Ennui - Falsvs Anno Domini (CD)

funeral doom death, Solitude Productions, Solitude Productions
400.00 Р
Price in points: 800 points
SP. 111-15 x
In stock
+
Falsus Anno Domini - is the third full-length album of the Georgian funeral doom/death metal band Ennui. This album puts the listener between the hammer and anvil and dive into hopeless despair and hear the cold rage of the heavy guitars sound. Falsus Anno Domini (in translation from Latin "The Liars Of Our Age") is a kind of appeal to all humanity, which stands on the edge of precipice in front of self-destruction, without any will to open its eyes and stare into the abyss. This album is about ignorance and madness which are crowned by man, about shameless lies and enslavement by fear. Unlike its predecessor, you can find this album very aggressive and rigurous. Musicians rationally mixed the usual ingredients for all doom themes with heavy and viscid death riffs, but the melody of compositions and colorful long progressive solos inherent to Ennui weren"t lost. From 2015 Ennui is no longer a duo since the third member - Daniel Neagoe joined the band as constant participant. Daniel is known in wider circles as leader of bands like Eye Of Solitude, Clouds, Deos and more. In Ennui Daniel professionally performs the role of drummer. Also there are guest members invited to participate in records of the new album: Greg Chandler (Esoteric) - vocals, Don Zaros (Evoken) - keyboards, Sameli Köykkä (Colosseum) - lyrics for "The Stones Of The Timeless", AKiEzor (Comatose Vigil, Abstract Spirit) - lyrics for "No Home Beneath The Stars". Album includes 6 monolithic compositions recorded at AOD Records (Tbilisi) and D-Studio (London). All the mastering and mixing are provided by Daniel Neagoe at D-Studio from July to August 2015. Falsus Anno Domini - is a kind of manifest of the will and appeals to mankind to have its opinion in the surrounding world of lies. This is not a tale of sorrow and life experiences, but it"s rather a slap in the face to humans who drown in their own fears. It"s like a spit in the face of all miserable dissemblers and false pretenders, who lead our world to a doomed collapse.

Tracklist:
1 Forbidden Life 8:56
2 The Apostasy 13:26
3 The Stones Of The Timeless 16:39
4 When Our Light Dies Forever 10:34
5 No Home Beneath The Stars 16:20
6 Falsvs Anno Domini 12:05

Artist:
Ennui
Artist Country:
Georgia
Album Year:
2015
Title:
Falsvs Anno Domini
Style:
funeral doom death
Format:
CD
Type:
CD Album
Package:
Jewel Case
Label:
Solitude Productions
Cat No:
SP. 111-15
Release Year:
2015
Barcode:
4627080610965
Country Of Manufacture:
Russia
Review
Aristocrazia
09.01.2017

