Fading Waves - The Sense Of Space (CD)

Review
Femfogacs
8.2/10
12.02.2012

Mikor némi nehézségek árán rábukkantam a Fading Waves név mögött rejtőző arcra, akkor hirtelen azt hittem, hogy “Az én kis falum” egyik derék lakója készítette el ezt a szóban forgó albumot, akiről bár eddig nem tudtam, hogy zenél, de a szakáll, a szemüveg és még a grimasz is olyannyira stimmelt, hogy már-már elhittem, hogy egy “zenei géniusszal” lakom egy helyen.

Aztán hamar kiderült az is, hogy “földim” csupán a Fading Waves atyjának a hasonmása, lévén az úriember orosz és az Alexey Maximuk nevet viseli. Az FW pedig az ő egyszemélyes projektje. Mondjuk a sok hasonló “onemanshow”-val ellentétben itt nem az történik, hogy hősünk játszik az összes hangszeren és még az éneklésért is ő felel. Alexey megelégszik a zeneszerzéssel a szövegírással és a koncepció kidolgozásával, továbbá a basszusgitár kezelésével, illetve a dob és a kütyük programozásával. Azért itt-ott a gitárral is molyolgat egy csöppet, de nagyrészt másokra bízza a húrnyüvést, hiszen 3 vendéggitáros is szerepet kap a lemezen, az éneken pedig egy fátyolos, tiszta hangú hölgy és egy extrém vokalizálást bemutató férfiú osztozik.
Egyébként a The Sense of Space a formáció debütáló nagylemeze, de ha zeneileg nem is világrengető a produkció, koncepció tekintetében nagyon ki lett találva! Már az album címe is sokat sejtető és igen beszédes. Erre csak ráerősítenek a vizuális megoldások, a borító és az egész booklet, a pontot az “i”-re pedig a szövegek teszik fel. Bár inkább a zene, hisz ha egy olyan nyelven íródtak volna a szövegek, amiből egy szót se értek, a zene hangulata alapján akkor is jó eséllyel meg tudnám állapítani, hogy körülbelül miféle témaköröket jár körül.
Magyarán kimondottan képszerű muzsikát pakolt rá eme debütre Maximuk Mester.
Az Air egy lebegős, elringató, szövegfoszlányokat tartalmazó, space-es instrumentális fölvezetés, amolyan Chroma Key-rokon szösszenet. A Flashes méltóságteljes, lassú tempóval nyit, tipikus post-rockos gitárok és szellős dobolás jellemzi és Anastasia „Elake” Aristova gyönyörű, éteri dallamai. A dal második fele táján belép a torzított gitár is és úgy tűnik, hogy kibontakozik a nóta, aztán egy elfojtást alkalmaznak és visszatérnek merengőbe és meg is maradnak ezen az ösvényen. Hogy aztán a Destroying the Time címéhez hűen meghozza az Isis-féle metalos szegmenseket és Alexey Morgunov extrém, de szerintem nem eléggé erőteljes vokalizálását, hangját. Mindenestre még így is nagyon kellemes utazást nyújt ez a szám, hisz a Pink Floydot idéző lebegős gitárjáték, ami például a Land of Charon: A Láz című opuszán is dominált, nálam mindig örömmel látott/hallott vendég!
Az ezt követő két szerzeményben is váltakoznak a kemény és a lágyabb megoldások, csakúgy, mint a férfi és női ének.

Az orosz és úgy általában a kelet-európai bandák zenéjében gyakran megjelenik egy bizonyos természet közeliség. A Fading Waves esetében ez egy tágabb értelmezést kap, hisz náluk a levegő-jegyek dominálnak és ez az album képes az ember gondolatait, fantáziáját egyre feljebb és feljebb röpíteni, hogy aztán a legtöbbünk számára még misztikusnak számító végtelen űrbe érve nem egész 40 percig élvezzük a súlytalanság állapotát.

Author: oldboy

Review
Metal.de
7/10
11.02.2012

Wenn man das ansprechend gestaltete Cover und das dazugehörige Artwork von “The Sense Of Space” betrachtet, bekommt man schon einen kleinen Eindruck davon, wie das erste Album von FADING WAVES, dem Projekt des Russen Alexey Maximuk (der durch diverse Gastmusiker unterstützt wird), klingt, denn den Hörer erwartet hier atmosphärisch dichter Post Rock/Metal, wie er auch schon auf der 2010er Split-Veröffentlichung zusammen mit STARCHITECT zu hören war.

