Fangtooth - Fangtooth (CD)

traditional doom metal, Solitude Productions, Solitude Productions
28 reviews Write a review
466.67 Р
Price in points: 700 points
SP. 044-11 xn
In stock
+ −
The debut album of young Italian band Fangtooth follows the canons of traditional doom metal genre. Inspired by the debut Candlemass album as well as by works of Trouble, Saint Vitus, Pagan Altar the musicians of Fangtooth demonstrate their own interpretation of the genre traditions and add their own strokes to the general canvas created by the legendary bands.

Tracklist:
1 The Eye Of God
2 Rise Again
3 Father
4 In Depths We Lie
5 Martyr
6 Cry Of The Nephilim

Artist:
Fangtooth
Artist Country:
Italy
Album Year:
2011
Title:
Fangtooth
Genre:
traditional doom metal
Format:
CD
Type:
CD Album
Package:
Jewel Case
Label:
Solitude Productions
Cat Num:
SP. 044-11
Release Year:
2011
Country Of Manufacture:
Russia
 Prev
1 2 3
Next 
Review
Doom Metal Front
6.5/10

Mit Sizilien verbinde ich üblicherweise die Begriffe Mafia und Pizza. Seit 2007 gibt es allerdings auf der italienischen Insel, genauer gesagt in der Hafenstadt Messina, wieder eine Doom Band, deren selbstproduziertes Debutalbum durchaus einen genaueren Horcher wert ist. Drei Jahre nach der Auflösung von Karnstein haben sich die Freunde Sfack, Grendel und Painkiller von der Death Metal Band Exhuman dazu entschlossen, wieder gemeinsam Doom Metal zu spielen. Ende 2009 stieß noch Basser Joseph Reginson hinzu und komplettierte das Fangtooth-Lineup, deren musikalische Einflüsse ganz klar im traditionellen und epischen Doom Sektor zu finden sind. Zu nennen wären hier Trouble, Saint Vitus und Reverrend Bizarre, wenn es um den Gitarrensound geht. Der Gesang orientiert sich eher an Candlemass und Solitude Aeturnus, ohne deren Klasse zu erreichen. Am Anfang des Titels „Rise Again“ klingen die Gitarren sehr auffällig nach Paradise Lost zu Gothic-Zeiten und stellenweise haben sich Passagen eingeschlichen, die an Crowbar, aber auch an Manowar erinnern. Als Anspieltipps empfehle ich die Songs „The Eye of God“, „Father”, „Martyr“ und „Cry of the Nephilim”. Das Album ist insgesamt sehr bodenständig, zeugt von Doom-Enthusiasmus, erfindet aber das Genre auf keinen Fall neu, sondern spielt mit altbekannten Mustern. Schade auch, dass die wirklich guten Doom Passagen durch truemetallisches Gerumpel auseinandergerissen werden. Einfach weglassen und dann könnte aus Fangtooth etwas richtig Interessantes werden. Weniger ist manchmal mehr!

Author: Mo)))urner
Solitude Productions 15.05.2011, 14:46
Review
Femfogacs
7.1/10
05.05.2011

Az orosz Solitude Productions-nek köszönhetően újabb klasszikus doom metallal lettünk gazdagabbak, melyet ez esetben most az olasz illetőségű Fangtooth képvisel. A hangzás mély és kicsit régies, de azért nagyon is a jelen technikájával dörren meg, a külsőségek pedig tökéletesen illenek a szövegkoncepcióhoz. Bár a bookletben sehol sem találtam rá utalást, hogy kinek a képe is ez, művészet történetet pedig már nagyon régen tanultam, mindenesetre a régi görög mitológia köszön vissza, avagy az önmagát lekötöztető Odüsszeusz és a szirének jelenetét örökíti meg. A csapat első önálló anyaga, melyet sem demó, sem kislemez nem előzött meg és 2007-ben alakultak.

Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, akkor egy remek Candlemass, Cathedral, Reverend Bizarre hibriddel állunk szembe, melynek mély hangzása miatt egy picit a heavy stoner is jelen van. A dalok hihetetlenül hosszúaknak tűnnek, hiszen hiába igyekeznek az olasz srácok változatosat alkotni, valójában az egész kibaszott vontatott és izzadság szagú. Énekesünk hangja a harmadik nóta után már számomra elviselhetetlennek tűnik. Bár sehol sem látok rá utalást, néhol női vokál színesíti a nagy szürke masszát, amiben van pár fogósabb és gyorsabb remekbe szabott részlet, s gyakorlatilag a teljes összjáték a profizmusról és a tudásról szól, csak valahogy nekem nem jön át. Az se változtatna túl sokat úgy érzem, ha végig lenne hörögve, hiszen a zene monotonsága a bajom és nem annyira a jelentéktelensége. Érdekes így a végére megjegyeznem, hogy bármily furcsa is a klasszikus csapatok és elemeken kívül olyan nevek jutottak eszembe, mint a korai Crowbar, Paradise Lost vagy a Heavy Lord.

Biztos egyesek megmagyarázzák, hogy de ez egy remekmű, te nem értesz ehhez a zenéhez, maradj meg a belezős hulla gyalázásaidnál – de engem korántsem fogott meg ez az egész anyag, s teljességében meg sem tudom magyarázni miért nem..

Author: HardSICK
Solitude Productions 05.05.2011, 23:42
Review
Minacious Webzine

This is the debut album from this Italian Doom Metal band and as far as I know their only release. Fangtooth, interesting name it sounds like a Motцrhead totem. Their music is quite far from Motцrhead (nice segue way), it's Doom Metal. You know what I'm talking about, heavy, slow and filled with darkness and melancholy. There are touches of Epic Doom Metal in the vein of Candlemass, but there are also more traditional Doom Metal in the music like Saint Vitus, but they also have a Heavy Metal element o their music which I really liked. If you are a fan of Doom Metal you will not be disappointed.

Author: Mordant
Solitude Productions 24.04.2011, 20:38
Review
Metal.de
8/10
19.04.2011

Die Doom-Metaller FANGTOOTH aus der sizilianischen Stadt Messina bringen ihr selbstbetiteltes Debut via Solitude Productions unter die Leute und bieten in seinen Grundzügen eher traditionellen Doom-Metal der Marke CANDLEMASS, SAINT VITUS oder WITCHFINDER GENERAL, den sie mit einer Dosis beschwingtem 70er-Rocksound anreichern. Man merkt sofort, dass die involvierten Musiker keine Neulinge im Geschäft sind, sondern bereits in anderen regionalen Projekten einen gewissen Erfahrungsschatz gesammelt haben.

"Fangtooth" klingt für ein Debut verdammt selbstbewusst und durchdacht. Klingt der Opener "The Eye Of God" noch schwer und drückend, bietet "Father" melodieverliebte, treibende Riffs in bester CANDLEMASS-Manier, wobei diese zwischenzeitlich von ordentlich drückenden, walzenden Parts abgelöst werden. Das abschließende "Cry Of The Nephilim" ist mit seinen tonnenschweren Moll-Wänden und seinem herzzereißenden Gesang ebenfalls nicht zu verachten. Generell tut man dem Album Unrecht, wenn man einzelne Songs herausgreift, denn jedes einzelne Stück brilliert durch sorgfältige Ausarbeitung und ein hohes Maß an Abwechslung. Dies führt jedoch hin und wieder dazu, dass die Songs zusammengenommen keinen wirklich homogenen Eindruck machen und man als Hörer oft nicht ganz so recht weiß, was FANGTOOTH jetzt eigentlich genau sein wollen. Zwischen deprimierender Schwere, 80er-Doom-Melos und rockigen Nuancen ein Gleichgewicht zu finden, ist sicherlich keine allzu leichte Zielsetzung, und hieran (und auch nur hieran) merkt man dann doch, dass es sich um einen ersten Anlauf der Band handelt. Auch die Produktion hätte etwas kräftiger ausfallen können, die Bässe versinken von Zeit zu Zeit hilfslos zwischen den Gitarren, das Schlagzeug hat einen etwas matschigen Klang.

