Скидка 43%

Möse - Halfway To Nowhere (CD)

sludge doom, Solitude Productions, Solitude Productions
Рекомендованная цена: 466.67 Р
266.67 Р
Вы экономите: 200.00 Р (43%)
Цена в баллах: 400 баллов
SP. 023-08 x
В наличии
+
Первая полноформатная работа бельгийской sludge doom metal группы Möse, ставшая результатом многолетней работы музыкантов отыгравших до настоящего времени множество концертов и успевших выпустить виниловый сингл и сплит-альбом. Музыканты группы также известны своим участием в таких группах как Thee Plague Of Gentlemen и Neuthrone. Мощный звук "Halfway To Nowhere" обеспечивалось профессиональной студией, а сокрушительный материал альбома заявляет о группе, как о новом серьёзном представителе стиля в Европе.

Треклист:
1 People Eat Dogs In China
2 The Levee Will Break
3 I Sleep With Demons
4 Hijack Hotel
5 Machines
6 Gläss
7 Halfway To Nowhere

Артист:
Möse
Страна артиста:
Belgium
Год альбома:
2008
Название:
Halfway To Nowhere
Стиль:
sludge doom
Формат:
Compact Disk
Тип:
CD
Упаковка:
Jewel Case
Лейбл:
Solitude Productions
Кат. номер:
SP. 023-08
Год издания:
2008
Страна-производитель:
Russia
Review
Extreme-Metal
11.10.2009

Il y a une bête qui grogne là-bas… Je vous dis qu’il y a une bête qui grogne là-bas ! Comment ? Ah, c’est le chanteur de Möse. He ben…Ca promet ! Il ne m’attire pas beaucoup l’animal et, visiblement, il n’y a pas que lui. La musique qui entame ce cd ne m’encourage pas à écouter la suite de « Halfway To Nowhere ».

Autant sur le précédent split où je les avais chroniqués, j’avais pris le mauvais son et l’aspect underground pour excuser la formation, autant là, avec un album enregistré en studio, je ne peux pas prendre ces excuses. La musique est ce qu’elle est : linéaire, lourde (au sens gonflant du terme) et lassante. Les titres se ressemblent et, de « People Eat Dogs in China » à « Halfway To Nowhere », aucune note ne vient surprendre mon oreille qui flirte dangereusement avec l’ennui. D’une chanson à l’autre, on est toujours au même point, à part peut-être « I Sleep With Demons » où quelques riffs un peu plus expressifs sortent du lot et où l’identité du morceau semble plus forgée.
Je ne vous parle pas du chanteur qui n’a aucun effet sur moi. Le pauvre Karel Busschop s’arrache les cordes vocales pour rien car les lignes de chant ne ressortent pas du tout sur les différents titres. Tout cela a un côté brouillon, c’est regrettable…

En voyant la jaquette plutôt sympa, je m’attendais à quelque chose de plus élaboré et à un rendu final plus accrocheur. Je n’ai trouvé qu’ennui et manque de qualité au sein de cet album. Il va falloir que Möse arrête de grogner et fasse bien mieux pour attirer l’attention.

Author: Belgique
Review
Metal-Norge
4/10
02.07.2009

Etter en vinyl singel og en split CD så var det på tide for Doom/sludgerne i Mose å debutere med en fullengder. Og dette var ujevne saker for å si det mildt. Fra det patetisk svake til det suggerende og heftige, denne debuten er med andre ord altfor ujevn.

Og spekteret mellom det rolige og kraftige og suggerende er det som gjør deler av denne interessant. Spesielt den mer eller mindre instrumentale låta "Glass" på 13 minutter fenger til tider bra, og hvor deler kan minne litt om et band som for eksempel Runemagick, bare med litt mindre struktur over det.
Ellers preges albumet av særdeles ujevne vokalprestasjoner, tittellåta er kanskje den som kommer verst ut og er knapt hørbar, men det er igrunn lite pent å si om growlingen også. De partiene hvor bandet drar seg ned til å forsøke litt Black Sabbath-aktige variasjoner på sitt mest lavmælte er som hentet ut fra en skral Idol-audition, og hvorfor folk skal pine seg gjennom det er for meg en gåte.