C'è sempre qualcosa che scappa, che per qualche motivo non è possibile ascoltare o non si è mai sentito neppure nominare. Gli Ennui rientrano in tale categoria, tanto che non avevo la più pallida idea che questi Georgiani esistessero e fossero così bravi. David Unsaved (chitarra, tastiere e voce) e Serj Shengelia (chitarra, tastiere e voce) hanno dato vita alla band come duo, oggi invece divenuto un trio con l'entrata di Daniel Neagoe (Eye Of Solitude, Clouds, Pantheist e Shape Of Despair). Nel 2015 è uscito il loro terzo album intitolato "Falsvs Anno Domini", rilasciato per Solitude Productions, così concettualmente descritto sulla pagina Bandcamp:
«"Falsus Anno Domini" (latino per "The Liars Of Our Age") è una sorta di appello a tutta l'umanità, la quale si erge sull'orlo di un precipizio di fronte all'autodistruzione, senza alcuna voglia di aprire i propri occhi e scrutare l'abisso. Quest'album parla di ignoranza e follia, le quali incoronano l'uomo, di menzogne senza vergogna e schiavitù dettata dalla paura.»
"Falsvs Anno Domini" è un'opera funeral doom di notevole fattura, nella quale ogni singola asperità del genere viene messa in rilievo dall'ottima prova dei musicisti, perfettamente consapevoli di come atterrire e sfinire l'ascoltatore mediante sensazioni pandemoniche e tragiche, utilizzando emissioni melodiche malinconiche strazianti e una cadenza greve che sa innervosirsi repentinamente, impilando disperazione su disperazione. Lungo il tragitto ci si va inevitabilmente a scontrare con la dibattuta desolazione di "The Apostasy", con l'epidemica angoscia che pervade "The Stone Of The Timeless", cadendo poi nella solitaria fossa scavata da "No Home Beneath The Stars", giungendo infine logori e inermi alla solennemente catastrofica e martoriante "Falsvs Anno Domini", nella quale compare una doppia cassa incalzante, desiderosa di spazzare via qualsiasi residuo di possibile speranza.
Siamo dinanzi a un disco che eccelle nell'incarnare le qualità di un genere estremo e di difficile accoglimento, un'area che — pur destando negli ultimi anni un più largo interesse — rimane tuttora a quasi esclusiva disposizione dei patiti della lentezza esasperante e del grigiore plumbeo, di chiunque abbia a cuore l'ascolto di pachidermiche avanzate ed eterne cadute nel vuoto. In questo specifico caso il tutto è impreziosito da una serie di illustri ospiti: Greg Chandler (Esoteric), Don Zaros (Evoken), Sameli Köykkä (Colosseum) e AKiEzor (Comatose Vigil e Abstract Spirit).
Gli Ennui non sono così distanti dall'ingresso nell'Olimpo in cui soggiornano da tempo i signori di questo fosco e doloroso panorama; potremmo idealmente immaginarli dinanzi a un immenso portone, in attesa di essere spalancato. Se con questo "Falsvs Anno Domini" ci sono andati alquanto vicini, non escludo possano riuscire nell'impresa con il prossimo lavoro. Di certo una volta incontrati non ne dimenticherete facilmente il nome.

Author: Mourning
Review
Crossover

Ennui hatte ich von der "Escapism"-Split mit Abstract Spirit als süßlichen und wenig einfallsreichen Doom/Death abgespeichert. Diese Einordnung muss ich mit "Falsvs Anno Domini" korrigieren. Das dritte Full-Length-Album der Georgier hat neben guten Einfällen auch viel Bosheit und Schwärze. In ausufernden 78 Minuten, die sich auf sechs überlange Songs verteilen, schleift die Band durch finsteren Death/Doom an der Grenze zum Funeral und mit allerlei interessanten Arrangements, Riffs und Melodien.
Was "Escapism" gleicht, ist, dass die Band sehr viel zitiert. Während einem beim Opener "Forbidden Life" noch Ophis einfallen, erinnern die atmosphärischen Gitarrenmelodien in "The Apostasy" an Doomed. Greg Chandler leiht dem psychedelischen "The Stones Of The Timeless" sein unnachahmbares Brüllorgan und das ganze Stück klingt auch ansonsten wie Esoteric ohne Keyboards. Die Einflüsse neuerer Esoteric sind auch in der zweiten Albumhälfte unüberhörbar, insbesondere in den Leadgitarren.
Es gibt schlechtere Referenzen. An die Dichte von Esoteric kommen Ennui nicht heran, atmosphärisch und den Ideenreichtum betreffend überzeugt "Falsvs Anno Domini" aber ohne Abstriche. Eigenständig ist zudem die etwas übermotivierte Drum-Performance von Daniel Neagoe, der auch vor aggressiven Doublebass-Teppichen nicht zurückschreckt. In diesen Momenten entwickeln Ennui eine okkulte Death-Metal-Note, die gern auf den Folgeveröffentlichungen weiter ausgebaut werden kann.
Hut ab, ein so starkes Album hätte ich wirklich nicht erwartet. Fans der genannten Bands müssen unbedingt reinhören.
Review
Pavillon 666
9/10
07.08.2016

roisième album pour les géorgiens de Tbilisi qui cette fois ci ont choisi de poser leurs valises chez Solitude Productions.

« Falsus anno domini » est un album particulièrement réussi et abouti. Il est un peu à la croisée de tous les chemins et bien qu’il soit ténébreux à souhait on ne peut pas le qualifier de funeral doom metal au sens propre du terme.
Il y a un côté atmosphérique ainsi que mélodique qui domine par-dessus tout. Le trio géorgien n’hésite pas à puiser dans le Styx du black metal, ainsi que dans le Phlégéton du death metal pour noircir un peu plus le tableau.

