Autumnia - Two Faces Of Autumn (2xCD) Digipak

Review
Pavillon 666
7.5/10
06.11.2016

Les choses sont parfois bien faites. Nous voici en automne, les arbres adoptent cette couleur de rouille caractéristique et la morsure du vent, glaciale, typique en cette saison, se fait de plus en plus douloureuse. Voilà donc pour vous la chronique d’un groupe qui propose la bande son idéale pour coller à l’ambiance du moment.

Two Faces of Autumn est une réédition des deux premiers albums du duo ukrainien Autumnia, In Loneliness of Two Souls, sorti en 2004, et By the Candles Obsequial, qui date de 2006.
L’objet est un double digipack, très sobre, avec le logo comme unique illustration. L’aspect épuré qui détermine le support retranscrit bien la musique d’Autumnia, à la fois minimaliste et à certains moments, plus fournie, mais évoluant toujours au travers d’une continuité dénuée de dynamique.
Portée par deux musiciens, Alexander Glavniy, homme à tout faire et Vladislav Shahin, parolier et vocaliste, la vocation de la formation doom death est de vous transporter vers d’autres sphères, des dimensions oniriques où la mélancolie côtoie une forme de célébration gothique de la solitude.

Ce voyage au-delà du sensible, soyons franc, ne plaira pas à tout le monde. Les titres présents sur les deux disques sont longs, en moyenne entre 7 et 10 minutes, et le développement musical se fait au travers de mélodies de guitares, de riffs lancinants renforçant le caractère dépressif développé tout au long de l’écoute.
Cette drone music ambiante se décline dans le cas présent au travers d’un doom léché, soutenu par des synthés et une boîte à rythme au groove hypnotique. Le chant guttural se marie bien avec l’instrumentation. Celui-ci, lorsqu’il intervient, ajoute un côté organique à la froideur de l’accompagnement. Du chant féminin est également présent et des voix claires apportent de la variété à l’ensemble.

De longs passages instrumentaux composent ce double CD, à grand renfort de sons divers et variés. Arpèges déprimants, guitare distordue et lugubre, nappes fantomatiques, l’univers sonore, parfois incantatoire évoque l’isolement, la déprime, le désespoir et la poésie macabre.
En ce sens Autumnia réussit à conférer à sa musique de la cohérence au travers de son atmosphère lancinante, progressive et pesante.

Il y a peu de différences entre les deux disques, tant au niveau de la production que du style. Peut-être pouvons-nous considérer une meilleure gestion des climats dans By the Candles Obsequial, dont le contexte est plus sombre et schizophrénique, avec un travail sur les compositions mieux réfléchies et une production, il faut le reconnaître, qui met réellement en valeur l’instrumentation.

Amateurs de draps de satin noirs, de Baudelaire, de chandeliers dégoulinants de cire, vous qui, tout petit déjà, aviez une attirance particulière pour la belle au bois dormant, voici une bande son adaptée à vos exigences mélodramatiques.
Autumnia a développé, au travers de ces deux albums depuis longtemps sold out, un art tourmenté, propice au recueillement et à l’introspection.
De ce fait, la réédition que nous avons là est bienvenue, Merci Solitude Productions.
Un dernier avertissement, cet objet est destiné aux fans de dark atmosphérique seulement. Pour les autres, il vous sera sans doute difficile d’adhérer à l’univers pourtant subtil des Ukrainiens, je vous ai prévenus.

Author: Jermz.Tral

Review
Femforgacs
9/10
25.08.2015

Vladislav Shahin és Alexander Glavniy kapcsolatának kezdetei egészen 1998-ig visszanyúlnak, amikor a Vae Solis nevezetű ukrán black hordában egymásra leltek, persze lehet, hogy már 5 évesen együtt pecáztak a Dnyeper partján, de ennek írásos bizonyítékára nem leltem. A két zenész a demókig jutó zenekar mellett, egyéb segítség nélkül hozott létre egy saját projektet, aminek legfőbb célja My Dying Bride és Anathema szerelmük határtalan kinyilatkoztatása a világ felé, ezt Autumnia névre keresztelték. A duó, ahol Shahin kamatoztathatta dalnoki képességeit, Alexander pedig rászabadulhatott minden hangszerre, összesen két teljes albumot hozott tető alá, egyet 2004-ben In Loneliness of Two Souls címmel, két év múlva pedig ennek egyenes folytatását, a By the Candles Obsequialt. A 2009-es O’Funeralia után Shahin felhagyott az Autumnia ápolgatásával és másik, azóta már több lemezes Mournful Gust nevű projektjére szánta szabadidejét, így a zenekar voltaképp megszűnt, legalábbis tetszhalott állapotba került. Napjainkban Alexander próbálja élesztgetni élő fellépésekkel és a Human Collapse énekes Andriy Tkachenko segítségével, de új produktumot még nem hoztak össze közösen.
Nem is lenne a feltámasztás egy utolsó gondolat, figyelembe véve, hogy az igencsak alulértékelt, mára már nehezen beszerezhető első két lemez igazi melodikus death/doom csemege, időnként egy kis funeral doomos belassulással, minőségi hörgéssel és érzelmekben gazdag, panaszos, tiszta énekhanggal. Ugyan mindent a stílus szabálykönyve alapján követnek el mindkét kiadványon, jó 5-10 évvel lemaradva a stílus fő áramától, aki a műfajt szereti, az nem lőhet mellé velük. Hol is tudhatnák ezt jobban, mint a Solitude Records háza táján, ahol most új, tetszetős köntösbe bújtatva, egyet fizet kettőt kap alapon kiadták ezt a bizonyos két albumot ötletes, Two Faces To Autumn címmel.

