhol már igen csak stoner feelingre asszociálható gitár riffekig minden van. Bár a lemezen érezhető némi nyomasztó ízvilág, de nem súlyos. Kellően nyers, és vaskos a zene.
Rögtön az első nótánál érezhetjük, hogy a srácok nem viccelnek. Egyből bele a lecsóba, és hogy a szövegírót (Karel Busschop ének, vokál/basszus) hogyan inspirálhatta az, hogy Kínában az emberek kutyát esznek, ez örök titok marad. Ebből levonva a logikus következtetés az első nóta címe „People Eat Dogs In China”. Hozzá tenném, hogy nagyon jó kis nóta ez, kezdésnek abszolúte tökéletes. A második dalnál a „The Levee Will Break”-nél nem történik semmi említésre méltó, esetleg csak annyi, hogy valami megy.
Ami igazán figyelemfelkeltő az a „I Sleep With Demons”. Nem csak, hogy dallamos nóta ez, hanem kellőképpen súlyos, és elég beteg is. Arról nem is beszélve, hogy elég érdekes a felépítése. Mindenesetre ez a címhez illő track.

A „Hijack Hotel”-nél viszont egy kellemes sodró, lüktető dalocska. Arról nem is beszélve, hogy a szám közepénél, találkozhatunk egy érdekes témával, ami után ismét az eredeti témánál kötünk ki. Ezzel a kis aprósággal sikerült kellemessé varázsolni ezt a szerzeményt.
Szintén kellemes érzést nyújt a „Machines” elején hallható kis dallamocska. Melankolikus dallam, üveghanggal. Az album hallgatása során, úgy érzem, ez az egyik legjobb nóta.
A „Gläss” tizenhárom perc tömény instrumentális zúzás. Szintén sodró szám, súlyosabbnál, súlyosabb témákkal megtűzdelve. Majd ezt követően a „Halfway to Nowhere”-ben egyszerre hallhatunk dühkitörésszerű zúzást, és megnyugtató akusztikus hangokat. Ez a nóta szintén komplex. Sok témát sorakoztat fel. Megunhatatlan.

A hangulatos borító, és a jó zene sem jelent semmit. Mindezt leszámítva, nagyon kegyetlen zenét csinált a Möse. Igazán örülök, hogy megismerhettem zenéjüket. Durva, nehezen emészthető, karcos, és sötét, elrejtve benne néhány olyan dallam, amit az ember néha akaratlanul is, de dúdol. Hangulat kell ahhoz, hogy az ember, elejétől a végéig meghallgassa, de ha ez a tényező biztosítva van, akkor egy nagyon kellemes időtöltést nyújt a hallgató számára. Nem egy mestermű, de ez a zene nem is arra hivatott. Egyszerűen le kell ülni mellé, és eggyé kell válni vele. Ízekre is szedhetném ezt a muzsikát, de teljesen felesleges. Ezt érezni kell.

---------------------------

ENGLISH VERSION:

This Belgian trio has emerged from almost total unknownness. They’ve published two splits and one EP, not considering them, this is their first album. I must confess that I really love sludge, and when sludge is mixed with other genres as well. Thus, I’m trying to write my review to those people also who don’t know/like this genre.

Well, there’s everything we need. There are slow tempo themes, growls/vocals crying out of pain, gloomy melodies, and stoner feeling-like guitar riffs as well. A melancholic atmosphere can be felt throughout the whole album, though it’s not particularly heavy. It’s a duly raw, powerful music.
Even at the first song, we can feel that these guys are not joking. In medias res. I wonder how Karel Busschop (vocals/bass) was inspired by people eating dogs in China. It remains a secret forever. Thus, logically, the title of the first song is ’People Eat Dogs In China’. I must add that it’s a very good song, a perfect beginning. At second song, ’The Levee Will Break’, nothing important happens, just something’s going on.
’I Sleep With Demons’ really raises attention. It’s not only a melodic song, it’s also duly heavy, and quite sick as well. Let alone that the song is built up a bit strangely. Anyway, the title fits the track well.

’Hijack Hotel’ is a nice impulsive song with drifting themes. Moreover, at the mid section, we can hear a very interesting theme. After this, the original theme comes back. It improves this composition quite well, the song is pleasant.
Another nice melody can be heard at the beginning of ’Machines’. It’s melancholic, with glass sound. After listening to the whole album, I found this song as one of the best tracks ont he album.
’Glass’, with its full 13 minutes, is an endless instrumental trashing. Another drifting song, with heavier than heavy themes. Then, in ’Halfway to Nowhere’, we can hear an outburst-like trashing, and relieving acoustic sounds at the same time. A complex song, too. It has various themes. I can’t get enough of this song!

Even the evocative cover and the good music don’t tell everything either. Anyway, Möse composed a really cruel music. I’m really pleased to meet their music. It’s hard, it really takes time to really sink in it. Scratchy, dark, and there’s some melodies which unwantedly whisper in your ears all the time. A special mood is needed if you want tol isten to this album from start to end, but if you are ready to this, you’ll have a pleasant time with it. It’s not a masterpiece, but this genre is not about that either. We just need to sit down and get one with it. I could have analyzed this album even more deeply, but I think there’s no need for it

Author: Lemezismertetők