Så hvis jeg skal gi noen endelig dom over denne så er det bare at det høres alt for uferdig ut, og hvor bandet dessverre klarer å ødelegge de fleste bra partiene med enten å bruke lugubre vokalprestasjoner eller å virke for ustrukturerte. Nå avskriver jeg dem ikke helt, men kom igjen Belgia, det er på tide å komme opp med noe bedre Doom enn dette.

Author: haavard
Review
Metalglory
5.5/10
10.08.2009

Was für ein Bandname – zumindest in deutschen Landen. Hoffentlich kommen die Jungs mal bei uns auf Tour, damit sie jemand aufklären kann, welch fatale Wirkung Konzertplakate mit ihrem Schriftzug in unseren Breiten haben könnten. Na ja, in Zeiten des Internet wird ihnen inzwischen wohl schon jemand gesteckt haben, was sie bei uns so anrichten können. Und so weit ist es nach Belgien ja auch nicht. Die Band bringt nach einer Single aus dem Jahre 2005 (erschien seiner Zeit auf Mösambique Records (!) ;-) und einer Split-CD mit Hog Mountin ihren ersten Longplayer auf den Markt. Der bietet recht eintönigen Doom Metal. Das ist in dieser Sparte ja erst einmal keine Kritik. Dennoch muss ich sagen, dass mir der wenig facettenreiche Sound der Band auf Dauer etwas langweilig erscheint. Punktuell betrachtet ist das schwere Riffing mit schönen Harmonien und fetten Akkorden nicht von schlechten Eltern. Die gesprochen / geschrieenen Vocals sind nicht so mein Ding. Wollen wir sie mal mit einem neutralen „dreckig und heavy“ bezeichnen. Trotzdem könnte man sich ruhig einen richtigen Sänger leisten. Dezente Sludge Einflüsse und häppchenweise Stoner Zitate lassen sich zwar nicht verleugnen. Doch insgesamt bewegt man sich eher in den düsteren Doom Gefilden der frühen Neunziger. Die Gitarren erreichen manchmal beinahe epische Ausmaße. Der Rest der Musik konterkariert diese Ansätze allerdings. Das heftige Drumming und der schwere Gesang platzieren die Belgier in einer eher finsteren Doom Ecke. Alles nicht so ganz leicht verdaulich. Spätestens beim Instrumental „Gläss“ dürften Nichteingeweihte alle Viere von sich strecken. Daher gibt es nur die gern ausgesprochene Empfehlung an die Genrefans. Als Anspieltipp können eigentlich die ersten fünf Nummern fungieren – die nehmen sich nicht viel. Mein Favorit ist dennoch der Titeltrack, der mit seinen mannigfaltigen Stimmungen für echte Unterhaltung sorgt und das Niveau der Scheibe deutlich hebt.

Einen kuriosen Weg nimmt die Veröffentlichung. Das Album erscheint über das russische Label Solitude Productions. Schaut bei denen ruhig mal rein. Oder auch auf http://www.doom-metal.ru/

Author: Christian
Review
Metalrage
6/10
27.08.2009

Möse found just like their Dutch fellow doomsters Heavy Lord, shelter under the Russian label Solitude Productions. Musically Möse plays heavy, fuzzy sludge-metal with sometimes a rockier sound to it. Somehow this band reminded me a lot to the U.S. cult sludge-band Dove, especially the first song has exact the same guitar sound as Dove. Also a doom-version of Fu Manchu comes to mind. It all sounds pretty good and the lay-out looks excellent, but somehow the riffs don’t come across the way they should. I clearly can hear that this band has good ideas and sometimes good riffs, but in most of the songs they kind of fuck it up with unnecessary guitar-breaks and solos. Let the riff speak for itself!

