Скидка 50%
Новейшая работа группы демонстрирует отличное качество музыкального материала и профессионализм самих музыкантов! Последователи Fu Manchu, Kyuss и Queens Of The Stone Age с одной стороны не отошли от канонов жанра, а с другой стороны выдали оригинальный, мощный материал, наполненный яркими рифами и неиссякаемой энергией. Альбом способен стать эталоном для жанра и приятным открытием для всех неравнодушных к стилю.
Треклист:
1 Deathproof
2 Icepick Lobotomy
3 Slave To The Self Feeding Machine
4 Jawbreaker (The Peace Within)
5 The Slumbering Titan Slayer
6 Crooked Teeth
7 Suicide Pep Rally
8 Suicide Bonus
Артист:
Floodstain
Страна артиста:
Netherlands
Год альбома:
2010
Название:
Slave To The Self Feeding Machine
Стиль:
stoner / sludge metal
Формат:
Compact Disk
Тип:
CD
Упаковка:
Jewel Case
Лейбл:
BadMoodMan Music
Кат. номер:
BMM. 037-10
Год издания:
2010
Страна-производитель:
Russia
Review
Pitchline Zine
7.5/10
01.08.2012
Aaaaah el verano... las playas, las chicas ligeras de ropa, los combinados en sandías (o melones), Iniesta... lo que caracteriza un verano cualquiera, vaya. Pero un buen verano siempre viene acompañado de buena música, y no me refiero al tema del verano de turno, sino a algo caluroso, enérgico, que anime hasta a un muerto. Y para algo caluroso y enérgico no hay nada como... ¿adivináis? Sí, el Stoner.
Y precisamente hoy venimos a hablar de Stoner, exactamente de esta banda de los Países Bajos (actualmente instalados en la ciudad valenciana de L'Alfàs del Pi) que a través de BadMoonMan Music lanza su segundo trabajo después de un anterior EP, titulado 'Slave To The Self Feeding Machine' y que es toda una ametralladora que dispara riffs letales que te harán mover el esqueleto irremediablemente. Floodstain se sustenta en la potencia del Stoner Rock y en el sonido pesado del Doom Metal para facturar temas con un ritmo endiablado que a más de uno le traerá a la cabeza esos momentos tan gloriosos que nos suelen brindar Church Of Misery.
Como ya he dicho, 'Slave To The Self Feeding' tiene un gran potencial cuyo pilar principal son esos riffs que destila Jozz a la guitarra, marcados y con un sonido gordo, muy gordo, dando la sensación de estar sonando dos guitarras a la vez (aunque este detalle puede ser más cosa de producción), mientras Bobysan y Vesso completan el power trio con el bajo y la batería respectivamente. Partes muy rítmicas y a galope con otras más lentas pero marcadas, tranquilas y rockeras como en "The Slumbering Titan Slayer" son la fórmula habitual en el grupo, aunque también se atreven con ramalazos mucho más metaleros y con mucho groove cercanos a Pantera como en "Jawbreaker (The Peace Within)".
Y ya que menciono Pantera (y van...), también hay que considerar las voces de Jozz y Bobysan, sobre todo del primero, pues al comienzo del disco presentan un cierto deje a Phil Anselmo por momentos, aunque las similitudes se disipan con el paso del transcurso del disco, aunque la influencia se mantiene.
La batería cumple con su cometido perfectamente al igual que el bajo, que si bien no se aprecia con la misma claridad que los otros en todo su transcurso, su presencia se mantiene e incluso tiene algún momento en donde se puede apreciar con mayor claridad, por no hablar de algún momento sólo para él, como en el tercer tema que da título al disco.
Como último detalle y curiosidad, el disco presenta un último tema oculto que no aparece en la explicación del álbum puramente ambiental, titulado "Suicide Bonus".
No inventan nada nuevo, desde luego, pero tampoco creo que sea el objetivo de la banda. Floodstain se presenta con el único propósito de hacer pasar un agradable rato tanto a nosotros como a ellos mismos, y 'Slave To The Self Feeding Machine' lo consigue con creces. El mejor acompañante para los días donde el calor aprieta con una buena cerveza a la sombra. Pocas experiencias resultan más placenteras que ésa.
Author: Soulkiller
Pitchline Zine
7.5/10
01.08.2012
Aaaaah el verano... las playas, las chicas ligeras de ropa, los combinados en sandías (o melones), Iniesta... lo que caracteriza un verano cualquiera, vaya. Pero un buen verano siempre viene acompañado de buena música, y no me refiero al tema del verano de turno, sino a algo caluroso, enérgico, que anime hasta a un muerto. Y para algo caluroso y enérgico no hay nada como... ¿adivináis? Sí, el Stoner.
