Стены Льда - Белое Безмолвие (CD)

Review
Metalizer
5/5

элементами хардкора, им удалось соорудить на удивление изящный материал, разве что вокал мне показался лишним на альбоме, поскольку он не создаёт нужного эффекта для психологического перегруза саунда. А исходя из названий треков, которые соответствуют настроению каждого номера, можно с уверенностью сказать насколько логично были выстроены композиции, они как звенья одной цепи последовательно сообщают определённые события, выискивая точки опоры для новых сюжетных линий, как например, “Сопротивление и Смерть” или “Холод Земли” – яркие представители этого концепта. Ну а для некоторых композиций отнюдь не проблема вызвать морозную вьюгу в вашей душе – послушайте “Ледяной шторм, несущийся над землей” или “Свинцово-серые облака, исчезающие за сумеречным горизонтом”. Ни о каких положительных эмоциях здесь речи быть не может. “Белое Безмолвие” – это своеобразный реквием по ушедшим в мир иной членам экспедиции, соперничавшим с норвежской группой исследователей.
29 марта 1912 г. Роберт Скотт сделал свою последнюю запись в дневнике: “Каждый день мы собирались отправиться к складу, до которого осталось 11 миль, но за палаткой не унимается метель. Не думаю, чтобы мы могли теперь надеяться на лучшее. Будем терпеть до конца, но мы слабеем и смерть, конечно, близка. Жаль, но не думаю, что смогу писать ещё. Ради Бога, не оставьте наших близких!”.
Стены Льда перенесут вас в маленькое путешествие на холодный и мёртвый край Земли. Рекомендовано для прослушивания фанатов атмосферного post metal. Релиз предоставлен Slow Burn Records.

Author: Валентина PANTERA Катышева

Review
Terroraiser
7/10

Музыку московской группы не отнесешь к такой, которую можно включать как обычный музыкальный фон. Для ее прослушивания необходимо внимание, и желательно – соответствующая атмосфера. Атмосфера отреченности от окружающей действительности, ибо здесь звуковое полотно уносит в какие-то нереальные дали, или же наоборот – вглубь подсознания. Отталкиваясь от пост-роковых влияний через элементы прогрессива, композиции при известной доли воображения или с помощью некоторых стимуляторов переносят в какое-то совершенно иное измерение, крайне далекое от имеющихся за окном реалий. Очевидно, что такая музыка не может быть воспринята широким кругом, но не менее очевидно и то, что аудитория у такой музыки есть. И “Белое Безмолвие” наверняка этой аудиторией будет воспринято более чем положительно.

Author: Thrashmentor

Review
Mroczna Strefa
8/10

Jeśli szukać wśród młodych zespołów z kręgów post-metalowych tych, które prezentują się w tej chwili najbardziej ciekawie i obiecująco, należy spoglądać też czasem na wschód Europy i pogranicze euroazjatyckie. To tam – a dokładnie w Moskwie – działa od kilku lat formacja STENY LDA, a nowy album, „Beloe Bezmolvie / White Silence”, rozwija pewne wątki z poprzedniego (debiut nosił tytuł taki, jak nazywa się band), ale jest – od każdej strony patrząc – bogatszy, lepszy i bardziej dojrzały. Przede wszystkim muzycy nie popadają w pewien schematyzm, którego oczekuje się mniej lub bardziej świadomie od grup poruszających się w ramach post-metalu, choć swoje kompozycje (w dużej mierze instrumentalne, nie pozbawione jednak wokalnych akcentów tu i ówdzie) opierają na kontrapunktach, a więc z przestrzennego, bardziej wyciszonego fragmentu przechodzą w bardziej hałaśliwe granie i vice versa. Takim przykładem jest drugi na albumie „Ledjanoj Shtorm, Nesushhijsja Nad Zemljoj”, w którym wręcz encyklopedycznie budują nastrój zmieniający się co kilkadziesiąt sekund, dramaturgia jest przejrzysta, ale nie oczekujcie powtarzalności i monotonności. To jest to, co lubię w takiej stylistyce i STENY LDA w świetny sposób wykorzystują na wpół akustyczne granie, mocne akcentowanie akordów, gromadzenie tonów wybuchających zgrzytliwym, prawie że noise rockiem oraz ambientowe plamy w końcówce. Należy pamiętać, że to prawie 11-minutowy utwór, ale zespół sprawdza się też w tych krótszych, trzy-, cztero- i pięciominutowych formach i tu przykładami na zwarte i łapiące za serducho kawałki są otwierający album „Fordevind” czy „Beskrajnie Snezhnye Prostory, Osveshhaemye Sijaniem Vechnoholodnyh Zvezd”. Nie brakuje w nich niebanalnej melodyki, łamania rytmu i przede wszystkim klimatu przez duże ‘K’, a to chyba najważniejsze w takiej estetyce. Zresztą cały album jest poświęcony siłom zimnej, arktycznej i antarktycznej natury oraz potędze wieczystej zimy, co da się wyczuć w poszczególnych fragmentach, a także w klawiszowych i gitarowych ozdobnikach. Również zwolennicy klimatycznego black metalu mogą odnaleźć na “Beloe Bezmolvie / White Silence” coś dla siebie, a najlepiej słychać to w bardzo bezpośrednim numerze zatytułowanym „Svincovo-Serye Oblaka, Ischezajushhie Za Sumerechnym Gorizontom”. Z drugiej strony swoiste piękno bardziej osadzone w post-metalu i nawet post-rocku wysłyszeć można w następującym po tym kawałku „Drejfujushhie V Tumane Ajsbergi, Nesushhie Gibel’ I Razrushenie”, wcześniej wspomnianym „Ledjanoj Shtorm, Nesushhijsja Nad Zemljoj” i zamykającym całość, 13-minutowym „Holod Zemli”. Jedno z najlepszych wydawnictw w tej kategorii muzycznej wydane w tym roku!

