Дрём - Дрём 2 (CD)

Review
Atmosfear #17
7/10

Сменив прописку (с украинского лейбла Archaic Sound проект переехал на российский Solitude Productions) ДРЁМ записали свой новый альбом. Судя по названию диска, тут долго гадать не нужно, какой это альбом по счёту. Для тех, кто ещё не знаком с творчеством этого загадочного проекта, поведаю, что здесь вас ждёт русскоязычный funeral doom metal, причём без особых откровений. Не скажу что материал такой уж плохой, что его слушать нельзя. Просто слышали мы уже это всё и раньше. А так конечно нагнать атмосферу и погрузить в уныние ДРЁМ могут. Если не верите, то купите этот диск и сами во всём убедитесь.

Author: CS

Review
Pavillon 666
9/10
31.10.2016

Cet album m'intrigue. Rien que regarder la cover me donne envie me plonger dedans sans présentation ou introduction. Je vais faire un effort pour vous.
Voici DRYOM (Дрём en cyrillique) et son second album sobrement nommé « 2 ». Que savons-nous sur cette formation ? Et bien pas grand-chose. Le groupe est de Bryansk en Russie, je suppose que c'est un one-man band officiant depuis 2012 et ayant sorti un premier opus (« 1 ») l'année de la création. Sinon, c'est du Funeral Doom signé chez Solitude et puis.. Voilà.
Vous aussi ça vous intrigue ?

Une fois le CD mis dans le lecteur, on embarque pour une heure de musique avec seulement quatre titres. Je vous laisse imaginer la durée de chaque piste...
Je ne peux plus attendre, arrêtons de tergiverser, le CD est prêt à tourner !
Voici « Мёртвый город », premier titre de l'album qui, grâce à une introduction aux sonorités angéliques, nous plonge lentement mais sûrement dans l'écoute. Je vais dire quelque chose qui ne va sûrement pas plaire à beaucoup de monde, mais je le soutiens, la qualité d'enregistrement est dégueulasse. Enfin, dégueulassement bonne. Le son est crade et j'adore le fait que, couplé au Funeral Doom, cela donne un aspect glauque et sincère. Presque encore mieux que du Black produit dans les forêts Suédoises à l'aide d'un radio-cassette bidouillé. Plus sérieusement, DRYOM nous assène une claque monumentale. Que ce soit la voix totalement éraillée, cassée qui nous donne le sentiment que le chanteur est éreinté des péripéties que la vie lui met dans les pattes, la guitare saturée à un point tel qu'elle fait grésiller mes enceintes, la basse percutante et au son métallique ou le kit de batterie si fortement masterisé qu'il en deviendrait presque une arme perforeuse de tympans, tout est parfaitement sincère. Et cette sincérité nous retourne. Jamais je n'avais vu un groupe incorporer de la guimbarde (OUI MESSIEURS!) dans un titre sombre et dépressif, et surtout jamais je n'aurais pu penser que cela marcherait ! Et bien si ! Si. Tout simplement. C'est si inattendu que l'on ne peut que saluer le geste et apprécier.
Sauf que tous les titres comportent de la guimbarde et ce qui semblait si grandiose devient par moments lassant, surtout lorsque les moments où la « harpe juive » résonne ne s'y prêtent que peu... L'écoute en pâlit sévèrement et devient monotone. Heureusement que la composition générale des titres est d'une qualité élevée !
« Метель » arrive à nous garder éveillé avec un riff palm-muté dans un petit temps puis typé Death du plus bel effet sur une batterie d'une lourdeur colossale. Mais nous avons le droit à une petite surprise ici aussi : la guimbarde se fait rejoindre par une flûte, elle aussi très bien incorporée au son. Cela donne lieu à des envolées magnifiques où guimbarde, flûte, guitare, synthé et voix se battent et nous, barbares que nous sommes, regardons ce spectacle avec émerveillement.
« Она » ferme la marche avec son jeu de larsen nous éclatant encore une fois les oreilles. Plus instable que ça, ça n'existe pas. Et c'est toujours et encore parfaitement en accord avec l'ambiance. Plus tard, vers les dix minutes, une sorte de pont vient à nous. Un pont calme, en arpèges, bourré de delay et de réverb mais un pont majestueux qui flatte nos tympans, eux qui ont manqué d'être percés un bon nombre de fois. Puis la violence se refait ressentir jusqu'à la toute fin. Et oui, un larsen est là pour nous dire que c'est bien la fin.