Y precisamente hoy venimos a hablar de Stoner, exactamente de esta banda de los Países Bajos (actualmente instalados en la ciudad valenciana de L'Alfàs del Pi) que a través de BadMoonMan Music lanza su segundo trabajo después de un anterior EP, titulado 'Slave To The Self Feeding Machine' y que es toda una ametralladora que dispara riffs letales que te harán mover el esqueleto irremediablemente. Floodstain se sustenta en la potencia del Stoner Rock y en el sonido pesado del Doom Metal para facturar temas con un ritmo endiablado que a más de uno le traerá a la cabeza esos momentos tan gloriosos que nos suelen brindar Church Of Misery.
Como ya he dicho, 'Slave To The Self Feeding' tiene un gran potencial cuyo pilar principal son esos riffs que destila Jozz a la guitarra, marcados y con un sonido gordo, muy gordo, dando la sensación de estar sonando dos guitarras a la vez (aunque este detalle puede ser más cosa de producción), mientras Bobysan y Vesso completan el power trio con el bajo y la batería respectivamente. Partes muy rítmicas y a galope con otras más lentas pero marcadas, tranquilas y rockeras como en "The Slumbering Titan Slayer" son la fórmula habitual en el grupo, aunque también se atreven con ramalazos mucho más metaleros y con mucho groove cercanos a Pantera como en "Jawbreaker (The Peace Within)".
Y ya que menciono Pantera (y van...), también hay que considerar las voces de Jozz y Bobysan, sobre todo del primero, pues al comienzo del disco presentan un cierto deje a Phil Anselmo por momentos, aunque las similitudes se disipan con el paso del transcurso del disco, aunque la influencia se mantiene.
La batería cumple con su cometido perfectamente al igual que el bajo, que si bien no se aprecia con la misma claridad que los otros en todo su transcurso, su presencia se mantiene e incluso tiene algún momento en donde se puede apreciar con mayor claridad, por no hablar de algún momento sólo para él, como en el tercer tema que da título al disco.
Como último detalle y curiosidad, el disco presenta un último tema oculto que no aparece en la explicación del álbum puramente ambiental, titulado "Suicide Bonus".
No inventan nada nuevo, desde luego, pero tampoco creo que sea el objetivo de la banda. Floodstain se presenta con el único propósito de hacer pasar un agradable rato tanto a nosotros como a ellos mismos, y 'Slave To The Self Feeding Machine' lo consigue con creces. El mejor acompañante para los días donde el calor aprieta con una buena cerveza a la sombra. Pocas experiencias resultan más placenteras que ésa.
Author: Soulkiller
Review
The Streets
6/10
06.12.2010
Floodstains forrige album ble applaudert for dets variasjon og klangrikdom, sjøl om låtmaterialet ikke var det helt store. Denne gangen har de rendyrket Metal- og Stoner-elementene i større grad og heller spedd på med litt tilpasset grunga groove ved behov. Fortsatt er det umulig å ikke tenke på Phil Anselmo og Eddie Vedder når det kommer til vokalprestasjonen, men i og med at stemmen er barsk som faen, med skikkelig guttural punch, skulle det bare mangle at den blir stemplet «godkjent!» og vel så det. Riffingen er bluesa og holder seg stort sett til pentaton-skalaen. Kyuss og QotSA trekkes frem at plateselskapet, men man kan like gjerne dra paralleller til High on Fire og Church of Misery. Tempoet er ofte av det seige og pumpende slaget, men både låtmaterial og produksjon har nok krutt til å smelle godt fra seg de 37 minuttene plata varer i.
Etter syv runder i spilleren savner jeg fortsatt at låtene står mer frem på egenhånd, for de har en tendens til å flyte i hverandre. De kunne for eksempel tjent mye å å bytte toneart eller hatt ei låt som ikke baserte seg fullt så tungt på femtoneskalaen. Når de roer ned «The Slumbering Titan Slayer» rundt fire minutter er det noe man legger godt merke til for å si det sånn og gir et kjærkomment avbrekk i både intensitet, vrengandel, groove og lydtetthet (det blir mer luftig, om du skjønner). De har i forbedret seg betraktelig siden sist, men mangler fortsatt den udefinerbare egenskapen som løfter musikken helt opp i elitedivisjonen.
