Astral Sleep - Visions (CD)

Review
Spirit of Metal
14/20
02.06.2013

Après un premier album remarqué mais pas totalement convainquant en 2008 et un EP en 2010, Astral Sleep nous propose en automne 2012 son second album, intitulé Visions.

Musicalement parlant, on a affaire à un mix entre Doom Death et Doom "trad" (notez les guillemets), agrémenté d'influences variées qui font une bonne partie du charme de l'album - j'y reviendrai.
On notera d'abord la place de l'aspect Doom Death par rapport au premier opus du groupe. Alors que ce dernier était bien ancré dans ce style, malgré ses diverses excentricités, ce Visions laisse une très grande place au chant clair au détriment du growl. Passée The Towers, la première piste de l'album, on s'aperçoit en effet que l’utilisation des différents types de chant hurlés, quoique régulière, n'est pas majoritaire au sein de l'album. Le chant clair qui est tant mis en avant est d'ailleurs plutôt réussi. A première vue imparfait techniquement, aux intonations parfois un peu kitsch (mais de manière clairement assumée), il se révèle au fur et à mesure des écoutes parfaitement en accord avec l'identité et l'ambiance de l'album, faisant preuve d'une capacité bien réelle à transporter l'auditeur et à varier son jeu.

Car varié, l'album dans sa globalité l'est clairement, c'est même l'un de ses nombreux points forts. Mettant à profit une véritable dimension progressive, le groupe alterne au sein des morceaux les séquences diverses et variées, proposant des structures suffisamment intelligentes pour éviter toute longueur et suffisamment riches pour inscrire l’intérêt de l'album dans le long terme. Ce coté Rock progressif est vraiment un des gros points positifs, notamment parce qu'il met en valeur les différents éléments musicaux plus ou moins inattendus que l'on découvre au fil de l'écoute.
Le léger aspect Black Metal par exemple, relativement rare au sein de l'album, est mis à profit pour créer des pics d'intensité et de folie (la fin de Visions ou certaines parties de Channel Sleep) qui servent de véritables points d'orgue à l'enregistrement. Le sentiment de "libération" qui se dégage de ces passages est encore accentué par l'utilisation régulière de cris extrêmement aigus qui font définitivement basculer l'album de l'autre coté de la frontière entre esprit sain et démence.. Car entre les intonations adoptées par Markus Heinonen, le chanteur, les différentes parties imbriquées les unes aux autres dans les morceaux (ce passage beau et planant qui surgit entre deux hurlements à la fin du morceau-titre !) et un travail mélodique qui surprend fréquemment, ce Visions respire clairement la folie. Une folie maîtrisée certes, mais toutefois bien réelle..

De fait on ne sera pas surpris d'apprendre que le groupe cite en influence leur (excellent) compatriote d'Aarni. Le one-man-band de Markus Marjomaa étant toutefois plus barré et moins cohérent que ce nouvel Astral Sleep, j'aurais de fait personnellement plutôt tendance à rapprocher ces derniers d'Umbra Nihil, autre formation finlandaise dans laquelle officie justement Marjomaa..

J'emploie le terme cohérent pour qualifier l'album, et c'est réellement cet élément qui en fait une vraie réussite. Malgré sa richesse, malgré ses excentricités, l'album conserve du début à la fin son ambiance onirique, entre angoisse et beauté, entre cauchemar et rêve. Les ricanements entendus au milieu du morceau Channel Sleep en sont un excellent exemple, tant ils donnent l'impression de se trouver dans ce fameux demi-sommeil dans lequel chaque élément ou sensation venu du monde réel se retrouve déformé, répercuté en rêve. Les paroles illustrent d'ailleurs à merveille cette atmosphère, leur dimension à la fois kitsch et personnelle se retrouvant totalement dans la musique présente sur l'album.

Un très bon cru donc, soutenu par une production très adaptée (la basse notamment s’entend à merveille) et par une pochette franchement belle (et son minuscule cerf qui a un je-ne-sais-quoi de malsain). Le principal défaut au final est que l'identité générale du groupe ne plaira sans doute pas à tout le monde, bien que la qualité globale de l'album et l'aspect assez maîtrisé de sa bizarrerie aient de quoi convaincre même les personnes pas forcément attirées à la base par l'univers du groupe. Mais si l'on excepte ce détail, ce second album des Finlandais d'Astral Sleep est vraiment un CD hautement recommandable, une réussite..