Nos oreilles ne remercient pas DRYOM. Mais, moi, bien sûr que si ! Quatre titres prenants, quatre titres émotionnellement forts, quatre titres hautement récompensés !
Merci à DRYOM, je cours de suite me procurer le premier album !

Author: NegativeHate

Review
Femforgacs
8/10
19.09.2015

Vannak azok a lemezek, amiknek a kritikáját "csak úgy" bevállalja az ember, aztán majd megküzd vele valahogy... Na én pont így voltam az orosz Дрём lemezével. Mivel nagyon nem vagyok funeral doom rajongó, így hát azt gondoltam, hogy az agyon ajnározott Solitude Production istállójából érkező anyaggal veselkedek neki egy mélyrehatóbb ismerkedésnek. A csapatról szinte nulla háttér információ áll rendelkezésre, ami alapvetően nem probléma, így viszont nincs nagyon miről beszélni a 2012-ben alapított banda esetében, marad a nemes egyszerűséggel 2-re keresztelt második nagylemez.

A négy tételben és összesen 57 percben megfogalmazott mű alapvetően egy tökéletesen stílushelyes funeral doom vánszorgás. Az első szám alatt éreztem is valamiféle szúró bizonytalanságot, hogy én ezt képes leszek-e feldolgozni, egyáltalán végighallgatni, hiszen a tipikus ultralassú kettőnégyre érkezett a követelményszintű 10 másodperc / 1 pengetés patikamérlegen kiadagolt egyvelege. Valljuk be a morajlás szintű agyagbánya mélyéről feltörő hörgés sem emelte meg a pulzusszámot és valahogy odakint is csak süt és süt a nap. Természetesen, komolyan véve a feladatot, sokszori áthallgatásra elkezdtek az egyedi stílusjegyek feltárulni, elkezdtek a hangulatok működni. A nyitódal ormótlan vánszorgásába első szokatlanabb momentumként megjelent a doromb, majd a kettes dalban valamiféle naívan egyszerű és bárdolatlan hangú népi furulya, amik azonnal ki tudtak rángatni az egyen mocsár érzetből és valamelyest elkezdtek saját karaktert adni ennek a zenének. A hármas dalban megjelenő vastag szintetizátorszőnyeg bár semmilyen újdonságot nem jelent a stílusban, mégis valahogy jókor van jó helyen és végre, dúdolható dallammal emeli a hangulatot. A szám belsejében beütő "felgyorsulás" is igen profin mozgatja át a tíz perces szerzeményt. Ez a dal a lehető legjobb helyen és formában ad egyfajta ütemváltást a szűk egyórás lemeznek és végül is megadja azt a lökést, ami aztán a gigantikus 17 perces befejezéshez kell, amiben minden hangszer és zenei megoldás megjelenik a korábban említett zenei eszköztárból.


Az első pillanatban tucatnak és borzalmasan vontatottnak tűnő album valójában egy profin megszerkesztett zsánerlemez lett. Nem arról van szó, hogy ezek a borzasztó alaptempón hömpölygő dzsi-dzsi-k bármiféle ingerküszöböt megérintenének, vagy hogy a semmit sem formálódó mocsári hörgés egy percig is életképesebb lenne az ezer stílustársnál mert ez az igazság. Arról van szó, hogy ez technikailag egy tökéletesen megszerkesztett lemez lett. Valami hihetetlen ütemben érkeznek meg a dorombos, a furulyás, szintetizátoros betétek. A tempó megbolygatása nélkül hoznak a lehető legmegfelelőbb pillanatban érzelmi váltást és átkötést két dohogó morajlás között. Vesszőparipám a zenei kontrasztképzés, ami által egy lassú lemez valójában egész hosszában meg tudja tartani a lassúság érzetét, egy agresszív lemez végig életveszélyes marad, anélkül, hogy pincsi ugatásba váltana át. Én ezeket mindig tempó és hangulatbeli kontrasztképzéseken keresztül tartottam megvalósíthatónak. A Дрём megmutatta, hogy van egy harmadik út is. A hangszereken keresztüli kontrasztképzés. A változatlanul lassú tempót, a komor, félholt hangulatot egy percig sem bolygatja meg, egyszerűen a különböző hangszerek megfelelő pontokon történő belépése ad egyfajta lüktetést, hullámot az egész lemeznek, amire könnyedén fel lehet ülni és együtt élni a lemezzel. Nem mondom azt, hogy évtized albuma a 2, de ez a fajta szerkesztési mód és zenei érzék meglepett. Örülök, hogy belevágtam ebbe a lemezbe. Aki érez affinitást az ilyen jellegű finomságok felfedezésére, az ne fogja vissza magát!