Author: Rune
The Streets
6/10
06.12.2010
Floodstains forrige album ble applaudert for dets variasjon og klangrikdom, sjøl om låtmaterialet ikke var det helt store. Denne gangen har de rendyrket Metal- og Stoner-elementene i større grad og heller spedd på med litt tilpasset grunga groove ved behov. Fortsatt er det umulig å ikke tenke på Phil Anselmo og Eddie Vedder når det kommer til vokalprestasjonen, men i og med at stemmen er barsk som faen, med skikkelig guttural punch, skulle det bare mangle at den blir stemplet «godkjent!» og vel så det. Riffingen er bluesa og holder seg stort sett til pentaton-skalaen. Kyuss og QotSA trekkes frem at plateselskapet, men man kan like gjerne dra paralleller til High on Fire og Church of Misery. Tempoet er ofte av det seige og pumpende slaget, men både låtmaterial og produksjon har nok krutt til å smelle godt fra seg de 37 minuttene plata varer i.
Etter syv runder i spilleren savner jeg fortsatt at låtene står mer frem på egenhånd, for de har en tendens til å flyte i hverandre. De kunne for eksempel tjent mye å å bytte toneart eller hatt ei låt som ikke baserte seg fullt så tungt på femtoneskalaen. Når de roer ned «The Slumbering Titan Slayer» rundt fire minutter er det noe man legger godt merke til for å si det sånn og gir et kjærkomment avbrekk i både intensitet, vrengandel, groove og lydtetthet (det blir mer luftig, om du skjønner). De har i forbedret seg betraktelig siden sist, men mangler fortsatt den udefinerbare egenskapen som løfter musikken helt opp i elitedivisjonen.
Author: Rune
Review
Maelstorm
5.6/10
Slave to the Self-Feeding Machine sounds like a bunch of burly, sweaty, working-class guys playing bluesy, raunchy heavy metal. Floodstain perform their task competently, and their album’s sound is properly realized. With that said, there isn’t much to get excited about, as the album’s personality and songs are decent (with at least one half-baked song that is either a bit of an intentional joke or a flub that was made the most of), but not more.
Author: Roberto Martinelli
Maelstorm
5.6/10
Slave to the Self-Feeding Machine sounds like a bunch of burly, sweaty, working-class guys playing bluesy, raunchy heavy metal. Floodstain perform their task competently, and their album’s sound is properly realized. With that said, there isn’t much to get excited about, as the album’s personality and songs are decent (with at least one half-baked song that is either a bit of an intentional joke or a flub that was made the most of), but not more.
Author: Roberto Martinelli
Review
Inwë[B]zine
20.01.2011
Après un dernier album un peu “gentil”, les Hollandais de FLOODSTAIN se devaient de remonter la barre ! Pas trop du genre à se la couler douce, même s’il s’est entre temps expatrié en Espagne, le trio nous balance sa dernière rondelle intitulée Slave To The Self Feeding Machine. Toujours dans un stoner bien sale mais enivrant qui leur colle à la peau, ils nous pondent là un petit brûlot de sept titres et demi (la huitième plage n’étant que de l’ambiance).
Les lampes des amplis chauffent dès le début de l’album, et dans la lignée de groupes comme Fu Manchu, FLOODSTAIN ne compte pas les laisser se refroidir avant la fin du disque ! En écoutant Deathproof on pourrait, en fermant les yeux et sans trop d’imagination, se croire dans un film de série B signé Rob Zombie tellement l’ambiance se veut lourde et pesante.
A l’écoute, on se rend bien compte que le trio “hollando-espagnol” a volontairement laissé le béton à nu et c’est tant mieux! Le style gras et sale ne dérange pas et apporte même un petit plus à l’album. On a pourtant l’impression que FLOODSTAIN aurait encore pu mieux faire ! En effet, le nombre réduit de morceaux et le fait que certains titres ont l’air d’être du réchauffé des précédents nous fait dire que le groupe ne s’est pas investi jusqu’au bout des choses. Dommage.
Author: Peps
Inwë[B]zine
20.01.2011
Après un dernier album un peu “gentil”, les Hollandais de FLOODSTAIN se devaient de remonter la barre ! Pas trop du genre à se la couler douce, même s’il s’est entre temps expatrié en Espagne, le trio nous balance sa dernière rondelle intitulée Slave To The Self Feeding Machine. Toujours dans un stoner bien sale mais enivrant qui leur colle à la peau, ils nous pondent là un petit brûlot de sept titres et demi (la huitième plage n’étant que de l’ambiance).
Les lampes des amplis chauffent dès le début de l’album, et dans la lignée de groupes comme Fu Manchu, FLOODSTAIN ne compte pas les laisser se refroidir avant la fin du disque ! En écoutant Deathproof on pourrait, en fermant les yeux et sans trop d’imagination, se croire dans un film de série B signé Rob Zombie tellement l’ambiance se veut lourde et pesante.