It’s a shame though, because the first song kicks in with an awesome riff and sound and this song definitely tastes like more, but in the songs that follow the riffs don’t seem to be matured long enough. For instance the instrumental song called ‘Glass’. This song has some decent ideas, but it is also filled with all kinds of boring breaks and solos and effects. Still there is plenty of heaviness and riffs on this album, to make it enjoyable, but this disc could have been brilliant.

If Möse grows in writing great riffs in the future, I think it’s safe to say, that Belgium has a new doom band that will claim the throne. The handfull of songs on this disc that are good prove us this is a band to keep an eye on.

Author: RoyBalowski
Review
Zwaremetalen
7/10
05.08.2009

Sludge, het genre waarin het trage en lompe geluid van gitaren en zangers die in hun leven teveel middelen hebben genomen waardoor hun stem als schuurpapier is gaan klinken overheerst. Heerlijk!

Ook het Belgische Möse dat sinds 2004 actief is, voldoet aan alle eisen die sludge maken tot wat het is. Als een logge olifant stampen ze de speakers uit en zanger Karel klinkt op z'n zachtst gezegd rauw en op z'n slechtst gezegd als een hoestende hyena. Maar dat hindert niet! De muziek is lekker, bij tijd en wijlen zelfs redelijk up-tempo voor sludge en lekker lomp.

Een leuke aanschaf voor de liefhebber, doch geen plaat die uitblinkt in originaliteit op riffgebied. Persoonlijk hoogtepunt vond ik Glass, het instrumentale nummer waarop de heren me in Pelican-sferen brachten en dat met een lengte van dertien minuten bijna episch te noemen valt.

Author: Maaike Brinkhof
Review
Heavy Impact
7/10
25.06.2009

Uscito lo scorso Dicembre, ma giunto da me solo in questi giorni, Halfway To Nowhere è il debut album dei belgi Möse, band che propone sonorità in bilico tra doom, e sludge intriso di dissonanze e di vocals rabbiose dal taglio hardcore. Pur movendosi su lidi sonori che hanno come punto di riferimento principale i Crowbar, i Möse si mostrano una band dotata di buone qualità compositive, e di una buona personalità. I brani che compongono Halfway To Nowhere, sono quasi tutti (se si esclude la strumentale Glass, troppo lunga e artificiosa), di buona fattura, grazie al susseguirsi di riffs fangosi e di stacchi ritmici, che mettono in mostra una componente eclettica di tutto rispetto, nel suo far proprie influenze 70’s e sprazzi di visionario noise.

Degne di nota: l’opener People Eat Dogs In China, la viziosa e sofferente I Sleep With Demons, e l’inquieta Hijack Hotel, ove nel chorus, prende corpo in tutta la propria forza sgraziata, la voce dagli umori etilici del singer (anche la basso), Klootöör. Un lavoro di buona fattura, che ci mostra una band capace, e dotata di un buon gusto per il songwriting. Una band che in futuro potrebbe riservare molte sorprese, se saprà aggiungere qualche variante alle proprie architetture sonore di base, architetture che con questo debut, mostrano di avere solide fondamenta.