Author: Diovis

Review
Femforgacs
9/10
03.10.2014

Mostanában három instrumentális kísérleti rock/metal zene is nálam landolt a beérkező anyagok közül. Nincs a dologban szándékosság, szimplán így alakult. Igaz, ez utóbbi lemezen van pár sornyi szöveg
Az oroszok nagyon rájöttek valamire. A GS Productions, és most már a Slow Burn is ad ki professzionális gyári CDket 100 darabos példányszámban, aminek a hogyanja rejtély, hiszen 300 darab alatt ezeddig ez nem volt gazdaságos… Náluk még ez is lehetséges.
Jelen anyag egy moszkvai progresszív metal trió második lemeze. Az eredeti írásmód szerinti Стены Льда annyit tesz oroszul, hogy Walls of Ice, vagyis Falak jégből. A korong címe pedig Белое Безмолвие, vagyis White Silence – Fehér csend
Trió, de a Metal Archives említ még két további tagot – a dobost és a basszert. A Facebook oldalukon viszont eleve öt név van – a MA feltöltő tévedett volna?

Az első húsz perc nagyjából egy lágy utazás a messzi észak havas / jeges tájain, szépen melodizált és okosan aláfestett témák segítségével, a lemez címével tökéletes összhangban. Hanem aztán a negyedik The Lead-Gray Clouds Disappearing Behind the Twilight Horizon című – cikket hosszabbra segítő – darabban ízelítőt kapunk a hófúvásból is (nem tudom, ki fordította angolra, de nem teljesen helyes). Hatásos és izgalmas váltás, pont mielőtt sok lett volna az andalgásból. Nem mintha különösebben idegesítő lenne, szívesen hallgattam azt is.
A hatodik dal, a The Endless Snowopen Spaces Shined by the Light of Forevercold Stars (köszi!) az egyik kedvencem az anyagról. Lendületes három perc, erőteljes, nagy sodrással, jó basszustémákkal. Majd a következőben rövid blastbeat betéteket is hallunk. Erről eszembe jut az, hogy a blastelés is kezd divat lenni. Mindegy…
Az utolsó monumentális számban viszont időnként hamis a szólógitár, amit nem értettem igazán, bár annyira nem zavart…

Döbbenetesen megszólal tehát a basszusgitár, és ez állandó szajkózást kíván, hiszen a progmetal zenekarokon kívül a metal műfajban ez nem olyan gyakori jelenség. Sok hangmérnöknek kell hajlott korba érni ahhoz, hogy leessen a tantusz azt illetően, hogy a brutalitást nem a gitár fogja megadni, hanem a dörmögő négy(-öt-)húros. A zenészekről nem is szólva… “Szójjjon jó brutálul a gitár!” – hallom a gitárosok jelmondatát. Na persze.
A szintetizátor valódi hangulatokat fest, szépen meg van tervezve, izgalmas hangszíneket vonultat fel, és ez kellemes meglepetés volt számomra, hiszen progos körökben ismerős az elrettentő jelenség, amit a vijjogó, szólógitárra hajazó szintihangszínek okoznak, és mely jelenség egyik éllovasa Jordan Rudess. Hát az igazi varázslatokat váró zenehallgatóságot megnyugtathatom, hogy itt ilyesmiről szó sincs. Markolható az atmoszféra, és nem tűnnek fel Lisztet utolérni akaró futamok sem (ez értendő a többi hangszerre is, a zenészek nem alacsonyították le magukat odáig, hogy pusztán a technikával próbáljanak elérni hatást).
Talán éppen a tegnap megírt cikkemben említett dologról lehet szó ismét, miszerint a keleti mentalitás a nyugalomra való törekvés jegyében fogant meg… Nem rohanunk sehová, ízlelgetjük a témákat, és figyelünk a saját benyomásainkra.