A l’écoute, on se rend bien compte que le trio “hollando-espagnol” a volontairement laissé le béton à nu et c’est tant mieux! Le style gras et sale ne dérange pas et apporte même un petit plus à l’album. On a pourtant l’impression que FLOODSTAIN aurait encore pu mieux faire ! En effet, le nombre réduit de morceaux et le fait que certains titres ont l’air d’être du réchauffé des précédents nous fait dire que le groupe ne s’est pas investi jusqu’au bout des choses. Dommage.
Author: Peps
Review
Kronosmortus
9/10
28.04.2011
This trio from the Netherlands celebrated their ten-year anniversary last year, and so their new album was released under the wings of BadMoodMan Music. Besides the ‘obligatory’ stoner rock marks, the effects of other styles show up in the bloodstream, the heavy sound and dynamic songs create a great contrast, with all of them being developed and thoroughgoing.
A trióvá szelídült banda – Bobysan (basszusgitár, vokál), Jozz (gitár, ének), Vesso (dob) – a tizenegyedik évébe lépett az idén. Az elmúlt évek alatt kijött pár anyag a kezük alól, elsőként az alakulás évében, 2000-ben rögtön egy demó, „Slave to Cruise Control” címmel, ezt követte a 2001-es „Get It On” nagylemez, a 2005-ös „Take A Ride” EP, 2007-ben a „Dreams Make Monsters” lemez, majd tavaly a tízéves fennállás egyfajta ünnepléseként az új anyag, jelen írásunk tárgya. A korábbi korongokhoz képest mindenképpen észrevehető változás csúcsosodott be: sokkal súlyosabb, vastagabb a megszólalás, jóval füstösebb az egész hangulat. A lemez a „kötelező” stoner feelingen kívül érdekes, kísérletezős arcot is hordoz magában, érdekes műfaji hatásokat, elegyeket mutat meg. A dinamikus szerkezetek, a pontos, határozott és főképp magabiztos előadásmód, a hangszeresek tudását dicséri, a hatások pedig egyértelműek: Black Sabbath, Kyuss, Crowbar, Down, COC többek között.
Már a nyitó Deathproof alatt felpörögnek a kerekek: dögös, koszos stoner rock hangulat rajzolódik ki, jó súlyos riffekkel, jól kidolgozott témákkal, átgondolt vonalvezetéssel. A hangzás jó vastag mindenhol, de kell is ez a húzóerő, ami megmozdít, amire felkapja az ember a fejét. A szóló tökéletesen illik a dal szerkezeti felépítésébe, a jó kis headbanger érzés egy pillanatra sem marad abba. A The Peace Within egyes témái a death metal kapuit döngetik, de a dominancia megmarad valahol a stoner/doom határán, totális katarzisban. Igen, itt van a sivatagi por, itt vannak a motorok, az amcsi verdák, itt van valami Mad Max feeling, vastagon koszos r’n’r hangzással, belefőzve a doom sötét bugyrai, és máris zörögnek a csontok, a whiskeygőz és a füstszag közepette…A The Slumbering Titan Slayer nótában a Nap kényelmesen ráterül a sivatagon keresztülfutó egyetlen aszfaltcsíkra, néha odarántva a gázkarnak és csak úgy hasítva a mérföldeket – kitűnően kidolgozott szerkezet kalauzol bennünket végig. Kegyetlen, súlyos dallamok ugyanúgy szaggatják végig a felszínt, ahogyan a brutálisabb, már-már death metal riffek.
A Crooked Teeth alap Black Sabbath feeling, mégsem egy sima kópia az, amiről beszélünk. Egyrészt más az ének, és persze más a felépítés is. Erős jegyekkel rendelkezik, dinamikus marad végig, pedig nem egy tempós dal, az biztos. Tisztára szét van esve ez a vonalvezetés, és ez az, amitől kap egy plusz löketet az egész, hogy nemcsak az alapsémák dübörögnek el, ahogy nagyrészt a futószalagon gyártott stoner muzsikákon érezhető ez jó pár éve már. A Suicide Pep Rally megint egy másik történet: itt jobban előtérben vannak a death metal és a sludge klasszikus elemei, sokkal súlyosabb és letaglózóbb az egész megszólalás, vastagabb, durvább lényegek jönnek át, de nagyító alá lehetne tenni bármelyik dalt, valahogy nincs itt kivétel, amiről rosszat lehetne mondani.
Komoly munkával összerakott, élvezhető korong került ki a fiúk keze alól, hét kőkemény dal, plusz a Suicide Bonus kegyetlen őszintesége zúzza le itt az állakat. Kötelező darab a stílus szerelmeseinek.
