Abske Fides - Abske Fides (CD)

Review
Femforgacs
10/10
14.10.2012

Egy barátommal épp azon filóztunk a minap, hogy a post rock, illetve a post metal azt jelenti-e, hogy az összes metal műfaj összegzése, vagy az összes metal műfaj összegzése a többi zenei (nem metal) stílust is segítségül hívva. Tulajdonképpen annyira nem is fontos a második tagmondat, mivel az "összes metal műfaj" csoporton belül eleve vannak olyanok, amik már segítségül hívtak nem metalzenei elemeket is. Ezt a matematikában valahogy úgy hívtuk, hogy a részhalmaz tulajdonsága érvényes a főhalmazra is.
Infósok? Jól mondom?
A brazil Abske Fides debüt lemezén fellelhetőek olyan motívumok, amik kellő távolságban foglalnak helyet a metaltól azon a bizonyos zenei palettán ahhoz, hogy a fenti kérdés aktuálissá váljon. De az is lehet, hogy megint csak a skatulyakatedra előtti sorozatos pironkodásom eredménye ez a kicsit erőltetett eszmefuttatás. Főleg azért, mert a cikk végén azért csak megnéztem már a Facebook oldalukon, hogy hogyan kategorizálják ők saját magukat... nos, hát így: black funeral doom. Legyen...
Az idén megjelenő első lemezhez mérve a 2003-as megalakulásuk azt láttatja, hogy Brazília nem az az ország, ahol gyorsan összepakolhatók nyerő produkciók, illetve a tervszerűség a gyorséttermi moslékokhoz hasonlatos, de a menedzserek zsebét dagasztó szánalomhordákat tenyészhetne ki pikk-pakk.
Pedig az Abske Fides hat éve nem váltott felállást, azelőtt is csak a megalakulás körüli jövés-menés zajlott, így a tagság adott lett volna mindenféle sikeres karrierhez egy szerencsésebb történelmi fejlődésű helyen.
Brazília társadalmi rendszerét és politikai viszonyát tekintve korunk megmondóhatalmával, valószínű, hogy még Magyarországon is könnyebb lehet a helyzet zenekarozás szempontjából.
Sok a duma, ugye?



A lemezről is szólva, amit hallok, számomra nagyon kellemes, változatos, és nagyon erős gondolatiságot ébresztett rothadó elmémben. Így most egy rövid kis írásban megpróbálom maguk elé tárni, hogy mire számítsanak, ha esetleg úgy döntenek, beszerzik azt.

Először is (ahogy ez a kezdő The Consequence of the Other című dalból egyből lejön) valborgosan mélyre és zúzmarásra hangolt gitárhangzásra. Majd, miután a morózus, de kiváló felvezető kifut, pontban három percnél vokál és hörgés kettőse teremt egyfajta egészségesen teátrális hangulatot.
Nagyon szeretem ezeket a megoldásokat, hosszan kóstolgathatóak, visszatérőek, hívogatnak, újra akarom. Semmi rohanás, nincs eszetlenkedés, csak a súly, az erő, a hatás.
A furcsa énekdallamok, szólamozások vissza-visszatérnek a lemez későbbi részein is.
A második dal hat negyedes ütemezése kellemes, ringatózós keringő hangulatot teremt, a monoton dob, majd a kiállás, behalkulás létrehozza azt a fajta erősen post hangulatot, ami miatt kimagaslónak érzem a korongot. Bár annyira erősen szuggesztív hangulat azért nincs itt, mint az Altar of Plagues esetében, viszont kapunk mást helyette. Éneket például.
A gitárszólók nincsenek agyonvariálva, de az összhatás baromi jó. Betorzított basszusgitár is dörmög itt időnként, hozzá jól passzoló tamozással.
Az akusztikus gitárhangzás bezengi az egész Univerzumot, eleven pszichedeliát csempészve a lelkünkbe. A crunch torzítóval megtámasztott gitárszóló alatta pedig a The Coldness of Progressben pedig már-már bluesos hangulatot árasztva magából, újabb meglepetéssel szolgál. Enyhe Pink Floyd érzés villan be, már csak az énekhang miatt is. Aztán bekeményedik a dal, és itt már lassan bólogattam is, elragadott az ár.
De lesz még kíméletlen halálhörgés is, brutálisan súlyos doom zúzással, szóval ne ijedjen meg az, aki a metaltól elsősorban a metalt várja.
A 4:48 című tétel pont kétszer olyan hosszú, mint 4:48. Tessék csak megszorozni kettővel, kijön az, hogy 9:26. (((Jaj! Nem!!! Órák múlva esett le, hogy nem!!! :-D:-D:-D))) Itt megint csak hat negyedes cammogás szórakoztatja a lassú gondolkodású elmét, és felcsendül egy kis hamis vokálozás is. Kiváló! Túlvilági.

