Sorrowful Land - Of Ruins… (CD)

Review
Dead Rhetoric
8/10
12.12.2016

As the days get shorter and the temps get colder, there’s no better time of year to check out some doom metal. When it comes to doom, of course one of the labels that has continued to strike gold is that of Solitude Productions. And they’ve found another winner for the bleak variety with the one-man Ukrainian atmospheric doom act Sorrowful Land.

With a sound that is more rooted in the Finnish doomy traditions than anything else (Shape of Despair, for instance), Sorrowful Land pulls off all of the melodies that you’d expect, and relegates them to the guitars. There’s no clean vocals, sans some spoken word moments, and the keys/piano melodies are often subdued below the level of the riffs and guitarwork. It’s a nice change of pace, and the music is no less compelling because of it. On the contrary, the gloomy and downtrodden melodies that make up the bulk of the album shine with their almost ethereal tones (sometimes with an early Katatonia vibe) that work opposite of the bruising and lumbering riff/bass work. Some quieter moments (see the title track) enrich the scenery and give some added depth outside of the usual crushing volumes. The growls come off strong as well, keeping things oppressive and dark while still displaying a capable range of anguish and grief.

A mix of funeral doom tones with some atmosphere to spare, Of Ruins… is a notable addition to the collection if you are looking for some added gloom. This is a fully realized debut that sounds more like the workings of a full band after a few initial recordings. The type of album that works best on a cold, quiet day, watching the snow fall.

Author: Kyle McGinn

Review
Third Eye Cinema

Bombastic, nigh funeral doom, but more precisely of the melodic “death-doom” school of My Silent Wake, My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema, et al.

I enjoy this sound, myself, particularly when it’s this well produced and pointedly melodic, filled with harmonies and as chest thumpingly overdramatic as pagan/Viking metal…or for that matter, opera.

Very good for the type, if a tad samey from track to track. I dug it.

Review
Pavillon 666
7.5/10
02.01.2017

Sorrowful Land est un one man band ukrainien de doom/death qui sort son premier album en cette fin d’année 2016. Avec un nom de groupe pareil, vous ne vous attendez pas à une musique très enjouée qui pourrait correspondre aux fêtes etc… Non, il n’en est rien, Sorrowful Land respire la froideur.

L’artwork n’étant pas tellement extraordinaire, la typographie est, quant à elle, plus recherchée, bien que non originale. Elle a ces formes sinueuses propres au doom metal, évoquant la tristesse, la mélancolie, le regret etc…
Musicalement, Sorrowful Land se rapproche d’un My Dying Bride, alternant entre doom/death avec growl grave, à du doom/gothique à chant clair (pas non plus aigu). De plus, le chant s’adapte et le growl se rapproche du scream (ou growl un peu forcé je trouve) lorsque la mélodie s’envole, avec des légèretés aiguës, des riffs de guitare poignants. Mais… malgré tout, rien ne se démarque vraiment et on se lasse un peu au bout d’un moment. Ça manque d’originalité et surtout de surprise. Il faut savoir que Max Molodtsov fait également partie d’un groupe doom/gothique pour le coup qui s’appelle Edenian où là aussi, il composait tout. Cependant, en ce qui concerne son album solo, on sent qu’il cherche un peu sa patte artistique dans le doom/death (ou doom un peu plus extrême). Car, autant ses mélodies sont très touchantes (ça me rend presque triste pour lui, ça ne décolle jamais, c’est toujours empli de chagrin), autant les passages atmosphériques paraissent beaucoup trop long. Non pas que ça soit désagréable, ça reste en rapport avec le thème de l’album, mais j’ai l’impression d’écouter qu’un seul et même morceau.
Après, il faut être indulgent, j’ai envie de le comparer aux autres sorties du moment de son label Solitude Productions, que je chronique également, mais, tout comme Self-Hatred, c’est son premier album et c’est pas évident de se comparer à Doomed ou à Revelations Of Rain. Son principal problème est donc sa linéarité mais Max Molodtsov a, je pense, suffisamment d’expérience (notamment dans le gothique avec Edenian mais aussi un peu dans le death mélodique avec Ancestral Damnation) pour nous proposer par la suite un futur album avec ces diverses influences afin de nous refaire voyager dans son univers dépressif tout en y ajoutant un quelque chose en plus qui le démarquera des autres. Ou alors, mettre sa voix un peu plus en avant dans le mixage afin d’amplifier son growl, à la façon d’Eye Of Solitude, pour insister sur le côté « désespéré ». D’ailleurs l’utilisation de clavier fait son petit effet, les nappes apportant un voile de nostalgie dans ses compos.

Le premier album de Sorrowful Land n’est donc pas exempt de défauts mais reste bien prometteur pour un premier opus. Puis, son manque d’originalité ne nous empêche pas de passer un bon moment (dans le sens où c’est agréable, bien que ça soit triste). Un album qui plaira quand même aux fans de ce style et à ceux de funeral doom.

Points positifs :
– Le contraste du chant guttural et du chant clair. Le growl étant bien puissant, même s’il aurait peut-être dû être plus mixé afin de le mettre en avant.
– Sorrowful Land se veut triste, eh bien la musique est vraiment triste. Pas une once d’espoir ici.
– Les nappes de synthé rendent bien.

Points négatifs :
– Le manque d’originalité.
– La sur-lenteur des morceaux, ça traîne parfois trop et on peut se lasser.

Author: Eniok

Review
Zwaremetalen
6.7/10

Hopelijk bespreek ik met dit album een van de laatste releases uit 2016, want nu de kalender al bijna lente aangeeft, is het tijd voor nieuwe releases en lijsten. Hiermee wil ik het album van Sorrowful Land overigens niet tekort doen, maar dat de plaat in geen enkele jaarlijst van jullie – als gebruiker – voorkomt, geeft misschien al een hint. Kan me zo voorstellen dat deze aan de aandacht ontsnapt is, maar na beluistering moet ik tot een andere conclusie komen.