Author: ash
Kronosmortus
9/10
28.04.2011
This trio from the Netherlands celebrated their ten-year anniversary last year, and so their new album was released under the wings of BadMoodMan Music. Besides the ‘obligatory’ stoner rock marks, the effects of other styles show up in the bloodstream, the heavy sound and dynamic songs create a great contrast, with all of them being developed and thoroughgoing.
A trióvá szelídült banda – Bobysan (basszusgitár, vokál), Jozz (gitár, ének), Vesso (dob) – a tizenegyedik évébe lépett az idén. Az elmúlt évek alatt kijött pár anyag a kezük alól, elsőként az alakulás évében, 2000-ben rögtön egy demó, „Slave to Cruise Control” címmel, ezt követte a 2001-es „Get It On” nagylemez, a 2005-ös „Take A Ride” EP, 2007-ben a „Dreams Make Monsters” lemez, majd tavaly a tízéves fennállás egyfajta ünnepléseként az új anyag, jelen írásunk tárgya. A korábbi korongokhoz képest mindenképpen észrevehető változás csúcsosodott be: sokkal súlyosabb, vastagabb a megszólalás, jóval füstösebb az egész hangulat. A lemez a „kötelező” stoner feelingen kívül érdekes, kísérletezős arcot is hordoz magában, érdekes műfaji hatásokat, elegyeket mutat meg. A dinamikus szerkezetek, a pontos, határozott és főképp magabiztos előadásmód, a hangszeresek tudását dicséri, a hatások pedig egyértelműek: Black Sabbath, Kyuss, Crowbar, Down, COC többek között.
Már a nyitó Deathproof alatt felpörögnek a kerekek: dögös, koszos stoner rock hangulat rajzolódik ki, jó súlyos riffekkel, jól kidolgozott témákkal, átgondolt vonalvezetéssel. A hangzás jó vastag mindenhol, de kell is ez a húzóerő, ami megmozdít, amire felkapja az ember a fejét. A szóló tökéletesen illik a dal szerkezeti felépítésébe, a jó kis headbanger érzés egy pillanatra sem marad abba. A The Peace Within egyes témái a death metal kapuit döngetik, de a dominancia megmarad valahol a stoner/doom határán, totális katarzisban. Igen, itt van a sivatagi por, itt vannak a motorok, az amcsi verdák, itt van valami Mad Max feeling, vastagon koszos r’n’r hangzással, belefőzve a doom sötét bugyrai, és máris zörögnek a csontok, a whiskeygőz és a füstszag közepette…A The Slumbering Titan Slayer nótában a Nap kényelmesen ráterül a sivatagon keresztülfutó egyetlen aszfaltcsíkra, néha odarántva a gázkarnak és csak úgy hasítva a mérföldeket – kitűnően kidolgozott szerkezet kalauzol bennünket végig. Kegyetlen, súlyos dallamok ugyanúgy szaggatják végig a felszínt, ahogyan a brutálisabb, már-már death metal riffek.
A Crooked Teeth alap Black Sabbath feeling, mégsem egy sima kópia az, amiről beszélünk. Egyrészt más az ének, és persze más a felépítés is. Erős jegyekkel rendelkezik, dinamikus marad végig, pedig nem egy tempós dal, az biztos. Tisztára szét van esve ez a vonalvezetés, és ez az, amitől kap egy plusz löketet az egész, hogy nemcsak az alapsémák dübörögnek el, ahogy nagyrészt a futószalagon gyártott stoner muzsikákon érezhető ez jó pár éve már. A Suicide Pep Rally megint egy másik történet: itt jobban előtérben vannak a death metal és a sludge klasszikus elemei, sokkal súlyosabb és letaglózóbb az egész megszólalás, vastagabb, durvább lényegek jönnek át, de nagyító alá lehetne tenni bármelyik dalt, valahogy nincs itt kivétel, amiről rosszat lehetne mondani.
Komoly munkával összerakott, élvezhető korong került ki a fiúk keze alól, hét kőkemény dal, plusz a Suicide Bonus kegyetlen őszintesége zúzza le itt az állakat. Kötelező darab a stílus szerelmeseinek.
Author: ash
Review
Antichrist zine 11/2011
7/10
Yeah, Netherland’s sludge rockers FLOODSTAIN returned with the new album, interesting, let roll this. Previous stuff I like so there weren’t any thought if this new one will be good. So after listening to these eight songs I got the point that musicians are not give up and continue spread its own visions regarding music. Each song is something like massive, shredding yet vortex hell. Made with great distorted guitars, fat bass lines and massive drumming together with various vocals their music sounds like some unreleased album from the past. Would you headbang during playing of this album? For sure you’ll do, but be prepared for tempo-changes and various killing thresholds. Pretty often there in my memory raised bands like PANTERA or MACHINE HEAD, in spite of they have different music, I found parts of aforementioned bands in “Slave To Self…” (mainly in rhythmical structure). There are no many words needed, all is possible to overview by just couple words – like – massive, rough, catching, driving and pressing. Ah sorry, I forgot to add – twisted! I’m sure every fan into sludge/Southern rock will be pleased without any doubts. So if you ready to give your ass kicked – look for FLOODSTAIN’ new album and be ready to sick chainsaw. For fans of KYUSS and FU MANCHU.