Ami miatt még nagyon jónak találom ezt a lemezt, az a dalok szerkezetének profi felépítése. Nincs túlhúzva, és elsietve itt semmi, érződik, hogy a dalszerzők kiforrott akarattal, és szilárd magabiztossággal álltak neki a dolguknak.

Az elmúlt napokban elég sokat pörgettem, először csak a hangfalakon bőgetve, és most a cikkírás közben már a fejhallgatómban szól.

A külcsín a Solitude Prodnál már megtapasztalt makulátlanság jegyében díszeleg, a borító bár egyszerű, de szép, és harmonikus. A lemez hangzása rendben van, az érthetőség szintúgy.
Ez kérem egy erősen és okosan eklektikus lemez lett, a merengő zenei világot igénylőeknek tiszta szívből tudom ajánlani. Tele van meglepetésekkel, és eredeti ötletekkel. Számomra az év egyik legbikább metallemeze. Nincs mese, oda kell adjam neki a tizest.

Author: Nagaarum

Review
Metal Temple
7/10
20.08.2012

The ABSKE FIDES name’s translation in English is "Without Faith" and it is also a Funeral Death / Doom Metal band though there was a few experts that labeled this guys as Black Metal due to their lyrics and music but in overall I think that they stick to the smudgy side of Doom. The band was formed in 2003 in Sao Paolo, Brazil. ABSKE FIDES represents a part of the new generation South American extreme Metal scene. ABSKE FIDES release a demo called "Illness" in 2006. Later they released two EPs "Apart Of The World" and "Disenlightment" in 2009. “Abske Fides” is their first full length studio album. The two EPs sounded a bit more like Black Metal oriented, but without a doubt that there is a Doom Metal approach on this particular album which is associated with pure, extreme and classical style of the subgenre bands like MY DYING BRIDE for instance.

This first full length album of ABSKE FIDES has a magical doomy feeling within its lines. The large sum of the tracks is pretty long in length except from the last one "Embroided In Reflections". Essentially this one has a purpose that follows the listener all throughout its duration. The song itself is introduced as a stream of magic with lethargic and repetitive riffs and really slow tempo drumming in. The combination of all of the above will surely make a mesmerizing sensation for listeners. Same goes with the session I had with the listening to the instrumental song "The Coldness Of Progress". In general, on “Abske Fides”, specially first three tracks, follows the lead of the classic nature of Doom Metal while afterwards took a slight turn into abstract, aggressive, energetic and rather more exciting than the first three numbers. I have to admit that although being mesmerized by the slow tinges of that slow tempo riffing, several moments were too passive and at points boring.

There is something really interesting that I personally admire about this release and it’s the amazing conformity of the lyrics and how generally the songs sound. Within the lyrics I liked the main ideas of what I think are about a confused human who is lost in his crowded messy room of delusion-depression-isolation and passively tries to find a way to escape himself. Also there is dealing with how modern world affects his mind due to psychological disorders and bad monsters inside. However, as it seems the human doesn’t wish to fight back and he begs and cries while being so so passive. Whether reading the lyrics or not, there is this feeling that the message will be delivered to you either hoping it or not, yet also there are answers and ways to escape this desolation of this claustrophobic moment felt in the center of man's urban room that is like a devouring prison. There is a need to listen to the human sadness, his complaints of what this prison of modern society causes him / her. Thus this music can give a pretty good idea of the meaning of human despair.