Das Intro “Air” beginnt mit dezenten Synths und stellt eine gute Einleitung für den zweiten Track “Flashes” dar, welcher mit zurückhaltenden Gitarren und verträumt-ätherischen weiblichen Vocals aufwartet. Später folgen verschiedene elektronische Effekte, die das träumerische Flair noch unterstützen – generell ist “Flashes” ein ruhiger, ausschweifender, zumeist instrumentaler Song. Mit “Destroying The Time” wird es dann ein wenig härter, es geht etwas mehr in die Post Metal-Richtung. Hier setzen nun erstmals männliche Growls ein, die mit der Musik harmonieren und nicht zu sehr im Vordergrund stehen, was ich persönlich sehr gelungen finde. Verhaltenere Parts kommen dennoch nicht zu kurz, sodass ein Wechselspiel aus heftigeren und sanfteren Momenten entsteht – und dabei finden sich immer wieder tolle, fesselnde Melodien, besonders die Gitarrenarbeit ist lobenswert. Auch “Perforate The Sky” und “Through The Veins” sind kraftvollere Stücke und überzeugen erneut mit entrückt-melancholischen Klangwänden, die durch den Einsatz der filigranen weiblichen Vocals, gerade auch in Kombination mit bzw. in Kontrast zu den harschen Growls, noch verstärkt werden.

“The Sense Of Space” ist nicht ganz so ruhig wie viele Post Rock-Alben, sondern bietet eine ausbalancierte Synthese aus Härte und Ruhe, aus Aggressivität und Melancholie; wobei FADING WAVES immer sehr melodisch bleiben und weitaus weniger Brachialität auffahren als einige Post Metal-Kollegen. Es ist ein Album, das dazu prädestiniert ist, über Kopfhörer mit geschlossenen Augen gehört zu werden und dabei seine intensive Atmosphäre zu entfalten, was auch bestens gelingt.

Author: jessica.heinen

Review
Metallized
6.3/10

Se nel mondo della musica il cosiddetto post-rock sembra essersi molto spesso insterilito in sofismi sonori sempre uguali, in atmosfere prevedibili ed in seguaci ormai stanchi anche alla luce di risultati spesso mediocri, questo (relativamente) nuovo progetto made in Russia prova a rimescolare le carte in tavola. Impostando un nuovo discorso musicale partendo proprio dalle basi che hanno fatto la fortuna del filone post rock, Fading Waves, one man band con alle spalle uno split insieme agli Starchitect, parte dalle proprie terre selvagge per ricolonizzare quelle invero ancora poco battute tra il post-metal e l’ambient.
Scelta coraggiosa quella di Alexey Maximuk: ben conscio di muoversi in un territorio che, musicalmente parlando, definire minato sarebbe un eufemismo l’eclettico russo ha optato per la strada della semplicità, delle soluzioni facili ma dal sicuro effetto, puntando così con la propria proposta ad un pubblico ancora molto sverginabile per quanto riguarda certe sonorità. Ovviamente i possessori di orecchie già da tempo allenate ad act quali Isis o Cult of Luna ma anche Explosions in the Sky o God Is an Astronaut riterranno questo The Sense of Space, quand’anche piacevole, del tutto derivativo e banale.
Da par mio, seppur il risultato non sia di quelli da far gridare al miracolo, ho apprezzato la scelta di Alexey; dopotutto è impensabile anche solo lasciarsi sfiorare dall’idea di andare a competere con certi “mostri” da soli, come one man band intendo, per la serie: o sei il genio definitivo oppure fai quello che riesci con tanta umiltà.
Ed è proprio così che si presenta The Sense of Space: 4 pezzi di 9 minuti di media (più un brano d’apertura piuttosto decontestualizzato dal resto, basato su synth ossessivi e voci indistinte di sottofondo) in cui Alexey dà fondo a tutte le caratteristiche, le soluzioni ed i tòpoi del post-rock, per l’appunto. Un post-rock declinato dal ragazzo russo nel mondo del metal, con tutto il carico di distorsione, fragore, irruenza e growling vocals che ne consegue.
La struttura è classicissima: arpeggio iniziale ripetuto strenuamente che nel corso dei minuti si impreziosisce di variazioni (anche effettistiche), stratificazioni armoniche, distorsioni, break e ripartenze in un crescendo musicale ancorchè emotivo che fa da preludio all’esplosione e relativo ritorno alla calma finali. L’impostazione prevalentemente chitarristica del lavoro è però, come potrei dire, liquefatta, diluita in paesaggi sonori sintetici dall’alto tasso evocativo: la componente ambient del sound dei Fading Waves è difatti da tenere in grande considerazione, in quanto elemento fondante del sound, non certo di contorno. Quel che mi lascia perplesso è invece l’implementazione di queste sezioni, che spesso danno l’impressione di essere giustapposte piuttosto banalmente, buttate nell’impasto con poco criterio e senza un’organica visione generale di fondo.
A fronte di partiture non particolarmente tecniche, la sezione ritmica esegue un lavoro vario e, soprattutto per quanto riguarda la batteria (grazie ad un ottimo uso di tutti gli elementi che la compongono), riccamente dettagliato.
Sul fronte vocale i passaggi più calmi e rarefatti sono sottolineati da una languida voce femminile (senza infamia e senza lode) mentre quelli più robusti e ritmicamente sostenuti sono caratterizzati dal buon growl di Alexey, quest’ultimo particolarmente maligno.