Max Molodtsov is het muzikale meesterbrein uit Oekraïne en laat ons met Of Ruins… zijn eerste worp horen en wordt hiervoor bijgestaan door een drummer en een bassist. Het feit dat Solitude Productions dit album uitgeeft, kan mogelijk al iets weggeven qua muziekstijl. Juist ja, doom metal, en ditmaal van het atmosferische en tragische type. Leunend tegen het oude Katatonia, My Dying Bride en Anathema herkennen we hierin ‘the usual suspects’. Veel sfeervolle gitaarleads, gefluisterde zang, afgewisseld met een nette grunt en ondersteund door lichte synths en een ritmesectie die precies doet wat je er hier van mag verwachten. Dit afgerond met een heldere productie, waarin alles duidelijk te horen is en zeer professioneel klinkt, zou dan moeten resulteren in een prima album.

Niets blijft echter langer dan de duur van de noot hangen in mijn hoofd. Geen enkele melodie of zanglijn kan ik na tien keer beluisteren reproduceren in mijn hoofd. Er is niets mis mee, maar het doet mij op welk vlak dan ook helemaal niets. Het is muzak voor een regenachtige dag en dat zorgt voor onderstaand cijfer.

Author: Wouter

Review
Femforgacs
7.5/10
31.03.2017

A tavasz derekán őszi színekkel festette tele a hálószobámat az ukrán Sorrowful Land. Az egyszemélyes projekt Max Molodtsov gyermeke, amelyben búskomor dallamokkal megtűzdelt doom/death metal tételek patakzanak a romanticizmus vágyálmokkal kiszínezett erdeiben. William Blake, Anne Brontë és egyéb romantikus költők verseinek adaptációit énekli meg a 30 éves Max a hatszámos Of Ruins… című debütalbumon, kellemesen hömpölygő, szinte már otthonosnak mondható zenei aláfestés közepette. A stúdiófelvételhez Evgeny Semenov bőgős és Roman „V” dobos is csatlakozott, de az alkotói munka teljes mértékben Max Molodtsov érdeme.

Az Of Ruins… tipikusan az a lemez, amelyik szinte kiköveteli magának a megfelelő környezetet, vagy annak elképzelését. Tölgyfa bútorokkal, íróasztallal, recsegő parkettel, festményekkel, hatalmas könyvespolcokkal teli szobában találja magát az ember, ahol az ablak hatalmas kertre néz, annak közepén szökőkút és szobor, a távolban kovácsoltvas kapu, amelyet magas fák szegélyeznek. Faágak zörgetik az ablakrácsot, leveleket fúj a szél… nem kell tovább sorolnom, mindenki el tudja képzelni. Ezek és hasonló képek elevenednek meg a Sorrowful Land bemutatkozó anyagát hallgatva.

Tehát, aki újdonságra, kísérletezésre vágyik, netán avantgárd, posztmodern megoldásoktól várja az izgalmakat, az itt unatkozni fog. Hétszer-nyolcszor biztosan lement a CD, és legtöbbször kapcsolódni is tudtam a melankóliával bőven átitatott vérbő doom/death anyaghoz. Szépen, vastagon szól a lemez, a dallamokat jól hallani, minden arányosan szól, ami fontos is, mert itt a lágy és a súlyos él jin és jang módjára egészíti ki egymást. Rögtön meg is említeném a legszebb dalt a lemezen, ennek címe Requiescat, és itt valóban simogatóan hatnak a masszív, lassú riffek közé kúszó ékes dallamok. Sajnos ez a lemez egyetlen kiemelkedően fogós dala, bár a címadóban is figyelemre méltó témákat hallani.

A többi szerzemény sem rossz, viszont a Requiescat tétellel ellentétben, egymagukban kevésbé érvényesülnek, inkább egy folyamatosan csordogáló, egybefüggő egységet alkotnak. A robosztusabb és szelídebb részek együtt fejtik ki a hatásukat, bár akusztikus kiállások is tarkítják az albumot. Ha az embert a megfelelő hangulatban találja az anyag, akár andalító, bizsergető hatást is kelthet. Magányos estéket, esős délutánokat betöltő muzsika, az álmodozás háttérzenéje, szomorúságnak és csalódottságnak a vigasza. A mindennapos pörgésből invitálja át a zilált embert egy visszafogottabb, türelmesebb világba. Hagyni kell, hogy az ember szívverése lassan alkalmazkodjon a kimért tempóhoz, a lágy dallamokhoz, a suttogó vagy az elnyújtott hörgő vokálhoz.

A lemeznek nem célja olyat tálalni a hallgató elé, amilyet máshol még nem hallott, a doom/death riffek ismerősnek hatnak, ennek dacára jóleső érzés sodródni velük. Én kissé nehezményezem, hogy a kiemelt második tételen és talán a címadón kívül igazán inspirált dalt nem sikerül felmutatnia a lemeznek. Komoly hozzáállással, érzésből megkomponált, minőségi zene hallható ebben a szűk 50 percben, de a legbelsőbb harangokat nem kongatja meg az anyag. Rá lehet hangolódni, nekem többször is sikerült, olyankor kellemes érzésekkel tölti el az embert, de alkottak már ennél maradandóbbat is a stílusban.

Megismerkedni mindenképpen megéri a koronggal, és ha nem is gyakori vendégként, de biztosan előkerül még a jövőben, például amikor a fennebb leírt lelkiállapothoz keresek majd zenei kíséretet. A doom/death metalt hozzáértéssel adja elő a Sorrowful Land, és ez már önmagában is jelent valamit.

Author: farrrkas