Der Gesamteindruck, den FANGTOOTH mit ihrem Debut bei mir hinterlassen haben, ist jedoch durch und durch positiv. Höchst traditionell und dennoch mit einem guten Schuss Schwung stampfen und schaukeln sich die Sizilianer durch ihre sechs ansprechenden Songs und lassen es dabei zu keiner Zeit an Stimmung mangeln. Ein kraftvolles Debut, und für jeden Freund des Genres empfehlenswert!

Author: Yannick.Lengkeek
Solitude Productions 21.04.2011, 01:19
Review
MetalStorm
17.04.2011

The debut album by this young Italian band was a very good surprise to my ears. They deliver heavy, riff based Doom Metal inspired by the classic bands. It seems that they have dogged both the big traditional Doom Metal bands (Saint Vitus, Pentagram etc) and the big Epic Doom Metal bands (Candlemass, Trouble etc) and they have added a dark Heavy touch into their music (Pagan Altar, Witchfinder General). They also seem to have studied the traditional Doom Metal stuff of the mighty Paul Chain as they are capturing a musical atmosphere very similar to the one in some records of the Italian Doom Metal master. The good thing is that they are not try just to copy their influences but they carefully mix them in a result that after all sounds unique in my ears, in other words their song are recognizable thanks to their very characteristic vocals, their dark and obscure riffing and their foggy production. Their singer -and guitarist- SJack got a characteristic way of singing no matter what type of vocals he is using -low tuned, higher, mournful or epic). A better and more careful focus into their music would make you think that it is probably born in a catacomb of an old and forgotten Catholic Church. Obscure stuff... it is a fact. Do not miss this band. They simply rule.

Author: IndieRock
Solitude Productions 18.04.2011, 13:52
Review
Metalstorm
5.5/10
02.05.2011

Well, Solitude Productions has sent me an embarrassment of riches. A lot of stuff I've enjoyed, and that has spurred my outburst of reviews this year. Sadly, Fangtooth don't live up to the standards set by the rest of the stack of disks they've sent my way.

Consider the rest the riches, this the embarrassment.

The band hail from Italy and play traditional doom metal... the likes of early Candlemass or Trouble. Doom, like most genres of metal, is guitar/riff driven. These guys do have riffs. Lots of good riffs can be found throughout this release. Not only are the riffs pretty freaking cool, the guitar tone is pretty groovy as well. They will rock you. So from that aspect they are doing well.

The problem is, well, it's been done before. Oh, and the guitarist seemingly went to the Kerry King Institute For People Who Don't Want To Solo In Key And Want To Riff And Do Other Guitar Stuff Good Too (our founder!). While his riffs and crunch are great, a good chunk of his solos are cringe-inducing. Nice chops, but some of the bends just seem horribly awkward. I'm partially deaf (tone and legitimate), so if it sounds off to me, the guitar nerds of you will likely find it way off.

The bassist and drummer do their jobs admirably, contributing to the groove and push of the riffing, and holding fort for the soli. If judged solely on jam-factor (minus solos), this would be a good album. However there is more to it than just jam.

Then we come to the vocals. I am not terribly sure, but I believe the gentleman is shooting for Messiah Marcolin here. Unfortunately it comes across as more Jello Biafra (Dead Kennedys to the uninitiated, and he was good for performance art... not good for, well, professional art). The vox are mediocre at best, to be polite. They make me long for the likes of a *cough* Lee Dorian *cough*. And they are down right disastrous at points when he attempts to kick it to King Diamond Falsetto Mode. Kudos to the dude for trying... but I learned my lesson and limited myself to Sinatra Karaoke years ago. There is a reason, as horrible a human being as I am, and as much as I dig the doom, I ain't fronting a doom band. I cannot get the job done.