Az anyag kétséget kizáróan hiánypótlóként látott napvilágot, semmiképp a depresszióba hajló, mizantrópikus lemezekkel most ismerkedőknek szánva, mivel a dupla lemezes kiadvány majd két órányi ólom súlyú rothadást, magányt és fájdalmat zár magába. Még én is külön-külön hallgattam meg a két lemezt, amik tényleg annyira egyenes ágon kapcsolódnak egymáshoz, hogy simán el lehet adni egy nagy levegővételnek is. A hosszabb szerzemények sajnos az akusztikus betétek, szellemvilágot idéző hangzások és billentyűk ellenére igen unalmassá tudnak válni, szerencsére ilyenből nem kapunk sokat és ha az ablakon kitekintve a rothadó őszi miliőbe tudunk kapaszkodni, akár még élvezhetjük is őket, ilyen például a funeral doomos At Eternal Parting, vagy az …And The Life Dies Away… . A többi, 10 perc környéki dal végig hangulatos és egyenletesen hozzák a várt minőséget, kiugrónak talán az In Sorrow And Solitude című opuszt nevezhetjük, ez a dal gyakran visszatér a lejátszómba már nagyon-nagyon régóta. Érdekes dal a With Wailing And Lament is, amiben a tiszta ének női hanggal párosul, létrehozva egy atmoszférikus, kissé gótikus zenei egyveleget, ami ugyan kilóg az összképből, de hangulatilag tökéletesen passzol ebbe az őszi tájképbe. A pillanatnyi ellágyulást ettől függetlenül a Bitterness Of Lossal is ellensúlyozzák, ami mindennek nevezhető, csak nyugtatónak nem.

Aki kedveli az efféle sötétséget, hangulatot, annak mindenképp érdemes bepróbálkoznia ezzel a kiadvánnyal, mert olyan, mint a megbundázott mérkőzés, nagyon nem nyúlhatunk mellé. Ezek a lemezek a maguk idejében is minőséget képviseltek az undergroundban és a szavatosságuk is garantált ennek köszönhetően. A Two Faces Of Autumn egyébként a világ elől sincs elzárva, akinek van szabad 2 órája, most nekiugorhat a zenekar bandcamp oldalán.

Author: boymester

Review
Doom-Metal.com
9.5/10
01.11.2015

'Two Faces of Autumn' is an archival release bringing together the first two Autumnia albums in one set, namely 2004's 'In Loneliness of Two Souls' and 2006's 'By the Candles Obsequial'. Both records are long out of print and very hard to come by, meaning this collection will be warmly received by fans of the bands more widely available third album 'O'Funeralia' (2009) – and those fans may be many as all three albums were very well received by fans and critics alike upon their original release. The CD package itself is quite nice, simple line drawings of autumn leaves on a glossy black background that is fitting both to the band, and to the late October day on which I write this review. The only slightly irritating thing is the fact that the digipack trays simply refuse to hold the CD's and every time I go to take one out, both disc inevitably fall out. Count me firmly in the 'Digipacks suck' camp...

From the very start of debut album 'In Loneliness of Two Souls' it is apparent what subgenre we are dealing with here, as images of early My Dying Bride and Anathema are instantly evoked. I have to say I find that the album does not put its best foot forward with opener 'By Your Hand' relying a little too much on repetition of a single riff for the four or five minutes, with some not entirely convincing violin emulation. Things improve about halfway in and the breadth and depth of the band's strengths begin to shine through. I had not heard this record before writing the review, despite it having being out for over a decade, and this possibly means I am being slightly harsher in my evaluation than I would be if I wasn't immediately comparing it with the band's later output. On balance it is a fine example of the genre, and if I had heard it in isolation as the band's debut and only record I would probably state that it left me interested to see where the band progressed from here.

'By the Candles Obsequial' is indeed a progression in the band's sound, with more variety of elements, especially the addition of occasional female vocals, which, although a bit of a clichéd way for a band of this ilk to diversify, is tried and tested and certainly works. More noticeable for me is the much expanded role that keyboards have to play. The liner notes state that an additional guest musician was involved on 'piano and synthesizer effects' which may explain this. Certainly the keyboards are a cut above those found on the debut, really standing out rather than being a bit of a background/textural element. The general level of both song writing and production also seems improved and really puts 'By the Candles Obsequial' up there in the elite category within the genre.

All in all this has to go down as an absolutely essential release for anybody into this kind of Melodic Death/Doom who does not own both albums. I personally feel that 'By the Candles Obsequial' is a masterpiece of the genre, and whilst 'In Loneliness of Two Souls' does not quite reach the same heights for me, it stands alone as a quality record in its own right, as well as a good contextual point of reference when viewing the bands progression. Sadly the band have released nothing new since 2009, but perhaps the renewed interest generated by this release will spark something. I certainly hope so.

Author: Kris Clayton