Durant plus d’une heure, ils voguent pleine voile sur l’Achéron tout en nous entraînant vers des profondeurs abyssales dont on peut mesurer tout le désespoir au gré de chaque titre.
C’est un album à la fois poétique et brutal teinté d’une mélancolie résolument obscure. « Falsus anno domini » s’écoute d’une seule traite, un peu à la façon d’une pièce classique. C’est un pur voyage aux confins des ténèbres qui dure près d’1h20, un voyage à la fois poétique et irréel à travers une atmosphère épaisse et lourde, mais aussi très contrastée.

La première nuance vient des voix totalement aux antipodes entre l’énorme growl guttural de Serge Shengelia et le chant hurlant et vindicatif de David Unsaved. A travers cela, on perçoit vite une frontière entre le black et le death où les guitares bien distinctes viennent trancher dans le vif un épais mur sonore construit de riffs au son énorme et de véritables envolées mélodiques avec des solos fulgurants au timbre plus heavy metal que grosse disto écrasante.

Moi qui suis toujours en train de fuir le son des claviers au sein du metal, je dois dire que dans le cas présent il permet de rehausser toute la ligne mélodique contrastant de plein fouet avec une batterie cinglante et omniprésente travaillée aux triggers.

On peut facilement dire qu’il ne manque absolument rien dans ce nouvel opus d’Ennui car si vous êtes un amateur du genre grande aventure ténébreuse, vous ne vous ennuierez pas. Émotion garantie, l’obscurité a parfois du bon.

Author: Franckenstrat
Review
Femforgacs
8/10
28.07.2016

Koccintani támadt kedvem, mikor tavaly megjelent a Grúz Ennui harmadik nagylemeze, mivel első lemezükkel nagyon belopták magukat a szívembe (Mze Ukunisa, 2012). A lemez a borítóval és tartalmával egyetemben egy új, minőségi funeral doom osztag jelenlétét hivatott bizonyítani teljes sikerrel, de még a folytatásban érkező The Last Way sem okozott csalódást, pedig a debütáláshoz képest azért vesztett a fényéből a David Unsaved által vezetett nehéztüzérségi zenekar. Termékenységük lendülete ezek után sem apadt, így rövidesen már híreket lehetett hallani a Falsvs Anno Domini közelgéséről, amiről bizakodva híreztem. Elődei sikeres HP szereplése után azonban ez is a kivégzőosztag elé került és míg azoknak a kiadványoknak bravúros módon sikerült elkerülniük a golyózáport, addig a Falsvs kapott hideget-meleget lelkes pontozóbrigádunktól. Az albumban még igazán el sem tudtam merülni, de első, pozitív benyomásomnak köszönhetően azért belepottyantottam a kosarukba 8 pontot és ezt most, amikor a kezembe kaparintottam a fizikai formátumot, szintén bátran tudom tartani még akkor is, ha ez a projekt eddigi leggyengébb lemeze.
A zenekar pedig minden lehetséges eszközt bevetett, hogy megvegye kilóra a stílus szerelmeseit (ez gyakorlatilag korlátozódik a munkanélküli sírásókra és a forgácsolók egy részére), de nem volt teljes a siker, köszönhetően annak, hogy kézzel tapintható, egyébként fantasztikus hangulata ellenére kevésbé tudta fogós dolgokkal megpakolni a megalomániás módon túltolt lemezt. Pedig a funeral doom nem attól lesz az igazi, ha valaki negyed órás dalokban gondolkodik, mert ebbe az időközegbe azért szükség van olyan tartalomra is, amivel lekötheti a hallgató figyelmét, hanem attól, ha mérnöki pontossággal képes egy banda eltalálni, mikor kell egy-egy témát a szekrény fogasára akasztani és változtatni. David a harmadik nekifutásra állandó bűntársai (Serge Shengelia - gitár, Daniel Neagone – dobok) mellé olyan hadurakat tudott csatába állítani a felvételek alatt, mint Don Zaros (Evoken), Greg Chandler (Esoteric), Sameli Köykka (OXÍST, Colosseum), Andrey Karpukhina (Comatose Virgil, Abstract Spirit), akik több területen is kivették a részüket a Falsvs megszületése közben (ének, dalszövegek, billentyűk), mégsem tudtak érdemi kreativitást biztosítani a végeredményt illetően. Pedig, ha valakinek, például Chandlernek otthon kellene lennie ebben, mert az Esoteric keretein belül nem egyszer feszegették darabjaira a műfaj határait szerteágazó, már-már skizofrén zenéjükkel.