Author: emp

Review
Funeral Wedding
5/5
22.07.2015

Como sempre, a Rússia é o país que dificilmente decepciona um Headbanger. Sempre nos trazendo surpresas enigmáticas como Inner Missing, na qual o vocalista usa técnica “Soprana” para assim transmitir seu mais alto grau de insanidade musical. Vindo de lá, também temos Delirium Silence, que em seu mais recente álbum, ousou fazer um cover de uma música da banda grega Septicflesh, “Anubis”, sem falar no restante das canções que ficaram épicas demais! E outra que eu gostaria de citar é Moongates Guardian. Outra banda sensacional que remete aos tempos medievais, onde os dragões eram o terror da sociedade e os reis abusavam de seus poderem para impor o seu poder opressor perante os pobres. O mais alto grau de corrupção.

Mas enfim, chegamos exatamente onde eu gostaria, tratando-se de Rússia, apresento-lhes Dryom! Funeral Doom Metal, do mais profundo e melancólico possível, com uma pegada sombria de Death Metal no vocal, um ar sombrio de tristeza junto nos corais e leves sinfonias ao fundo de cada canção. Uma severa utopia musical. Irresistível e infernal!

“2” é o segundo projeto da banda Dryom, sendo o primeiro Full-Lenght, apresenta uma total harmonia sombria e devastadora. As quatro canções ultrapassam os dez minutos de duração, transmitindo o mais puro sabor da melancolia e tristeza. Todos jogados num saboroso prato com uma leve pitada de morte grotesca. Apesar disso tudo, é um atrativo para se lambusar, ouvindo até o último instante esse ótimo trabalho. A cada passagem, a cada momento, o clima vai mudando. É como estar dentro de uma neblina e não conseguir enxergar o que vem pela frente, e de repente é surpreendido por um buraco enorme no qual te levará para um insano lugar sem volta. O mais horroroso momento duradouro!

A capa do álbum também remete a esta mesma ideia de que tudo está desabando, toda a sujeira está lhe puxando para um local indecifrável e sem saída. É uma magia assutadora! O ritmo das canções são como de costume do gênero Funeral Doom Metal. Bateria muito lenta e dura. Guitarras com uma pesada distorção e mixagem, perfeita para o ambiente sombrio e contrabaixo com o timbre encaixando-se perfeitamente no fundo, para transparecer mais ainda as sinfonias. E por último, o vocal demoníaco!

Um cenário totalmente de destruição, pós-apocalíptico. O clima ambiente das canções são possíveis pesadelos, em um lugar onde não há a presença de luz.

Todas as canções são ótimas, mas eu gostaria de chamar atenção para a segunda faixa “Risunok”, onde em certo momento, as guitarras ficam ainda mais lentas, dando início à um lindo coral – eu não sei dizer ao certo se é um coral sintetizado, ou se realmente é uma espécie de produção no estilo Septicflesh – que é de fazer caírem lágrimas das pessoas mais sensíveis, devido ao grau de melancolia. Mas no meio desta mesma música começa a ser criado um tipo de som de uma espécie de flauta, um som dos mais bizarros mas ao mesmo tempo dos mais belos que podem ser executados.

“Metel'” já inicia-se de forma apocalíptica. Uma aula de amedrontamento! Uma canção certa para se ouvir como o rugir dos ventos dentro de uma tempestade, pois a tristeza ficará ainda mais evidente neste compasso. É uma monotonia deliciosa de se experimentar, apesar de duradoura, as canções deixam o ouvinte totalmente satisfeito.