Author: Peacewalker

Review
Metalstorm
7.7/10
01.02.2013

Visions is the 2nd full-length release from the Finnish doomsters Astral Sleep.

The album not only features some great artwork, but some great tunes as well. While there are just four tracks on the release in typical doom fashion you're getting pretty close to an hour's worth of music in those songs.

And while the music starts straightforward enough with slow, drawn out doomy riffs, mournful melodic leads and deathgrowl vocals, the band aren't afraid to vary it up. And by vary it up, I don't mean cut back and forth between slow doom and ambient passages, but a considerably wider degree of variance than I typically expect to find in the genre.

Tracks do slowly move along before changing styles, such nine minutes of snail-paced doom before "The Towers" gives way to a mellow, clean tone section before switching gears again back to distortionland. "Channel Sleep" is six minutes and change of more traditional doom before ceding to a chill acoustic interlude, wait… a shriek and a short doom-funk guitar riff gives way to a powerful, midpaced sliding riff which injects some vital energy to the song before collapsing back to the original approach.

For whatever reason the stylistic shifts just stand out as more pronounced and vivid than the vast bulk of doom releases I've pounded out words describing.
The vocals enjoy the standards - aforementioned death growls, some well done clean singing, and the occasional rasps, it seems at least at one point in each of these epic length tracks they toss in some hair-raising shrieks. First time they broke that out I was confusedly looking around the room wondering if I had stepped on my cat's tail. All of the approaches are well done, even some of the high-pitched shrieking which is perhaps not so well done, but yet still amusing enough that I approve.

Ultimately perhaps this album doesn't hit me emotionally as hard as some other releases do, but that shortcoming is balanced by quality song construction coupled with the direction changes. Four extended tracks that don't move me like, say, Warning could be a recipe for sleep of the non-astral variety, but instead they kept me intrigued and engaged.

And rest assured, should you nod off, one of the aforementioned sporadic shrieks will catapult you back to consciousness in a rather unpleasant way.

Author: BitterCOld

Review
Vaskarc
8.8/10
16.12.2012

A finn Astral Sleep legelső, Unawakening című lemezét talán a legnehezebben fogyasztható doom metál zenék között tartom számon, pedig már lenyomtam azért kettesben párszáz órát olyan zenakarok anyagaival, mint a Skepticism, Tyranny, Mournful Congregation vagy éppen Evoken. Persze jó pár éve már annak, hogy beleástam magam ebbe a bizonyos debütlemezbe, lehetséges hogy ma egy kicsit mások lennének a benyomásaim, bár bevallom őszintén én az idő előrehaladtával, évről-évre egyre nehezebben birkózom meg a szélsőséges(en lassú) metálzenékkel, néhány évvel ezelőtt olyan alakulatok lemezeit faltam nagykanállal, amikbe jellemzően ma már bele sem szagolok, ha pedig mégis, napok alatt tudom csak "végigvinni", több részletben, míg régen átrohantam rajtuk. Ha pedig valaki arra lenne kiváncsi hogy milyen nevekből állna minden idők leglassabb metálzenekarainak tizes listája, nos ott egész biztos hogy pályázhatna az Astral Sleep, méghozzá igen előkelő helyre, nem csak a négy évvel ezelőtti debüttel, hanem bizony a friss és ropogós Visons címre keresztelt nagylemezzel is, ami valószínűleg ezúttal is legalább annyi hallgatót fog elriasztani a hallgatástól, mint amennyi feltétlen hívet mágnesként fog vonzani, de itt már annyira az underground undegroundjáról beszélünk, hogy lehet hogy a finn csapat koncertjein rendre kéttucatnyian vannak, ám ők ott vannak minden egyes "szeánszon"... Sosem voltam még extrém lassú doom metál zenekar koncertjén, szerintem nem is leszek, de sokszor el is képzeltem hogy milyen lehet a közönség aktivitása, hogyan működhetnek élőben a minden kapaszkodót nélkülöző negyedórás tételek, és végül mindig arra jutok hogy a legmegfelelőbb konstrukció az ilyen események lebonyolítására egy kis férőhelyes színház lenne ülőközönséggel. Az pedig talán nem is véletlen, hogy sok zenekar direkt nem is viszi színpadra a szerzeményeit, hisz nem minden zene van ám közönségnek kitalálva!