A lemez a hangulatos, stabil szabályokat követő, úgymond sztenderd funeral doommal kezdődik, ez a Forbidden Life. A sejtelmes, mégis valahonnan ismerős gitárral induló dal megadja az egész lemez alaphangulatát, amiben mint már írtam, tényleg erős az Ennui. A korábbi, kapaszkodókkal szolgáló, erőteljes riffeket feláldozták az atmoszférateremtés oltárán, Daniel keményebb dobolása és duplázója pedig egy hüvelyknyivel mindig közelebb hozza a death/doom világát a korábbi lassulásokhoz képest. Persze David hólyagokkal teletűzdelt hangképző szervei most is úgy görgetik fel a mélyből a hörgést, ahogy azt ebben a közegben illik és azonnal csillapítják bennünk az életigénylés kényszeres, evolúcióból adódó vágyát. A rövid 8 perces kezdést a The Apostasy követi immár 13 percnyi játékidővel, folytatván a kezdés által kitaposott, skizofrén hangulattal megáldott utat. A lassulás itt kézzel foghatóbb és gonoszabb, néhány tempóváltást is kapunk ajándékba, de a dal tényleges fénypontját mégiscsak a sötétségből előkúszó, vánszorgó, kétségbeesésben tobzódó gitárhangok adják. Ezt követi a lemez egyértelműen csúcspontnak szánt csúcspontja, a The Stones of the Timeless, ami közel 17 percnyi merengést engedélyez nekünk egy világot elnyelő szakadék szélén. Greg Chandler változatos módon történő megsemmisülése és önmaga érzelmi kivégzése azért frissítően hat David éneke után, a dal pedig maga a megtestesült lemondás. Hosszadalmas, monumentális gitárszólói és fokozatosan emelkedő intenzitása miatt nem fog rajta unatkozni senki, aki nekivág ennek a hosszúnak tűnő utazásnak. Pont annyira érdekes, hogy az utána következő When Our Light Dies Forever már megint csak ügyes rutinmunkának tűnjön, pedig ennek a dalnak sincs szégyenkezni valója, de valahogy már úgy érezzük, túljutottunk a mélyponton, ahonnan már nincs lejjebb. Egyetlen dolog képes megmenteni, méghozzá egy váratlan darálás a dal közepén, ami azért képes felébreszteni a hallgatót. Amint beindulnak a dal töredezett ritmusai és utána a gyors tempó, azonnal képesek leszünk ismét figyelni, épp ezért ide bedobhattak volna valami rövidebb, több energiát mozgósító szerzeményt is az elődöt figyelembe véve. A belső örvények és a művészi kényszer azonban nem hallgatóbarát megoldásokra törekednek, ahogy azt azonnal tapasztalhatjuk a folytatásban a No Home Beneath the Stars segítségének köszönhetően, ami ismét a 16 percet átlépve próbálja tudtunkra adni, hogy elbukik az élet, elhal a világ. Erre a dalra illik legjobban a funeral doom jelző, de kellemes témái és hangulata ellenére egyszerűen már túl sok, túl hosszú ahhoz, hogy a figyelmet fenntartsa. A kiadványt a címadó Falsvs Anno Domini zárja minimálisan szűkösebb időkorlátok között türelmetlenül toporogva, némileg gyorsabban és izgalmasabban, mint az előző monstrum. Többször beindul a duplázó és körülhatároltabb riffekbe is kapaszkodhatunk, de ettől a szakadék még ott tátong a lábunk előtt és ha tetszik, ha nem, a kilátástalan mélységbe kell bámulnunk, várva azt a pillanatot, amikor elkezd leperegni az a bizonyos utolsó filmtekercs…