Un lavoro piuttosto prevedibile e scolastico questo The Sense of Space: evocativo e coinvolgente per l’intera durata dell’ascolto il disco paga lo scotto in longevità e spessore artistico, minati da uno sviluppo armonico ancora molto acerbo e da una scelta di soluzioni sentite e risentite. Certo, la componente ambient fa il suo ma è ancora poco per scommettere sulla prova del tempo di questo disco.
Ovviamente, come già fatto notare in apertura, potrebbe rappresentare per alcuni (molti?) un ottimo punto di partenza per il mondo del post-rock, o metal che dir si voglia.
E io? Cosa dovrei fare? Elogiare il dubbio o agire per scongiurare altre prove di questo tenore (la mediocrità in certi casi è peggio di una disfatta)? Si chiama precauzione, e nel mondo della musica del 2011 significa “testare” ed eventualmente comprare.
Fate un po’ voi.

Author: Stefano Asti “Autumn”

Review
Damned By Light
8/10

For the first time I am in the peculiar situation that I cannot describe adequately an album that I despite all find very pleasant.

The music is post-rock / post-metal with the occasional spice of harsh growls that sound very good. Otherwise most tracks are moving within different moods and atmospheres like most other representatives of the genre.

However Fading Waves distance themselves from the main genre on the track “Flashes” which in it’s first seconds give a feel of Theatre of Tragedy, then moves on to the atmospheres of Therion and finally some vocal melodies bring a feel of Ayreon.
The female vocals are beautiful and personally I would have wanted to hear more of them in an unique mix of gothic meets post-metal.

For once I feel a must to concur with the press release for an promo: ““The Sense Of Space” consists of experience which is hard to formulate or describe…”

Author: Kenneth K.

Review
Alternative Matter
15.12.2011

Fading Waves is a Rostov on Don-based post metal/postcore project, revolving around composer/creative mastermind Alexey Maximuk. The Sense Of Space is my first introduction to this project, so let’s see what mr Maximuk has in store for us…

Honestly, I’m (pleasantly) surprised by the rich textures, the high quality and the wealth of musical ideas on The Sense Of Space. The album encompasses a whole range of different emotions and atmospheres caught in very engaging and imaginative compositions. After a dreamy intro in the form of ‘Air”, things begin in earnest with “Flashes”, a very calm and melodic track reminiscent of the quieter moments of Isis and Katatonia. The female vocals are a little bitt off here and there, but that’s the only negative aspect here. “Destroying The Time” and “Perforate The Sky” are two faster tracks, adding some venom to the album. Mesmerizing melodies are still at the heart of it all, but they do have this sense urgency. Cult Of Luna and Katatonia come to mind here.

“Through The Veins” is the closing track on The Sense Of Space and it’s the harshest one of the bunch. Just like the previous compositions it’s adventurous in nature and it goes through a whole range of different emotions. In this track the female vocals work particulary well. The ocasional screams add to the chaos vs order feel of this album.

What I really like about The Sense Of Space is its production. It’s by no means perfect, but it gives the album a human element. This is something I really miss by sonically perfect records which are today’s standard.

The Sense Of Space by Fading Waves is certainly worth your attention when you’re looking for postcore/post metal with a deeply atmospheric and emotional angle to it. This album is fresh and original and simply a joy to listen to. Recommended!

Author: Raymond