Author: Andrea Angelino
Review
Shapeless Zine
7.5/10
August 2009

La parola inglese "sludge", il cui significato puт essere tradotto in italiano con "fanghiglia", "residui di scolo", e cosм via, viene ormai utilizzata correntemente per indicare un determinato sottogenere musicale. Ecco, in un dialetto fiammingo la traduzione di "sludge" и "möse". Ed и proprio Möse il nome del gruppo che sto presentando in questa recensione. Si tratta di una band di Gent, in Belgio, attiva dal 2004, e composta da membri dei Neuthrone e dei Three Plague Of Gentlemen.
Questro trio ha esordito col demo "Möse" nel 2005, presto seguito da uno split con gli americani Hog Mountin, pubblicato dalla PsycheDOOMelic Records.
Nel 2008 и stata la volta del primo album di questi belgi, ovvero l'oggetto di questa recensione, uscito sotto l'egida dell'ottima etichetta russa Solitude.
Nel 2009 i musicisti sono tornati sulla scena con uno split con i francesi Warkorpse, pubblicato dall'etichetta Addiction To War.
Dunque, ecco riassunta in pochi tratti essenziali la biografia dei Möse, la cui formazione consiste in David Stubbe alla batteria, Karel Busschop al basso, alla voce ed agli effetti, e Geoffrey Geroert alla chitarra.
"Halfway To Nowhere", il loro album d'esordio, и stato registrato allo studio CCR tra il febbraio ed il maggio del 2008. Steve Kuster partecipa come ospite, prestando la sua voce nei cori di una canzone.
La copertina del CD, in un colore scuro e plumbeo, ci mostra una strada che si perde all'orizzonte, sulla quale si stagliano le figure di tre persone. Un vero e proprio libretto non esiste, ma la copertina si apre a mo' di miniposter, rivelando una fotografia piщ nitida degli stessi tre individui, sempre in piedi in mezzo ad una strada. Che poi forse и un ponte, visto che il resto dell'artwork и decorato da fotografie di ponti.
"Halfway To Nowhere" и un disco lunghetto, della durata totale di 52 minuti circa, suddivisi in sette canzoni: "People Eats Dogs In China", "The Levee Will Break", "I Sleep With Demons", "Hijack", "Machines", "Glass" e, appunto, "Halfway To Nowhere".
Musicalmente, ci troviamo di fronte ad un ibrido tra le derive piщ estreme e particolari del doom ed il doom/sludge piщ classico, dove lo sludge non и che una delle tante influenze. Il nome del gruppo quindi non inganni piщ di tanto. L'influenza c'и, ma non и assolutamente dominante. La musica proposta dal gruppo и comunque fangosa, sudata, marcia e soffocante. Su questo non si puт certo rimproverare nulla ai ragazzi di Gent. Perт lo stile и davvero vario e personale, ed unisce tradizione e modernitа con uno spirito indipendente e, perchи no, interessante.
La Solitude и sempre molto attenta nel mettere sotto contratto dei gruppi, perciт deve aver rilevato anch'essa qualcosa di particolare nella proposta dei nostri. Ed in effetti qualcosa c'и, che magari non и cosм evidente durante i primi ascolti, ma che penetra a poco a poco sotto la pelle degli ascoltatori. Io stesso mi sono trovato ad alzare un sopraciglio, in segno di perplessitа, ascoltando la voce strana e sgradevole di Karel, ed i riffoni pesanti ma dopotutto prevedibili della chitarra. Poco per volta, perт, questo trio mi ha convinto. Insomma, qualcosa di affascinante c'и. Sono malati, molto malati, su questo non c'и dubbio. E riescono comunque a mantenere viva l'attenzione, nonostante le ritmiche lente ed i tempi estenuanti. Ad esempio, spesso e volentieri i Möse strizzano l'occhio al doom piщ cazzuto e marcio dei Cathedral, con tanto di vociare goffo del cantante, per poi prendere strade inattese e piщ moderne, di chiara estrazione stoner, per poi voltare le spalle alla sprovvista, e lanciarsi in lunghe meditazioni psichedeliche. Ecco, come il lettore potrа notare, non c'и nulla di nuovo nella musica dei nostri, ma tutto и chiaramente mescolato, cosм da dar vita ad un cocktail torbido ma gustosissimo. Ecco che quindi nella loro ricetta, oltre ai giа citati Cathedral, possiamo avvertire un retrogusto dei Kyuss piщ psichedelici, degli Electric Wizard, un pizzico di Crowbar tanto per gradire, piщ una vaga ombra della The Bottle Doom Lazy Band.
"Halfway To Nowhere" и un disco valido, ricco di spunti intriganti, ma che non puт certo soddisfare al primo ascolto. Anzi, questo и un lavoro destinato a crescere col tempo. Infatti, ad ogni nuovo ascolto, le bordate musicali e le ondate sonore di questi belgi riescono a lasciare il segno e, come le sabbie mobili delle paludi piщ maledette, una volta che ti hanno preso non ti lasciano piщ scappare. Penso che gli amanti del doom e dello sludge dovrebbero tenere in seria considerazione questi Möse, destinati a parer mio ad un futuro radioso. Una voce indipendente, da sostenere con tutto il cuore