When doomdance comes to doomshove, I'd score this album a full point and change better without the solos and vocals... Good riffs and jam, sadly made considerably less enjoyable by more than a fistful of cringe-worthy moments. Of course, opinions are like assholes... everyone has got one and mine is bigger than yours... other folks on other sites have scored this album much higher than I, so perhaps I missed the boat. If you dig trad doom, check it out and formulate your own take.

Author: BitterCOLD
Solitude Productions 05.04.2011, 14:24
Review
Metal Integral
14/20
01.04.2011

The Death Metal leads to all, with the proviso of leaving it. It is what three Italians included/understood who in 2007 decided to devote themselves to the Doom Metal traditional. This first album of six titles is the fruit of this reconversion. From the start, one notes that the traditional qualifier is not usurped, the Doom Metal developed here so much borrows from the precursors (SAINT VITUS, PENTAGRAM in particular) and joined the recent or current practices of REVEREND BIZARRE, LORD VICAR, GRIFTEGARD and consorts.

Without surprise, the six compositions fall under one reasonable duration, furrowed by the riffs austere ones and of the soli melody ones and built, flush by a heavy rhythm section which privileges slowness. The song clear, is not controlled inevitably perfectly but lugubrious with wish, with some lyric claims. Relatively rough, the production privileges clearness, the power and leaves little space to the nuances; just some arrangements punctuate the unit (like the ghostly choruses on Father, the melody introduction of In Depths We Lie, the break of acoustic guitar right in the middle of Martyr, sound effects distressing on the final one of Cry Of The Nephilim).

FANGTOOTH does not seek to innovate but delivers nevertheless a exercise of style of good behaviour, encouraging for the future.

Author: Alain
Solitude Productions 04.02.2011, 22:12
Review
Kronosmortus
9/10
01.05.2011

St. Vitus, Pentagram, Black Sabbath. This is enough for your guidence. An excellent piece of music.

Annak ellenére, hogy szeretem a bő lére eresztett, részletes, informatív kritikákat írni és olvasni, vannak szituációk, amikor egy kritizálásra szánt hanghordozóról nem lehet litániákat írni. Ennek abban látom okait, hogy az alkotás vagy nagyon pocsék vagy annyira egyértelműek a szóban forgó együttes hatásai, hogy azok puszta említésével könnyedén beazonosítható az adott banda zenei világa, mondanivalója, egyben az olvasó, hallgató el tudja dönteni, érdeklődést mutat-e a csapat iránt avagy sem. Ergo a zene önmagáért beszél.

Az olasz zenekar bemutatkozó albumával ez utóbbi a helyzet. Leírom a hatásokat és azzal mindent el is árultam róluk. Ős Black Sabbath, St. Vitus, Pentagram, korai Candlemass. Ebből már kiderül, hogy a messina-i csapat minőségi, tradicionális doomot nyújt. Szomorú, gyászos hangulat, a letargia szövi át a zenét, Painkiller és Sjack gitárosok (ez utóbbi úriember énekel is) valamint a Grendel The Animal dobos Joseph Reginson basszusgitáros alkotta ritmusszekció nagyon érzi ezt a muzsikát. Trouble-os zakatolás bukkan fel a Fatherben, flamenco jellegű téma bújik meg a Martyrban, a Cry Of The Nephilimben pedig az Anvil klasszikus Forged In Fire egyes részeit juttatta eszembe. Sjack hangja maximálisan passzol a zenéhez, van benne egy kevés Ozzy, egy kevés Scott Reagers (St. Vitus) meg talán egy kevés Eric Adams.

Kellemes meglepetésként hatott az olasz kvartett bemutatkozása, doom szinten feltétlenül az év egyik legjobbja. Feltétlenül megérdemlik a 9-est.

Author: Dr. Feelgood
Solitude Productions 05.01.2011, 21:24
 Prev
1 2 3
Next 
Write a review

All Labels