I would add SHAPE OF DESPAIR meaningfully and technically in terms of music specially as the most related bands with ABSKE FIDES and then MY DYING BRIDE as 2nd.

Author: Ehsan "The FlowerHead" Bitarafan

Review
Zware Metalen
8.6/10
12.07.2012

Ook in Zuid-Amerika weten bands zich in de meest uiteenlopende anti-humanistische standjes te draaien. Abske Fides kennen we niet, wellicht omdat er de voorbije acht jaar enkel maar EP’s van het gezelschap in omloop waren, maar daar komt nu verandering in met de eerste volle plaat Abske Fides.

Een mix van funeral doom met black schrijft de band voor, maar hier komt zoveel meer bij kijken. Die eerste referentie is wel de hoofdnoot van Abske Fides, en afgezonderd van het feit dat het soms wat langdradig wordt, slaagt de band erin om een krachtig, slepend en diepzinnig wezen te scheppen. Gonzende, dreunende doom, maar met psychedelische weefsels en zwarte vunzigheid in de gitaarsound. Denk gerust aan al het gangbare suïcidale dat binnen black metal nog iet of wat klinkt, met vooral het psyche van oudere Shining, maar ook met Watain-trips in de riffs. Niet op black metal geplaatst, maar wel op bonkende doom en met dat gegeven maakt The Consequence of The Other je al meteen warm. Occult geschrei, rauw geblaat (dat me minder ligt) en rottende grafrochels plaatsen er vocaal een erg donker sfeertje op, maar structureel blijft de band hier en daar wat moeilijk om bij te houden.

Dit is niet je zoveelste funeral doom- of black metal-band, Abske Fides tast duidelijk in het rond om alle duistere weefsels erg onsamenhangend te laten klinken, maar toch zonder uit de maat de vallen. Het einde van de opener werpt al een schijnwerper op dat gegeven, maar die input houdt de band ook vast. Won’t You Come start beduidend slepender en met emotionele, cleane zang die het allemaal erg mysterieus maakt. Terwijl de doomstroom aanhoudt voel je vervolgens de atmosferische black metal-laag het geheel mee vormen, maar breken met dit alles durft de band evenzeer. Halverwege duikt koude akoestiek op die wat doen denken richting Shining en Hypothermia, maar op zich worden deze passages ook weer doorbroken met de beukende doomstructuren, al blijft de melodie in de gitaarlijnen een eigen weg banen. The Coldness of Progress doet het vervolgens met cleane zanglijnen en warmere, akoestische gitaarlijnen en vormt zo het rustpunt tussendoor, tot ook halverwege deze track alles in een wazig complex van black en doom verzinkt, maar met een onmeetbare diepgang die misschien net niet lang genoeg is uitgewerkt.


Met Aesthetic Hallucination of Reality bewandelt de band opnieuw de atmosferische mid-tempo black metal-paden, maar ook hier weer via een knappe interactie met gesproken samples, akoestiek en beukende funeral doom. Hoe langer je naar dit Mexicaanse spektakel luistert, hoe meer je ook in deze dromerige kolk gezogen wordt. Soms lijkt de motor wat te haperen, maar nooit al te lang. Na verloop van tijd luister je eigenlijk gewoon naar dit materiaal vol nieuwsgierigheid met wat deze heren je nog gaan voortschotelen, want deze mix aan genres smaakt gewoon naar meer en legt zoveel mogelijkheden bloot. Met 4.48 worden die experimenten nog éénmaal verlengd om af te sluiten met wat lijkt op een erg lange akoestische outro met wat post-rocktinten en samples erin.

Het mag duidelijk zijn dat je deze totaal onbekende Brazilianen eens een draaibeurt moet geven. Dit gaat van funeral doom tot wazige black en zelfs tot enigmatische post-rockgehelen. Een lading die heel wat stijlen en invloeden dekt, maar het is vooral voor die luisteraars die tussen bonkende doom en psychedelische black door hun persoonlijke trip kunnen vinden en niet afschrikken van momenten waarop dat allemaal losgelaten wordt. De ontdekking van de maand voor mezelf!