Nagyon nehéz hallgatnivaló ez a lemez. Tömény, nyomasztó és hosszú, ami nem mindig indokolt és törvényszerű, de ennek ellenére így is tartalmaz olyan pillanatokat, amit a funeral doomot élből nem elutasítók vonzónak fognak tartani, még akkor is, ha nem kevés időt kell szentelniük az Ennui lemezének kifürkészésére. Én titkon azért bízom benne, hogy visszakanyarodnak majd kicsit a címadó karcosabb, mégis emberbarát formulájához, amit az előző kiadványokban olyan jól hoztak. A zenekar pedig a cseppet érdektelenebb produkció ellenére még mindig a régi iskola hű és minőségi követője, akikre ezek után ugyanúgy érdemes lesz figyelni. Szükség és bánat esetén pedig meghallgathatjátok a teljes lemezt a zenekar bandcamp oldalán is...

Author: boymester
Review
Funeral Wedding
5/5
05.03.2016

Eu desconhecia totalmente o trabalho deste grupo oriundo da Georgia, pais nada tradicional em reveler bandas de metal, não existe nenhum que eu consiga me lembrar de cabeça e se existe e não me recordo é porque a banda não deve ser tão boa quanto ENNUI. Desconhecendo a banda fui naturalmente procurar seus trabalhos anteriores para ter uma base e crítica com relação ao trabalho inteiro e as sobre as possíveis mudanças podem ter tomado. Não houve mudanças no grosso do som, mas um amadurecimento imenso entre The Last Way, que foi lançado em 2013 e seu mais recente trabalho que este sensacional Falsvs Anno Domini.

O trabalho anterior também é muito bom, seguindo muito mais a linha Funeral Doom que este trabalho mais recente, por ser muito mais pesado, mais grave, enquanto que Falsvs Anno Domini é um trabalho muito mais atmosférico. Um fator importante que pode ter interferido nessa maturidade sonora pode ser a entrada do baterista Daniel Neagoe que é baterista de muitos outros grupos entre eles, Shape of Despair e Eye of Solitude. E a bateria certamente é um dos pontos fortes do grupo neste trabalho, principalmente pelos pedais duplos que são muito bem evidenciados em praticamente todas as faixas, executados de maneira certeira, muito bem encaixados seguidos de riffs marcantes, remento aos riffs cadenciados de Death Metal no estilo serrote hehe.

Os vocais ficam por conta de David Unsaved proporcionando urros cavernosos e profundos que por sua vez também executa as guitarras e teclados assim como Serj Shengelia. Ao meu ver os trabalhos de guitarra aliados aos teclados evoluiram muito com relação ao álbum anterior, pois é nitido a presença de muito mais atmosfera e ambientações diversificadas entre as duas guitarras e o teclado, muito diferente das músicas antigas onde não existia tanta ramificação.

Além de ser um dos melhores trabalhos de 2015 (uma pena que só pude escuta-lo agora em 2016) queria elogiar também não só a arte do logo do grupo como também a capa de seus álbuns que também são muito bonitas e servem de complemento visual para o som amargo e triste da banda. Indicado a todos os fãs de Doom sem restrição a ninguém. Tristeza certa!

Author: Requiem
Review
Atmosfear #17
7/10

На новом альбоме (уже третьим по счёту) от неизвестной мне доселе грузинской группы ENNUI, собралась прямо целая международная солянка. Судите сами: Даниель Ниагое (EYE OF SOLITUDE, CLOUDS), Грег Чандлер (ESOTERIC), Дон Зарос (EVOKEN), Самели Койкка (COLOSSEUM) и A.K.iEzor (COMATOSE VIGIL, ABSTRACT SPIRIT). Все они в той или иной степени поучаствовали в создании этой работы в стиле funeral doom/death metal. Результат получился весьма неплохим, хотя на революцию в жанре он конечно не тянет. Да впрочем, это и не важно. Уверен, всем поклонникам жанра, этот релиз в любом случае придётся по вкусу.

Author: CS
Review
Doom-Metal.com
9/10
04.08.2016

Having worked with Ennui with my own band, I knew I was in for something special. I remember when I first heard the album 'The Last Way': it was huge, and had an emotional and enormous miserable vibe to it. So when I was asked to review the band's latest album I was thrilled.

