Sequoian Aequison - Onomatopoeia (CD)

Review
Evilized

Im Post-Rock sind ausufernde Instrumentalpassagen samt verschachtelten Leads oder dominanten Bassläufen durchaus keine Seltenheit und häufig verleihen erst diese den Kompositionen ihren ganz eigenen Charme. Warum also die Vocals nicht gleich vollständig weglassen?! Diese Frage hat sich wohl auch die russische Kapelle SEQUOIAN AEQUISION gestellt und ist schließlich zu der Erkenntnis gelangt, dass ihre musikalischen Kreationen im Prinzip gar keinen Gesang nötig haben. So präsentiert sich denn ihr Debütalbum mit dem sehr treffenden Titel ”ONOMATOPOEIA” als völlig instrumental dargebotenes Werk.

Zu vorhersehbar und einfallslos

Lediglich vier Tracks finden sich auf dem Langspieler der erst vor zwei Jahren ins Leben gerufenen Formation, der es dennoch auf eine gut 40-minütige Laufzeit bringt. Statt ihre zahlreichen Ideen in mehreren kurzen Songs zu verarbeiten, haben sich SEQUOIAN AEQUISION dazu entschieden, diese in ausgedehnten Arrangements miteinander verschmelzen zu lassen und somit detailierte Klangkulissen mit stetig wechselnden Motiven zu erschaffen. Für diese sind in erster Linie die verspielten Sechssaiter verantwortlich, die ausgestattet mit ein wenig Distortion oder auch nur etwas Delay allerlei luftige Harmonien erschaffen, die vor Leichtigkeit nur so dahinzuschweben scheinen. Während das zugehörige rhythmische Fundament der Kompositionen kaum prägnante Variationen durchläuft, decken immerhin die Gitarren von flotten Melodien bis hin zu gemächlich ausklingenden Tönen fast die gesamte Bandbreite ab. Trotz gelegentlicher Spannungsbögen, der mal wehklagenden und mal sehnsüchtig anmutenden Leads, die von kraftvollen Toms untermauert werden, tut sich auf ”ONOMATOPOEIA” allerdings recht wenig. Zwar können gelegentlich eingestreute disharmonische Passagen samt wuchtigen Riffs für ein wenig frischen Wind im ansonsten so stille Lüftchen sorgen, doch reichen diese für eine wirkliche Auflockerung im insgesamt eher verschlafen wirkenden Gesamtbild leider nicht aus. Zu vorhersehbar und einfallslos ist das Schema, nach dem SEQUOIAN AEQUISION in jedem Track ans Werk gehen, um das Interesse des Hörers für die gesamte Dauer von ”ONOMATOPOEIA” aufrechtzuerhalten.

Zweifelsohne verstehen sich die Herren aus St. Petersburg darauf, gefühlvolle und atmosphärische Melodien zu komponieren, doch werden diese in zu eintönigen und wenig ausdrucksstarken Strukturen aneinandergereiht, um wirklich zu überzeugen, sodass ”ONOMATOPOEIA” letztendlich schlichtweg zu brav klingt. Leider ist die Truppe auch bei den enthaltenen doomigen Elemente zu zaghaft und verpasst die Chance, der Platte durch einige ruppige Passagen mit stampfenden Rhythmen und aufwühlenden Riffs das gewisse Etwas zu verleihen.

Author: Urkraft

Review
Femforgacs
9.7/10
02.10.2014

Egy szentpétervári csapat anyagát sikerült megkaparintanom a promós anyagok közül. Nagy örömömre szolgált a dolog, mert végre ismét egy olyan zenét volt szerencsém áthallgatni, kielemezni, amik talán a legnagyobb örömet okozzák nekem. Az enyhén belassult, cipőbámulós, merengős – lebegős post anyagokat kultiválom mostanra talán leginkább. Valami azt súgja, hogy pár éven belül a fiatal post metal színtér lesz olyan köpködés tárgya, mint a kilencvenes évek elején a grunge, ha már most nem az. Pedig ahogy annak idején a grunge nemzedéknek is megvoltak a saját nagyjai, úgy a post rocknak is megvannak manapság, és remélem, hogy az olyan társulások, mint a Sequoian Aequison vagy a Grown Below is kapnak némi reflektorfényt idővel.
Naiv vagyok?
Talán…
Nem számít. Ma tulajdonképpen lehetetlen zenei téren jóslásokat tenni, mellesleg kötve hiszem, hogy én lennék az, aki ezeket meg fogja tenni.

