Illuminate The Silence - Silverhoney EP (Pro CD-R) Digisleeve

Review
Metalizer
4/5
16.12.2011

Московский квинтет под вывеской Illuminate the Silence на мини-альбоме «Silverhoney» ударился на новые территории экспериментов в жанрах doom и post metal, далеко уходя за эти обусловленные границы. Надо сказать, что это смелый поступок, так как, наверное, никто еще в среде российской экстремальной сцены не экспериментировал настолько шизофренично. Во-первых, вокал разгуливается на нескольких сторонах, начиная от чистого до скримингового и заканчивая легким гроулингом. Во-вторых, присутствует слияние нескольких оттенков различных элементов джаза и даже фанка, особенно остро это ощущается в заключительной композиции «Sunday Monster», которую можно заслуженно считать верхом экспериментального искусства. Однако «Воскресный монстр» оказался незаслуженно коротким, хотелось продолжения в том же духе. А если бы весь релиз был выполнен в подобном ключе, то диск можно было бы с легкостью назвать фаворитом среди данного направления тяжелой музыки и зачислить его в первые ряды своей коллекции.


Не понравилось в этом релизе чрезвычайно резкие скачкообразные переходы в рамках каждого трека, никак не получается уловить мысль музыкантов, мне кажется, что она очень резко теряется с регулярным постоянством на протяжении всего EP. В заглавной композиции «Silverhoney» эта проблема обостряется, хотя сам по себе трек весьма хорош, но все же перенасыщенность всем подряд плотно оседает в сознании. Воспринимаются лишь отдельные фрагменты, не хватает соединительных креплений между акустическими передачами, скоростными гитарными риффами, витиеватой ритм-секцией и мелодичными сгустками, в полной мере появляющихся в четырех представленных произведениях. К вокалу претензий не имеется, так как он по-настоящему, душевно, с проникновением вписывается в каждый отрезок трека, в нужных местах и в необходимом количестве. Несмотря на, казалось бы, разношерстную подборку и совершенно не подходящих друг другу по жанровым составляющим композиции, диск имеет свои завязку, кульминацию и развязку. В общем и целом, следовало бы послушать полноценный альбом группы, чтобы раскусить всё то, что представлено в головах музыкантов в большем объёме, поэтому сложно рекомендовать начать знакомиться с Illuminate the Silence именно с «Silverhoney». В любом случае, их музыка не поддаётся классификации, поэтому трудно посоветовать релиз к прослушиванию, так как он абсолютно точно на любителя данной жанровой непредсказуемости. Релиз предоставлен Badmoodman Music.

Атмосфера – 4/5
Техника -5/5
Материал – 4/5
Реализация – 4/5

Author: Валентина PANTERA Катышева

Review
Femfogacs
6/10
11.07.2011

Érdekes kiadvány a moszkvai Illuminate The Silence névre hallgató zenekar EP-je. A MySpace oldalukon (mást nem találtam...) a megjelenés kapcsán írja az ötös, hogy ez a 2008-as felvétel a banda 2007/2008-as munkásságát láttatja, amikor is még az önálló stílusuk keresése, kialakítása volt a céljuk. Azonban, mivel ez is része a csapat történetének így örülnek a megjelenésnek, viszont azt sietnek leszögezni, hogy itt még a kezdetekről van szó, amikor a doom/death és post-metal stílusjegyeinek felhasználásával próbálkoztak egyénit, különbözőt alkotni a kortárs csapatoktól. Érdekes elgondolkodni, mennyire is sikerült.



Amit én ezen a négy számos, majd' 25 perces korongon hallok, nem tűnik annyira egyéninek (hogy a felvétel készítésének idején mennyire lett volna az már ki tudja). Röviden: van itt doom/death á la My Dying Bride és korai Paradise Lost módra (bár inkább az MDB dominál), aztán van benne egy csipetnyi - talán kissé több, rendszeresen felbukkanó - System Of A Down. Hogy csak a legjellemzőbbeket vegyük. Meg azt hiszem a Neurosis emlegetése sem nagy mellényúlás velük kapcsolatban.
Szóval, ahogy a nyitó My Preacher (Had Black Eyes) érdekes elegye a doom/death-nek és az itt-ott felbukkanó SOAD-os énektémáknak.
A címadóban fellehetők még a korai Amorphis-tól ellesett megoldások.