A Visions alapvetően egy tipikus Solitude Productions-kompatibilis termék, azaz felfedezhetőek a már-már "kötelező választott" elemek a korai Tiamat, Anathema, My Dying Bride és Katatonia lemezeiről, míves, szinte könnycsalogató ritmusgitárral, elegáns, ódon, gótikus hangulattal, ugyanakkor a Black Sabbath szelleme is belengi az anyagot, és talán kicsit tudat alatt még Ozzy orgánuma is befészkelte magát Markus Heinonen énekes szenvedélyes soraiba - persze tegyük hozzá, a Black Sabbath soha, mégcsak megközelítőleg sem játszott ennyire lassú, mélyrehangolt, és a dalszerűség határait alulról súroló szerzeményeket - bár vele kapcsolatban, illetve énekstílusát tekintve talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha Robert Lowe-t és a Candlemasst, de méginkább ha Chritus-t és a Lord Vicart említjük, Markus ugyanis szereti a nagyívű és teátrális megoldásokat, sok nyújtással. Tulajdonképpen az ő személye, "világi" dallamos éneklése jelenti az egyetlen lényegesebb mankót a zene befogadásához vezető nagyon rögös és kínnal, szenvedéssel szegélyezett úton, ugyanis a zene a lassú és vontatott death/doom cammogásból tényleg a legritkább esetekben lép ki, és például a The Towers című negyedórás nyitóeposz állítom hogy még a legeslegedzettebbek számára is komoly nekirugaszkodásokat igényel majd, újra és újra. Akkora a rohanás, hogy egy-egy lefogott hang vagy dobütés között komoly másodpercek telnek el, és tulajdonképpen pont az a fantasztikus, hogy ebben a végletesen lassú, minimalista zenei világban az Astral Sleep itt és most a szemünk láttára, fülünk hallatára teremt meg és épít fel egy olyan különleges, vérfagyasztó, rideg, kiüresedett jelent, hogy amellett bizony nem lehet elmenni, főleg nem félvállról venni. Ezek a finn srácok bizony valamit nagyon tudnak, ilyen sebességen jó zenét összehozni egyenesen művészet, és még ha sok helyen is ütközünk áttörhetetlen falakba, azért végül mindig csak befigyel egy-egy olyan varázslatos momentum, ami miatt érdemes volt szó szerint végigszenvedni akár nyolc-tíz perceket is... A Visions pont olyan, mint maga az élet; Az apró örömök és a ritkán tapasztalt szép pillanatok miatt érdemes végigélni, mégha tudjuk, létünk javarésze ürességtől kongó percekkel is telik..

Elég nehéz szavakat találni Astral Sleepék lemezére, ugyanis mély és lélekig hatoló muzsika, tele szépséggel, keserűséggel, kilátástalansággal, mintha csak az ember önnön nyomorában lelné és látná meg a szépet és a harmóniát... Kicsit a külcsínt is szemügyre véve, Sariina Tani szerintem nagyot alkotott ezzel a borítóval, ami olyannyira a 90-es éveket és a doom/death metálok hőskorát idézi, hogy egyszerűen lehetetlen róla levennie az embernek róla a szemét. Gyönyörű, tényleg, ráadásul ha van zene ahol a külsőségeknek elvárási szinten kötelezően össze kell csengeniük a beltartalommal, nos az szerintem mindenképpen a doom metál! Ami pedig a lemezt illeti, közelíteni csak saját felelősségre, csakis saját zenehallgatásbeli korlátaink feltérképezése után érdemes, persze azért megijedni sem kell, de azért pár évnyi doom/death rutin és előképzettség tényleg nem árthat ahhoz, hogy az ember gyomrát ne feküdje meg néhány perc után a Visions. Lord Vicar, Count Raven, Solitude Aeturnus, valamint Skepticism, Tyranny, Mournful Congregation és Evoken fanatikusoknak viszont melegen ajánlott ez a négy szerzeménybe tagolt bő ötven perc, nekik garantáltan felejthetetlen élményt okozhatnak a finn gyászhuszárok!!

Author: Fehér Balázs