Author: Hellvis
Review
PAVILLON 666
7.5/10
23.07.2009

Möse est un trip belge qui a choisi de ne pas tromper le client sur la marchandise en optant pour un patronyme qui, en flamand, signifie « boue ». Et « boue » en anglais, ça se dit... sludge (simple, encore faut il le savoir). Nous aurions donc affaire à un pur produit sludge metal bien gras et bien sombre, dans toute la furie poisseuse qu'on lui connaît. Pas si simple mes agneaux, pas si simple...

« Halway to nowhere » est le premier full-length des belges, sorti en 2008 sur le label russe Solitude productions (spécialisé dans le doom & co... et franchement très fort pour dénicher des perles). Au vue de la pochette, on se dit ça ne doit pas sentir la rose là dedans. Bien vu, Möse aime les sonorités sombres. Et niveau style, pour répondre aux interrogations du début de la chro, Möse n'est pas 100% sludge. Cet album pourrait être une sorte de carrefour entre un sludge bien compact et du stoner groovy mais pas trop. Les 5 premier titres de l'opus présentent donc un stoner/sludge assez catchy (certains refrains sont presque mémorisables) aux guitares bien denses et au chant criard proche du hardcore. Pas tous indispensables mais toujours efficaces. Le petit plus de Möse est à mon sens, la façon qui ont de faire groover la vase sludge qui enveloppe leur compos, apportant un touche rock'n'roll bien agréable. De plus, bien que les guitares soit essentiellement axées sur la rythmiques (c'est plutôt dense et il a peu de choses qui dépassent, hormis quelques solos fugaces), elles se fendent souvent d'harmonies à deux voies bien trouvées (la mélodie typées chinoise sur « People eats dogs in China »). Mais le summum de l'album se rencontre au détour des 2 derniers titres: « Gläss » est un instrumental de 13 minutes où l'on ne parvient pas à s'ennuyer tant il est bien composé et « halfway to nowhere » qui renifle des tendances progressives par ses nombreuses parties et son final génial à la limite du post-hardcore. Sûrement le moment fort de la rondelle. Au final, le seul gros reproche que l'on pourrait faire à Möse, c'est la prod de l'album.

Le son est bon certes, mais beaucoup trop propre pour ce style! Le sludge réclame un son bien gras, qui dégouline de basse, et le stoner lui, s'épanouit sous une prod sèche et rapeuse, qui nous envoie du sable dans la bouche. Entre les deux, Möse à opter pour le consensus et se retrouve avec une prod bien propre et lisse. L'ambiance en prend un petit coup.

Malgré tout, sans avoir le cul entre deux chaises, Möse allie parfaitement deux styles finalement pas si éloignés l'un de l'autre. En en tirant le meilleur et en se laissant aller à sa créativité sur la fin de l'album, les belges se montrent extrêmement prometteurs. Reste à affiner le son idéal pour l'exercice et délivrer un successeur plus médiatisé...à suivre.

Author: Oceancloud
Review
Kronos Mortus
7.5/10
06.09.2009

A Belga trió igencsak a semmiből tűnt elő, ugyanis leszámítva egy single-t és két darab split lemezt
ez az első nagylemezük. Bevallom, nagyon szeretem a sludge műfajt, és annak más műfajokkal való keresztezését, ennek tudatában próbálom irományomat olyan hallgatóság számára is írni, akik eddig netalántán nem ismerték, vagy nem szerették ezt a stílust.