Számomra a záró Sunday Monster adott a legtöbbet, talán azzal, hogy a másik három hat-hét perces nótával ellentétben ez valahogy dalközpontúbbra sikerült. Viszont ha ez jelzi az újabb irányt, akkor - bár ez ma már nem számít túl egyéninek - azzal szerintem lehet mit kezdeni. Mondom ezt annak ellenére, hogy manapság sem ez a fajta doom/death, sem a post-metal nem áll az érdeklődésem középpontjában, így nem is mondanám, hogy túlságosan képben vagyok az ebben a stílusban mozgó csapatokkal kapcsolatban. Szóval lehet, hogy ez, illetve ha a terveik szerinti post-HC irányba való terjeszkedés valami jót, sőt akár valami újszerűt fog eredményezni.

Az egyéni teljesítmények egyébként már itt is rendben vannak, a dalszövegek eléggé befelé fordulók, lélek boncolgatók. A hangzás nem szakítja le a fejet, de bőven élvezhető.

A csapat mostanában új felvételen dolgozik, ami talán hamarabb napvilágot lát, mint ez a mindössze száz(!) példányban megjelent EP. Így a nyomott CD-R-en megjelenő, négy oldalas, nem túl informatív (a szövegeket azért tartalmazó) borítóval, egy kis matricával és egy kézzel számozott bizonyítványt a birtokolt példány sorszámáról (ezt én nem kaptam) tartalmazó kiadványról ma már inkább kedvcsináló kordokumentumként van értelme beszélni. Így a pontozás sem lehet objektív véleményem szerint, tehát ez most csak hat.

Author: 9000Sanyi

Review
Funeral Wedding
4/5

Existem bandas que tentam fugir do trivial e incorporam elementos ou até mesmo ritmos novos em seu material. Veja o caso desses russos do Illuminate the Silence, que acrescentaram em seu doom metal elementos progressivos e até uma pegada “funk” em uma faixa.

Esse ep abre com My Preacher que segue numa linha do Amorphis com os vocais sendo cantandos nas frases da guitarra. Outra coisa que me chamou atenção foram os vocais limpos do cidadão que me lembraram os de Ville Tuomi, que participou como convidado no grandioso Tales from the Thousand Lakes. A seguinte faixa, The Silverhoney, já segue numa linha do doom/death mais tradicional com vocais guturais e guitarras pesadas, e eis que de repente a coisa toda cai para um metal progressivos com algumas passagens alá Opeth.
Weary Oblivion é a mais lenta do play, e seu inicio melancólico nos traz uma certa tranquilidade e simpatia pelas melodias que essa faixa nos proporciona. Alternando vocais limpos e guturais, nos dando uma impressão de diálogo entre os personagens da música, algo como “O Médico e o Monstro”.
E para fechar a parada a funkera SunDay Monster, com seu baixo carregado de slaps e andamento diferente do habitual, com algumas passagens viajantes, deixando a faixa no mínimo interessante.
Fica a dica para quem está afim de ouvir algo diferente e longe do habitual.

Review
Pavillon 666
7/10
14.07.2011

Il est fréquent qu'un groupe se qualifie d'expérimental pour ne pas trop prendre de risque. Derrière ce terme peut se cacher beaucoup de choses. Et ça, les Moscovistes de Iluminate The Silence l'ont bien compris. Pratiquant à la fois du death métal et du doom sur de longues compositions, le noyau principal de leur musique se veut progressif et par conséquent expérimental puisqu'il s'essaient à divers genres mais le tout sur une base progressive qui leur permet d'y mettre tout et n'importe quoi.