Author: Yves Pelgrims

Review
Metalstorm
12.07.2012

Brazil's Abske Fides have been making doom metal for nearly 10 years now. After a demo and two EPs they present an extremely solid, enjoyable, and downright delicious debut on Solitude Productions. Moods of dismal death doom dominate the landscape alongside some unexpectedly classic clean guitar work.

Murky distortion falls over the dark riffing. The hopelessness of doom metal is clear, yet there is a beauty to it. Songs like "The Coldness of Progress" feature clean, even bluesy, guitars, which bring a classic, vintage vibe. All of a sudden you're listening to a great doom album while sitting on the brown shag carpet of someone's smoky basement while wearing orange polyester pants. Trust me. It just works.

But just like that it's back to the present for some more crushing doom.

Tempos vary nicely and the 4th track, "Aesthetic Hallucination Of Reality," has a bitterly slow middle that recalls the band's funeral doom past. This is indeed lovely and haunting, and shows their versatility. The clean guitars break us out of this sad state for another 70s-inspired bridge back into modern doom. There are even moments of gritty, clean vocals sneaking in toward the end of the album and completing a really excellent atmosphere as well as complementing the groove that the rhythm section is allowed to explore.

Personal preference: I don't like metal songs inlaid with spoken dialogue or movie quotes. I just don't. You might. But I don't. I find it distracting. The second track opens with a few lines built in that are appropriately creepy, then they're over and we can get to the music. Fine. But the entire last track is primarily dialogue under some atmospheric music that would have been a fine closer on its own.

You'll find lots of changes here on this debut but no transition is ever jarring or out of place. Some songs lack a definable arc and seem to wander a bit… but I can't say that anything ever struck me as wrong, more like I expected to see that a new track had begun where one hadn't. Instead, it's more like a dream, where settings change in an instant but you never question it.

Author: Susan

Review
Hymnes Funeraires
8/10
13.06.2012

Abske Fides, translated in English “Without Faith” finally managed to launch their first full-length album after a series of two very well received EP’s in the doom-metal scene. For those less familiar with the band, I should mention that Abske Fides was formed in 2003, in a country where carnivals are more than just a simple party, where the sun, colors, the beach and the beautiful women are on a daily basis, Brazil. However, with all this color around the human condition and the darkest feelings are to be found everywhere and so Abske Fides was formed.

The first demo released, entitled “Illness” had a more black metal influence, later, with the release of the two EPs “… Apart of the World” in 2006 and ” Disenlightment“ in 2009 the band reorientated their approach to a less accessible genre, funeral doom.

The Full Length album “Abske Fides”, released under the tutelage of Solitude-Productions in 2012 continued in some measure the ideas found in the previous two EPs. However, there’s a little change regarding the genre, the tempo dictated on the album is a little bit faster, there are less funeral doom moments and more gloomy death-doom metal passages.

There is something in this album that gives me the impression of a very classic death-doom metal approach, maybe because of some intro passages or the riffs used, but even the vocals used in some songs remind me of this direction, something similar to what I’ve heard at Graveyard Dirt. This influence is probably best seen in “The Consequence Of The Other” and the first part of “Wont you come”.

However, this classic influences are more pronounced in the first two songs, after that the album is quite diverse, everything comes to a much more modern and abstract approach, very easy to observe this in “Embroided In Reflections”. There is also the overwhelming feeling of urban desolation, a claustrophobic moment felt in the middle of this concrete jungle, this moments are lived through some very good hypnotic solos, perfect performance of keyboards, vocals and heavy riffs – “The Coldness Of Progress”, “Aesthethic Hallucination Of Reality”

I really see this album as a image of the modern man lost in this urban jungle, a man without a place to escape, without hope, full of negativity, delusion and hopeless moments. It is a reflection of the human estrangement and despair.

Author: Zamo