No kérem szépen, van itt minden, amire szükségünk van. A vontatott témáktól kezdve, a kínkeserves éneken/hörgésen keresztül, melankolikus dallamokon át, a néhol már igen csak stoner feelingre asszociálható gitár riffekig minden van. Bár a lemezen érezhető némi nyomasztó ízvilág, de nem súlyos. Kellően nyers, és vaskos a zene.
Rögtön az első nótánál érezhetjük, hogy a srácok nem viccelnek. Egyből bele a lecsóba, és hogy a szövegírót (Karel Busschop ének, vokál/basszus) hogyan inspirálhatta az, hogy Kínában az emberek kutyát esznek, ez örök titok marad. Ebből levonva a logikus következtetés az első nóta címe „People Eat Dogs In China”. Hozzá tenném, hogy nagyon jó kis nóta ez, kezdésnek abszolúte tökéletes. A második dalnál a „The Levee Will Break”-nél nem történik semmi említésre méltó, esetleg csak annyi, hogy valami megy.
Ami igazán figyelemfelkeltő az a „I Sleep With Demons”. Nem csak, hogy dallamos nóta ez, hanem kellőképpen súlyos, és elég beteg is. Arról nem is beszélve, hogy elég érdekes a felépítése. Mindenesetre ez a címhez illő track.

A „Hijack Hotel”-nél viszont egy kellemes sodró, lüktető dalocska. Arról nem is beszélve, hogy a szám közepénél, találkozhatunk egy érdekes témával, ami után ismét az eredeti témánál kötünk ki. Ezzel a kis aprósággal sikerült kellemessé varázsolni ezt a szerzeményt.
Szintén kellemes érzést nyújt a „Machines” elején hallható kis dallamocska. Melankolikus dallam, üveghanggal. Az album hallgatása során, úgy érzem, ez az egyik legjobb nóta.
A „Gläss” tizenhárom perc tömény instrumentális zúzás. Szintén sodró szám, súlyosabbnál, súlyosabb témákkal megtűzdelve. Majd ezt követően a „Halfway to Nowhere”-ben egyszerre hallhatunk dühkitörésszerű zúzást, és megnyugtató akusztikus hangokat. Ez a nóta szintén komplex. Sok témát sorakoztat fel. Megunhatatlan.

A hangulatos borító, és a jó zene sem jelent semmit. Mindezt leszámítva, nagyon kegyetlen zenét csinált a Möse. Igazán örülök, hogy megismerhettem zenéjüket. Durva, nehezen emészthető, karcos, és sötét, elrejtve benne néhány olyan dallam, amit az ember néha akaratlanul is, de dúdol. Hangulat kell ahhoz, hogy az ember, elejétől a végéig meghallgassa, de ha ez a tényező biztosítva van, akkor egy nagyon kellemes időtöltést nyújt a hallgató számára. Nem egy mestermű, de ez a zene nem is arra hivatott. Egyszerűen le kell ülni mellé, és eggyé kell válni vele. Ízekre is szedhetném ezt a muzsikát, de teljesen felesleges. Ezt érezni kell.

---------------------------

ENGLISH VERSION:

This Belgian trio has emerged from almost total unknownness. They’ve published two splits and one EP, not considering them, this is their first album. I must confess that I really love sludge, and when sludge is mixed with other genres as well. Thus, I’m trying to write my review to those people also who don’t know/like this genre.