'Falsvs Anno Domini' is already the third full-length album of the Georgian Funeral/Death Doom metal band Ennui. David and Serj were, up until this album, a two-piece band. Maybe they have now seen the benefits of bringing other musicians into the mix: Daniel Neagoe from Eye Of Solitude joined the band on drums and bass. Also participating, we have the mighty Greg Chandler (Esoteric) - vocals, Don Zaros (Evoken) - keyboards, Sameli Köykkä (Colosseum) - lyrics for “The Stones Of The Timeless", AKiEzor (Comatose Vigil, Abstract Spirit) - lyrics for "No Home Beneath The Stars".

It's a bold statement, and a welcome one. Six monstrous tracks befall our ears. From the very beginning, you can reap the benefits, as Daniel lays down a double bass fill that fuels a fire and tone for the rest of the album. It’s almost a statement of intent. Ennui have always presented us with memorising winding leads that drift further then your mind wants to let you. That feel is not lost here and I'm very impressed by the melodies and writing on this album.

One thing you expect from any Ennui work is long confounding songs. No Home Beneath The Stars is a testament to this. Each song paints its own story. The album deserves your full attention so you can appreciate the craft that's at hand. The drums are loud and in your face, especially the bass drum, but it does not sway you away from the music. Daniel mixed and mastered the album, and the sound has not changed too much so you still get the Ennui vibe. The album has a tremendous weight to it, and the tone of the guitar is, again, perfect.

David's vocals are dark, deep and heavy. However, adding guest vocals gives us a nice twist to ponder on. Greg Chandler's tortured screams are another bright spot on the album. The structures are well thought out, and I like the feel of the mix and mastering. It contains everything in a vacuum of mind crushing depressiveness. You will not find a lot of keys in each song, but you do not miss them. There is enough atmosphere still captured between the different instruments.

When Our Light Dies Forever is a great example of Ennui's new creativity. The vocals are tortured, and the added delay of a double vocal effect is perfect. The screams are Esoteric-like and are perfect for this track. When you work with other seasoned professionals, you can only be inspired to create even more dynamic music.

This was overall a fantastic experience for me. Ennui have grown in maturity in every area. The extra bonus of seasoned veterans appearing on the album just adds that extra polish. It's a great album, and one I think deserves complete recommendation.

Author: Riccardo Veronese
Review
Gorger's Metal
22.11.2015

Georgia is a fairly small country between Russia, Turkey, Armenia, Azerbaijan and the Black Sea. The country still has approximately 4.6 million inhabitants, not far from Norway's 5.1 million. The country is not exactly renowned for metal. In fact, Metal Archives only have 13 active bands registered, and none of these are big international names.
Probably with one notable exception. It's not impossible that you've heard of Ennui. At least not if you like to immerse in syrup-slow grief and despair.
The duo, which has now grown into a trio, released their first two discs in 2012, the same year as the formation, and the following year. In 2014 founders Serj Shengelia and David Unsaved released two splits; Immortal in Death along with Aphonic Threnody and Escapism with Abstract Spirit. Both covered on Gorger's Metal with approval on Ennui's behalf.
Genre devotees know very well where in the territory we find ourselves, except from in Georgia of course. Ennui drowns its sorrows in funeral doom/death.

Unlike on previous occasions, the albums main theme ain't bottomless grief and despair. Falsvs Anno Domini, which supposedly means something in the style of “The Liars Of Our Age”, is concept-wise a real spit in the face of cowardly people with blinders that refuse to look reality in the eye, and cynical hypocrites and charlatans who abuse others' fears, naivete and ignorance. Both these groups are helping to run the world and society by the wayside.

The music has elements of anger, but the music itself has not changed significantly. I could have used all the world's clichйs to tell you that this is syrupy music soaked in suffering and resentment, but the word funeral likely reveals the most important aspects.
Ennui as usual brings tearful melodies and thick, dark, embracing sound with bright guitars singing wistfully into the night. Ennui as always offers powerful suggestion.