Az Onomatopoeia egy negyven perces instrumentáis elvont rocklemez, inkább a lassabb középtempón működtetve…
Féltem egy kicsit attól, hogy unalomba fullad egy ilyen anyag ennél a tempónál, de sikerült minden részét színesen összerakni, igaz nem egy thrash/death fan számára.

Hatalmas a kezdés. Igazi éteri, fényévnyi távolságból beáramló atmoszféra közelít vészjóslóan. A post metal és pszichedelikus csapatok egyik leghatékonyabb eszköze a zengető és az akusztikus gitár koketálása. A szépen időzítve belépő basszusgitár ügyesen kettőzi meg a harmóniákat, vázként pedig okos dobtémák szolgáltatnak. Hiába, az oroszok megint nem okoznak csalódást. A legtöbb onnan érkező zenéről süt a keleties gondolkodásmód. Nem óhajtok túlzott ideológiai okfejtésekbe belebocsátkozni, de a vak is láthatja, hogy a nyugati világ egyenlő a rohanással, kapkodással, míg keletről ennek az ellentéte jön. Itt általában van idő a dolgokat kifejteni, a dalokat felépíteni, mivel maga az emberi alaptermészet is toleránsabb, türelmesebb…
És mikor azt hinnénk, hogy na, most megkapjuk – nem, azért sem. A már – már felpörgő témák helyett újabb kiállás, behalkulás következik. Olyan tere van ennek a zenének, ami egészen elképesztő. Utoljára a Grown Belownál éreztem ehhez hasonlót, de ők belgák, egy kicsit zsúfoltabb a művészetük. Ezzel hasonló nagyságrend, értékeit tekintve kiváló alkotás, ez mégis jobban tetszik kicsit.
Zeneileg.
Ha ének is lenne, mindenképpen jobban tetszene.
Amit nagyon erősnek érzek itt, az az, hogy a dalszerzők nem elégedtek meg az összhangzatok váltogatásával, igenis ragaszkodtak a dallamvilág felépítéséhez is. Visszatérő jelenség az elvont shoegaze mezőnyben, hogy három – négy akkorddal próbálják működőképessé tenni a dalokat, ami jó pár percen át, aztán jön a dögunalom. Ez az orosz kvartett volt annyira igényes, hogy melódiákat is beleszőtt néha a szőnyegbe, így nem egy homogén massza lett a felépítmény, hanem valódi zene. Ez példamutató.

Összefoglalva: megint csak könnyű dolgom volt, hiszen a benyomások valóságos spektruma szabadult el a bensőmben, a zenei szivárvány kinyílt, az ujjaim felaprították a billentyűzetet. Négy, egyenként tíz perc körüli nóta (+/- 2 perc), melyek hasonlóak is, különböznek is, igazából csak erre a zenére belőtt fülnek működnek, viszont ha ilyenjük van, biztosan lehetnek Önök, hogy nem okoz csalódást.

CD és bakelit formátumban érhető el a fizikai verzió. Utóbbiból 300 darab készült.
Van egy barátom, akinek szinte hallom a szavait: “Tipikus orosz doom metal, nem tudom, mit hallasz te ebben olyan sokmindent” (igen, Illés Andrisról (Dreams After Death) van szó :-D).
Ezt most le is tesztelem, máris továbbítom neki a Bandcamp linket… háááháháááá…