Well, there’s everything we need. There are slow tempo themes, growls/vocals crying out of pain, gloomy melodies, and stoner feeling-like guitar riffs as well. A melancholic atmosphere can be felt throughout the whole album, though it’s not particularly heavy. It’s a duly raw, powerful music.
Even at the first song, we can feel that these guys are not joking. In medias res. I wonder how Karel Busschop (vocals/bass) was inspired by people eating dogs in China. It remains a secret forever. Thus, logically, the title of the first song is ’People Eat Dogs In China’. I must add that it’s a very good song, a perfect beginning. At second song, ’The Levee Will Break’, nothing important happens, just something’s going on.
’I Sleep With Demons’ really raises attention. It’s not only a melodic song, it’s also duly heavy, and quite sick as well. Let alone that the song is built up a bit strangely. Anyway, the title fits the track well.

’Hijack Hotel’ is a nice impulsive song with drifting themes. Moreover, at the mid section, we can hear a very interesting theme. After this, the original theme comes back. It improves this composition quite well, the song is pleasant.
Another nice melody can be heard at the beginning of ’Machines’. It’s melancholic, with glass sound. After listening to the whole album, I found this song as one of the best tracks ont he album.
’Glass’, with its full 13 minutes, is an endless instrumental trashing. Another drifting song, with heavier than heavy themes. Then, in ’Halfway to Nowhere’, we can hear an outburst-like trashing, and relieving acoustic sounds at the same time. A complex song, too. It has various themes. I can’t get enough of this song!

Even the evocative cover and the good music don’t tell everything either. Anyway, Möse composed a really cruel music. I’m really pleased to meet their music. It’s hard, it really takes time to really sink in it. Scratchy, dark, and there’s some melodies which unwantedly whisper in your ears all the time. A special mood is needed if you want tol isten to this album from start to end, but if you are ready to this, you’ll have a pleasant time with it. It’s not a masterpiece, but this genre is not about that either. We just need to sit down and get one with it. I could have analyzed this album even more deeply, but I think there’s no need for it

Author: Lemezismertetők
Review
Friendhof
8.25/10
24.08.2009

Tras abandonar Thee Plague Of Gentlemen en 2004, David y Karel decidieron que su carrera musical no acabaría todavía, y casí al mismo tiempo que dejaron TPOG crearon Möse. Una banda que mantiene las raíces del Doom Metal característico de TPOG, pero que se afinca principalmente en el Sludge como género. De hecho Möse significa en flamengo lodo lo mismito que Sludge en inglés. Con este nombre para su banda los de Gante hacen toda una declaración de principios y ya te puedes imaginar por donde van los tiros en este ''Halfway To Nowhere''.
Algunos pasajes del cd contienen claras influencias de lo que fue en su día Thee Plague Of Gentlemen, pasajes muy psicóticos y tremendamente pesados y con la lentitud como bandera. Como ejemplo comprobarlo en temas como ''Hijack Hotel'', ''Machines'' o ''Glass'', pero por otro lado la banda explora y toma todos aquellos elementos del Sludge más pesado y destroza cuellos. Sin duda alguna este híbrido de dos géneros condenados a entenderse y cada vez más unificados, ha encontrado en Möse un claro ejemplo de como debe llevarse a cabo. Si bien en un principio os confieso que no llegué a adentrarme en la propuesta de Karel y los suyos en su totalidad, al poco que le dí un par de oportunidades, me encontré un mundo maravilloso para los enfermos de estas tendencias. Poco a poco me he ido dando cuenta como de bueno es este trabajo por lo que os recomiendo darle tiempo a este buena obra.
En esta propuesta hay tanto de bueno por lo obvio, como por alguna que otra propuesta original, algo que te deja con muchas ganas de ver por donde nos sorprenden los belgas en el futuro.
Recomiendo encarecidamente este álbum a cualquiera que disfrute de bandas como Neurosis en su etapa intermedia, Zatokrev, Capricorns los nuevos Buried Inside o de Pelican en su etapa más pesada.
Möse me ha recordado como de buena es la escena en Bélgica en estos momentos, Serpent Cult, Sardonis, Amenra y por supuesto ellos hacen que el futuro de estas sonoridades en el centro de Europa esté en muy buenas manos.

Author: Iván C.
Написать отзыв