The name Daniel “Klepsy” Neagoe doesn't ring any bells with me, but I've never been good with names. The man is perhaps famous without being well-known, he has in any case handled various instruments and vocals in different constellations such as Clouds, Colosus, Eye of Solitude, Sidious and so on. Here, he takes care of the drumsticks. The man in addition does design and layout, as well as working as a sound engineer/producer.
That this jack of all trades does a superb job conducting the drums, should come as no surprise.

With guest vocals from Greg Chandler (Esoteric), keyboards signed Don Zaros (Evoken), lyrical contributions from Sameli Kцykkд (Colosseum) and AKiEzor (Comatose Vigil, Abstract Spirit), there can be no doubt about genre affiliation, even for the most mistrustful amongst ye.

Besides from the band's dйbut, I consider all other releases safe purchases for genre fans. I have admittedly not heard their sophomore album, The Last Way in its entirety, but everything indicates that even that one's good.
Falsvs Anno Domini is a time-consuming piece of music to absorb. The album lasts for almost 80 minutes.
The initial hours can only prepare you for for a comfortable plunge into wretched agony, tribulation and despair.
For genre fans that just means great “value for money”.
Review
Hammerworld
8/10

Kellett némi kurázsi a grúz Ennui új albumának a kivesézéséhez, ugyanis közel 80 percnyi funeral doom – többszöri – végighallgatása nem tartozik a legkönnyedebb elfoglaltságok közé. Ugyanakkor, aki kedveli az irányzatot, fel fogja ismerni, hogy nem egy ötlettelen anyaggal áll szemben. A 80 perc persze kissé sok, de a zenekar nem alulinspiráltan alkot. Rettentôen nehéz zene ez, még mûfajában is. Hogy egy összevetéssel éljek: az új Skepticism sokkal könnyebben emészthetô. Azt szeretem ebben a mûfajban, hogy talán ebben mûködik a legkevésbé a külvilág bármilyen elvárásának való megfelelés beteg kényszere, bár a másik oldalról viszont a totális kontroll-nélküliség veszélye áll fenn. Az Ennui gárdájá- nak sikerült megtalálnia a helyes középutat. Miközben a zenészek semmitôl nem zavartatva bontakoztatják ki ötleteiket, úsztatják a határtalan messzeség felé hoszszú kompozícióikat, úgy – még ha ez idôt is igényel a hallgatótól – egy vezérfonálra is rá lehet lelni, amely láthatatlan fogó- dzóként szolgál a súlyos, ultra-sötét tételek megismerése közben. A zenészek komolyan veszik az Ennuit, mivel a csapatba bevették az Eye Of Solitude énekesét, Daniel Neagoe-t, aki itt dobol és mellesleg rengeteg bandában aktív. De ez nem minden, ugyanis a grúzok lemezén vendégszerepel Greg Chandler az Esotericbôl és Don Zaros az Evokenbôl. Tudják, hová kell fordulni. Ahol Greg Chandler hallatja jellegzetes hörgéstengerét, ott a zene is nagyon Esotericjellegû, de hogy nem csak a végletesen lassú tempókban szeret elmerülni az Ennui, jelzi, hogy egy blastbea es rész is hallható valahol, igaz, nem tart sokáig. Maximálisan hangulatzene ez, ahogyan jórészt az egész mûfaj is, de itt a hangulat tartalommal párosul, és ez fontos tén ezô.

Author: M.P.
Review
Iye Zine
8.8/10
03.12.2015

Nuovo album per i georgiani Ennui, da qualche anno alla ribalta nella scena doom con il loro sound di matrice funeral/death doom e dei quali ho avuto il piacere e l’opportunità di seguire il percorso musicale fin dai primi passi corrispondenti con l’album d’esordio Mze Ukunisa del 2012.

