Grown Below - The Other Sight (CD)

Review
Evilized

Auf ihrem ersten Full-Length Album ”THE LONG NOW” aus dem Jahr 2011 demonstrierten GROWN BELOW eindrucksvoll, wie eine vielschichtige Melangé aus rohem Sludge und verspieltem Post-Rock zu klingen hat. In einem ansprechend doomigen als auch rauen Gesamtcharakter gehalten, kreierten die belgischen Herren solch ausufernde Tracks wie ”Trojan Horses” und ”End Of All Time”, die vor allem mit ausgedehnten Instrumentalpassagen auf sich aufmerksam machen konnten. Auf dem aktuellen Werk namens ”THE OTHER SIGHT” knüpft die Truppe nun stilistisch zwar vage an das Schaffen des Debüts an, entfernt sich jedoch deutlich von dessen ungeschliffenem Sound und verliert sich stattdessen vermehrt in verschachtelten Songstrukturen, deren Fokus auf zerbrechlich wirkenden Harmonien basiert.

atmosphärische Post-Rock Kompositionen mit progressiv angehauchten Elementen und unterschwelligen Synthesizern

Während der Opener ”New Throne” zunächst noch von einem heftigen Riffing samt rauen Growls eröffnet wird, schleichen sich jedoch schon relativ zeitig sehr ruhige Passagen mit zartem Klargesang in den Track ein. Als dominierendes Element erweisen sich in diesen die schweren Rhythmen des Tieftöners, die ein weiches Fundament erschaffen, auf dem sich schlichte Akustikgitarren tummeln und zu einem verwobenem Komplex vereinigen. Wie sich zeigen soll, behalten GROWN BELOW diesen Kurs auch in den nachfolgenden Tracks wie ”My Triumph” und ”Phantoms” bei, die sich als atmosphärische Post-Rock Kompositionen mit progressiv angehauchten Elementen und unterschwelligen Synthesizern entpuppen. Auf Grund des zuweilen sehr dezenten Einsatzes der Saitenfraktion mit sehnsüchtigen Melodiebögen, mutet ”THE OTHER SIGHT” an mancher Stelle gar ambientartig an. Nur selten bricht das Quartett aus Antwerpen aus diesen seichten Klangkulissen aus und walzt den Hörer mit jenen kraftvollen Riffs und derben Vocals nieder, die auf dem Vorgänger in Hülle zu finden waren. Dennoch weiß die neue Ausrichtung von GROWN BELOW zu gefallen, schafft es die Gruppe doch, die unterschiedlichen Aspekte der Platte fließend ineinander überzuleiten und somit ein in sich stimmiges Gesamtwerk zu erzeugen.

Im Gegensatz zur der etwas zu üppig bemessenen Laufzeit von ”THE LONG NOW’, die zwangsläufig einige Längen mit sich brachte und den Hörgenuss der Tracks an mancher Stelle etwas minderte, erweist sich ”THE OTHER SIGHT” als wesentlich zielorientierter komponiert, sodass die sechs neuen Songs deutlich kompakter daherkommen und mit ihrer insgesamt knapp dreiviertelstündigen Spielzeit ein nahezu optimales Maß gefunden haben.

Wer das Erstlinsgwerk von GROWN BELOW wegen seiner ungestümen und kantigen Einflüsse aus Sludge und Doom Metal schätzte, wird von ”THE OTHER SIGHT” möglicherweise enttäuscht sein, sind doch eben jene Elemente weitestgehend aus den Songs verschwunden. Stattdessen bietet der Langspieler die perfekte musikalische Untermalung zum Träumen und Abschalten vom Alltag.

Author: Urkraft

Review
Pest Webzine
9.5/10

Don’t remember of another Slow Burn release I have enjoyed as much as I did the second album from this Belgian quartet. Perfectly melting Sludge, Doom amd Post Metal elements Grown Below’s music will appeal to a large category of listeners. 6 tracks totaling 45 minutes, an awesome journey through the different atmospheres portrayed by these guys, and ranging from calm and serene to mad and chaotic ones. The band’s technical abilities are way above average and that allows them to avoid repetitive and uninteresting constructions, everything on this CD seems done according to a well crafted plan in order to involve the listener more and more. An excellent album I’d recommend to both old-schoolers and fand of more modern Metal. I’ve spinned it already 5 times, don’t think I ever spinned a Post Metal record that much before…