Antichrist zine 11/2011
7/10
Yeah, Netherland’s sludge rockers FLOODSTAIN returned with the new album, interesting, let roll this. Previous stuff I like so there weren’t any thought if this new one will be good. So after listening to these eight songs I got the point that musicians are not give up and continue spread its own visions regarding music. Each song is something like massive, shredding yet vortex hell. Made with great distorted guitars, fat bass lines and massive drumming together with various vocals their music sounds like some unreleased album from the past. Would you headbang during playing of this album? For sure you’ll do, but be prepared for tempo-changes and various killing thresholds. Pretty often there in my memory raised bands like PANTERA or MACHINE HEAD, in spite of they have different music, I found parts of aforementioned bands in “Slave To Self…” (mainly in rhythmical structure). There are no many words needed, all is possible to overview by just couple words – like – massive, rough, catching, driving and pressing. Ah sorry, I forgot to add – twisted! I’m sure every fan into sludge/Southern rock will be pleased without any doubts. So if you ready to give your ass kicked – look for FLOODSTAIN’ new album and be ready to sick chainsaw. For fans of KYUSS and FU MANCHU.
Review
Froster
5/10
04.01.2011
Floodstain исполняют классический стоунер метал с рок-н-рольной бесшабашностью, присущей этому стилю, грувовым звучанием, грязноватыми увесистыми риффами и экспрессивным, гранжевым вокалом. Пожалуй на этом характеристику данного диска можно заканчивать, поскольку материал качественный, но слишком уж стандартный и вторичный. Конечно, о хитах речи не идёт, но всё-таки звучит всё чересчур уж обыденно и безыдейно. Да и наличием атмосферности альбом не может похвастаться. Понравится альбом разве что упёртым стоунерщикам.
Author: Rover
Froster
5/10
04.01.2011
Floodstain исполняют классический стоунер метал с рок-н-рольной бесшабашностью, присущей этому стилю, грувовым звучанием, грязноватыми увесистыми риффами и экспрессивным, гранжевым вокалом. Пожалуй на этом характеристику данного диска можно заканчивать, поскольку материал качественный, но слишком уж стандартный и вторичный. Конечно, о хитах речи не идёт, но всё-таки звучит всё чересчур уж обыденно и безыдейно. Да и наличием атмосферности альбом не может похвастаться. Понравится альбом разве что упёртым стоунерщикам.
Author: Rover
Review
Forgotten Path
7/10
Floodstain is an interesting Stoner Metal band from the Netherlands that mixes aggressive Stoner with Alternative Rock and has its own (not very original) face. Actually, if you are fan of Stoner Metal, you will probably get just another quite okay Stoner album, but if Stoner is something new to you this album would sound really strong and full of harmony. So, everything near the beginning belongs on your experience - the work is strong, but not enough to say that it’s really great.
The first thing that I really liked here was the huge variety. Music from heavy riffs suddenly becomes light Hard Rock. Every composition has its oneness. The vocals are also changing, no matter how much that low Stoner/Sludge scream/growl dominates, but some clear Rock insertions change the whole atmosphere. Some Ambient or field recordings help to not become boring (in fact there a bit too many of them in the end, but it is not bad, because it is just the end or overture).
The technical side, as always, is not something I can qualify, yes, it is not bad, but it has no professional potential, just normal guitars, normal compositions and normal technical side, but if you’re something like a guitar maniac or listen to only highly professional music, you may not like it. Stoner Metal was never something really professional, so it is really natural, probably too natural...
Lyrical themes here are something a little bit new - they sing about death, suicide, torture (of course) under all this is hidden flak and satire of our society, but this type of expression in Stoner music is unheard before. You can argue about it, because my knowledge about Stoner Metal is a bit constricted, but if we talk about that wide popular Stoner scene, which consists of Monster Magnet, Queens of the Stone Age or Down you will not find that sharp satire.
So, Floodstain is a pretty good example of a debut Stoner band, of course it does not pursue many Stoner stars or the best Stoner works in this year, but the whole work is really listenable and if you haven’t listened to many Stoner-style bands before, or you’re not a huge fan of this music, you should check it out.