Az a jó az instrumentális muzsikákban, hogy hallgathatóak zeneélvezet céljából, de elférnek a háttérben is, ha épp üvölt a csend. Mivel emberek vagyunk, az emberi hang az a része a zenéknek, amit a legnehezebb kikapcsolni, ezért annak van a leginkább vérszopó hatása, az fárasztja el leginkább az agyat. Pláne, ha bruce dickinsoni sűrűségben van jelen (elismerve az úr érdemeit természetesen).

Tetten érhető egy jókora adag érzelem-átadási szándék az orosz brigádnál. Tisztességesen megírt anyag ez, olyan fülek számára, akik szeretik a jó megszólalást, és nem riadnak vissza egy leheletnyi, de még nem szirupos modoroskodástól sem. A borító ötletes, bár nem eltúlzott. Leginkább a lemez ambient / elektronikus részeivel cseng össze, de sok esetben a gitár fájdalmas dallamai is a hosszú északi nappalokat vagy éjszakákat juttatta az eszembe, mikor a csontig ható fagyban áll egy ember a dombtetőn, és nézi az óceánt, vagy a közelgő felhőket…

Author: Nagaarum

Review
R.U.M. Zine
23.09.2014

Co skrývají stěny ledu? Ano, je to pravda, přesně takhle se jmenuje i jedna moskevská formace, která nasedla do rozjetého rychlíku už před čtyřmi lety, a to prostřednictvím stejnojmenného debutu. Po čtyřech letech, kdy se kapela (nebo tehdy spíše projekt) tak trochu vypařila ze světa, přichází nově zkonsolidovaná sestava s druhou řadovou deskou, opřenou o dnes tolik oblíbený post-metalový základ, sloučený se sludge, doom metalem, rockem, ambientem… a hlavně všudypřítomným „melancho“ základem.

Pokud kapela v něčem opravdu exceluje, pak je to přenos nálad na posluchačovu mozkovnu. Ono jen stačí, aby si vás tahle hudba alespoň trochu získala a už se vám ji nebude chtít vypnout. V této souvislosti mě kupříkladu napadá srovnání tvorby Rusů s našimi FIVE SECOND TO LEAVE. Domnívám se, že třeba zrovna tyhle dvě formace by okamžitě mohly zapracovat na společném splitu! Že by je tahle recenze dala dohromady? Možná! Každopádně je však třeba zmínit i to, že ruští zástupci jsou ve svém projevu o poznání chladnější a pokud je v jejich projevu cítit jakási skepse či letargie, pak rozhodně pramení z přírodních jevů, kterých se mimochodem dotýká každá ze skladeb.

Стены ЛьдаJedna jako druhá, je postavena na několika nosných motivech, natolik přesvědčivých, že člověk jen zírá a nevěřícně kroutí hlavou! Skutečně, celé se to poslouchá moc hezky a pokud mě před nějakým časem nadchli lotyšští AUDREY FALL, tak v obdobném rozjaření jsem i z této kolekce. STENY LDA sice nevytvářejí nikterak bláznivě složité tracky, ale umějí si kompozici skvěle rozfázovat tak, aby nenudila a ještě dokázala zaujmout. Přesto všechno, ne každý posluchač práci STENY LDA ocení. Určitou překážkou může být i výraznější absence vokálů, jež jsou v podstatě součástí jen dvou skladeb. Jinak je „White Silence“ čistě instrumentální záležitostí, což pro některé posluchače může být opravdu velký hendikep. Hudba kapely, však absencí zpěvu ani zdaleka netrpí a dokonce bych si dovolil tvrdit, že ho zde ani není třeba. Uvidíme, kterak tuhle záležitost budou řešit kluci+jedna slečna s basou, v dalších obdobích.

„Beloe Bezmolvie / White Silence“ je všem hodně sympatické album. Pokud mu něco chybí, dost možná je to taková ta typická bombastičtější produkce, která by dokázala kapelu okamžitě katapultovat mezi světovou elitu. Na druhou stranu, pokud by tomu tak skutečně bylo, nahrávka by pravděpodobně ztratila takovou tu „příjemnou tvář nenápadnosti“ a své podstatě by se ocitla v úplně jiném světě. Ale třeba i to se někdy stane.. V tento moment si však můžeme vychutnávat tuhle příjemnou kolekci hudební decentnosti, křehkosti a polovičního hrubiánství. Velikost uměleckého díla lze pak ještě podtrhnout slovy o vkusně zpracovaném obalu i bookletu. „ Beloe Bezmolvie / White Silence“ není kolekce bez chyby, ale je zatraceně lákavé si ho opakovaně užívat. Dál a dál a dál… Óda na led, óda na zimu!

Author: All