Author: Adrian

Review
Femforgacs
10/10
07.05.2014

Doom / sludge metalként tipizálja a Metal Archives ezt a csapatot, aminél rosszabb bélyeget nem is tudnék rá találni… Post metal ez a javából, amire igen hamar rá lehet kattanni, és nem is enged tovább nagy hirtelenjében. Jópár megállót lehet utazni vele a szó szoros értelmében. Sokan drogos zenének tartják a grunge-ot. Én nagy grunge fan vagyok, de drogos zenének sosem éreztem. No ezt viszont igen.
A belga kvartet 2007-ben állt össze akkor még Timer néven (szerintem ez a név jobb volt), és ez a második lemezük. Hát persze, hogy egy orosz kiadó vállalta be a kiadását, ilyen csapatok nem kerülnek a Nuclear Blasthoz, de jobb is.

Lényegretörő kezdés, semmi púder, pár másodperc felvezető, és jön is a zúzda. A harmadik percben induló… ööö… izét nem nagyon tudtam értelmezni. Olyan, mintha visszafelé játszott zene szólna. Igazából nagyon idegesítő, de az is, hogy nem jövök rá, mi ez… Aztán alig másfél perc után jön egy basszusgitárra alapozott elhalkulós rész, ez jól hatott, és bíztam benne, hogy mivel ilyen hamar feltűnik egy ilyen megoldás, ebben nem fognak később sem fukarkodni. A szépen megírt és megvalósított ének fokozta az izgalmaimat, egészen ügyes. Majd szaxofon vezeti ki a dalt.

Nagyon örülök neki, hogy a metalban a hosszú évtizedek gitár uralma után végre kezd visszatérni, vagy inkább megérkezni a basszus szerepe (túlzottan sosem volt neki sajnos). Volt pár vitám sok rockerrel, hogy mi a metalban a legfontosabb hangszer, és tízből nyolcan a gitárt mondják. Ez ismét egy olyan pontja a dolgoknak, amikor már lassan nem is érzem magam rockernek. Nem értettem egyet ugyanis, de mára már eljutottam oda, hogy egy ilyen vita esetén megtartsam magamnak a véleményemet. Más kérdés, hogy ezt a zenét, amiről most dumálok sokan nem is tartanák metalnak.
A második (My Triumph) szerzemény már jobban elrugaszkodott, eleve a kezdés hosszú akusztikus témákból áll, csak öt perc elteltével érkezik a zúzda. A dob megoldásairól kicsit később Nick Mason minimalizmusa jutott eszembe, a háttérben varázsoló szintetizátor és a gitár pszicho jellege miatt meg úgy ánblokk a Pink Floyd. Itt már nagyon erősen felívelt a pontszámom, konkrétan 10-en állt, és azt kívántam, hogy bárcsak ilyen elvont, filozofikus merengés legyen az egész korong.

A Vallo Etendinél tovább süllyedünk bele a sámánisztikus hatásokba, és a lassulás is fokozódik, ami egyeseket elriaszthat, persze én inkább azoknak írom a cikket, akiket megszerzek vele a banda számára… Sőt, ez inkább csak egy hidat ver a lemez eleje és vége közé, ahogy a Marwarma meg becsukja a kaput a végén.

Mikor idáig értem az anyag hallgatásával, esett le, hogy tulajdonképpen négy dal hangzik el, kettő csak a hangulat fokozását szolgálja, és ez így egészében rendben is van, mivel a csapat tud hosszú dalokat írni. Egy időben sokat pörögtem ezen a témán, mondván minek kezd bele hosszú dalok írásába olyan zenekar, amelyik nem tud. Hehehe…, én ezt értettem mondjuk annak idején a Machine Headre és a Metallicara is, mivel dög unalmakat képesek összebazseválni kockatéglákból teljesen feleslegesen. A hosszú dalokat kérem fel kell tudni építeni, és ez a belga társaság ezen kritériumnak maximálisan eleget tesz, megtaníthatá erre a szóban forgó két túlértékelt csodát is (A MH mondjuk első pár lemeze kiváló, de ott még nem is akartak operát írni).

A lemez második felén radioheades témák, és enyhén Yorke hangját idéző énekek hangzanak el (mondom enyhén!). A Reverieben meg szerintem effektelt hegedűt is hallunk.

Hangpróbás kőmetalosok félhetnek, hamarosan jövök ezzel a tök fasza lemezzel!!!
Nagyon tisztességesen összepakolt, letisztult, szórakoztató, mit mondjak még, na! Hallani kell. Post fanoknak kötelező mű!