Author: Bloodie
Forgotten Path
7/10
Floodstain is an interesting Stoner Metal band from the Netherlands that mixes aggressive Stoner with Alternative Rock and has its own (not very original) face. Actually, if you are fan of Stoner Metal, you will probably get just another quite okay Stoner album, but if Stoner is something new to you this album would sound really strong and full of harmony. So, everything near the beginning belongs on your experience - the work is strong, but not enough to say that it’s really great.
The first thing that I really liked here was the huge variety. Music from heavy riffs suddenly becomes light Hard Rock. Every composition has its oneness. The vocals are also changing, no matter how much that low Stoner/Sludge scream/growl dominates, but some clear Rock insertions change the whole atmosphere. Some Ambient or field recordings help to not become boring (in fact there a bit too many of them in the end, but it is not bad, because it is just the end or overture).
The technical side, as always, is not something I can qualify, yes, it is not bad, but it has no professional potential, just normal guitars, normal compositions and normal technical side, but if you’re something like a guitar maniac or listen to only highly professional music, you may not like it. Stoner Metal was never something really professional, so it is really natural, probably too natural...
Lyrical themes here are something a little bit new - they sing about death, suicide, torture (of course) under all this is hidden flak and satire of our society, but this type of expression in Stoner music is unheard before. You can argue about it, because my knowledge about Stoner Metal is a bit constricted, but if we talk about that wide popular Stoner scene, which consists of Monster Magnet, Queens of the Stone Age or Down you will not find that sharp satire.
So, Floodstain is a pretty good example of a debut Stoner band, of course it does not pursue many Stoner stars or the best Stoner works in this year, but the whole work is really listenable and if you haven’t listened to many Stoner-style bands before, or you’re not a huge fan of this music, you should check it out.
Author: Bloodie
Review
Heavy Impact
6/10
18.01.2011
Quale è la soglia oltre la quale i dettami stilistici devono cedere il passo alla personalità, per non rischiare ombre compositive votate al plagio? È con questo interrogativo che mi piace aprire l’analisi di questo nuovo album degli olandesi Floodstain, act dedito ad un corposo ibrido da Stoner e Metal che nell’occasione di questo nuovo "Slave To The Self Feeding Machine" appare alquanto influenzato dai Down di Phil Anselmo. Certo i classici Fu Manchu e Kyuss fanno ancora da esempi nella produzione della band, ma in questo nuovo lavoro si fanno strada elementi più aggressivi e monolitici, che penalizzano leggermente il groove, e che lasciano, in molti dei brani presenti il retrogusto Southern Metal della band già citata.
Naturalmente tale accostamento va preso unicamente come piccola referenza, perché con tutta la buona volontà gli olandesi sono distanti anni luce dall’intensità dei Down, e gli otto brani presenti in questa release sono qui a dimostrarlo. I brani in questione pur formalmente ottimi, non riescono a donare quelle sensazioni di “vissuto” così presenti nei vari padri del genere. E dire che quando la band decide di liberarsi dai propri riferimenti sonori e dedicarsi maggiormente a quello sente regala delle buone sensazioni, come in “The Slumbering Titan Slayer”. Per il resto, l’album è da inquadrare in quello che può essere definito “esercizio stilistico”, ovvero, i Floodstain sono una progenie poco indipendente della matrice Stoner, e questo fa si che l’album a volte risulti forzato e con poca ispirazione.
Sperando che la band, in futuro osi di più e dia libero sfogo a sé stessa e non abbia paura di uscire fuori dai canoni del genere, chiudo questa recensione con un voto che non va oltre una gentile concessione di sufficienza.
Author: Andrea Angelino
Heavy Impact
6/10
18.01.2011
Quale è la soglia oltre la quale i dettami stilistici devono cedere il passo alla personalità, per non rischiare ombre compositive votate al plagio? È con questo interrogativo che mi piace aprire l’analisi di questo nuovo album degli olandesi Floodstain, act dedito ad un corposo ibrido da Stoner e Metal che nell’occasione di questo nuovo "Slave To The Self Feeding Machine" appare alquanto influenzato dai Down di Phil Anselmo. Certo i classici Fu Manchu e Kyuss fanno ancora da esempi nella produzione della band, ma in questo nuovo lavoro si fanno strada elementi più aggressivi e monolitici, che penalizzano leggermente il groove, e che lasciano, in molti dei brani presenti il retrogusto Southern Metal della band già citata.