Num certo momento, entra em ação um espécie de teclado, ou flauta. mas enfim. Volta novamente, para dar início a um momento engrandecedor da canção, onde a mesma nos mostra uma face desconhecida e pouco sentida no álbum. Um toque relevante de velocidade, o suficiente para animar um pouco o momento. Muitos elementos dentro de uma só canção.

Confesso que não era muito fã deste gênero. Mas a partir dessas obras, percebi que não trata-se apenas de um trabalho longo, duradouro e cansativo. Trata-se ainda mais de uma filosofia de vida. Traços da realidade são projetados nas canções de Dryom.

Não falarei sobre a primeira e nem sobre a quarta canção “Mertvyj Gorod” e “Ona” respectivamente. Propositadamente para que o ouvinte fique com um gosto de quero mais do trabalho dos russos do Dryom. Mas o que posso adiantar é que se assemelha muito à Mythological Cold Towers, logo, podemos ter uma leve sensação de brutalidade e melancolia, obviamente!. Vale muito a pena dedicar algumas horas para refletir dentro dessas canções atmosféricas!

Review
Ave Noctum
7.5/10
21.06.2015

A grim and grey industrial landscape cheerlessly greats us from the album cover here. I am not sure what Bryansk in Russia where this obscure entity come from is like and indeed image search shows it to be nowhere near as desolate as this place but it is where they dwell in darkness and seclusion. It would appear that there is not that much info available about the artist here but I am guessing that it is probably a one man act. This is the debut album following on from a demo simply entitled 1 and contains four tracks of rugged funeral doom spanning a near hour long playing time.

First track title Мёртвый город seems to translate to Dead City which is kind of perfect to put you in the atmospheric stance of the music. There is instantly a feeling of abandonment about the acoustic guitar lines that lead us in to this place but there is a feeling of beauty within it as well. Probably the most difficult part here are the vocals which come in next and they are going to determine how much you like this. They are low intoned growls and weathered like rotting bark. They feel somewhat alien and you wonder if they can possibly be forming actual words and they are an acquired taste to be honest. It took me a while to get used to them but after a while they do fit in with the slow ponderous mood of the music itself. This is going nowhere actually fast but building slothfully until another rather unexpected facet, the twang of a Jews harp is brought into play lightening the mood a slight bit. The next to enter are some eerie keyboard lines and drums take up a slightly faster beat around everything. It’s austere and sorrowful and a dark place to find yourself visiting as is the whole album but it is also a peaceful one rather than horrible and you could easily imagine yourself visiting this abandoned graveyard of twisted steel and ghosts and wandering around marvelling as you take it all in. It’s like an urban exploration in musical form and with this as your soundtrack and a camera in your hand you really want to go and check it all out documenting what you see before it all collapses into complete ruination. Рисунок has the keyboards wraith like shrouding things in mist as the Jews harp again twangs away, you will be used to the sombre approach by now and lost in it as guitars weep away in its midst. There is a large emphasis in the melody here and it comes close to drowning you. There is another surprise in store after ten minutes or so when the trill of a flute makes an appearance adding to the sorrowful melody and draping things with a bit of a pagan feel to the otherwise funereal tones. It’s another clever trick that after a few listens will have you waiting for it to crop up. It’s not overused either just there for a short period before the track slowly shuffles on to conclusion.

Метель (Blizzard) is the shortest track at 10 minutes and is the one with the most force about it with big elongated riffs, slow drum pounds and roaring vocals. The place we are in may still be deserted by people but the weather is visiting tearing through things and giving it all a right old battering resulting in wood, timber and glass to bend, bow and shatter in its wake. The keyboard frostily accompanies the barraging tumult making it clear that everything is icy cold too. Then everything except Jews harp and flute are dropped turning things momentarily into a winter wonderland, perfect! Last track Она mixes all the elements together vocally it seems angered and all stirred up. The keyboards pompously parp away and there is a huge sense of gravity amidst the rest of the trembling instrumentation. It’s the longest and most epic track and a fitting epitaph before this place is again enshrouded in mystery and silence to crumble into dust and rot once again in neglect and solitude once more.

The label has once again trawled places that others would fear to tread and come up with another work that is rich in atmosphere and imagination for those who seek to walk such paths.

Author: Pete Woods