Author: Nagaarum

Review
Hammerworld
6/10

2011-ben The Long Now címmel egy egészen jó debütalbumot adott ki a belga Grown Below, szép volt a lemez borítója is, jól esett ránézni. A The Other Sight borítóműve is tetszetős, van esztétikai érzéke a csapatnak, azonban a lemez nem igazán képes kikecmeregni a post hatású zenék óriási tengeréből. Igazából egy az urbánus létet visszaadó, tökéletesen jelenkori zenéről van szó nyomott hangulattal, megannyi bút, bajt sejtető lelkivilággal a háttérben, de most valahogy céltalannak érzem az egészet. Sok a post zenékre jellemző akusztikus rész, a metal kevesebb, de nem igazán állnak össze a számok.
Megjegyezném, hogy a fúvósok jelenléte (itt a trombitáé) kezd fárasztóvá válni a metalban. Ilyen hangszerek használata ugye roppant „művészivé” teszi a produktumot, azonban a legtöbb esetben kissé sznob íze van a dolognak. De nem ez a gond, inkább az, hogy míg az előző lemezen voltak emlékezetes momentumok, csúcspontok, ezeket most nem nagyon lelem. Sem a finomabb részekben, sem ott, ahol elszabadulnak az addig lappangott indulatok. Nem fércmunka a The Other Sight, de visszalépés.

Author: M.P.

Review
Ave Noctum
8.5/10
24.03.2014

I am a great fan of this Belgian band’s previous work “The Long Now” (2011). Its devastating swathes of sludgy sadness are just part of a electrifying progression. Like a book you don’t want to put down, the ever-changing moods just make it impossible to escape, not that you’d want to.

On the face of it, this one again comprises four massive chunks of between eight and around thirteen minutes, plus a couple of other bits. The opener “New Throne” starts in an unfamiliarly aggressive tone, but about half way through as I was getting used to this fiery post metal, delicate strings enter the scene and we’re gazing melancholically at eternity. Skilfully the build up becomes ever more epic and tense. The vocalist’s tone is agonising. It’s goosebumps time. Oddly, I thought that this track could have attacked our nerve ends for more than its allotted eight minute fifty seconds, but there’s no hanging around as “My Triumph” starts with a captivating drum beat. Again the echoing guitar ring has a sense of distance and isolation about it. The vocalist matches its beauty with a haunting tone. A truly magnificent guitar line follows, accompanied by the hypnotic beat of the drum. It’s too dynamic to be called doom but it has the doom genre’s deadly and sinister tone about it. The instrumental work is awesome but yet it was as if this ever-increasing violence is drilling its way into my brain. But I think it’s the quieter passages which create the most impact and with thirteen minutes to play with, “My Triumph” slows down into subtle reflectiveness, emerging in the sea of irrepressible sadness in which Grown Below excels.

Of course there are post metal bands, most notably Cult of Luna, Neurosis and Isis, who know how to create massive atmospheres, but I think what makes Grown Below different is that the world that they convey is somehow human if sad, and maybe more real. This impression may be due to the vocals, which can be haunting, melancholic or growled, and the intricately detailed and personal guitar work in the quiet moments. The ambiance is reminiscent of Netra’s “Sørbyen”. “My Triumph” ends violently, suggesting that all is not well with the world. After the three minute experimental melancholic piece “Valo Etendi”, which reminded me of a gun fight going on in the distance, there is a deathly quiet. A cosmic sound accompanies gentle guitar strains. It’s minimalist but with it comes a sense of foreboding. The drum pumps out a steady heart beat. The vocal line portrays gloom and vulnerability. This is “Phantoms”. The steadily progressing guitar reinforces the sense of loneliness. The clouds inevitably darken. The vocalist screams in pain as the guitar takes us to the top of the clouds and to majestic heights. “Reveries” follows the pattern of starting with haunting gloom before, perhaps predictably, exploding in a maelstrom of doom-laden and horrifying violence. This is Grown Below at their darkest. The album then fades away with a grey ninety second track “Malvarma”, whose origins are the cosmos.

Like its predecessor, “The Other Sight” has some breathtaking sections along with more recognisable bursts of post metal. It can be equally delicate and violent. There is great balance. Sophisticated, constantly evolving and always intensely atmospheric, it is once more like that book you don’t want to put down.

Author: Andrew Doherty