Author: Nagaarum

Review
Pavillon 666
8/10
05.09.2014

Sequoian Aequison (formé en 2012) est un groupe de doom originaire de Russie, de Saint Petersburg plus précisément, composé d’Andrey Balitskiy, Pavel Goluzin, Ivan Tokarev et Oleg Derkach. Enregistré courant 2012 et 2013 au N.E.P.A. studio, mixé et masterisé par Mikhail Skurikhin, c’est en 2014 que leur album, Onomatopoeia voit le jour chez le label russe Slowburn Records. Tout d’abord il est important de préciser que cet album est purement instrumental, contrairement à pas mal de groupes de cette lignée musicale vous ne trouverez pas ici de hurlements gutturaux aux saveurs oppressantes, ou intrigantes selon le point de vue. L’atmosphère d’Onomatopoeia est par conséquent beaucoup plus planante et aérienne. Cet effet est accentué par des compositions plutôt aérées qui restent relativement “lourdes” tout en évitant le riff ou le jeu de percussions de trop. La durée des morceaux est relativement longue mais on se rend bien compte à l’écoute que c’est vraiment nécessaire afin de se plonger pleinement dans l’univers du groupe et également permettre à celui-ci de faire varier les riffs de façon évolutive, allant de passages pouvant presque permettre la méditation à une ambiance beaucoup plus consistante et émotionnellement chargée. Pour cette première production (disponible à prix libre via le bandcamp du groupe, qui plus est) Sequoian Aequison nous gratifie d’un album peaufiné et qui résulte d’un travail de précision sur la construction musicale. Chaque riff, voire même chaque note, est distillé avec justesse sans en faire trop et même si Onomatopoeia ne propose que peu de titres, la longueur de ceux-ci donne une durée correcte à l’album. L’artwork au design particulier colle très bien avec l’univers sonore du groupe allant même jusqu’à le compléter si l’on veut pousser l’immersion jusqu’au bout !

Author: Pounk

Review
Metal.de
5/10
02.09.2014

AHAB haben 2012 mit “The Giant“ ein bemerkenswertes Album veröffentlicht. Ich maße mir nicht an, zu behaupten, sie hätten damit den Doom Metal auf eine neue Ebene gehoben, aber sie haben es definitiv geschafft, das lose Ende zum Post-Rock anzuknüpfen und damit das Fundament für einen neuartigen Stil zu legen. Meine Recherchearbeit zu SEQUOIAN AEQUISONs Debütalbum “Onomatopoeia” lieferte dann auch endlich den eigentlich so offensichtlichen, richtigen Begriff: Post-Doom.

Na denn, sagen wir, das russische Quartett spielt Post-Doom. Wer aufgrund der musikalischen Vergangenheit der Musiker bei INTER ARBORES (Death/Doom) und YPRES (Sludge) eine Post-Metal-Dampfwalze à la NEUROSIS oder ISIS erwartet, könnte aber falscher nicht liegen: Tatsächlich klingt diese vergleichsweise langsame Form von instrumentalem Post-Rock erstaunlich nach den ruhigen Intermezzi des oben genannten “Giant”-Albums.

Da gibt es Song für Song zarte Clean-Harmonien, gefühlvolle Slides und Bends, allesamt Teil einer ausgeschmückten Klimax aus Tom-Spielereien und gelegentlich dissonanten Tonfolgen, welche ab der jeweils zweiten Hälfte eines Songs dann auch mal verzerrte Akkorde zulässt. Ferner kommen die Stücke über weite Strecken ohne schnelles Delay-Picking oder sonstige Effekthaschereien aus, was aber nur auf den ersten Blick löblich erscheint: Die Aufmerksamkeitsspanne geht dank dem durchgehend lauwarmen Charakter der meist ähnlich linear aufgebauten Titel meist schon nach wenigen Minuten den Bach runter. So richtig fette, druckvolle Passagen, die so etwas wie eine logische Auflösung bilden könnten, bleiben vollständig aus, hier hätten vielleicht ein paar Growls noch Wiedergutmachung geleistet.

“Onomatopoeia” bietet durchaus eine gewisse Abwechslung zum derzeit immer hektischer und/oder elektronischer werdenden Post-Rock. Durchaus atmosphärisch, doch nicht immer von Kreativität gezeichnet. Vielleicht sollten sich die Russen mal mit den Land- und Labelkollegen von EA zusammensetzen. Entweder würde uns dann der absolute Monotonie-Abgrund oder ein richtig feines Post-Doom-Album erwarten.

Author: Alex Klug