A questo punto della loro storia, David Unsaved e Serj Shenghelia non potevano più nascondersi in quanto da loro era lecito attendersi un album che non solo desse continuità a quanto già fatto, ma che garantisse un decisivo e definitivo salto di qualità.
Per fare questo i due musicisti di Tblisi, passati nel frattempo dalla MFL Records di Evander Sinque, che ha avuto il grande merito di sdoganarli, alla Solitude Productions, intanto hanno ritenuto di avvalersi in pianta stabile di un terzo elemento che si dedicasse alla sezione ritmica e individuato, niente meno, che in Daniel Neagoe, sua maestà “il growl” nonché mastermind degli Eye Of Solitude, dei Clouds e coinvolto in mille altri progetti di livello assoluto (peraltro, il musicista di origine rumena ha anche curato personalmente masterizzazione e mixaggio dell’album).
Ma David e Serj non si sono accontentati dell’ingaggio di un nome così pesante, anzi … : scorrendo la lista degli ospiti che hanno fornito il loro contributo alla riuscita del disco troviamo gente come Greg Chandler (Esoteric), Don Zaros (Evoken), Sameli Köykkä (Colosseum) e AKiEzor (Abstract Spirit e Comatose Vigil), quasi a voler chiamare a raccolta, simbolicamente, i nomi storici della scena a fornire una sorta di imprimatur all’opera.
Questo spiegamento di forze ha prodotto il risultato sperato: Falsvs Anno Domini è l’album definitivo degli Ennui, quello che consentirà loro di passare dallo status di ottima band futuribile a quello di realtà consolidata in grado di riscrivere la storia del genere negli anni a venire.
Rispetto all’ultimo lavoro il sound si è spostato maggiormente verso un death dooom dai toni aspri ma non privo di aperture melodiche e atmosferiche: l’aura che avvolge il sound degli Ennui appare però molto più cupa e minacciosa che in passato, in ossequio ad un contenuto lirico che non lascia soverchie speranze riguardo alle redenzione di un’umanità avviata all’ineluttabile autodistruzione, ancor più morale che materiale.
Forbidden Life apre l’album in maniera invero piuttosto anomala, con un suono di chitarra che ricorda maledettamente quello di The Figurhead dell’immortale capolavoro Pornography targato Cure: un caso ? Forse, ma non c’è dubbio che nessuno meglio di Smith ha preconizzato, all’inizio degli anni ottanta, l’inizio del decadimento dell’umanità, raccontando il disagio di chi a vent’anni si sentiva un centenario precoce.
Il brano poi si apre in maniera più canonica, mantenendo un andamento piuttosto malinconico , ma è con la successiva The Apostasy che Falsvs Anno Domini prende definitivamente quota, grazie a sonorità molto vicine a quelle dei Colosseum dell’indimenticato Juhani Palomaaki: momenti più aspri si alternano a funerei rallentamenti e ad ampie aperture nelle quali la chitarra tesse magnifiche e dolenti melodie.
Con TheStones Of The Timeless arriviamo al fulcro dell’intero album, laddove viene espresso oltre un quarto d’ora di pura disperazione, con uno screaming che prende il posto del più canonico growl ed una parte finale in cui, inconsciamente o meno, l’ingresso di Daniel negli Ennui si fa sentire tramite un crescendo melodico che è tipico marchio di fabbrica degli Eye Of Solitude: in definitiva, una meraviglia …
Dopo questi quaranta minuti di doom ai suoi massimi livelli, ce ne attendono circa altrettanti certamente non da meno per intensità e capacità evocative, con in particolare altre due tracce splendide come No Home Beneath the Stars, sedici minuti che volano via tra ricami chitarristici in un’atmosfera, almeno inizialmente, un po’ meno da tregenda ed un altro finale da brividi, e la title track, più vicina per sonorità alla scuola ex sovietica con i suoi toni cupi e solenni allo stesso tempo: la chiusura ossessiva sta a simboleggiare l’annientamento di ogni vana speranza, una sorta di reiterazione all’ennesima potenza della rabbia che assale chi si trova al cospetto di un degrado apparentemente senza limiti.
Gli Ennui, dopo tre anni di vita ed altrettanti full length, dimostrano di avere le carte in regola per sedersi al tavolo con i grandi del genere: Falsvs Anno Domini è un altro grandissimo album in un settore musicale che, pur trattando prevalentemente della morte, è paradossalmente più vivo che mai, in un “anno domini” che ha visto il ritorno, dopo anni di silenzio, di giganti quali Shape Of Despair e Skepticism, oltre che dei meno noti Tyranny; la band georgiana dimostra che le nuove leve sono già all’altezza della situazione e in grado di alimentare nel migliore dei modi un genere capace di fornire emozioni uniche.

Author: Stefano Cavanna
Write a review