Naturalmente tale accostamento va preso unicamente come piccola referenza, perché con tutta la buona volontà gli olandesi sono distanti anni luce dall’intensità dei Down, e gli otto brani presenti in questa release sono qui a dimostrarlo. I brani in questione pur formalmente ottimi, non riescono a donare quelle sensazioni di “vissuto” così presenti nei vari padri del genere. E dire che quando la band decide di liberarsi dai propri riferimenti sonori e dedicarsi maggiormente a quello sente regala delle buone sensazioni, come in “The Slumbering Titan Slayer”. Per il resto, l’album è da inquadrare in quello che può essere definito “esercizio stilistico”, ovvero, i Floodstain sono una progenie poco indipendente della matrice Stoner, e questo fa si che l’album a volte risulti forzato e con poca ispirazione.
Sperando che la band, in futuro osi di più e dia libero sfogo a sé stessa e non abbia paura di uscire fuori dai canoni del genere, chiudo questa recensione con un voto che non va oltre una gentile concessione di sufficienza.
Author: Andrea Angelino
Review
The Pit of the Damned
6.5/10
17.01.2011
Un cd dalla Olanda e la band suona pure un Stoner/Death cattivissimo? Oddio, fa che sia bello, ne ho bisogno.. Allora ascoltiamolo e incrociamo le dita. Sette pezzi che lo classificano nel panorama degli EP e grafica del packaging spartana ma fatta di pugno, perlomeno originale. Il primo pezzo "Deathproof" mostra subito la classicità dello stoner interpretato dai Floodstain: chitarre accordate uno/due toni sotto e via potenti come su una Harley. Diciamo che la voce in stile death è il primo dettaglio che differenzia i Floodstain dal genere classico, insieme a qualche passaggio melodico. Invece il terzo brano che da il nome all' EP nasconde quel potenziale che non avevo immaginato dopo i primi due pezzi: intro melodica con un pianoforte che viene subito divorato dalle distorsioni, lo stesso vale per la voce di Jozz che per poche battute sembra molto Gavin Rossdale ma poi si libera e diventa quel cane rabbioso che tenta di divorarti per i vicoli bui dell' anima. Cinque minuti abbondanti tutti da vivere al culmine dell' ansia. "The Pence within" invece taglia fuori lo stoner e tramuta i Floodstain in una band puramente Death, dalla tecnica anche accettabile se vogliamo. Next one please.. "The Slumbering Titan Slayer" è un pezzone tutto cactus e odore di petrolio nella valle della Morte. Per carità, i Kyuss e i QOTSA potrebbero citare in giudizio i Floodstain per "ispirazione molesta", ma il fatto strano è che quest'ultimi citano i Machine Head e Mastodon come influenze.. Mah. Secondo lavoro (premetto che non sono riuscito a recuperare il primo "Dreams Make Monster") ma ai Floodstain serve una buona iniezione di creatività per idstinguersi nel panorama stoner, sempre che sia quello che vogliono.
Author: Michele Montanari
The Pit of the Damned
6.5/10
17.01.2011
Un cd dalla Olanda e la band suona pure un Stoner/Death cattivissimo? Oddio, fa che sia bello, ne ho bisogno.. Allora ascoltiamolo e incrociamo le dita. Sette pezzi che lo classificano nel panorama degli EP e grafica del packaging spartana ma fatta di pugno, perlomeno originale. Il primo pezzo "Deathproof" mostra subito la classicità dello stoner interpretato dai Floodstain: chitarre accordate uno/due toni sotto e via potenti come su una Harley. Diciamo che la voce in stile death è il primo dettaglio che differenzia i Floodstain dal genere classico, insieme a qualche passaggio melodico. Invece il terzo brano che da il nome all' EP nasconde quel potenziale che non avevo immaginato dopo i primi due pezzi: intro melodica con un pianoforte che viene subito divorato dalle distorsioni, lo stesso vale per la voce di Jozz che per poche battute sembra molto Gavin Rossdale ma poi si libera e diventa quel cane rabbioso che tenta di divorarti per i vicoli bui dell' anima. Cinque minuti abbondanti tutti da vivere al culmine dell' ansia. "The Pence within" invece taglia fuori lo stoner e tramuta i Floodstain in una band puramente Death, dalla tecnica anche accettabile se vogliamo. Next one please.. "The Slumbering Titan Slayer" è un pezzone tutto cactus e odore di petrolio nella valle della Morte. Per carità, i Kyuss e i QOTSA potrebbero citare in giudizio i Floodstain per "ispirazione molesta", ma il fatto strano è che quest'ultimi citano i Machine Head e Mastodon come influenze.. Mah. Secondo lavoro (premetto che non sono riuscito a recuperare il primo "Dreams Make Monster") ma ai Floodstain serve una buona iniezione di creatività per idstinguersi nel panorama stoner, sempre che sia quello che vogliono.
Author: Michele Montanari