Ce patchwork musical peut faire peur au premier abord mais il faut avouer que leur approche est assez intéressante et intriguante à la fois. Du métal progressif qui lorgne sur du doom et du death ça ne cour pas les rues et ce mélange peut s'avérer très dangereux si on ne le maîtrise pas correctement.
Mais bizarrement, Illuminate The Silence s'en sort plutôt bien. Prenant le temps de développer une ambiance particulière mais propre à lui même, le groupe se révèle être une bonne surprise et réussi le tour de force de ne pas tomber dans tous les clichés du métal progressif que bon nombre de métalleux aiment détester.
"My Preacher" lance les hostilités avec son lourd thème aux sonorités Égyptiennes tandis que le rythme va crescendo pour commencer à diffuser les premiers hurlements. Sacré contraste si il en est. Illuminate The Silence aime surprendre et durant la totalité de l'EP il va s'amuser à promener l'auditeur dans tous les sens sans vraiment lui donner un point d'accroche.
D'autant plus que pour un EP la durée est relativement longue pour quatre pistes ce qui permettra au groupe d'user de compositions assez longues pour pouvoir utiliser ce coté déstabilisant à leur guise. Nombreux sont les changements radicaux de tempos. C'est la que le choc du doom et du death prend toute son ampleur. Versant dans le doom ("Silverhoney", "Weary Oblivion") lors des passages très lents avec de putride growls en prime, ils n'hésitent pas à remettre un coup de fouet aux compositions avec des ambiances death ("My Preacher"). Déstabilisant certes, mais incroyablement bien exécuté !
Mais si jusque là l'EP ne présente pas de défaut majeur et si il fallait mettre un point noir sur ce premier EP, cela serait sur le chant. Si les voix caverneuses et autres growls rendent très bien (quoiqu'un peu clichesque) le chant clair est légèrement en deçà. Un peu trop frêle dans les aigus, Forlock dénaturalise la violence des morceaux. C'est dommage car le reste est très bien conçu.

Pour un premier EP, Illuminate The Silence s'en sort très bien. Officiant dans un style assez inédit, le résultat avait de quoi faire peur aux premiers abords mais avec ce Silverhoney, le groupe a relevé le challenge avec brio. Il ne manque plus qu'à affirmer cette identité musicale avec une bonne production et des idées encore plus poussées et le succès leur ouvrira sans doutes des portes.

Author: Bloody

Review
Aristocrazia
05.09.2011

Gli Illuminate The Silence si definiscono "sperimentali", non so se sia il termine più consono a interpretare ciò che riportano in musica, di certo v'è una ricerca che tende a pasteggiare in più lidi cibandosi di doom, rock, death metal, alternative e progressive. Sì un vero pout pourri che prova a dare sostanza all'ep "Silverhoney".
Un mini lavoro di quasi venticinque minuti suddiviso in quattro tracce che alterna movimenti pesanti e grevi di stampo primordiale riconducibili a nobili origini eighties (My Dying Bride), acustiche e fraseggi solistici non lontani dal rimembrare gli Opeth, varianti post-metal e nu con un pizzico di Soad a far capolino creando un mix disomogeneo riscontrabile chiaramente in tutta la sua esplosiva e non proprio controllabile natura nell'opener "My Preacher (Had Black Eyes)".
Il platter scivola via senza troppi problemi, in più di un'occasione all'orecchio giungono contrasti talmente netti che evidenziano quanto gli Illuminate The Silence ci tengano a non rinchiudersi dentro recinti "ordinari", n'è dimostrazione la conclusiva "Sunday Monster" capace di ricordare la funky attitude alla R.H.C.P. fusa con l'ammaliante "flood" di certo alternative rock e la propensione massiccia di una core song grazie alla prova dietro al microfono che nei momenti acidi punta i piedi "grattando" a più non posso.
La formazione strumentalmente svolge il proprio dovere senza grossi intoppi, con l'accoppiata centrale di brani composta da "The Silverhoney" e "Weary Oblivion" a rincarare la dose di cambi di tempo e miscelazione di stili già esplicata nelle due nominate. Quello che manca è la zampata capace di fare la differenza e un assetto che garantisca in maniera definitiva una rappresentazione fluida dell'immaginario sonoro intrapreso soprattutto nei momenti in cui si decide di aumentare o decelerare i giri, operazione che riesce alle perfezione in una "The Silverhoney" che sotto tale aspetto guadagna punti.
Le idee non mancano, la produzione a supporto dell'ep è soddisfacente, c'è quindi di che rimanere contenti, è pur sempre di una prima uscita che si parla, non ci resta quindi che vedere come e quanto sapranno affinare le qualità messe in mostra in "Silverhoney" in un futuro lavoro che dia conferma della loro bontà compositiva.
Possiamo scommettere sugli Illuminate The Silence? Perchè no.

Author: Mourning